Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
köröstAj KULTURÁLIS MELLÉKLET A hőség szegénysége Gondolatok a szegedi téli tárlatról A KARD FilmszaHra a mozikban Az egy-egy időszak alkotói tevékenységét bemutató tárlatok általában mindig küzdeni kénytelenek a bőség és a sokrétűség gondjával, amely aztán a minőség, a tartalom,- a közönségnek nyújtott élmény rovására mehet. Ahogyan ez történt a szegedi téli tárlat esetében is. A képzőművészet jelenlegi összes fellelhető stílus- irányzatának közepes, vagy jobb alkotója állított ki. A technika is ezerféle. E sokfajtaság azonban a ter- mészetábrázolásra szűkült le javarészben e témákat illetően. Tájképek, csendéletek, a legkülönfélébb megfogalmazásban, de ez esetben valahggy nem érezzük a képekben a minden mögötti ember jelenlétét. A Horváth Mihály utcai kiállítócsarnok három szintjén elhelyezett tárlat rendezésén is alaposan meglátszik az alkotások heterogén volta. Néha egy-egy művész három-négy alkotása kérült egymás mellé, másutt technikai, vagy éppen tematikai hasonlóság szerint válogatták egy-egy falra a festményeket, szobrokat, grafikákat. A nézőnek így kicsit olyan érzése is lehet, hogy útvesztőbe került. A szegedi téli tárlat idei bemutatójának nyilvánvaló célja az volt — és csak az lehetett —, hogy általános képet nyújtson a közönségnek az alföldi piktűra földrajzilag hazánk e városa köré települő alkotóinak jó és kevésbé értékes műveiből. Kicsit műhelyjellegű; érződik, hogy többen még a forrás stádiumában levő mű csíráját nyújtották be. Hogy ez mennyiben jó így, arról sokat lehetne vitatkozni. A festmények közül Horváth Andrásnak az építés apoteózisát megformáló realista Zöld ág című képét, Pataki Ferenc érdekes ízű természetképeit, Sté- hlik Jánosnak az egész tárlatra stílust adó naturalisz- tikus olajképeit kell említeni, értékként. Békés megye művészetkedvelőinek ismerősen csengő a név: Cs. Pataj Mihály most az alföldi ember ősi világának hagyományaiban keresett és talált témát. A Tanya című képének melegségében a nyugalom, a béke, a csönd barnája ragyog. A grafikai anyag nem számában szegényes. Talán csak Tyebó Miklós plakátjainak ötletgazdagságát és Palásti Klára Törékeny évek című nyomatának lüktetését lehet érdemben említeni. A vázlatszerűség, a íéligkészség talán éppen a grafikai anyagra jellemző a legjobban. S ha egy-egy alkotás talán több is, mint vázlat, legfeljebb az illusztráció szintjéig merészkedik el. Egyetlen kisplasztikára érdemes figyelni a kiállított párból: Farkas Pál Portréja a realista emberábrázolás szép példája. A bronzba öntött kisfiú fején nincs semmi különleges, egyszerűen csak szép! Ennyi és nem több a február folyamán nyitva tartó szegedi téli tárlat anyaga. Persze a szemlélőnek szuverén joga, hogy mit vesz észre, a tömérdek kiállított alkotásból, s ha netán pénztárcája engedi, mit vásárol meg. Hiszen ez nemcsak tárlat, hanem vásár is: a ki- Mktocsarnok bejáratánál bárki megtekintheti a müvek árjegyzékét, s döntés után egy kicsiny cédulával a maga nevére jegyezheti le a képet, szobrocskát..'. De sajnos csak árjegyzék van, a katalógust még a megnyitókor elkapkodták. Nemesi László Hamuba halva Tomka Mihály ..Minden szerelem darabokban, minden egész eltörött.” (Ady) Parázsba hulló szalmaszálként, Visszahozhatatlan-boldopan Heversz te szép, halvány hamu — Sötétlek egymagám. Formáltuk volna gyermekarccá Liliominges álmaink — Csitultak volna tipegéssé Riadt futásaink! Haragtalan. hó-gúnyás rettenetben Idézlek hajló margarét: Debrecen vagy Sibeneichen? Hol is lenget a Rét? Buvunk tovább, vörös virágok ' Napjaink megáldják, Holtodig-holtomiglan Visszük futásunk titkát. Akartam Így akartad. Nem fog varázs, liliom hatalma. Gyermekünk parázsba hullt. Egy-arcunk tűz — hamuba halva. Csakugyan: mi történik, ha egy tisztes magyar állampolgár, egy százdolláros turista, ahelyett, hogy feleségével beutazná Nyugat- Európát, már az első állomáson elkótyavetyéli nehezen szerzett Volkswagenét, a kapott schillingeket megtoldja szűkös zsebpénzével, hogy megvásárolhasson egy kardot, majd másodosztályú vonaton siet haza a nemzeti ereklyével? A kard láttán vajon milyen képet vág a buzgó vámtiszt, s hogyan fogadja a történelmi mesét a pallosról, amellyel egykor lefejezték Zrínyit és Fran- gepánt? Nem hiszem, hogy a határórtiszt beérné ezzel a summázással: Kiviszem Volkswagen, beviszem ócskavas. Igaz, szatírával nem kényeztetik el a nézőt. Jó példáért, még mindig a nagy sikerű Tizedesért nyúlunk vissza. Mérce lett ez a remek vígjáték, de azért olyan mérce, amelyet ötlettel, szókimondó bátorsággal és természetesén tehetséggel el is lehet érni. A Kard című filmben minden együtt volt és 'sok minden együtt is van. Ritka szerencsés találkozás. Cstir- ka István a humorban, a szatírában otthonos író, Dömölky János, a tehetséges tévérendező, Zsombolyai János, a sajátos kameramozgású operatőr és természetesen a remek színészgárda. Jó téma, időszerű mondanivaló, tehetséges alkotógárda kezében. Talán éppen ez a körülmény növelte az érdeklődést, s ez emeli egy fokkal magasabbra azt a bizonyos mércét is. Mert végeredményben nagy ötlet ez a film, életszerűen fogalmazza meg napjaink fonákságait, okosan — olykor túl okosan — gúnyolja a társadalmi magatartást, különösképpen a felfelé fülelő gyávaságot. Dömölky János filmje ugyanis nem a kardról szól. A bécsi árverésen felfedezett történelmi pallos csupán eszköz arra, hogy döntésre, felelősségvállalásra inspirálja Böjti Sándort, aki bár tudja, hogy rendellenesen cselekszik, mégis vállalja tettét, s annak minden következményét. A kálvária elindul. A rendőrség vizsgál, a szakértők óvatosan nyilatkoznak, a Nemzeti Múzeum nem fogadja el a-felkínált ajándékot. Mert mit lehet tudni, ki hogyan nézi ezt a kardot? — Persze, ha felülről jönne egy telefon... — mentegetőzik a múzeum osztályvezetője. Mindennapi szöveg, s milyen jól ül ebben a történetben. De mert nem „jön” fentről telefon, az ember, aki kilépett a sorból, az értetlenség, a bizalmatlanság falába ütközik. Vállalatánál kikezdik, feleségét elbocsátják. , Ironikus, szépen színes képsorok pergetik a cselekményt, szellemes, kissé visszafogott dialógusok leplezik le azt a lelki pánikot, amely körbefon egy nem mindennapi esetet. A kard végül is patrónusra talál — ez is kitűnő ötlet! — egy téesz meglovagolja a nemzeti ereklyét, majd visszatérnek a jó barátok, a kollégák, az újságok Böjti mellé állnak, a tv pedig lázas igyekezettel fáradozik, hogy megfelelő körítéssel tálalja a bátor ember hazafias cselekedetét. Lehet, hogy valaki mégis telefonált? ... Mindegy. Az a fő, hogy ötletes, mai vígjáték sikeredett, amelynek, vannak ugyan gyenge és vitatható részletei, de alapvetően szatíra, jó mozi. A rendező kitűnően irányítja színészeit, akik alakításaikban nem a harsány színeket, hanem a jellemből fakadó játékosságot hangsúlyozzák. Baumann Péter kulturált tehetséggel fogta, egységbe Böjti tragikus, s egyben komikus vonásait. A feleség szerepében tetszett Szemes Mari elmélyült játéka, s az epizódfigurákat is remek színészek, Sinko- vits Imre, Kállai Ferenc, öze Lajos és Temesy Hédi formálták meg. Visszatérő téma azt fejtegetni, hogy az alkotók bizony óvakodnak a keserűhumoros, sőt éles hangvételű művektől. Mert: 1. magára ismer Gyár, Hivatal, Intézmény, vagy Valaki és nyomban és sértődötten támadásba lendül, 2. él bennünk egy rosszfajta beidegződés. amolyan túlzott óva- toskodásféle, amely szinte lecsiszolja a szatíra élét, lekerekíti az epés mondanivalót. A kard című filmben, az új magyar szatírán a közönséggel együtt kellemesen és jól szórakoztam. Ám aggódom: senki'sem fog megsértődni. Pedig, de jó lett volna... Márkusz László Lestyán Mária Arckép Csaba-néző Penteléről Scrusi Mihály sárga Pannóniából ha fekete Alföldnek elnézek csuda dolog az a szebb körösztanyám tavaszi vetésre váró tótét l szántása Róma «apóséból Szittya mélyibe ránt vissza gömbkútágas tapos lápot hajajaj Kelet! kikelet roppant édes anyaföld ahol még egy Italom sincs! csak őrt álló égbe szálló kincses kunhalom szivem rebben oda át meg az a másik halom az a Jakeresztes XBXIXBX A hó Gyarkovics Tibor Nagy hó, nagy varjak, nagy egész, kialakult birodalom, teher fekszik az utakon, amerre lehet, arra mész. Annyi út elveszett a hóban, és annyi ember, mint a gép elromlott az akaratodban, kit akarsz megtartani még?
