Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-24 / 95. szám
Békés József novellája: KATI A fiuk minden kedden es pénteken erkeztek — menetrendszerű pontossággal. Hangosak voltak, vidámak, s bár akadtak köztük idősebbek, mégis így együtt csak úgy emlegették őket: a fiúk. A fiúk bejáratos sofőrök voltak — egymás közt pilótának nevezték magukat — és a budapesti nagy autó- buszgyár kocsijaival jártak próbaútra a kisvároson keresztül. • A kisváros kávézóját, benne Katival, az útvonal áthelyezése után a harmadik vagy negyedik alkalommal fedezték fel. Ezután még előfordult néhányszor, hogy máshol tartották az első pihenőt, nemsokára azonban már el sem tudták volna képzelni, hogy ne a kis Katinál álljanak meg. Így mondták: A kis Katinál. .. Pedig nem Kati volt a kávézó vezetője, még csak a kávét sem ő főzte, egyszerű kis kiszolgálólány volt. Ráadásul még különösen szépnek se lehetett mondani.. . Az alakjára ráfért volna még egy kevés, és az arca is elég jelentéktelen arcocska volt, itt-ott még szeplök is tarkították. De gyönyörű, selymes fényű, gesztenye színű haj keretezte ezt az arcot, a szeme pedig. .. A szeme egész rendkívülien szép. simogató tekintetű, nagy barna szem volt, melynek a sarkában mindig mintha csodálkozás ült volna, ami mellett azonban elfért a vidámság, a pajkosság, máskor a szomorúság is. A fiúk nagyon szerették Katit, és ő is nagyon kedvelte a fiúkat. Kedden és pénteken nyitástól kezdve jókedvűen sürgött a vendégek között, kilenc óra felé pedig már többször is kilesett az ajtón, hátha feltűnik a hosszú kocsisor. És amikor végre feldübörögtek az utcán az autóbuszok, s > a nagy kocsik lépésben elvonultak a kávézó előtt a parkírozóhely felé, kacagva futott a konyhába és szólt a szakácsnénak. dobálhatja a virsliket, a páros kolbászokat a forró vízbe: megjöttek a fiúk! Azok pedig leállították a kocsikat a közeli téren, és vidám beszélgetéssel, nagy köszönésekkel tódultak befele. A kis kávézó pillanatok alatt megtelt hangjukkal: otthonosan érezték itt magukat, és mindenki mosolyogva, szeretettel nézett rajuk. Legkedvesebben azonban mégis Kati foglalkozott velük. Mindnyájuk szamára volt egy kedves mosolya, mindnek mondott valami vidám semmiséget, és ők egymással versenyezve igyekeztek elkapni a tekintetét, s váltani vele egy-két szót. Igazság szerint mindnyájan szerelmesek voltak egy kicsit Katiba, és Kati is szerette egy kicsit mindnyájukat. Különbség nélkül, egyformán valamennyit. Legalábbis mostanában már... Mert eleinte meg előfor-s dúlt, hogy egyik-másik fiú megpróbált komolyan udvarolni Katinak. A többiek azonban hamarosan lecsaptak rá, és hiába találta ki az illető, hogy neki még ezt kell csinálni, azt kell javítani a kocsin, menjenek bátran, majd ő utoléri őket — csak nevettek, és nyugodtan megvárták, míg kijavította a hibát. Sőt! Sosem voltak olyan készségesek a segítségnyújtásban, mint éppen Kati kisvárosában. .. És mintha lassan Kati is megszokta volna ezt. Hiába próbált jobban közeledni valamelyik fiú — kedvesen elhárította. S ha az megkérdezte : — Hát nem tudna szeretni, Katika? — rendszerint így válasza'!: — Dehogynem. Nemcsak tudnám, hanem szeretem is. De legalább ennyire szeretem a többieket is... Aztán kedvesen rámo- solygott a fiúra: — No, jöjjön, a többiek már biztosan keresnek bennünket. És a hangjában nem volt, igazán nem volt egy csöppnyi keserűség sem. Pedig a fiúk rendszerint valóban