Békés Megyei Népújság, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-13 / 61. szám
/ Barta Szabó Ferenc: A CSOMAG TjcLütu w áró Huszonhat évig csak pénzt kolódzik. Másfajta öröm anyjuk” vette kezebe a gö- 'kért hazulról. Előbb óntu- járta nala! Egy-egy pakli csörtös kormányt, végig- datlanul, mert gyermek dohány, nyálasán összeso- vezetve a .sercegő tollhe- volt, később az iskolai dorva, s néhány pohár bor gyet a belépőnyilatkozaton években, már tudatosan, és a késő este feljövő hold az „apjuk” kezében, - Gimnázium, egyetem, vége- munkát tiltó szikár párán-, Azóta darazsak rajzanak, láthatatlan sorban szívta, csa nyomán a napi gondok »ha előkerül a ládafiából: ki húzta a forintokat, csokorba gyűjtése. Is irta alá tulajdonképpen Odahaza az öregek szá- A színházat, a tényt, a a lajstromot? ' mölatlanul körbejárták a sikert, vagy magát a tap- Éjszaka, amikor fekete roggyant házikót és né- sot, a mezőn elvetett búza- fénykoszorúban kést kö- hány üdvözlő sor nyomán szemek dicsérete, az álla- szőrűinek a szelek, a zsör- biiszke út vezetett a meg- tok farbaveregetése jelen- tölődés agyonüti az álmai- billent léckerítések mellett tette. Fél kiejteni a gon- lan magányt. Örökké újra- a postáig meg vissza. dolatokát. A betűk úgy el- éledő dicsérete a fiúnak, no Ők azok, akiket már csak merültek emlékezete. orvé- és a kárörvendéssel vegyíaz adás öröme éltet! nyében, hogy egy-egy men- tett apai kacarászás zárja Nagy ritka hazamenetel- tésnél, amikor megkérték, a napot, kor elbűvölten nézi meny- kurtítsa alá valami passzus- Megérkezésekor anyja nyíre lerövidült az út a ra a nevét, mint két gaz- legelső dolga, hogy szemvilágok között. Apja soha- dátlan tutaj, úgy forgott ügyre vegye. Nőtt-e, fősem' tapsolt. Talán azt sem kormányozhatatlanul a két gyott-e,, van-e emberi for- tudja, hogy az összeverődő X a papíron. Ez alól, talán mája, színe? Óvatosan körkét bőrtalpas kéz hangot csak egy kivétel volt: a bejárja, szemeivel tapogatód. ha önfeledten összeeső- téeszszervezés. Akkor „az va, mint az újévi malacot és elindítja féltésárját: — Csontvájsz vágj’. Se- színű. Kiszívott a városi levegő. Fehér vagy, mint a hótt ember. És tartatlan is. Biztosan nem eszel rendesen. Levest egész biztosan nem. Csak lótsz-futsz, kutyafuttába bekapod. No majd itthon! Tömök valamit beléd, ne félj! Egy kicsit megiperedsz legalább... Amikor mindezt megállapítja, egyszuszra kimondja, köténye csücskével megtörli arcát, megcsókolja, megfogja kezét és elvezeti hátra. El egészen a disznóólig. Az a büszkesége, reménye. Ilyenkor titkon nézi őt. Látja csillogni, megfiatalodni. Nem hiszi el, és nem is hitte el soha, hogy alkonyát tiporja. A szíve csak harminc. A hite, az akarata csak húsz. Lelkiismerete pedig oly tiszta, miképp a csecsszopóké. — Ne te ne, ne szürke! — mondja tenyerével jó nagyokat odapaskolva \ a fekete foltos disznónak. Érződött mennyire óvatosan teszi. Inkább csak szerétéiből, hálából, mert volt kegyes egész éven ót szorgalmasan enni és meghízni. — Na, mit szólsz hozzá? — kérdezi és az áhítattól úgy kitágul a szeme, nagy kerekre, mintha az egész világot egyszerre akarná nézni. Szeme, a cselédkönyv írása szerint barna. A fiú tengertükrében viszont a búzavirágnál is kékebb. — Szép, mi? Meghiszem azt! Irigyelnek is érte. Főleg azok, akik csali a sonkáját kívánják, s nem a munkáját! Elfogadná a bendőjük. De elám! Szerinted mennyi lehet’ — Hát... — feleli a fiú és úgy tesz, mint aki töpreng, rakosgatja a számokat,-a mázsákat. Hallgat. — Több, mint négy mázsát nyom — mondja felegyenesedett hangsúllyal, nem várta meg a „must- rálgatés” eredményét. — Négy mázsa húsz kiló! De etetni kellett ám! Kellett bizony. Tudod, mit megevett? Azt a rengeteg árpát, répát, kukoricát, krumplit, darát. Apád nem győzte hordani; Ki is ürült a kamra! Meg a padlás. Még venni is kellett hozzá. Azért kértem tőled a pénzt a jómúltkorában. Darára. Anád nyugdíja, tudod, bagóra is kevés. Balogh Ferenc felvétele Mária ünnepei Petri Csathó Ferenc József halott már három éve, \ A gyerekek havonta egyszer vendégségbe mennek Máriához. Eszik a madárlátta kenyeret, a hamuban sült pogácsát. Azt mondjak; tél jön. Azt mondják; nyár jön, topognak, álldigálnak, darálják, mint a verkli: vigyázzon magara, drága, mama, — De megérte —> teszi hozzá a zavart tőmondatot a fiú. — Meg bizony! Szép egy állat mondhatom. .. Most eiadom. Veszek belőle egy kisebbet. Azt megöljük magunknak karácsonyra. Nekünk elég' lesz az is. Amit mi apáddal megeszünk, a? már egy macskának is elég. De vágni azért kell. Úgy illik. Minden télen tudtunk bökni egyet. Ezután is szeretnénk. Neked is küldök belőle. .. — Ezt eladom, és még pénzem is marad. Majd tízezret kapok érte. Tízet! Ötért veszek egy másikat... öt marad. Abból hármat megtartunk magunknak, épp annyi hibádzik a sírkövünkből. Mert csináltatunk. Nagy fehér lappal a tetejibe, hogy ne legyen rá senkinek se gond.ia, hogy ne füvesedjünk ki. Te messze laksz... Kettőt pedig neked adok! — Ne beszélj ilyet anyuka. És a pénz sem kell, nem azért... — Te csak ne magyarázz! Tudom, hogj»- szegény- vágy, mint a templom egere. Mert csak azzal a nya- valvás papírokkal törődsz. Miért nem választassz’ valami tisztességes szakmát'1 Egv rendes iparos nem szűkölködik semmiben. Több lenne a pénzed... — De... — Semmi de! Kapsz belőle és kész! Ha nem is sokat, de. kapsz. Mi is szűkölködünk. Apád hétszáz forintját forgatjuk. Alert nincs az a sok, amelyik el ne fogyna és nincs az a kevés, amelyik elég ne lenne. Be kell osztani. A fiú állt és messzire nézett. Nem tudta sírjon, nevessen, őröljön avagy elbujdosson szégyenében. Talán ezek áz apró pillanatok, anyja feddő szavai nyomán. ezek. amelyekben kesernyés fájdalommal gondol hőn áhított „mesterségére”, a toliforgatásra. Az ő finom lelke, megtéríti néhány gondolat idejére, de ha másra terelődik a szó, marad minden a régiben Csak a szeretet-piramisa női eavre nagyobbra, hatalmasabbra. :1s: A napokban csomagot kapott a fiú. A csomag tetején levél. Kedves fiam! Biztos meg fogsz lepődni te is, milyen nagy baj ért most kedden minket. Várom a disznót a húsüzemnél, bejön a traktor, nincs disznó. Mondják vissza költött vinni. Megdöglött. Majd megőrültem. Elveszett az a~ gyönyörű szép állat. Tízezer forint. Megdöglött a kabátod is. Most már bele köll nyugodni. Büntetett az isten. Csak azt tudnám miért. Miért? Tudod milyen a nép. Örülnek az ember kárának. De valahogv csak lesz. Csak egészség legyen. írjál, megkaotad-e a csomagot. Alma van benne, de nem fért bele mind. Fogyaszd egészséggel. Az ünnepekben. ha tudsz, gyere haza. Csókolunk. írjál. Az • úiság megérkezett. Fi fel ni tett ed bekarikázni, melviket írtad te. A szenv- nyest is küld. Vagv hozd. Anyádék A csornaiban, yz almák között, a fiú esv bagarolos dobozt lelt. Benne’ két húszforintos, egy fémtízes, négy kétforintos öt egyfo- rintos, kettő ötven filléres, rét húszíilléres és egy tízfilléres. — Ö, ha az anyáké lenne a világ...! Varkonyi, János rajza Nyárdélutáni Hold Rómában Ady Endre Sandítva száll Rómára Fecske-raj-követséggel, Vigyorog vígan széjjel Nyárdélutáni Hold. Nagy kékség és pirosság Most újból-újból hozzák * Régből azt. ami volt. Szent mezők pára-fátylat. Hegyek álom-színt váltnak, Diadalok s romok, Nap, s Hold közé beszőve, Hanyattan az időbe Róma sürög-forog. Oh, gyönyörű örökség, Változó, ős, szent község, Urbs, te feledtető, Az én-élet poklából Delkem-testem kilóból. Te szent, védő tető. lm, magam idehoztam, Védj és boríts be mostan, Te szép, te bölcs, örök. örökkön éltem élek, Csupán hüvelyt cserélek. Mint Ulisszes-görög. Áldom a nyüzsgő Róniát, Mindennek átfogóját, Pulyásan is nagyot. Ma, hogyha úgy akarnám, Alkonyt álom karján Akár Remus vagyok. Nézem a mai nőket, A volt és lesz időket: Be régen élek itt, S be minden élet mindegy S a Hold már ismer minket, Vigyorog s nem hevít: Sandítva száll Rómára. Kovács Bencze József A kovácsműhely csillag-meséje büszke mesterség lett álmaim éje. Acélkalapácsok kipikopácsa, felizzott vasak piros varázsa, keresni jöttek, estig elnéztem, kormos kiskováccsá engem itt igéztek. Azóta folyton szítom a szikrát, verseim égői csillogó titkát. Csillagtánc ejtett ott bűvöletbe, segédnek mégis egy kovács vett be. Sóhajom szisszen, égetnek lángok, szivemben örök dalt kalapálok!
