Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-20 / 43. szám
Szobrász a Vajda Péter utcában Olvasó lány GYORSFÉNYKÉP 1915-ből Ménesi György Henri Barbusse olvasásakor Beteg lelkű napok járnak-keinek, katonás kis percek menetelnek. Gondterhelt arcba csap a csizmaszag, vonító vak vezényszók izzanak. Sziszegő úton szárnyas mén üget, rikolt piros palástit rémület. Lövedékek darázsként döngenek, jogy az ember, és nő — a jö~geteg. Budapest, 1967. Csepregi Zoltán Táncosok Szarvason, a Vajda Péter utcában épített házat, műtermet. — Az úgy kezdődött, meséli, hogy volt egy televíziónk, eladtuk. Közben persze gyűjtögettük a pénzt is, és vettünk téglát, gerendákat, meg ami kell. Lassan gyűlt az anyag. Aztán telek is lett, tervrajz is, és elkezdhettük. Ha alaposan t zámbavenném, nem is tudom, hogy lett ház ebből a nagy vállalkozásból. Csepregi Zoltán szobrász- művész műtermében ülünk, kisebb-nagyobb szobrok árnyékában. A mintázóasztalon szerelmespár. Alig arasznyi figurák, egy készülő sorozat ötödik darabja. A sarokban ülő nő, könyvvel a kezében. Bármelyik tér, könyvtárkert dísze lehetne. A polcokon vázlatok agyagban, és kész szobrok. Táncosok, Anyaság, Olvasó lány. Az ajtónál, a bejárat mellett nemes arcv élű. gondolatokat rejtő női mellszobor. A feleségéről mintázta. A művész, aki hosszú ideje él már Szarvason, az Arad megyei Pankotán született. „A nagyanyám abban a házban lakott, amelyiken a Csiky Gergely-em- léktáblát láttad” mondja, majd megismerhetem szinte az egész életét. Bár fukar szavú, mégis kibontakozik tengernyi küzdelem, tengernyi akarás, és újrakezdés. ötvenhétben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, megpróbált' szabadúszó lenni, a szobrász szakmában azonban ez igen keveseknek sikerül. Anyag- és pénzigényes művészet, megbízás nélkül szabadon úszni, szinte egyenlő a lehetetlennel. Le is került Pécsre, dekorációsnak, aztán 1962-ben Szarvasra. Itt dolgozik a Vas- és Fémipari Szövetkezetben. Sokáig kézbe sem vette a mintázót. nagyon keveset dolgozott. Hat vagy (Gál Edit lelv) hét esztendeje aztán újra- kezdte, és azóta számos szép alkotás őrzi tehetségét. — Már gyermekkoromban sokat rajzoltam, faragtam. Kekem játékot sose vettek, azt szerettem, amit én csináltam. Aztán összekerültem egy erdélyi szobrásszal, és naphosszat bámultam mit csinál, hogyan csinálja? Folyóirat lett az Új Auróra Beszélgetés a felelős szerkesztővel 1973 végén jelent meg először. Négy évfolyamával, nyolc számával országos hírnevet vívott ki magának. Helyet kért és kapott a magyar irodalomban. Lapunk kulturális melléklete, a Köröstáj mellett Békés megye művészetének szószólója lett az Üj Auróra. Felelős szerkesztője Fiiadéin Mihály, aki egyik megteremtője, .megálmodója a Viharsarok irodalmát, népművészetét tolmácsoló Üj Aurórának, amely 1977-től folyóirattá alakult. — Darvas József volt az induláskor a szerkesztő bizottság elnöke, ő fogalmazta meg legpontosabban feladatainkat: a Békés megyéhez kötődő, itt élő vagy innen elszármazott költők, írók és más művészek fóruma legyen az Üj Auróra — mondja Filadelfi Mihály. — Sajnos, Darvas József nem érhette már meg az első szám megjelenését sem. Különben az antológia szerkesztési elvei mindvégig azonosak voltak és maradnak folyóirat korában is. Három-négy tematikus blokkra épül egv-egy szám, például az irodalomtörténet témaköréből Szabó Pál, Veress Péter munkásságának, emberi arcának bemutatása jelent meg a közelmúltban. Máskor a néprajz, népművészet tudományából adtunk ízelítőt a Sárrétről, az ott élő fazekasmesterekről. Élő irodalmunk mindig jelen van az Üj Auróra lapjain. Szlovák, szerb-horvát. román, lengyel, bolgár költők műveivel szeretnénk még erősebbé építeni a hidat az itt élő nemzetiség és magyarság között. Táplálni szeretnénk a Duna menti népek sorsközösségének érzését. Meg akarjuk őrizni a haladó, néni-nemzeti hagyomány kincseit. Évtizedeken át ez a táj csak elbocsátott művészeket, szeretnénk őket az Új Auróra lapjain hazahozni. Az-egyetemes magyar irodalom részének hisszük, tudjuk a folyóirattá változó Üj Aurórát. Akkor is az lenne, ha csak az itt élő írók, költők jelennének meg hasábjain, hiszen az alkotások nem földrajzi helyhez kötődnek. A jövő? 1977-ben három alkalommal jelentkezünk, áprilisban, augusztusban és decemberben. Továbbra is irodalmi és művészeti folyóiratként. Odafigyelünk az országosan jelentős eseményekre, évfordulókra, a közeljövőben Ady Endre emlékének szentelünk helyet. Az ünnepi könyvhéten jelenik meg az Üj Auróra 9. száma. Nyitányát Illyés Gyula irta: „A provincializmus, felé előre!” címmel. Természetesen a jó értelemben vétt provincializmus mutatja az utunkat. A Viharsarok sajátos gondjait, eredményeit ötvözzük az egyetemes, országos társadalmi és művészeti problémákkal. Hírt adunk a Gvulai Várszínházról, Simon Istvánra emlékezünk, színes, izgalmas kuruckori eseményekről írunk, helyi emlékekre alapozva. ..Röpítsetek csikó évszakok!” címmel válogatást közlünk a mai kortárs bolgár irodalomból következő számunkban Nagy eseményre készülünk az ünnepi könyvhéten, amikor Békéscsabán lesz az országos vidéki megnyitó. Az ünnepi könyvsátrakban az Üj Auróra folyóirat- száma mellett üj verses antológiát is kínálunk az irodalombarátoknak. A ^Békési vers” folytatásaként vidékünk költőinek alkotásait fűzzük csokorba „Biztató” címmel B. Zs. Egyszercsak kibukkant belőlem a vágy: szeretnék szobrász lenni! Pankoíáról Mohácsra költöztünk, én pedig bekerültem a főiskolára. Könnyű most így elősorolni, mindez sokkal nehezebb, bonyolultabb volt. De a lényeg mégis az, hogy bekerültem, tanulhattam. Most már különösen sajnálja azokat az éveket, amikor nem alkotott. Keserűség is bántotta, elégedetlen volt a mövészsorssal, ami számára jutott, és múltak az évek. „Sajnálom azokat a munkákat, amelyek soha nem születnek már meg, amit akkor kihagytam.” Meséli később, hogy azért baszna is volt az eltelt éveknek : tisztázódtak, egyszerűsödtek a dolgok. Aztán bekopogtattak hozzá az első felkéréssel: készítené el a neves szarvasi pedagógus. Vajda Péter mellszobrát. Megcsinálta, ott áll a gimnázium előtt. Közben vendégként a művelődési házban is dolgozhatott, itt készült az Olvasó nő, melyet bármelyik tér, vagy könyvtárkert szívesen fogadhatna. A városnak is tett egy szives ajánlatot: a szobrot, ha megvásárolják, ingyen kőbe faragja. — Szeretnék megbízásokat kapni, mert az a jó. Az felelősség, az cél. Csak önmagámnak szobrászkodni kellemes ugyan, de csak számomra élmény. A művésznek közönség kell, emberek, akik megértik, mit akar mondani. A szobrásznak tér kell, ahol bemutatkozhat. Két éve közös kiállításon szerepelt Bessenyei Antal festőművésszel, a Zsáki művészházaspárral. Koszta Rozália nyitotta meg a tárlatot, és kérdezte később Csepregit: „Miért nem jelentkezik tárlatokon?” — Mit is mondhattam volna? Gipsz szobrokat nem lehet kiállítani. Bronzom, kövem nincs. Mit vihetnék hát tárlatokra? Az Élet című ciklus most a gondja. Néhány szobrocska már elkészült, húszra tervezi. Ezeket valahogy bronzba öntetni, és kiállításra vinni mielőbb szeretné. Várja azt is, hogy szerződést köthessen valamelyik üzemmel, gvárral, ahol előadásokat tartana a művészetről, cserébe a tiszteletdíjért, és meg is toldaná ezt a kapcsolatot egy-egy műalkotással. — A megyei tanács művelődésügyi osztályán tizenhatan voltunk képzőművészek, amikor erről beszéltek. Nem tudom, mások kötöttek-e már szerződést; engem még nem keresett senki. A műterem Csepregi Zoltán szobrászművész legkedvesebb helye. Szobrai itt várják a művészt, és azt a napot is, amikor majd az emberek szeme elé kerülhetnek. Márkát iszunk, és még sokáig beszélgetünk. A délutánból kezdődő este lesz, amikor az utca kövezett részéig együtt megyünk, és elbúcsúzunk, de csak rövid időre. Sass Ervin KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET
