Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-25 / 71. szám

■ Jubileumi emlékhangverseny Szarvason Kodály Zoltán halálának 10. évfordulója és a KISZ megala­kulása 20. évfordulója tiszteleté­re március 26-án, szombaton 17 órakor a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központban „Ének­lő Ifjúság” címmel jubileumi emlékhangversenyt rendeznek. Az emlékhangversenyen hét ál- 1 alános iskola — a békésszent- andrási, az endrődi, a szarvasi szlovák tanítási nyelvű, a gyo­mai. a kondorosi,. a szarvasi 1-es számú és a szarvasi 2-es számú — kórusa szerepel, majd a mű­sor második részében bemutat­kozik a Szarvasi Állami Zeneis­kola növendékzenekara, a szar­vasi Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola, a gyomai Kis Lajos Gimnázium és Szakközép- iskola, a Szarvasi Óvónőképző Intézet énekkara, valamint ka­marakórusa. Megnyitót Fasanp Árpád nr. zeneművészeti szakközépiskolai igazgató, karnagy mond, és ö vezényli az egyesített kórus nyi­tó-, valamint zárószámát is. Ifjúsági bizottság az ÁFÉSZ-nél Évek óta eredményesen mű­ködik a gyulai ÁFÉSZ-nél az öttagú ifjúsági bizottság, amely­nek egyik legfontosabb feladata a fiatalok érdekképviselete. Ez azért is fontos, mert a szövetke­zetben dolgozók 40 százaléka 30 éven aluli. Igyekeznek felkészí­teni a fiatalokat a jelen és a jövő feladatainak ellátására. Nagy gondot fordítanak a köz- művelődésre, sportolásra. A' fogyasztási szövetkezetek VIII. kongresszusa tiszteletére indított SZÖVOSZ-kupa orszá­gos versenyben a gyulai csapat diadalmaskodott, egyéniben . pe­dig egy negyedik helyezést sze­reztek. A közművelődésben itt is a szocialista brigádok járnak az élen. Valamennyi brigád be­nevezett az áprilisban sorra ke­rülő közművelődési vetélkedőre. A kulturális és sportélet mellett természetesen nem szorul hát­térbe a szakmai munka sem. A közelmúltban Kecskeméten meg­rendezett „Szakma Kiváló Ta­nulója'’ országos versenyen Tóth Ilona az élelmiszereladó szakmában harmadik helyezést ért el. Az ifjúsági bizottság most azt tervezi, hogy védnökségével lét­rehoznak egy iskolás szövetkeze­tét a gyulai Erkel Ferenc Gim­názium és Szakközépiskolában a szövetkezeti tag-, illetve mun­kaerő-utánpótlás érdekében. Egy pillanatra... Sok-sok szülő panaszolja, hogy zsúfolt a tizenhetes. Reggelente a korláton is csüng a sok kisgyerekes! Buszok kedves dirigense, Aki szólt, az nem szeszélyes, de az ilyen nagy zsúfoltság nem kulturált, sőt veszélyes! —Bi­Mu fajuk: vokális pop-show A hazai Ike és Tina Turnerék Hirtelen jött lengyeiorszagi vendégszereplésük miatt febru­árban elmaradt csabai koncert­jük. Szerda este pótolták, s zs lá­tóit nézőtér előtt adtak ízelítőt a népszerű, populáris műfajból. A Neotoh együttesről és aKóc- babák énektriójáról van szó, pontosabban a Neoton famíliá­ról. ahogy magukat nevezik. Igazán felnőtt zenész-énekes csoporttá azóta lettek, hogy a három Éva is Neolon-tag lett. Nemrég jelent meg Menedékház című nagylemezük, amelyről nnnaen szempontból csak elis­meréssel lehet beszélni. Nagy goncfot fordítanak a slágerek tá­lalására. Az énekitrió tagjai szüntelen mozgásban vannak, amellett hogy kitűnően énekel­nek. Előadásuk összhatása oly­kor-olykor a világhírű Ike és Tina Turner együttesét idézi. Az összehasonlítás talán I me­résznek tűnhet, de az biztos: a Neofon-familia végleg betört a hazai,’ úgynevezett nagyegyütte­sek közé. tF. L) A Gyorsuló időben A Békés megyei pedagógusok oktató-nevelő tevékenységének eredményeit publikáló a Gyor­suló Időben című kiadvány 10. szama a napokban jelent meg. A Tóth Lajos által szerkesztett kiadvány ez alkalommal több tanulmányt közöl, melyek a kö­zösséggé nevelés, a családi élet­re való nevelés tapasztalatait összegzik. Érdekes dr. Geréb György: A megterhelés pszicho­lógiai ■ problémái, Csausz Vil­mos: Gondolatok egy iskolai könyvtárban, Balogh Lászlóné— dr. Kincses László: A pályára nevelés alapelemei az óvodában című írása. A kiadványt az ed­digi számokban megjelent ta­nulmányok tematikus jegyzéke zarja. Mezőkovócshóza Ifjú mezőgazdasági gépszerelők vetélkedője A KISZ mezőkovácsházi járá­si bizottsága a forradalmi ifjú­sági napok keretében évről évre megrendezi az ifjú mezőgazda- sági gépszerelők versenyét. Az idei vetélkedőre a hét végén Mezőkovácsházán került sor. Harminc fiatal nevezett be és az elméleti vetélkedőn, az erős mezőnyben Székely Tibor, a medgyesgyházi Haladás Tsz gép­szerelője szerezte meg az első helyet. Második lett Valach Mi­hály (Kunágota) és Dohány Gergely (Almáskamarás), har­madik pedig Ácsai Imre (Me­zőhegyes! Állami Gazdaság). — A SZEGEDI SAJTÓHÁZ MŰ. VÉSZKLUBJÁBAN április 5-én 19 órakor nyitják meg Meskó Anna és Póka György képzőmű­vészek alkotásaiból rendezett ki­állítást. A tárlatot április 28-ig 8—20 óráig tekinthetik meg a látogatók. Rendőrségi hírek SÜLYOS TESTI SÉRTÉS A mezőkovácsházi járási rend­őrkapitányság előzetes letartóz­tatásba helyezte Sz. T. fiatal­korú magyarbánhegyesi lakost, aki március 21-én a délelőtti órákban megjelent egy 57 éves asszony lakásán. A fiatalember durván bántalmazta az idős nőt, kezeit összekötözte és megfenye­gette, majd 500 forintot kért tőle. Sz. T. fiatalkorú, aki több hasonló és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, a pénz átvétele után eltávozott a lakásból. ITTAS VEZETÉS Rendőrségi eljárás indult Nagy László, 35 éves tótkomlósi la­kos ellen, aki Tótkomlós és Bé- késsámson között motorkerék­párját ittasan vezette. KÖZLEKEDÉSI BALESET Március 23-án Békés és Me- zőberény között Petri Béla, 29 éves vésztői lakos figyelmetle­nül akart átmenni az úttesten és eközben egy arra haladó sze­mélygépkocsi elütötte. Petri Bé­la a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. „Alkotó ifjúság” kiállítás Járási szintű „Alkotó ifjúság” pályázati kiállítás nyílt március 2i-én Mezőkovácsházán. A kiállításon a pályázatra érkezett 15D alkotás legjavát láthatja egy héten át a nagyközönség a járás- székhelyen, a művelődési központban. A rendező szerv, a KISZ járási bizottsága a legszínvonalasabbnak ítélt munkák alapján 18 alkotót, illetve hat szerzőt részesített jutalomban. Felvételünk a megnyitón készült, a kiállító fiatalok egy csoportjáról MA: 1977. MÁRCIUS 25.. PÉNTEK Mária napja A Nap kél 5.38 — nyugszik 18.04 órakor A Hold kél 8.31 — nyugszik 23.46 órakor Tizenöt évvel ezelőtt, 1962. március 25-én halt meg — 78 éves korában — Auguste Piccard világhírű svájci-belga fizikus, akinek nevét elsősorban sztratoszféra repülései és mély­tengeri kutatásai tették ismertté. 1884-ben született és érdeklő-' dése iiatalop feltámadt a repü­lés iránt. 1932. augusztus 18-án született a világrekord: Piccard léggömbjével 16 900 méter ma­gasságra emelkedett. Alig három hónapja harsogták a világlapok a szenzációt: „Ember a sztra­toszférában!” és az FNRS jelű léggömb újra rekordot állított fel... Azután 17 évvel később „Meghódítja a csend világát!” címmel írtak róla újból a la­pok, amikor FNRS—2 jelzésű batiszíikájával a professzor a tenger mélységeinek felkutatá­sára vállalkozott. (Az FNRS a Tudományos Kutatások Belga Nemzeti Alapjának, Fonds Na­tional Beige de la Recherche Scientifique rövidítése.) A professzor sztratoszféra­ballonja megnyitotta az utat felfelé, batiszfikája pedig meg­hódította a tenger mélységeit. Elérte hát élete célját, amelyet, ő maga így fogalmazott meg: „Üj tájakat felfedezni, meg­mászni a legmagasabb csúcso­kat, bejárni a világűr eddig is­meretlen távlatait, bevilágítani az örök sötétség honába — ezek azok a feladatok, amelyekért ér­demes élni!” Hetvennyolc éve­sen hunyt el; kutatásait fia, Jacques Piccard folytatja. — GYULÁN A KÓRHÁZ IFJÚ­SÁGI KLUBJÁBAN még ».hé­ten lehet megtekinteni a hód­mezővásárhelyi festőiskola egyik jeles képviselőjének, Csikós András festőművész alkotásai­ból rendezett tárlatot, március 28-án pedig Sediánszki János, a Magyar Rádió munkatársa tart előadást a klubban. — FOTÓKIÁLLÍTÁS. Március 25-én, pénteken kerül sor Sze- verényi János fotóbemutatójára Békéscsabán, a Jókai Színház klubjában. Meleg tavasz Várható időjárás ma estig: elsősorban a nyugati megyékben megnövekszik a felhőzet, de még számottevő eső nélkül. Mérsé­kelt, nap közben megélénkülő déli szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 4— 9, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 19—24 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: az évszakhoz képest me­leg idő tovább tart. A hétvégé­re nappali felhőképződés, elszór­tan zápor, egv-két helyen ziva­tar lehet. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 6—11 fok kö­zött. legmagasabb nappali hő­mérséklet 17—22 fok között várható. — A KAMARAEGYÜTTESEK megyei szemléjét március 26-án, szombaton Gyulán, a zeneiskolá­ban rendezik meg. — JÁRÁSI VETÉLKEDŐ MED- GYESEGYHÁZÁN. A medgyes- egyházi művelődési házban már­cius 26-án, szombaton délután rendezik meg a „Kommunista ifjúsági mozgalom története” cí­mű vetélkedő járási döntőjét. A vetélkedőt — a forradalmi ifjú­sági napok keretében — a KISZ járási bizottsága szervezi. —i KISDOBOSOK járási kultu­rális szemléje Csanádapácán. Az úttörőszövetség orosházi já­rási tanácsa és a csanádapácai úttörőcsapat vezetősége március 27-én Csanádapácán, a művelő­dési házban rendezi meg a kis­dobosok járási kulturális sereg­szemléjét. békés asEinss. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettesi Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pf.r U1 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békéé: megyei Lapkiadó Vállalat 5G01 Békéscsaba — Pf.- Ili Telefon- 11-021. ll-05i Felelős kiadó Lehoczkv Mihálv Terjeszti a -Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi e?v hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055 /

Next

/
Oldalképek
Tartalom