ott voltak már a következő percben, és viccesen, nagyokat nevetve ugratták a szökevényeket. ... Így ment ez csaknem egy egész esztendei! keresztül. Nyáron kigombolt, lobogó ingben, télen nehéz bundákban, hétről hétre, minden kedden és penteken beállítottak a fiúk. Aztán az egyik kedden — ekkor már ismét tavaszod- ni kezdett, és közeledtek ahhoz, hogy megünnepelhessék Katival kötött barátságuk első évfordulóját — új pilótát osztottak be a próbás kocsikhoz. Nyurga, barna fiú volt, egy kicsivel csendesebb a régieknél, s ha olykor megálltak az országutakon, tekintete álmodozva tévedt el a messzeségbe. Egyébként rendes fiúnak tartották a többiek, befogadták maguk közé. mivel úgy érezték: beleillik a társaságba. Nevetve, vállát csapkodva tolták előre, amikor először lépett be velük a kávézó ajtaján: — No, mutatkozz be szépen a kis Katinak! Kati is mosolyogva nyújtotta a kezét, A fiú azonban komolyan, nézett rá, s erre a kis Kati szeme sarkából is előbújt a csodálkozás,, s az egész helyet elfoglalta tekintetében. Mindez csupán egy pillanatig tartott. A többiek nem vettek észre semmit, mint ahogy azután sem tűnt fel nekik, hogy történt valami... Az új fiú együtt járt velük pár hónapig, aztán bejelentette kilép a vállalattól. Vidékre megy, jobb állást kínálnak neki. Elbúcsúzott a fiúktól, akik néhány napig még emlegették, de hamarosan megfeledkeztek róla. Ismét eltelt néhány hónap, s az egyik kedden vagy pénteken, amikor már megették a virslijüket, megitták a kávéjukat, Kati kicsit szégyenlősen, kicsit zavartan állt meg az asztaluknál: — Ide figyeljetek — ekkor már tegeződött velük —, szeretném, ha mindnyájan eljönnétek... az esküvőmre. .. Az asztal körül ülök egy pillanatig szólni sem tudtak a meglepetéstől. Aztán felháborodva kezdtek kiabálni: — Ez nem volt szép tőled! Ezt tenni a hátunk mögött! És ha legalább közülünk való lenne a vőlegény! Egyáltalán kihez mész? Kati megvárta, még lecsillapodnak. Aztán csak az utolsó kérdésre válaszolt, sejtelmes kis mosollyal az arcán: — Ha maradtok még egy kicsit, megláthatjátok. Mintha színpadon, az ügyelő jelzésére történt volna, a kávézó előtt egy öttonnás teherautó állt meg. Kati a bejárat felé nézett, s a fiúk önkéntelenül követték a tekintetét. Az ajtón volt kollégájuk lépett be. — Lám — mondták a fiúk, amikor karjukat lóbál- va, hanyag mozdulatokkal a kocsikhoz mentek —, sorra visszautasított mindenkit, aztán... — és dühös mozdulattal lendültek a vezetőfülkébe. Az esküvőre mégis eljöttek mindnyájan. Elhozták a feleségüket, menyasszonyukat vagy azt a kislányt, akivel éppen jártak. Egy nagy autóbusszal érkeztek; a gyártól kapták külön erre az útra. Amikor az asszonyokat, lányokat bemutatták az új párnak, Kati erre gondolt: „Mindnek milyen csinos felesége, menyasszonya van. Tőlem azért mégis elvárták volna, hogy örökké csak az ö kis Kálijuk maradjak...'' A következő pillanatban azonban már elfelejtette ezt, és jókedvűen táncolt egész éjszaka. A fiúk is remekül érezték magukat. A kocsit nem ők vezették, így most az se volt baj, hogy egy kicsit felöntöttek a garatra. Hajnalban sokáig. s nehezen búcsúztak Katitól és volt társuktól. Ki tudja, miért, nemsokára mégis arra kérték a gyár vezetőségét: változtassák meg a próbautak vonalát. — Nagyon megnőtt a forgalom ezen a vonalon — erősitgették. — Ilyen forgalomban veszélyessé váltak a fékpróbák... ______________________!