Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-27 / 73. szám

Hírek*Hírek*Hírel< Kedden este a Jókai Színházban Neves közreműködőkkel a Békéscsabai szimfonikus Megyei fodrász- verseny lesz Békéscsabán Megyei fodrászversenyt ren­deznek vasárnap Békéscsabán, a Csaba Szálló télikertjében. Fér­Rendőrségi hír Tarjdni Ferenc A bérleti hangversenyek sorá­ban kiemelkedőnek ígérkezik a március 29-i, keddi zenei est. Ez alkalommal a Békéscsabai szimfonikus zenekar ad hang­versenyt a szólisták pedig: Tar­jám Ferenc kürtművész, Tusa Erzsébet zongoraművésznő és Lengyel Ildikó operaénekesnő. A fél nyolckor kezdődő est vendégei közül Tarjáni Ferencet aligha kell bemutatni a hang­verseny-látogatóknak. Kétszer nyerte el a Liszt-díjat. 1974-ben Az est előadója dr. Németh Lajos művészettörténész, az MTA művészettörténeti kutató- csoportjának munkatársa, a mű. vészettörténeti tudományok kan­didátusa. A múzeumban most záruló Kondor-kiállítás záróakkordja­ként sorra kerülő eseményen Győrffy László színművész mond Kondor-verseket. Lengyel Ildikó Á megye felnőtt lakosságának 7 százaléka vöröskeresztes tag A napokban tartotta soron kö­vetkező ülését a Vöröskereszt megyei vezetősége Békéscsabán. A vezetőségi ülésen Öz Ferenc megyei titkár ismertette az ed­dig végzett munkát, többek kö­zött elmondotta, hogy a megyé­ben 29 ezer vöröskeresztes tag van, ami a felnőtt lakosság kö­ze! 7 százaléka. Összesen 332 alapszervezetben tevékenyked­nek a vöröskeresztes aktívák. Ezenkívül 90 általános és 28 kö­zépfokú iskolában működnek if. júsági vöröskeresztes csoportok 13 ezer taggal. A tanácskozás második napi­rendjén Fodor Sándor békéscsa­bai városi titkár tájékoztatta a megyei vezetőséget, az eddig le­zajlott vezetőségválasztó taggyű­lések tapasztalatairól, eredmé­nyeiről. Békéscsabán a 61 alap- szervezet közül 12-ben megtar­tották a vezetőségválasztó tag­gyűlést, melyeket ünnepélyessé tettek azzal is, hogy a legjob­baknak kitüntetéseket, jutalma­kat adtak át. Érettségi nélkül a főiskolán A Kossuth Lajos Katonai Fő­iskolán eredményesen folytatja tanulmányait az a tizenhat tiszt­jelölt, aki a múlt év őszétől érett­ségi nélkül lett a tanintézet hall. gatója. E főiskolai hallgatók — valamennyien munkásfiatalok — különleges előkészítő tanfo­lyam elvégzése után nyertek fel. vételt a katonai főiskolára. Leg­többjük szorgalmasan készül a tiszti hivatásra, s igen dereka­san állja a versenyt azokkal a hallgatókkal, akik a sok éves gyakorlatnak megfelelően a kö­zépiskolai érettségi, vizsga létété, le után kerültek a tanintézet­be. Ifjú tornászok ITTAS VEZETÉS A szeghalmi járási rendőr- kapitányság vizsgálatot rendelt el K. S. fiatalkorú és Bagdi Ba­jos füzesgyarmati lakosok ügyében, akik motorkerékpár­jukkal ittas állapotban vettek részt a közúti forgalomban. A békéscsabai városi kapi­tányság indított eljárást Huszár János 26 éves békéscsabai la­kos ellen, mert személygépko­csiját ittasan vezette. Már az óvodában megkezdik az NDK jövendő sportolóinak kép­zését. Cornelia és Verena sem járnak még iskolába, de a iorna, a testet nevelő szép mozgás alapelemeit már kiválóan elsajátítot­tad (ADN ZB felvétel — MTI — KS) fi. és női fodrászok és kozmeti­kusok mérik össze tudásukat. A verseny győztesei részt vesznek a hagyományos Alföld Kupa me­gyei vetélkedőn. A „gondolati festészet” Előadás Kondor Béla művészetéről A „Gondolati festészet” cím­mel Kondor Béla művészetéről hangzik el előadás március 29- én, kedden este 18 órai kezdet­tel a békéscsabai Munkácsy Múzeumban. zenekar koncertezik pedig Érdemes Művész címmel tüntették ki. Több magyar ze­neszerző külön az ő számára írt kürtművet. Európa számos kon­certszínpadán aratott már át­ütő sikert. A másik két szólista közül Lengyel Ildikó négy évig az NDK-ban énekelt, 1966. óta a szegedi Nemzeti Színház ope­raegyüttesének tagja. A műsorban elhangzik Haydn: C-dúr szimfónia; Mozart: Esz- dúr zongoraverseny; Wagner: Sesendonk dalok és Haydn: D- dúr kürtverseny. MA: 1977. MÁRCIUS 27.. VASÁRNAP Hajnalka napja A Nap kél 5.34 — nyugszik 18.06 órakor A Hold kél 10.01 — nyugszik 0.35 órakor HOLNAP: 1977. MÁRCIUS 28., HÉTFŐ Gedeon napja A Nap kél 5.32 — nyugszik 18.08 órakor A Hold kél 10.54 — nyugszik 1.20 órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1852. március 27-én született a Somogy megyei Mosdós köz­ségben — és 77 éves korában halt meg Rákosligeten — Kürschner Jakab, a Magyaror­szági Általános Munkáspárt egyik vezetője, a munkásbizto­sítás szervezője. A fiatal baranyai szabósegéd 17 esztendős korában