Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-06 / 55. szám

Hunyó Márta versel: Vass Márta: JÁ 7 ÉK ÉS JELL árva kettesük sem volt. Pe­társaságban az em­beri tulajdonságok körül folyt a vita. Volt aki. azt mond­ta, hogy csak kétféle em­ber van; jó és rossz, mert végül is mindig ez a kettő bújik ki a szervezet vegy­konyhájából. Persze vagy egyik, vagy másik. A követ­kező a nevelés mindenható­ságát bizonygatta; a har­madik a lélek furcsa kiis- merhetetlenségét, azt — és itt egy híres íróra hivatko­zott —, hogy a legnagyobb jó mellett a legnagyobb rossz is megfér egyugyan­azon emberben. Aztán a „nagy idők kényszerítenek igazi színvallásra és mu­tatják meg ki kicsoda'’ el­mélet következett. Bártfai sokáig hallgatott, ő csak becsöppent ide a só­gorával, akinek hétvégi vendége volt a szomszéd megyéből. Amikor a társal­gás odaért, hogy „nagy időkben”, két szóval ő is letette a garast: — Meg a kicsikben. — Ö. a hétköznapok ész­revétlen apró jellempróbáit akarod mondani? Most nem erről van szó, hanem a rendkívüli, a drámai hely­zetekről. amikor gyorsan kell dönteni és meg lehet bukni egy egész életre — próbálta terelni a házigaz­da. — Pontosan erre gondol­tam, csak ... magyarázat helyett inkább elmesélek valamit. Nem most történt. Ügy tíz évvel ezelőtt az egyik közepes nagyságú megyei vállalatnál dolgoz­tam mint ifjú jogtanácsos. Ha valakire ráillett a ta­nácsos kifejezés a szó ere­deti értelmében, az én vol­tam, mert az igazgatónak valóban csak tanácsot le­hetett adni, aztán ő dön­tött, ahogy jónak látta, a maga józan, de makacs fe­jével. Nem is maradtam so­káig, de nem ez az érde­kes, hanem egy pénteki nap története. Sokan lottóztak a cégnél — ki egyedül, ki csoport­ban próbált szerencsét —, mi hárman a szobában nem. Egyszer aztán Erzsi és Pali belépett egy társa­ságba. Csak öten játszottak. Kettejükön kívül az egyik vidéki művezetőnk; aztán egy fiatalasszony, a pénz­táros Kati; meg a vállalat esze és legrégibb dolgozója, a már nem fiatal Katalin, Erzsinek a régi barátnője. Akiket említettem — bele­értve magamat is — mind jó humorérzékkel megál­dottak voltunk. Így hát időnként jókat szórakoz­tunk. különösen mi hárman a szobában. Az én humoro-, mat feketének hívták a töb­biek — volt is benne vala­mi —- Pali meg a kövér emberek angyali kedélyével nevetett még a sérelmeken is, Erzsi egy jó viccért ki­ment a világból. Katalin pedig, a hosszú, sovány, de finom, szép arcú Katalin szellemes és igen találó megjegyzéseket mondott, nem' kevés csípősséggel. És csöndes kajánsággal. Isrneí- tem jól, mert mindennap együtt utaztunk a vonaton. Négytagú családját egyma­ga tartotta el. A kis Katát inkább a többiek ugratták és ő, kedves naivsággal ug­rott is. Hosszú hónapok óta lot­tóztak már, csak éppen nem nyertek semmit. Még egy dig Pali a pénteki napokon szinte ráült a rádióra, hogy ő legyén az első, aki az örömhírt körülhordja. Ti­zenegy óra után viszont hétről hétre hervadtan adta tudtára társainak, hogy . .. majd legközelebb. A törté­net idején húsvét előtt vol­tunk egy-két héttel és elég­gé pénztelenül. Már nem tudom kinek támadt a mi szobánkból az az ötlete, hogy ugrassuk bé-a Katá­kat — hogy örüljenek egy kicsit, hogy lesz pénz —, tény az: eljátszottuk az ócska trükköt. Azt, hogy négyesük lett a lottón. Az ötöst úgy gondoltuk, nem vennék komolyan. Előre élveztük magunkat Fortuna istennő szerepében s alig vártuk, hogy be­mondja a rádió a húzás eredményét és Pali már szaladt is hozzájuk a nagy újsággal. Vitte a ceruzával leírt öt nyertes számot, amelyből persze négy ha­mis volt, men a közösen megjátszottakból választot­ta ki. Vajon hogyan fogad­ják a szerencsét? És mi lesz, ha megtudják az iga­zat? Ezt latolgattuk Erzsi­vel és jókat kuncogva vár­tuk Palit, jönne már mi­előbb, hogy együtt hahotáz- zunk, amikor apró részle­tességgel elmesél mindent. Aztán Katáék sem késnek sokat — itt lesznek leszá­molni velünk. Majd ma­gyarázkodnak, mit képze­lünk, őket bolonddá tenni!? De később beismerik mégis, hogy egy pillanatra meg­állt bennük az ütő .. . szó­val egy kicsit csak elhit­ték. Aztán ők is velünk nevetnek. A várakozás alatt külön is megsaccoltuk a két nő várható reagálását a nye­reményre. Szinte hallottuk, melyik mit mond. De már gyanúsan telt az idő és nem jött senki. Csak nincs va­lami cvikli? Hiszen biztos­ra vettük az egészet. Vagy talán túl jól sikerült és már elméletben költik is a pénzt, ami ha gyengén fi­zetne is a négyes, akkori­ban nekünk nagy volt Vagy már szárnyra kelt a szerencse híre az egész emeleten? Mégcsak ez hi­ányzik, hogy hetekig az egész cég rajtuk szórakoz­zon. Pali meg képes hagy­ni. Közbe kell lépni mi­előbb. Egyszerre ugrottunk fel. indultunk el és nyitot­tunk be hozzájuk. És egy­szerre döbbentünk meg. Kata az asztalra borulva sírt, Katalin mellette állva vigasztalta, mint egy gye­reket. — Na ... na ... csilla­podj már... te csacsi. Más is járhatott volna így • 1 ■— de a fiatalasszony csak zo­kogott tovább, észre sem véve, hogy Katalin csönde­síti. Mi Erzsivel— ahogy mon­dani szokták — szinte meg­kövültünk. Kata meg ahogy észrevette Erzsit, még job­ban rázendített, közben el- csukló hangon marcangol­ta magát: — Én vagyok ... igenis én ... mindennek az oka ... miattam nem lesz pénze­tek ..., én, én ... azért lett hármas a négyes helyett... Katalin halkan nyugtatta tovább, hogy nem kell úgy szívre venni, nem hibáztat­ja őt senki, hagyja már ab­ba. jó lesz a hármas is. De ennek se volt foganatja. Végül Katalin megelégelte és erélyesen rászólt; — Hát nem érted, hogy senki se ,/harágszik? A fene enné meg azt a tíz-húsz­ezer forintot! Bár még mindig nem ér­tettem tisztán a helyzetet, gyorsan közbeléptem a va­lóságot mondva: hogy a négy szám tréfa volt, be akartuk csapni őket, Kata az igazságtól teljesen kicse­rélődött. Boldogan felléleg­zett, és abban a pillanat­ban a kétségbeesést hangos vidámság váltotta fel. — Halljátok? — s elkez­dett kacagni — nincs sem­mink! Se négyes, se hár­mas. Nincs és nem is lett volna! — aztán a sírástól összemaszatolt szelvényt á kezébe véve sorolta, -mint állított be Pali ragyogó képpel, meg a nyertes szá­mokkal. amiket ő először leírt magának, majd izga­tottan egyeztette a szelvé­nyekkel. Az elsőn nem volt találat, a másodikon sem, de a harmadikon ... egy, kettő, három. Mondaná Ka­talinnak, amikor Pali rá­kezd: — Drága Katám, nézze csak végig nyugodtan új­ból. hátha akad még vala­mi rajta — s ezzel odalé­pett hozzá segíteni., — Nem akartam hinni a szememnek — vette át a szót Pali. — Csak három szám stimmelt. Egy számot a kitöltésnél úgy látszik el­tévesztettem. Ilyen a vélet­len, gondoltam, visszalőtt nekünk. Már éppen monda­ni akartam valamit, de Kata megelőzött a kétség- beesésével. — Hát persze, mert rá­jöttem, micsoda baklövést csináltam! Meg hogy emiatt elúszott a négyes. És ret­tentőn félni kezdtem. Mi lesz most? Akár a zsebük­ből vettem volna ki a pénzt a többieknek. Még szép, hogy zokogtam. Pali és Kata csak mond­ták, mondták és nevettek. Egyszercsak Erzsi megállí­totta őket: — Gyerekek, várjatok csak.. . addig mondom meg, még. .. szóval, egé­szen őszintén ... én képte­len lettem volna úgy tenni, mint Katalin. Nemcsak szó nélkül lenyelni, de még vi­gasztalni is... ? Ez ... ugye értitek? Értettük. Reggeli jelenés Varsa Zoltán Vonulnak fegyveres férfiak arcomra-irt, szetdúlt hazabav. Vonulnak — homlokom alatt — szilánkos tükör-villanásban. • Énekelnek. Micsoda dal! J'letre-meresz, halálra .bátor! Tüzet, ember-iihart kavar, verheti eső, golyózápor. Kaptárotok? Megunt legendák? Az elfelejtett forradalmak! Törvényeit hiába rontják, és tőlük tanulok — hitet, hatalmat! Bár sápadt vagyok s fegyvertelen. (Borostám kinőtt vastagon.) Tűnődő, fegyveres férfiak vonulnak — át az arcomon. Várkonyi Janos Öreg hazak Békésén Nyújtózkodó Álmaink, fenn a vékony kötélen, aztán mezítláb, pengeélen. ...de'jó is menni utánuk! Mert hát nem a galambot várjuk, s mégis. ha. örülünk is a tiszta vetésnek, a meleg szóval szegett kenyérnek, valami többet, valami erőnkre méretezettet: vékony kötélen és pengeélen táncoló álmokat vágyunk. Még pöröl velünk a fiatalság. Bújócska Laza ujjaim mint tétova homokóra ... görcsök sincsenek varrott keszkenőmön. A kiszámolósdiban rám jutott az egy év, hunytam hát falnak fordulva. Most a játéknak vége. A Hold zsinegét pöndölyös gyerekek felfele húzzák, vacsorázni kiált a sűrű alkony, hát kifordulok. Remélem, elbújtatok. Te is, kedvesem, messze vagy régen, vége a játéknak, vége a gyászévnek. Aforizma Fiatalnak születtem. Csak most veszem észre: nő az esélyem az öregedésre. Téli este Két perc múlva fél négy. Szürkül már, és a havat sűrűn szitálja az ég. Azt hiszem, ez. az alkonyat., Európában vagyok, egy nagy-nagy házban, » apró lámpa jelzi ablakom: így megtalálsz. Vállad lesöpröm majd, kályhám duruzsol, jó meleg. Leteszed útból szőtt irhád, és biztosan megkérdezed vártalak-e, s mióta. Én csak mosolygok majd, közben felforr a tea, szürcsölünk, nevetjük egymást. Itthon Gömbakácok sorra arcomba hullnak. Fölnézek, látom a fűszálak hegyét. Bokámat körülmossa kegyesen az ég. Bárányfelhők nyakában farkas csilingel, rétnyi szívemen kérődzik a hajnal. Utazás előtt Kút káváján szalma-álom, két varjú ül diófámon. Sötét leplem éjbe hintem, nagyon meleg, éget az ingem. Háromsoros Utat török az éjszakában. Nyakig-fűben mosom kajla mezitlábam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom