Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-20 / 67. szám
Béla Ottó: Barangolás régvolt tanyai ösvényeken Az utat szegélyező akác- iak törzse alaposan megvastagodott azóta. Tavaszt íjrlelően tűz a nap, de még líegyes szél borzolja a csupasz ágakat. Az eleki út bal oldalán tanyavilág, Farkashalom. Gyulához tartozik. A tanyák vékony füzérként kísérik az út vonulását. Éppen három évtizede már, hogy elkerültem Hrről a tájról. Akkor még bem volt műút, igaz autó sem. Nem mindennapi .eseménynek számított, amikor elzörgött egy-egv teherautó vagy kormos traktor, futottunk is a tanyából kifelé lélekszakadva, hogy közelről csodáljuk meg ezeket a mérgesen morgó járműveket. Lovas kocsival közlekedtünk hétvégén, vagy akkor, ha az én gazdámra került a sor — ahol kanász voltam —. hogy összeszedje a tanyabejárókra kihordott tejeskannákat és beszállítsa a Városi tejcsarnokba. Ilyenkor én is felvettem a tisztára mosott inget, a színét vesztett rövid nadrágot és nagy buzgalommal ugráltam le. föl a kocsiról és helyeztem el a felrakott szalma közé a különböző nagyságú zománcozott és alumínium edényeket. Én meg lekuporogtam közéjük a sa- roglyára. Ünnepnek számított, ha a gazda nagyritkán ideadta a gyeplőt, iívenkor kihúztam magam, mintha karót nyeltem volna. Peckesen feszítettem az ülésen. Megpróbáltam „könnyedén” fogni a hajtószárat, és kis pattintásokkal nógattam a sovány lovakat gyorsabb iigétésre. Gőgösen élveztem, hogy engedelmeskednek Akaratomnak. Túl nagy figyelemre azonban nem volt szükség, mert szegény pákák legtöbbször csak lassan poroszkáltak és minden irányítás nélkül is a városba találtak volna. Én gzonban mit sem törődtem ezzel, és amikor engedélvt fontam. hogy egy kicsit .jszáguldozzanak”, megrántot. tam a gyeplőt, és a lovak kocogni kezdtek. Ez az érzés volt mindennek a teteje. Persze nem sok ideig tartott. A lovak inkább az ekehúzáshoz voltak szokva, a barázdákban pedig fiem lehetett vágtatni. * * * Ismerősként üdvözöl a táj. A kis ösvény már a múlté, melyen vidáman trapnoltam mezítláb a kö- vesút mellett, amikor szombat délután hazaengedtek, és jókedvűen himbáltam a kosarat a karomon, benne egy kis jóféle háziszalonna, kolbász, meg néhány tojás. Micsoda kincsek voltak ezek akkoriban! A másik kezemben hol egy kivén- hedt tyúkot, hol egy pár paprikásnak való csirkét szorongattam. Fenséges vasárnapi ebéd íze kísért egész hazáig. Itt az út jobb oldalán akkoriban határőrs állt. terepszínűre festett kis épülettel. Most a tsz majorja és terményszárítója áll a helyén. Valaha katonák tanyáztak benne, és adtat? egy-evy darab ..komisz” kenyeret. Hoav örültünk a konzervkávénak. amit vízbe kellett főzni, de nyersen is csodálatos csemege volt. épület — igaz egy kicsit kicsinosítva, az ÁFÉSZ-é most —, még mindig érzem a fűszerek, a petróleum, a kocsikenőcs, az ecet keverékének furcsa szagát. Távolabb gubbasztanak a nádtetős birkahodályok. Ez a környék nemcsak azért volt izgalmas számunkra, mert rengeteg veréb és fecskefészek volt a gerendákon, meg az ereszek alatt, és nem messze a hodálytól a zsámbékos, tocsogós, szikes legelőn bíbicek keringtek. hanem ott hevert egy lelőtt angol vadászgép is, amelynek a pilótája ejtőernyővel ugrott ki, aztán nyoma veszett. Ám a csil- logó-villogó, rejtelmes, fantáziánkat felgyújtó repülőgép ottmaradt. Először áhítattal néztük jókora távolságból. majd mind-mind közelebb merészkedtünk. Minden gyerek akart valami emléket vinni belőle, aztán jöttek a felnőttek is, és nemsokára, ami mozdítható volt. eltűnt róla. Még a hosszú csövű géppuska is. * * * A dűlőutak szélesebbé váltak, sűrűbben jár most már rajtuk a gépkocsi, mint a lovas szekér. A tanyaudvarokban — nem úgy mint régen, ,amikor csak eke, kordély, borona, meg gémes kút volt — most Zsiguli, Skoda meg Polski Fiat áll. Egybeszántották a keskeny parcellákat is, amelyek a tanyáktól a kövesútig húzódtak. Pedig hogy féltették annak idején ezeket a kis földcsíkokat! Árgus szemmel figyelték egymást az őszi szántáskor, nem hasít-e le a szomszéd ekéje a földből egy dafabot. .. Borzongással gondolok vissza a hosszú estékre. Amikor elláttuk a jószágokat, és a sápadtan pislogó olajmécses vagy imbolygó lángú petróleumlámpa fényénél összegyűltek a tanyasiak. Hát- borzongató meséket mondtak, vérszívó vámpírokról, mellet szorongató kísértetekről, szemmel verő vaiá- kos öregasszonyokról, akik ha megharagudtak, nemcsak az állatokat, az embereket is megrontották. Szó esett itt' sánta kutyáról, amely ott leskelődik habzó szájjal a dűlő végénél, felborzolt szőrű fekete macskáról, amely ott settenkedik a hazafelé tartók háta mögött és kígyószi- szegéssel rémisztgeti a gyengébb idegzetűeket. Egymást licitálták túl vérfagyasztó mesékkel, nagy késsel vagy kötélhurokkal járó gyilkosokról, lókötőkről. Akadtak vidámabb történetek is, de ezeket már inkább a kocsmában mesél - gették el egymásnak a béresek, különösen aratáskor vagy kukoricatöréskor, ha elemeitek egy-egy fél zsák búzát, rozsot, árpát vagy kukoricát, amit a kocsmáros sörrel, borral váltott meg. A füstös kocsmában sűrűn ürültek a poharak, pajzán históriák, furcsa leánykérések és asszonyszöktetések váltak legendává. Aztán amikor már fogytán volt a lámpában az olaj. felszede- lőzködtek. kettesével, hármasával indultak hazafelé, mert még a legbátrabb legények is tartottak a kísértetektől. Mostanában inkább a tévét ülik körbe az emberek vagy íelszedelőzváros, a presszó, a mozi meg a színház. Nagyot fordult a világ sora harminc év alatt! Bár a munka most sem lett sokkal kevesebb, meg könnyebb, de nem szorítja a tanya már úgy magához az embereket, mint valamikor. * * * Ál! még az öreg tanyasi iskola épülete is. Előtte egy kis domb — amiről tán a nevét kapta ez a környék —, a fakereszt, rajta a rozsdás pléh Krisztus. Régen elköltözött már az öreg tanító meg a felesége. Pesten laknak. Sűrűn jár a busz, nincs messze a város, az ottani iskolába mennek már a tanyasi gyerekek. Sokat jártunk ide is, ebbe az ütött-kopott tanyasi iskolába, sűrűn lehajoltunk az artézi kút vékonyan csor- gadozó vizéhez, jó nagyokat ittunk belőle tízórai helyett. Nem tudom mi lett az iskolapadokkal, a szúette öreg vonalazott és kockázott fekete táblával. Nem tudom él-e még a tanító bácsi meg a tanító néni — felváltva tartották az órákat, eszükbe jut-e még, mennyi zsíros kenyeret hordtak nekünk. Jó lenne azt is megtudni, utána járni, hogy a betűvel, a számokkal itt ismerkedő. barátkozó nebulók közül ki mire vitte? Mert sokan elszéledtek már a környékbeli tanyákból a könnvebb életet kínáló városokba. A magam korabeliek közül sokan, akik akkoriban a lovakat vezették vagy hajtották. most már több millió forint értékű gépeket kormányoznak. Mégis jól emlékszünk a régi tüzes masinákra, amelyek tanyáról tanyára járva csépelték a termést. A csodálatos, kormos képű masinisztára, akinek a keze alá sűrűn fordulva hordtuk a szalmát, amivel a kazánt etette. Az aratás bizony belenyúlt az éjszakába és a nap még ismeretlen tájakon bandukolt, amikor ébresztő volt. Fülledt, meleg nyári éjszakákon ott feküdtünk a frissen csépelt szalmakazal tövében, s amikor a masiniszta meghúzta a fütyülő madzagját, talpra ugrott mindenki. Legtöbb helyen tyúkot, csirkét vágtak ebédre. kellett a tápláló étel a nehéz munkához. Néha a gépész biztatására törtünk a zsengés kukoricából is, és a jól megtermett csöveket parázson pirítottuk. Micso-; da falatok voltak! ^ * * * Ősz lett. Megkaptuk az egész évi bérünket, aztán a gazdák vagy megegyeztek a következő évre. vagy kerestek más helyet maguknak a béresek. Fényes, fekete, frissen szántott hantok emelkedtek a tanya körül, amikor leesett az első hó. Egyik hajnalban a csillagok még fent tanyáztak az égen. amikor hangos szóval, kabátrázással, csizma- összeveréssel megérkezett a böllér. Lerázta magáról a havat, a ház népének egészségére kiürített két-három kupica torokmaró kisüstit, és megkezdődött a tanyákon a népünnepély számba menő disznóvágás. Kíváncsisággal és jó ízekre való várakozással topogtunk a felnőttek körül, akik szalmával perzselték a disznó bőrét pirosra, ropogósra, vasvillával igazgatták az ellobbanó szalmát, hogy mindenütt egyformára per- zselődjön a bőr. összegém- beredett kezekkel hordtuk a gémeskútból a vizet az asszonyok keze alá. akik szaporán mosták a beleket és sikálták a vért az istállóajtóról, amelvet erre az alkalomra levettek helyéről, és asztalnak használták. Egy-egy darabot kaptunk a finomra nerzselődött farokból. fülből, és alig vártuk, hogy kisüliön a bő hagymával készített vér. amelvet csak egvszer ettünk egy évben. Este már rendben volt minden, aranvlott a zsír. hosszú szálakban kunkoro- doft a kolbász, vastagra püffedt a hurka meg a disznósajt. Kint a folyosón magasra feltéve — hogy a kutya el ne érje — fagvott a vastag, húsos tokaszalonna. Este a vacsorához bor dukált, és bizony közel volt már az éjfél, amikor a böllér jól felöntve a garatra, megpakolt kosárral elköszönt a ház népétől. * * * Az ösvény eltűnt az út mellől, felszántották. Igaz, gyalogszerrel nemigen járnak már a tanyáról a városba. Az ösvénnyel együtt sok minden eltűnik, olyan is, amiért nem kár, de olyan is, amire még most is szívesen gondolunk vissza, három évtized eg.yre távolodó világából. Az őrstől nem messze volt a kocsma, meg a bolt Ránézve, most is ott áll az ködik a család, és irány a Névadónk: Bálint György Író. újságíró, kritikus, műfordító — 1906. július 9-én született Budapesten —. a baloldali publicisztika kiemelkedő képviselője. Írásaival húszéves korában, az Est-lapoknál debütált. Munkásságának színtere a kommunista Gondolat és a polgári ellenzéki sajtó, főleg a Nyugat, a Pesti Napló és a Magyarország volt. újságcikkei irodalmi értékűek. A kispróza igazi mestere, joggal nevezik a publicisztika költőjének. Tanulmányait bátor humanizmus jellemzi. Nemcsak probléma- felvető bátorságuk, kulturáltságuk, humanista szenvedélyük miatt, irodalmi rangú alkotásokká teszi őket az clményszerűség, a gondolati igényesség, a megformálás tömörsége s a nyelvi tisztaság, pontosság is. Fiatalon lett a fasizmus áldozata. 1943-ben baloldali magatartása miatt letartóztatták és a Margit körúti fegyházban tartották fogva. Pár hónap múlva kiszabadult. de egy büntetőszázaddal Ukrajnába hurcolták munkaszolgálatra. Ismeretlen körülmények között, 1943. január 31-én — a doni katasztrófa hónapjában — halt meg Sztárij Nyikolszkoja kórházában. A két világháhorú közötti publicisztika kiemelkedő személyiségének „A mai tavasz” című verséi abból az alkalomból közöljük, hogy a Népújság és a Békés megyei Lapkiadó Vállalat KISZ-alapszervezetc névadóul választotta. A névadó ünnepséget holnap, március 31-én rendezik meg. A mai tavasz Én már nem is emlékezhetem azokra az időkre, Amikor ragyogó szökőárként ordított az elszabadult tavasz, Amikor szétrepesztette a kupolákat a dühöngő lény, Amikor megvadult illatok sikítottak: Március! Amikor eleven, részeg, vlakátok hirdették: Szabadság, szerelem! Amikor én születtem, lomha, mozdulatlan nyár volt, Dél volt, Elnyűtt munkások reménytelenül tódultak az udvarokra, Ebédszünet... Mikor kinyitottam a szememet: Paragrafusok állottak sorfalat, Fent a magasban a konvenciók harangoztak S én rögtön elfoglaltam kijelölt helyemet. Röviddel azután felrobbant és összeomlott a világ, És azóta nem történt semmi, Meghalt a történés, meghalt a mozdulat, Csupán a paragrafusok sorfala áll még, megsürüsödve És a konvenciók harangoznak még, megsokasodva, Ebédszünet... Nagyon jól ismerem már az összes érdekeket, Vonatkozásokat, viszonylatokat, célokat és lehetőségeket, Nagyon jól tudom, hogy mit muszáj és mit szabad, Tudok alázatosan köszönni, És tudok kedvesen, fölényesen visszaköszönni, És engedelmesen elhiszem a plafonról, hogy égbolt, És a transzparensről, hogy lángoló csipkebokor. És tudóm, igen tudom azt is, hogy eljön a tavasz: Minden évben március huszonegyedikén jön el, Ilyenkor a télikabáíot felöltővel szokták felcserélni, Ilyenkor illatosabbak, bagyasztóbbak az esték, Ragyogóbbak a távoli budai hegyek színei, Ilyenkor a könnyű ruhák mögül Szebben mosolyognak a női vonalak. Ilyenkor ibolyát árulnak az uccasarkon, Ilyenkor gyakran esik az eső. Sokszor azt hiszem, hogy mindig ilyen volt a tavasz, Már nem is tudnék elképzelni mást, Mint az ilyen mostani, mai tavaszt. Kis színes erotikus lázak enyhe virágzását, Mikor az örökre megszabott futás Kimért üteme közben Megfejthetetlen, idegen rejtély a lila naplemente, És az eltévedt, kósza szénaillat, Mely valahonnét rámszáll, Egy perc múlva hervadton lehullik rólam a földre. )
