Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-29 / 74. szám

M A: Világ proletárjai. 1977. MÁRCIUS 29., KEDD Ara: 1,— forint XXXII. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM ESTE RAKODNAK, ÉJJEL SZÁLLÍTANAK (3. oldal) ÉS ÖN MILYEN MUNKÁT SZERET? (4. oldal) BONYODALMAK A PICASSO-HAGYATEK KÖRÜL (5. oldal) II társadalom kulturális felemelkedése szorosan összefügg a munkásművelödéssel TIT-küldöttközgyülés Békéscsabán Vasárnap délelőtt a békéscsa­bai ifjúsági es úttörőházban tartotta városi küldöttközgyűlé- ' sét a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat békéscsabai vá­rosi szervezete. öt év telt el a TIT VT. kül­döttgyűlése óta, s ez az időszak különösen fontos volt a társulat életében, hiszen jelentős pártha- ; tározatok és törvények szülét-1 tek, amelyek a közművelődés j társadalmi szerepére hívták fel! a figyelmet. A tudományos is-! meretterjesztés is aktívan be­kapcsolódott abba a szellemi j pezsgésbe, amelynek célja, hogy kiművelt emberfők sokaságával vigyük előbbre közös ügyünket. Az elmúlt időszak munkájáról írásos jelentésben számolt be a TIT békéscsabai városi elnöksé­ge, s a vasárnapi közgyűlésen Kára Menykért városi titkár mondott szóbeli kiegészítést. A társadalom kulturális fel­emelkedése szorosan összefügg a munkásosztály műveltségi hely­zetével, a munkásművelődés ügyét ezért igén nagy fontossá­gúnak kell tekinteni — határoz­za meg feladatként az MSZMP XI. kongresszusa. A párt célki­tűzéseit követve a tudományos ismeretterjesztés is igazodott a mindennapi élet igényeihez. A megyeszékhely ipari üzemeiben szélesedtek a munkahelyi élet­hez kapcsolódó közművelődési formák, üzemi TIT-aktívaháló- eatok alakultak, s a szövetkeze­ti parasztság jobb kulturális el­látására fokozottan bevonták a mezőgazdaságban dolgozókat is m városi közművelődési intéz­mények munkájába. Sajátos fel­adatot jelent a békéscsabai TIT életében a szlovák nemzetiségi kultúra ápolása. Az elmúlt év­ben 1306 tudományos ismeret­terjesztő előadáson 68 ezer hall­gató vett részt. A hallgatók csaknem 60 százaléka a fizikai dolgozók közül került ki. Az egyedi előadások helyett egyre népszerűbbek a tanfolyam jel­legű összetett sorozatok, s fel­nőttoktatásban és az egyetemi felvételire előkészítő tanfolya­mok munkájában sem csökkent a TIT szerepe. A társulat az el­múlt évek során igyekezett az ismeretterjesztést mind szerve­sebben beépíteni a közművelő­dés rendszerébe. Érzékelhetően önállóbb arculata lett a békés­csabai TIT-nek, különösen azóta, hogy a városi szervezetnek ön­álló székháza van. A város körn3’éki községekben életképes TIT-csoportok dolgoznak, Mező- berényben pedig 40 tagot szám­lál a helyi TIT-szervezet. Különösen az üzemi és mun­kahelyi csoportoknál fontos, hogy a helyi párt- és gazdasági szervekkel jól együttműködve alakítsák ki a programokat. A tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozók legfontosabb felada­ta most az, hogy a munkások MMben tovább növeljék a ter­mészettudományos előadások számát. A városi titkár szóbeli kiegé­szítése után élénk vita követke­zett, majd a kiemelkedő mun­kát végző aktívákat, valamint a tíz. és húszéves TIT-tagságukat ünneplőket dicsérő oklevéllel és emlékplakettel jutalmazták. A részvevők megválasztották a megyei közgyűlés küldötteit, majd az új városi elnökség megválasztására került sor. El­nök Bakó Ignác, alelnök dr. Ha­rangi János, titkár pedig Kára Menyhért lett. Gyakran halljuk vagy olvas­suk: „legyen mindig jól öltö­zött!” A legszebb ruha sem ér­vényesül azonban, ha a hajunk zsíros, elhanyagolt. A szépen vá­gott haj. a jó frizura ápoltságunk elengedhetetlen kelléke. Ezért rendez minden év tavaszán me­gyei fodrász, és kozmetikus ver­senyt a Békés megyei Szolgáltató Szövetkezet KISZ-szervezete. A versenyzők egymástól is sokat tanulnak, szakmailag fejlődnek. Az idei versenyt vasárnap ren­dezték meg Békéscsabán, a Csa­ba szálló télikertjében. Ötven férfi- és női fodrász, illetve koz­metikus mérte össze tudását. Egész nap sok volt a néző, s nagy sikert arattak szünetben a buda- 1 pesti mesterfodrászok, akik a legdivatosabb frizurákat készí- I tették. 1976. évi mérlegzáró. egyben ju­bileumi közgyűlését. Nővé István elnök ünnepi beszédében el­mondta, hogy 25 évvel ezelőtt 27 j taggal alakult meg a szövetke- ' zet. amely kezdetben építőipari javítótevékenységet folytatott. Később főként családi házakat épített, az utóbbi években kor­szerűbb technológiával pedig már többszintes lakóépületeket es más nagy létesítményeket is. (A létszám ma meghaladja a 300- at). Közben 1969-ben megkapta a Kiváló Kisipari Szövetkezet, 1976-ban pedig a Kiváló Szövet­kezet címet és más elismerések­ben is részesült! A hosszú évek sikeres murtkája nyomán a sző­Az összetett versenyben a koz. métikusok között I. lett Zoltán Tiborné (Békéscsaba), II. Faul- hábel Éva (Gyula), III. Flór Zol­tánná (Orosháza). A női fodrá­szok versenyében I. Szeverényi Mihály (Békéscsaba), II. Deresé- nyi Dezsöné (Békés), III. Kur­ta ez Borbála (Békéscsaba). A férfifodrászok győztese Nagy Kálmán (Békéscsaba), a II. he­lyet Lakatos János, ugyancsak békéscsabai fodrász szerezte meg, harmadik helyre került Cseh István (Orosháza). Az egész napos verseny ered­ményeit Krizsán Tamás, a zsűri elnöke ismertette, majd Varga Dezső KISZ-titkár adta át a dí­jakat. Aki az országos fodrász­verseny szabványainak megfele­lően elérte a pontokat, az egy évig hat-, öt-, illetve négyszáza­lékos fizetésemelésben részesül. vetkezet a kiemelt lakásépítő szövetkezetek sorába került. Az 1976. évi termelés értékben meghaladta a 42 millió forintot, ami az előző évihez képest, 24 százalékos emelkedést jelent. Ezt főként a koncentráltabb, terme­lékenyebb munka, a gépek jobb kihasználása segítette elő. Így vált lehetővé a bérek jelentő­sebb növelése is. A szövetkezet fontos szerepet tölt be Békés városfejlesztési fel­adatainak a megoldásában. Je­lenleg három munkahelyen 247 lakás építése van soron, s ebből az idén folyamatosan 102 OTP- lakást ad át. Nyolc családi há­zat is elkészít. Elkezdi egy böl­csőde. valamint egy 100 szemé­lyes kollégium és néhány más létesítmény építését. Az idei ter­melési terv értékben 52 millió forint, ami 10 millióval több a tavalyinál. Ezt kisebb létszám- emelés mellett újabb gépek üzembe helyezésével és jól szer­vezett munkával törekszik elér­ni. A szövetkezetnek fennállása 25. évfordulója alkalmából az OKISZ elismerő oklevelet adományozott. Az ünnepi köz­gyűlésen kapta meg Gubucz Im­re építésvezető, Papp Mátyás kőműves, Szűcs László asztalos Püski Sámuel ács, valamint Kiss László asztalosrészleg-vezető a Szövetkezet Kiváló Dolgozója ki. tüntető jelvényt. A nyugdíjas alapító tagok és a törzsgárdata- gok pénzjutalomban részesültek. Az április 4-i, majd a húsvéti i két-kétnapos munkaszünet a szokásosnál gondosabb felké­szülést igényelt a kereskedelem­től. Az alapvétő, s elálló élelmi­szereket már ünnepi bőségben kínálják a boltok, ajánlatos is ezeket mihamarabb megvásárol­ni, hogy az ünnepek előtt jus­son hely és idő a napi cikkek beszerzésére. A Belkereskedelmi Minisztéri­um tájékoztatása szerint a fő­városi és minden megyei tanács az érdekelt vállalatokkal koor­dinációs értekezleteken készítet­te elő az ünnepi ellátás árufede­zetét, határozta meg a szállítás ütemezését. Április 3-án és 4-én, valamint húsvét mindkét nap­ján a kijelölt vendéglátóüzletek árusítanak tejet és péksüte­ményt, Gondoskodtak a zavar­talan kenyérellátásról is. Az ünnepi étrendekhez min­den alapanyag az igények sze­rint áll rendelkezési-“. Ezen a héten országosan «00. a húsvét- előtti héten 650, összesen tehát 1250 vagon hús és húskészít­mény kerül forgalomba — a két hét alatt fagyasztott húst nem árusítanak —, ezen kívül 16 va­gon tartalék is rendelkezésre áll. A húsvét fő ételéből, a son­kából. s egyéb füstölt húsokból a tavalyihoz azonos mennyiséget terveztek, ezzel hiánytalanul ki­elégítik az igénj'eket. A jelzések szerint a kínálatot a mezőgazda- sági üzemek nagyobb mennyisé­gű saját készítménnyel bővítik. Ülést tartott a SZOT elnöksége A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott. A testület a szocialista brigádvezetők V. országos ta­nácskozásának előkészületeivel foglalkozott, megvitatta az 1977. évi SZOT-díjakról készült elő­terjesztést, jóváhagyólag elfo­gadta a szakszervezetek és a SZOT 1976. évi gazdálkodásáról előterjesztett jelentést, és meg. tárgyalta a múlt esztendő mun­kavédelmi helyzetének alakulá­sáról készült összefoglalót. KGST­tanácskozás A KGST gépipari állandó bi­zottságának pneumatika és hid­raulika munkacsoportja hat na­pon át Egerben tanácskozik. Részt vesz a tanácskozáson Bul­gária, Csehszlovákia, Jugoszlá­via, Lengyelország, Magyaror­szág, a Német Demokratikus Köztársaság. Románia és a Szov­jetunió delegátusa. A KGST>-tanácskozás hétfőn délelőtt plenáris üléssel kezdő­dött Egerben, a Technika Házá-. ban. A napirenden a szakosodási program egyeztetése, a szállítás összehangolása, valamint a ku­tatásban való együttműködés távlati programjának kidolgozá­sa szerepel. A tanácskozás szombaton feje­ződik be. Április 4-re 15,6 millió, hiisvét- ra 13,2 millió liter tej és össze­sen 9340 mázsa vaj kerül az üz­letekbe. A téli tárolású burgonya és zöldség a múlt évinél jobb ellá­táshoz elegendő. Lényegesen kedvezőbb a primőráru-kínálat is — salátából, hónapos retek­ből, uborkából; karalábéból, zöldpaprikából. paradicsomból és zöldhagymából is kielégíthe­tők az igények. Almából mind mennyiségben, mind választék­ban bőséges a kínálat, az ünne­pek előtt tíz tonna importszőlő is forgalomba kerül. Narancsból 40 százalékkal. banánból 33 százalékkal több kerül az üzle­tekbe a tavalyinál, de valószínű­leg ez sem lesz elég. Ugyancsak kevés a dióbél és a mák, mazso­lából viszont van elegendő. Húsvéti csokinyuszit és egyéb csokoládéfigurát mintegy 9 százalékkal kevesebbet szállít az ipar a tavalyinál, a hiányzó mennyiséget húsvéti csomagolá­sú táblacsokoládéval pótolják, így összességében 6 százalékkal több édesség kerül forgalomba az ünnepekre. Üdítő ital. pezsgő és bor — az olcsóbb asztali és pecsenyefajta kivételével — elegendő áll ren­delkezésre. s 15 százalékkal, összesen mintegy 20 millió pa­lackkal több hazai és import — csehszlovák, NDK, lengyel, ju­goszláv és osztrák — sör kerül forgalomba. (MTI) Munkában a versenyműk (Fotó: Gál Edit) Szép frizura = jólápoltság Megyei fodrász- és kozmetikus­verseny Békéscsabán Évről évre több lakást épít a Békési Építőipari Szövetkezet A Békési Építőipari Szövetke­zet március 26-án tartotta meg az Felkészült a kereskedelem az ünnepekre

Next

/
Oldalképek
Tartalom