Pécsett lépett a szervezett munkások közé, s mint a Pécsi Munkás­képző Egylet választmányi tag­ja, a környék bányamunkásait szervezte. Csakhamar a fővá­rosba költözött, s a munkásság első szociális intézményének, a Betegpénztárnak a szolgálatába lépett. Korán kitűnt logikus érvelésű, magyar és német nyelven egyaránt hatásos szó­noklataival, kiváló szervező- készségével. jó taktikai érzé­kével. Frankel Leó mellett vett részt a politikai küzdelmekben. Hosszú éveken át szerkesztette a Népszavát s 1886-tól a Bu­dapesti Munkáskor elnöke volt. Jelentős részt vállalt a szociál­demokrata párt első kongresz- szusának előkészítéséből is. A szocializmus eszméje irán­ti hűséget bizonyítja, hogy idős kora ellenére közösséget vállalt a Tanácsköztársasággal; a rákosligeti munkástanács el­nöke volt. Az ellenforradalmi rendszer gyorsított bírósága ezért 1920-ban hét hónapi bör­tönre ítélte. A proletárok ügyé­hez mindig hűséges maradt. *** Százharminc évvel ezelőtt, 1847. március 28-án született a B’ejér megyei Pusztasárosd köz­ségben Farkas Gyula matema­tikus és elméleti fizikus, az el­méleti fizikai oktatás és kuta­tás egyik legkiválóbb hazai meghonosítója. A győri bencés gimnázium­ban érettségizett, majd Pestre ment jogásznak; az akkori Ma­gyarország feltörekvő ifjúságá­nak szokásos útválasztásaként, hiszen a jogászból bármi lehe­tett. Jedlik Ányos tanácsára végül mégis fizika és kémia szakon szerzett középiskolai ta­nári képesítést. 1887-ben a ko­lozsvári egyetem tanárának hívták meg, s itt 1915-ig mű­ködött. A 83 éves korában. 1930-ban elhunyt tudós munkássága nyo­mán indult meg a vektoralgeb­ra és a vektoranalízis tanulmá­nyozása hazánkban. Később fő­leg az elméleti fizika volt ked­venc kutatási és oktatási terü­lete: e téren a matematikát eszköz jellegűnek tekintette, de még e szereoében is fejlesztet­te: fizikai tanulmányai is új matematikai eljárásokat igé­nyeltek. —- A BÉKÉS MEGYEI Tanács KISZ-bizottságának meghívá­sára március 28-án, hétfőn dél­után Sediánszky János, a Ma­gyar Rádió főmunkatársa Hí­res találkozásaim. riportjaim címmel * előadást tart a fiata­loknak a tanács klubjában. Mérséklődik a meleg Várható időjárás ma estig: Fő­leg az északi országrészben időn­ként megnövekvő felhőzet, csak cgy-két helyen valószínű kisebb zápor. Elsősorban a Dunántúlon megélénkülő, helyenként meg­erősödő északnyugati, északi szél. Hajnalban és reggel több­felé párásság, néhány helyen köd. Az évszakhoz képest szo­katlan meleg mérséklődik. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. (MTI) — MÁRCIUS 30-ÁN ESTE, az orosházi Petőfi Művelődési Központban bérletes előadás­ban mutatja be a békéscsabai Jókai Színház Tóth-Máté Mik­lós Két nap az akácosban című háromfelvonásos színművét. — ÉRTÉKELIK a múlt évi munkát. Március 28-án, hétfőn Békéscsabán, az SZMT székha­zának nagytermében kerül sor a Békés megyei Életmiszerkis- ker. Vállalat 1976. évi munká­jának ünnepélyes értékelésére. 5 Egy pillanatra... \ A csabai papírboltban szép gondosan ki van írva ; páros és páratlan héten az üzlet mikor van nyitva, j Ám kár volt a fáradságért, : felesleges két kiírás, hisz páros, páratlan héten ■ „egyforma” a nyitva tartási jj — Sifi — j — VETÉLKEDŐ. A KISZ meg­alakulásának 20. és Ady Endre születésének 100. évíorulója al­kalmából tegnap a Békés me­gyei ÁFÉSZ KISZ-fialaljai ve­télkedőt tartottak. — TÁRSASTÁNCVERSENY. Gyulán, április 3-án, a városi tanács dísztermében rendezik meg a már hagyományos D—1 osztályú országos társastánc- versenyt. — MILES DAVIS a mezőmé- gyeri jazzklubban. A mezőme­gyeri Arany János Művelődési Ház jazzklubjában március 29-én, kedden este tartják a következő összejövetelt. A 6 órakor kezdődő rendezvényen ezúttal Miles Davis-lemezeket forgatnak le. — FILMVETÍTÉS Lengyelor­szágról. Egy korábbi időpont­ra meghirdetett Lengyelország­ról szóló filmet március 28-án, hétfőn 19 00 órai kezdettel ve­títik Békéscsabán, a TIT Ér­telmiségi Klubban. (István ki­rály tér 8.) BÉKÉS ■ NÉPÚJSÁGm Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő Enyedi G. Sándor Főszer kesztó-hti v«_lies; Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pí.r Ul Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-106. 12-035 Kiadja a Békéc megyei Lankiadó Vállalat •60’ r’óv^cspbp _ pf.. m Telefon- U-021. ll-05i Felelő* .k’ndó Lehoczky Mihály *. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a oostahiva tál oknál és a kézbesítőknél Előfizetési du e-?v hónapra 20.— Ft • Dürer Nyomda Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom