Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

Baráti összefogás a gépiparban A magyar—szovjet textilgépgyártási együttműködés révén jelen­tősen meggyorsult a szövődök korszerűsítése. A hazánkban gyár­tott alkatrészekért kész szövőgépeket szállítanak a Szovjetunió­ból. Képünkön: A Könnyűipari Gépgyártó Vállalatnál elektron- sugaras hegesztőgéppel készítik a mikrovetélők alkatrészeit Népgazdaságunk műszaki fej­lődésének letéteményese a gép­ipar. Ennek az ágazatnak telje­sítményétől, munkájának, pro­duktumának színvonalától döntő mértékben függ egész iparunk műszaki fejlettsége, korszerűsé­ge, végső koron egész gazdásági haladásunk üteme. Törvénysze­rű tehát, hogy a szocialista- nemzetközi gazdasági együtt - működés építésében is fő szere­pet osztottak a gépiparra. Eb­ben az ágazathoz kötött koope­rációs megállapodások szinte sa­játos időgépként képesek mű­ködni: segítségükkel D2 év alatt olyan műszaki eredménye­ket, megoldásokat integrálhat egy-egy ország iparában, ame­lyek eléréséhez csupán nemze­ti erőfeszítéssel, esetleg egy év­tized is kevés lenne. S mivel a haladás időközben újablj csú­csokba jutna. el. talán vége- liossza se lenne az üldözéses versenynek. Hazánk számára különösen nagy jelentőségű a magyar— szovjet gépipari együttműködés, amely a kölcsönös előnyök, a ■testvéri együttműködés és se­gítség szellemében már eddig is nagy eredményeket, hozott a magyar népgazdaságnak. A Távközléskutató Intézet1 szovjet partnerével közösen fejlesztette ki a Druzsba nevű mikrohullámú híradástechnikai berendezést. A készüléket a Finommechanikai Vállalat gyártja a Szovjetunió ráwére is. Képünkön: Szerelik a Druzsba kezclöasztalát (MTI fotók — KS) Mesőgvánhaw meg emlékez-. nek a „kis fran­ciára”. — A nevét már nem tudnám megmondani — kotorászik emlékeiben az első megszólított. (A zöldségesbolt mellett állók azonban még a ne. vére is emlékeznek). — Mozgé­kony, sovány, alacsony ember volt, úgy harminc év körüli, a jobb karja hiányzott. Végig me­nekült Európán a Gestapo elől. Hozzánk közvetlenül Szeghalom­ból jött, mert a német megszál­lók ott is felfigyeltek rá. Itt bújt meg feleségével meg apró gyere, kével a falunkban. Egy gazda hozta őket ide kocsin. Mikor le­szállt, néhányan érdeklődve kö­rülállták a furcsa jövevényeket, aztán ijedten oldalogtak tovább.' mert a kis ember mosolyogva azt kérdezte tőlük tort magyarság­gal: — Nálatok még oroszok nin­csenek itt? Ne félj... nemsokára itten vannak, megszűnik a go­nosz világ... — Ne beszéljen ilyeneket embe­rek előtt, ez lazítás! Elviszik a csendőrök! — figyelmeztették néhányan. — Mit lazítás, majd meglátod, nemsöká igazam van... Néhány hét sem telt bele, falu­beli küldöttség kereste fel a kis íanciát. — Igazad lett. testvér. Sarkad felől jönnek az oroszok. Te ér­ted a nyelvieket, mondd meg, hogy itten nincsenek fasiszták«. Geier Ferdinánd, a „kis fran­cia” négyéves menekülése véget ért. A falu nevében orosz nyel­ven és könnyes szemmel üdvö­zölte a felszabadítókat. — Csakhogy itt vagytok már! Csakhogy meghoztátok már a szabad Ságunkat! A kis francia egyszeriben Me. zőgyán vezetője lett. Disznót vá­gatott, húsát, zsírját kiosztotta a szegények között, kidoboltatta, hogy este bál lesz a faluban, le­gyen muzsika, legyen bor ünne­pelni kell a fasisztáktól való megszabadulást Veres Lajosné- val és Vári Józsefnéval megala­kították a kommunista pártot, vörös csillagot, sarlót, kalapácsot ragasztottak fel a községházára. Aztán Sarkadra hívták a kom- mandatúrára, ahol egy ezredes­sel beszélt. Az, amikor hallotta élete történetét, magához ölelte, papírt adott neki és megbízta hivatalosan is a falu ügyeinek intézésével. Geier rendelkezett a még fel sem ocsúdó Mezőgyán- ban. Elrendelte, hogy a cukorrá, pát napokon belül be kell takarí­tani, és el kell szállítani a cukor­gyárnak. Milíciát állított fel, amely a rendre vigyázott.. — Nem sokáig maradt a falu­ban — emlékezik Tenkei Imre, Józsa István. Deák Antal. — A sarkadi parancsnok csapatához csatlakozva, családostul tovább ment innen. Azt mondta, most már újra fegyverrel akar harcol, ni a fasiszták ellen. Azóta sem hallottam felőle... (Geier, mint az NKVD tagja vett részt Szlová­kiában a Tisó-fasiszták felgön­gyölítésében, majd a háború után visszautazott Párizsba.) A „kis francia” itt ül előttem. Haja már erősen ősz, de így sem látszik meg rajta, hogy 63 éves. Ifjonti lelkesedéssel emlékszik ő is Mezőgyánra, de idegessé vá­lik a hangja, amikor azokról a tortúrákról szól, melyek a fővá­rostól Füzesgyarmaton, Szeghal­mon, Medg’yesbodzáson, majd újra Szeghalmon át érték a ma­gyar hatóságok, a csendőrök ál­A KIS FRANCIA ta, Itt gyakomokoskodott, majd mikor fel kellett tölteni észak­nyugat-afrikai tudósító gárdáját, Geier Ferdinándot éppen nyelv­tudása miatt Líbiába, Tunéziába, Marokkóba küldték tudósítónak. A huszonkétéves lelkes ifjú belevetette magát a rendkívül változatos, de éppen ilyen rend­kívül nehéz és veszélyes munká­ba. Az európai ember számára szokatlan klíma és koszt, a mun. ltájával járó izgalmak és hajsza megrongálták egészségét, gyo­morfekélye lett, hosszú időre kórházba kellett vonulnia. Gyó­gyulása után Franciaországba ment, megkapta az állampolgár­ságot. (Itt ismerkedett meg a Füzesgyarmatról származott ma. gyár lánnyal, akit kint élő kom­munista bátyja hívott Párizsba és akit 1936-ban feleségül vett. A házasságból fiuk született.) Franciaországban a népfront volt hatalmon, és úgy látszott, Lavalék meg tudják állítani a fasizmust. Nem így történt. A német fasiszták orvul meg­támadták Franciaországot. Geier önként jelentkezett a hadsereg­be. A Mama melletti csatában megsebesült. Szilánk csapódott az oldalába. % karjába és a kopo­nyáját is megsebezte. Vérbe­fagyva maradt a folyóparton. Német szanitécek kötözték be és vitték egy baraktáborba. Értette a beszédet, hogy egész transzport­jukat Németországba akarják szállítani. Ezért az éjszaka leple alatt megszökött. Hetven kilomé­tert gyalogolt Párizsig. Se papír, ja, se pénze nem volt. Elfogyott az ereje is. Aléltan ült le a metro lépcspjére. Karja iszonyúan fájt. Honpolgárok segítették fél. Pénzt adtak neki, elkísérték a legköze­lebbi kórházig. Ott faggatták, hogy kiféle, honnan szalasztot­ták. Álnevet mondott, és azt fe­lelte, motorbaleset érte. Ám az orvosokat nem lehetett félreve­zetni. A német orvos is látta, hogy miről van szó s még a kór­házi ágya mellett megkereste a Gestapo. Jobb karját azonban amputálni kellett. Negyvenegy napig nyomta az ágyat, aztán, ahogy jött, észrevétlenül elillant. A Vöröskereszt révén meghúzó­dott egy rokkantotthonfcan és kapcsolatot igyekezett keresni a baloldaliakkal. Járt-kelt a kör­nyéken és beutazott Párizsba is. A St. Michel körúton razzia volt. Papírok hiányában Geier a né­met Wermacht kerületi parancs­nokságára került. Ráfogták, hogy maki (partizán). Követelték: árulja el kapcsolatait. Megver­ték. Ö semmit sem tudott mon­dani. Négy hónapig, 1941 augusz­tusáig tartották ott, majd átvit­ték egy börtönbe. Két őr kísérte. Egyik forgalmas úton megugrott tőlük. Üldözői előtt elzárták az utat azok, akik már régebben kö­vették őket. észrevétlenül. Geier elvegyült a tömegben és riemso- lcára mellette állt az a két civil, aki segítette a szökésben. Makik voltak. Csatlakozott hozzájuk. Ott állították W számukra az „elvesztett he­lyett” a francia útlevelet és ar­ra kérték őket, jobb, ha Füzesgyarmatra, felesége szü­lőfalujába költöznek, mert a fő­városban kevésbé vannak biz­tonságban az állandó razziák mi­att. Így is tettek. Egy évig harcolt a francia par­tizánokkal a megszállók ellen. Afrikai küldetésében olaszul, spanyolul és magánszorgalom­ból oroszul is megtanult. Jó hasznát vették ennek a partizá­nok. Geier főleg a felderítések­ben jeleskedett. Megtudta: mi­kor milyen mozgás van a néme­tek részéről, mikor indulnak transzportok Németországba, mi­lyen muníciót és merre szállíta­nak. De részt vett a menekíté­sekben, a vasúti robbantásokban