Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-29 / 99. szám
ffiPUJSAG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA' Gödöllői egyetemisták — Békés megyei diákok A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen működő Békés megyei Diákklub az elmúlt héten kétnapos tanulmányutat tett Del-Békés megye területén. Megtekintették az orosházi baromfifeldolgozót, ezt követően a medgyesbodzási termelőszövetkezetet látogatták meg. Itt a korszerű háztáji pecsenyecsirke- neveléssel ismerkedtek, megnézték a közös sertéstelepét és a gépműhelyt. Este tsz-vezetők- kel és fiatal szakemberekkel beszélgettek. Másnap Kevermesre látogattak, ahol a gépműhelyt és sertéstelepet tekintették meg. A látogatás utáni hét végén a gödöllői egyetemisták kétnapos kirándulásra fogadták Békés megye harmadikos középiskolásainak egy csoportját. A tanulók megnézték az egyetem állattenyésztési telepét, a gépműhelyt, az egyetemet és a kollégiumot, majd az ötödévesek ballagását. Délután látogatást Duna-bizottsági ülés A Duna-bizottság április 18— 28-a között Budapesten, Benczúr utcai székházában tartotta 35. tettek a vácrátói botanikus kertbe. Este a Békés megyei Diákklub tagjaival vidám órákat töltöttek el. A középiskolások vasárnap délelőtt találkoztak az egyetemen tanító Békés megyei tanárokkal, akik a felvételiről tájékoztatták őket. Közérdekű Értesítjük az utazóközönséget, hogy a május elsejei ünnepi felvonulás miatt Békéscsabán, az autóbusz-forgalomban változások lesznek. A helyi járatok 5 és 19 óra között a munkanapokra előírt menetrend szerint közlekednek, kivéve a felvonulás időtartamát. A felvonulás miatt 8.00 órától forgalomkorlátozás lesz, ezért előreláthatólag 12.00 óráig csak a következő autóbuszok közlekednek: 30 percenkénti indítással autóbuszjáratot közlekedtetünk a Rózsa Ferenc tér—Szarvasi út—Vasútállomás Rózsa Ferenc tér viszonylatban, valamint a KISZ-tábor—Viliim utca viszonylatban 15 perces közlekedéssel. Ezen túlmenően Fortuna kegyeltje Alig néhány napja tart a borítékos sorsjegy arusitasa, Fortuna máris megyénkbe látogatott. Csabacsűdön, Varga Gyulá- né öt darab borítékos sorsjegyet vásárolt az ÁFÉSZ boltjában. Az egyik „zsákbamacska” 50 ezer forintos nyereményt tartalmazott. A boldog nyertes már át is vette a váratlan ajándékot. közlemény az 5-ös és 6-os jelzésű autóbuszok forgalmát a Rózsa Ferenc térig a menetrendnek megfelelően biztosítjuk. A felvonulást követően valamennyi helyi járati viszonylatban a forgalmat azonnal biztosítjuk és 19.00 óráig a munkanapokra előírt menetrend szerint tartjuk fenn. Ez időpont után a munkaszüneti napokra előírt menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok. Május 1-én 8.00 órától a felvonulás befejezéséig Békéscsabán a taxigépkocsik az autóbusz-állomás területén tartózkodnak, telefonon a 11-046 számon rendelhetők. VOLÁN 8. SZ. VÁLLALAT ülésszakát, amely csütörtökön plenáris üléssel dr. Václav Mo- ravecnek, a bizottság elnökének zárszavával befejeződött. A nemzetközi kormányközi szervezet munkájában részt vett a tagállamok képviseletében dr. Friedrich Frölichsthal nagykövet, az Osztrák Köztársaság, Vladimir Videnov nagykövet, a Bolgár Népköztársaság, dr. Václav Moravec nagykövet, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Dragomir Petrovic nagykövet, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, Roska István külügyminiszter-helyettes a Magyar Népköztársaság, Victor Bolojan nagykövet a Román Szocialista Köztársaság és Vlagyimir J. Pavlov nagykövet, a Szovjetunió küldöttségének vezetője, valamint a képviselők tanácsadói, szakértői. A tanácskozáson ott voltak az NSZK közlekedési minisztériumának szakértői, az ENSZ európai gazdasági bizottsága, a KGST képviselői, valamint a nemzetközi távkölési egyesülés és az Odera-bizottság megfigyelői. Az ülésszakon hajózási, hidrotechnikai, pénzügyi jogi és egyéb, a dunai hajózás fejlesztését szolgáló, a Duna-bizottság tevékenységét érintő kérdésekkel foglalkoztak, és ezekkel kapcsolatos határozatokat fogadtak Vendégszereplések Májusban a Szovjetunióban vendégszerepei a budapesti Nemzeti Színház társulata. Moszkvában a Művész Színház új épületében Goethe Faustját, Vörösmarty: Csongor és Tündéjét, valamint a Magyar Elektrát és az özvegy Karnyó- nét mutatják be. Nem marad üresen azonban a Hevesi Sándor téri épület a szovjetunióbeli turné idején. A veszprémi Petőfi Színház művészei a Bánk bánnal, majd a Vén Európa Hotel, utána a Bethlen Kata című műsorukkal lépnek a fővárosi közönség elé. A kecskeméti Katona József Színház társulata a VII. Gergellyel, majd a Mandragórával mutatkozik be a fővárosban. Megtalálták a sugárforrást Lapunk április 28-1, tegnapi számában a 8. oldalon felhívást tettünk közzé. Ebben az OKGT nagyalföldi kutató- és feltáró üzeme tájékoztatta a lakosságot, hogy elveszett egy rádioaktiv neutron sugárforrás, s egyben kérte az állampolgárok segítségét annak felkutatásában. A Békés megyei Rendör-föka— AZ IDŐJÁRÁS VÁLTOZÁSAIRÓL, azaz arról tart ma előadást Gyulán dr. Péczely György, a József Attila Tudományegyetem tanára, mi az emberi tevékenység szerepe az időjárás- és éghajlatváltozások kialakulásában. Helyszín: a zeneiskola nagyterme, időpont: este 6 óra. Tűz a bútoripari vállalatnál el. Az ülésszak a Duna-bizottság- ra hagyományosan jellemző és kölcsönös megértés szellemében zajlott le. pitányság április 28-án, tegnap lapzártakor adta a tájékoztatást lapunknak, hogy a sugárforrást megtalálták. Rendőrségi hírek A gyulai városi járási bíróság egy év kéthónapi börtönbüntetésre ítélte Bohák Andrást, aki április 20-án Kiss István gyulai lakásából 80 ezer forint értékű készpénzt lopott el. * * * Április 25-én Békéscsaba és Kondoros közt Bakos Tibor 21 éves, sarkadi lakos tehergépkocsijával ismeretlen körülmények miatt felborult. Bakos 8 napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett, az anyagi kár 70 ezer forint * * * Gyula belterületén április 26- án Pálfi András 21 éves gyulai lakos segédmotor-kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott balra és az őt ugyancsak szabálytalanul előző Dobozi Tibor, 22 éves, motorkerékpárjának ütközött. Mindkét fiatal súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. * * * * Dévaványa és Körösladány közt Ugrai László 47 éves déva- ványai lakos az# úttest közepén haladt gépkocsijával. Frolyó Imre 38 éves gyulai lakos személygépkocsijával őt előzve letért a bal útpadkára, majd a kormányt visszarántotta, így a jobb oldali árokban felborult. Ugrai László gépkocsijában utazó Zsombok Károlyné nyolc napon túl gyógyuló, a többiek könnyű sérülést szenvedtek. és a hűtőháznál Az utóbbi napokban többször vonultak ki tűzesethez a megyeszékhely tűzoltóságának egységei. Április 27-én délután a békéscsabai bútoripari vállalat poliészter-fényező műhelyében levő gépnél szabálytalan hegesztés miatt keletkezett tűz. Az engedélyben levő előírások ellenére az éghető anyagot nem távolították el, illetve a hegesztési olvadék felfogása céljából a berendezést nem fedték le. A félmillió forint értékű gépben a dolgozók és a tűzoltóság gyors és eredményes beavatkozása ellenére, a vizsgálatok eddigi megállapítása szerint, 50 ezer forint tűzkár keletkezett. A tűzesetért a Mezőberényi Építő Ktsz dolgozói, Puskás János művezető és Koppányi Sándor hegesztő a felelős. A Békéscsabai Hűtőház szintén tűzkárt jelentett. A tilalom ellenére eddig ismeretlen személy dohányzott és a cigarettavéget égő állapotban, éghető anyag közé dobta. A tűzeset következtében 2300 forint értékben ruhanemű károsodott. Kedvcsinálók az EDÜ-n Csacsifogattal járják a város utcáit a fiatalok és hirdetik az EDO programját MA: 1977. ÁPRILIS 29„ PÉNTEK Péter napja A Nap kél 4.31 — nyugszik 18.53 órakor A Hold kél 14.01 — nyugszik 2.12 órakor Száztíz évvel ezelőtt, 1867. április 29-én született Kecskeméten és 78 éves korában, 1945 márciusában halt meg Budapesten Fényes Adolf festőművész, a realizmus és a plein air festészet egyik legnagyobb magyar mestere. Eredetileg jogi tanulmányokba kezdett, majd ezeket félbeszakítva, 1884-től 1887-ig aMin- tarajziskolában, többek közt Székely Bertalan növendéke volt. Ezután néhány évig Wei- marban, majd Párizsban folytatott festészeti tanulmányokat. Pletyka című képével, 1895-ben, a Civódással pedig 1897-ben díjat nyert. Ekkor kezdte meg Szegény emberek élete című festményciklusát, amely a kritikai realizmus legszebb hazai termékei közé tartozik. Részt vett a szolnoki művésztelep létrehozásában, s 1902- töl minden nyarat itt töltött. A Szegény emberek élete sorozat után a plein air foglalkoztatta. Festményeit világos színek, egyszerű kompozíciók jellemzik. Munkásságát a két világháború között sokszor díjazták különböző kitüntetésekkel. — SZAKMUNKÁSOK, SZAKKÖZÉPISKOLAI OSZTÁLYBI- ZALMIAK első megyei tanácskozását rendezik meg Békéscsabán 1977. május 5-cn 14.00 órai kezdettel az SZMT-székház nagy tanácstermében. Tájékoztatást adnak a szakmunkások szakközépiskoláinak országos helyzetéről, problémáiról, érettségi vizsgákról. — TOJÁS A HÁZTÁJIBÓL. Me- zőkovácsházán a fogyasztási szövetkezet baromfitenyésztő szakcsoportjának 31 tagja évente mintegy 287 ezer tojást ad át a szövetkezetnek. Ezeknek túlnyomó része tenyésztésre is alkalmas. — SZERENCSÉTLENSÉG. Munkásokat szállító lift zuhant a mélybe szerdán egy északausztráliai bányában. Öt bányász éleiét vesztette. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, kisebb esővel, záporral. Napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati széllel a felmelegedés tovább folytatódik. A zivatarhajlam erősödik, a zivatarokkal kiadós záporok is várhatók. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) — A BÉKÉSCSABAI 3-AS SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1977. április 29-én, délután 2.00 órakor szaktanteremavató megemlékezést tart az iskolában. A szaktantermi oktatás helyi tapasztalatairól dr. Pataj Pál igazgató tart előadást. — KONDOROSON, A KI5Z- KLUBBAN 1977. április 30-án, szombaton 19 órakor a diáknyelvről tart előadást Rindó József szakfelügyelő. Az előadás a magyar nyelv hete keretében hangzik el. — A KÉTSOPRONYI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN április 30-án 18.00 órakor díszítőművészeti kiállítás nyílik. A kiállítás május 15-ig tart nyitva. BÉKÉS MEGYJhíííúuTí Az MSZMP megye) bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: * Enyedi G. Sándor Főszer kész tö-.ht i vuiies; Deák Gyula Szerkesztőség: 56<>i Békéscsaba - Pf.i 111 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békéé megyei Bankiadé .Vállalat &C01 Békéscsaba - Pf.- Ili Telefon: 11-621. ll-05i Felelő« kiadó Leboczkv Mihálv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a oostahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési -dii e*?v hónapra 20,— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055