______ Várszegi Tamás Udvarrész let Két kiállítás Orosházán 1977. április 3-án Orosházán egy időben nyílt meg' két kiállítás. A Petőfi Művelődési Központban a Fiatal Orosházi Festők egyik tagja, a Szántó-Kovács Múzeumban a város és járás pedagógus-képzőművészei mutatták be alkotásaikat. Feld man n Tibor képei Első ízben találkozhatnak a tárlatlátogatók ebben az évben a Fiatal Orosházi Festők egyenként bemutatásra kerülő gyűjteményes anyagával. Tizenhatodik éve dolgoznak együtt, lépnek közösen évről évre képeikkel a közönség elé. Tizenöt év után a számvetés, az áttekintés, elemzés szükségszerűvé érik. Így történt meg az, hogy az alkotóközösség megbomlása nélkül vállalták az önálló anyagból való válogatást, alkotópályájuk bemutatását. Feldmann Tibor 1945-ben született. Ahogy mondani szokás: az alkotás kiteljesedő évszakába érkezett. Tárlatával elsőként adott számot munkásságáról. Összességében vizsgálva a képeket, már címükben is sokat mondanak arról az alkotói vállalkozásról, ami Feldmann Tibort legjobban jellemzi: Kisfiú, Leánypro- fil, Putri előtt, Hófogó, Csendélet, Régi kerítés stb. A látvány megjelenítései ezek a képek a festő pontos, fegyelmezett, a célnak legjobban megfelelő eszközeivel. Könnyű lenne kijelenteni: a látvány festészete. Mégsem erről van szó. Amatőrként tanulta meg a festészet műhelyfogásait, végigskálázva a különböző anyagok, témák kívánta követelményeket. Hosszú éveket szentelt a portréábrázolásnak, az emberi arc, az egyéniség megismerésének. Az érzelmi állapot tükrözése. a személyiség kifejezése céltudatos megoldásokban jelenik meg a képeken. (Kislány nagy székkel, Portré II, Ági, Gyász). A tájképfestészet iránti érdeklődés a legutóbbi éve munkáiban előtérbe került. Üj technikával (aquarell-pitt), lendületes vonalvezetéssel teremt egyszerre feszes és játékos hangulatot egy-egy tájrészletből. (Játékos part, Elhagyott kőbánya, Gyopárosi móló). Feldmann Tibor túljutott a „tanulóéveken”. Várhatóan — és elvárhatóan — továbblép majd. Eddigi ismereteit ötvözve, egyesítve szólni fog majd mindennapi életünkről, a látványon túliról, gondjainkról, örömeinkről — az emberi élet teljességéről. Pedagógus Képzőművészeti Tárlat Negyvenöt alkotással találkozhatnak a kiállítás-látogatók az immár nyolcadik alkalommal megrendezett városi-járási tárlaton. Tizenöt pedagógus ad számot egy év képzőművészeti eredményeiről. (Bánki Horváth Gabriella, Béládi Kálmánná, Dér Ervin, Gombkötő Anlalné. Gonda Anna, Gros- ka Mihály, Jónász Ida, Kelemen Anna, dr. Magyar Bélán. Paulóné Lestyán Mária, Pirer Gyula, Pribék Endre, Szokolay Sándor, Triznyai Jenőné, Váradi Kornél.) A kiállítás „izgalmát”, maradandó élményét Béládi Kálmánná pasztellraj- zai és Hátsó udvar c. olajképe. a kellemes meglepetésként jelentkező Juhász Ida líraisága, Szokolay Sándor kompozíciós és sti- lizációs készsége jelentik. Dér Ervin rézdomborításai, Trizsnya Jenőné aquarelljei, Gombkötő An- talné olajpasztelljei, Pirer Gyula tájképei hangulatosan illeszkednek a kiállítás egészébe. Varga Zoltán £ > Várszegi Tamás Birs Csak azért... Vajnai László Minek neked rakéta? Szétszedni — azért; a mennyre dörgö pusztítás zajat szétszedni a földön, az életért. Minek neked emberi könny? Felszárítani apró örömökért. Minek neked emberiség kenyere? Szétosztani éhség ellen s hogy az emberi szellem ne forduljon önmaga ellen. Minek neked minden mégis mindig miért! Szétszedni JÖRA Csak azért: MINDENKIÉRT