Ám Geier nem tudott hallgat­ni az itteni állapotok láttán és ahol csak lehetett, antifasiszta propagandát fejtettek ki. — A gyerekeitek elől adjátok nekik a kenyeret. Tagadjátok meg a beszolgáltatást! — biztatta ismerőseit, mígnem egy ízben csendőrök állítottak be lakásá­ra: — Maga itt lázítja az embe­reket. Kizsuppoltatjuk! Egyálta­lán miből él? Geier megmutatta (mert köz­ben elintézte pzt is a követség), hogy rokkantsági nyugdíjat kap Franciaországból. Figyelmeztet­ték, ha még egy bejelentés ér­kezik róla, kitoloncolják. Fekélye ismét kiújult, s a gyu­lai kórházba került. Itt ismerke­dett meg Pápai István medgyes- bodzási lakossal, akihez aztán Füzesgyarmatról elköltözött (és aki most garantált neki lakást visszatelepülése után). Ám. Bőd - záson is szaglásztak utána a csendőrök. Rövidesen onnan is el kellett tűnniük. Szeghalomban kötöttek ki, majd, amikor itt is forró lett talpuk alatt a talaj, egy mezőgyáni gazda, Virág Ist­ván felajánlotta, hogy elviszi őket kicsiny falujába, Mezőgyán- ,ba, ahol egy időre meghúzódhat­nak. Itt érte Geiert a várva várt felszabadulás. — Te közben burzsúj lettél! — bököm mellének tréfásan szer­kesztőségi szobámban; miután elmondta, hogy a múlt év de­cembere óta felesége kérésére, aki beteg, hazaköltöztek Békés megyébe, és a Franciaországból kapott rokkantsági nyugdíjából él. Ez a nyugdíj, átszámítva, nyolcezer forint. Megjegyzésem­re felháborodottan válaszol: — Tudod, te, mi az a frank­pénz ott kint, ahol megélni kel­lett belőle?! Ahogy itt kifejezik: az éhes bér... „Éhbér”. — javí­tom ki. — Igen, az — folytatja —, 1800 frankot kaptam havonta. Érted? A lakásom díja ennek egynegyedéje volt. Aztán a gáz, a villany. Ottan nincs olyan olcsó áram. mint tinálatok. A kettő 150—200 frankot vitt el. A víz, meg más adó ugyanennyit. — Ér­ted? Mennyi maradt? A fele alig. Ott a hús 35—40 frank. Magyar­ban ez 140—160 forint. Érted már, miért jöttem el...? Itt jó. Ilyen lenne, mindenhol, mint ná­latok*! Az lenne jó ott is. Itt fi­zetek 130 forint SZTK-hozzájá- rulási adót, és kapok mindent ingyen. Az orvost. Még a gyógy­szereket is alig kell fizetni, nem úgy, mint ott..-t— Egyben segíts — mondta új­ra a visszatérő témát amiért tu­lajdonképpen felkeresett a szer­kesztőségben —, hogy lehessek szakszervezeti tag vagy az itteni partizán szövetségben. Mindenről vannak papírjaim. Ott voltam a szövetség tagja! Itt van, nézd a dokumentet. Én vagyok inter­nacionalista. Amit csak ebben a megyében tettem, azért is kijár­na. hogy tartozzam valahova. Ez hiányzik nekem. Csak ez, más minden rendben. Itt jó. Kár, hogy rűór nem vagyok fiatal... Csak a kicsi francia maradiam meg... tál. Ki is valójában ez a „kis fran­cia”, ahogyan emlékeznek rá a Békés megyeiek? Tulajdonkép­pen nem is francia. A csehszlo­vákiai Bojna faluban született és Topolcsán városkában tette le az' érettségit. Az éles eszű fiatalem­ber kivált társai közül, nagy iro. dalmi és történelmi műveltsége révén és mivel perfekt francia és német nyelvtudása is volt, az AZED (az akkori csehszlovák táviraji iroda) prágai szerkesztő­sége esti napilapjához alkalmaz­Feleségét azonban — áld falu­ban élt — egyre gyakrabban zak­latták miatta. Geier ekkor a pá­rizsi csehszlovák misszióhoz ment, mely a csehek áttelepítésé­vel foglalkozott és kérte, hogy családostul telepítsék át őket Csehszlovákiába. Csoportja eh­hez beleegyezését adta. Már Pozsonyban nyomába sze­gődtek a Tisó-gárdisták. Néhány hónap múlva, 1942 tavaszán kénytelen volt onnan is eljönni Magyarországra. Budapesten je­lentkezett a francia követségen. Valóban. így maradt meg azok emlékezetében, akik még a fel- szabadulás előestéjén ismerked­tek meg vele Füzesgyarmaton, . Medgyesbodzáson. Szeghalom­ban és Mezőgyánban, ahol vala­mikor azt mondta egy nyugati nyelvet tanulni akaró fiatalnak: minek neked a francia vagy a német? Oroszul tanulj, ők hoz­zák majd neked a szabadságot! Varga Dezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom