Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
Dncsin László (Bcs. TASK) nyerte a szegedi vívóversenyt Hallatnak magukról az Oh. Spartacus ■ rr rr torozo A Szegedi Postás országos III. i osztályú férfi tőrversenyt ren- j dezett nemrégiben, melynek fő célja a minősítés megszerzése volt. Mivel a szükséges- feltételek megvoltak, a verseny első két helyezettje II. o., a többi , döntőbe jutott vívó III. o. minősítést ért el. A viadalon rangos és népes mezőny gyűlt össze. A házigazdákon kívül pástra lépett a SZEOL, Szentesi MÁV, Debreceni Sí, Kecskeméti SE, a Bp. Vasutas, a Honvéd, a Hódmezővásárhelyi SE, az Oh. Spar, tacus és a Bcs. TASK 57 vívója. Az összecsapásokat három fordulóban bonyolították le. Az első után állva maradt 36 vívót 3x6 csoportba osztották, s innen az első három versenyző került a 9-es döntőbe, ahol három hódmezővásárhelyi, két Bp. Vasutas, egy-egy Bp. Honvéd, SZEOL, Szegedi Postás és Bcs. TASK vívója kezdte a küzdelmet, a helyezések eldöntéséért. A Bcs. TASK versenyzője, Ancsin egész verseny alatt jól vívott. Jól vette a fordulókat. s mindig csoportelsőként jutott tovább. A döntőben is női is / magabiztosan versenyezve, sorra aratta győzelmeit. A végküzdelemben utolsó csörtcjét elvesztette, a vereség azonban az első helyezését nem veszélyeztette. Első helyézésével II. osztályú minősítést ért el. A férfi törverseny végeredmény?: 1. Ancsin (Bcs. TASK) 7, 2. Poör (Szegedi Postás) 6, 3. Adamik (Hmv.) 6, 4. Feletor (Hmv.) 5, 5. Rudner (SZEOL) 5, 6. Varga (BVSC) 3, 7. Nagy (Bp. Honvéd) 2, 8. Dobroczki (BVSC) 1, 9. Sándor (Hmv.) 1 győzelemmel. örvendetes, hogy ar. Oh. Spartacus is beindította a női tőroktatást.. Pusztai Lajos irányításával edzenek a lányok. Ennek eredményeként máris kitűnt többek között Bodai Krisztina, aki Szegeden és Vásárhelyen a közelmúltban megrendezett női tőrversenyen, az igen erős mezőnyben, mindkét viadalon ötödik helyezést ért el. Krisztina kitűnő adottságú versenyző és ha az edzéseket szorgalmasan látogatja, még hallani fogunk róla. Sakk OMTK-közgyűlés Nyílt városi bajnokság Gyulán Gyulán, kedden, február 15-én tnr dúl meg a városi sakkbajnokság, i amelynek legfőbb érdekessége, hogy I első ízben rendelik meg svájci rendszerben, ami lehetőséget ad a ! benevezésre minden indulnivágyó- \ nak, korra és nemre való tekintet j nélkül, függetlenül az eddig szerzett minősítéstől. Az eddigi nevezésekből kiderül, hogy a már jeleiítkezett versenyzők között ott van a Gyulai SE teljes élgárdája, az újonnan leigazolt mesterjelöltekkel együtt, de a jelentkezési lehetőség még nem zárult le: nevezni a verseny első napjan, február 15-en, a helyszínen is lehet, a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban. Versenynapok: minden héten kedden és csütörtökön 17.30 órai kezdettel. Orosházán vasárnap a Beke Kupa teremkézi- labda-torna utolsó előtti fordulóit játszották le. A férfi I. osztályban a Honved Dózsa SE együttese megnyerte a kupát, a 2—3. hely sorsa az utolsó fordulóban dói el. Az ifjúságiaknál a Táncsics Gimnázium fiú- és leány együttese végzett az első helyen. Az utolsó előtti forduló eredményei: Férfiak. I. osztály. Orosházi Béke Tsz—Csanádapáca 36— 20 (iá—10). V; Musztaía. Ld: Németh 14, Győri 13, ill. Cserenyecz, Varga 6—0, Honvéd Dózsa—Csorvás 20—21 (11—9). V: Kukucska. Ld: Horváth 11. Bozo 10, 111. Fülöp 10. Komáromi 9. Oh. Táncsics Gimn.— Mezőkovácsháza 23—13 (11—7). V: Kukucska. Ld: Szabó 9. Komádi 7. ill. Horváth 5. Ifjúságiak. Oh. Mg. Szakközépek. I.—Oh. * Táncsics Gimn. 20—15 (10—10). Üttörök. I. korcsoport. Nagyszénás—Oh. Kulich Gyula Alt. Isk. 9— 9 (3—4). Rákóczitelep—OMTK 6—5 (3—3). Oh József Attila Alt. Isk.—OMTK 9—7 (2—5). Oh. 3. sz. Alt. Isk.—Szentetornya 21—15 (13—6). II. kcs. Oh. Kulich Gyula Alt. Isk. —Oh. 3. sz. Alt. Isk. II. 5—0 (2—0). Leányok, Üttörök. I. kcs. Nagyszénás—Szentetornya 14—1 (5—1), Nagyszénás—Oh. 3. sz. , isk. 12 7 (6—3), csanádapáca—Rákpczitelep 10— 3 (5—1). II. kcs. Oh. Kulich Gyula Alt. Isk. II—Oh. $. sz. Alt. Isk. 5—1 (3—1), Oh. Kulich Gyula Alt. Isk. I.—Oh. 3. sz. Alt. Isk. 8—2 1). (Pírnak B. Ferenc) Az Orosházi Munkás Testedző Kör hétfőn, február 14-én 17.00 órai kezdettel tartja meg közgyűlését az orosházi művelődési központ koncerttermében. Minden érdeklődő sportbarátot sze- I retetlel vár az egyesület elnöksége. Szarvason befejeződött a XX. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa" mérkőzéssorozatá. A csoportok és osztályok végeredménye így alakult. Férfi I. osztály. 1. Sz. Vasipari 12, 2. Sz. FSSC II. 8, 3. SZ. FSSC 1. 7, 4. Szarvasi Á'I'G 7, 5. Kondoros 1. 4, 6. Nagyszénás 2. 7.. Gyoma 2. II. osztály. 1. Kondoros II. 10, 2. Sz. FSSC (labdarugók A) 4. 5. Sz. FSSC III. 2, 6. Csabacsüd 0. Ifjúságiak. 1. sz. FSSC I. 6, 2. Túr- keve 4, 3. Mezőtúr 2, 4 sz. FSSC II. 0. Serdülök. 1. Sz. 1. sz. Alt. ^sk. 6, 2. Sz. FSSC (labdarúgók B) 2, 3. Sz. FSSC, (labdarúgók A) 2, 4. Sz. 3. sz.. Alt. Lsk. 2 ponttal. Női I. osztály. 1. Sz. FSSC I. 1«, 2. Sz. FSSC II. 7, 3. Endröd II. 7. 4. Békésszentandrás 4, 5. Gyoma 2, 6. Kondoros 0 ponttal. (Endröd I. csapata visszalépett). Ifjúságiak. 1. Sz. FSSC 6, 2. Békésszentandrás 2. 3. Gyoma 2, 4. Csabacsüd 2. Serdülök. 1. Szarvasi Gimn. 6, 2. Túr- keve 4, 3. Kondoros 2, 4. Békésszentandrás 0 ponttal. Országos, junior pontszerző birkózóversenyt rendeztek Budapesten amelyen az Orosházi Spartacust Hegedűs Pál képviselte. A többiek sérüléssel bajlódtak, majd a jelenlegi formájuk nem tette lehetővé indulásukat. Hegedűs az 56 kg-os súly. csoportban 16 induló közül hatodik lett. Radics József edző véleménye szerint Hegedűsben több j van a hatodik helynél, de mi- | vei ő volt a mezőny legfiatalabb tagja, s még nincs megfelelő rutinja, semmi ok a szégyenkezésre. Az edző és a versenyző megbeszélte a tapasztalatokat. így bíznak abban, hogy ezeket már a soron levő versenyen ayümölcsöztethetik. Á mai nap kiemelkedő sporteeemenyei. Asztalitenisz. Megyei serdülő egyéni bajnokság, Békés, 3. sz. ált. isk. tornaterme. 9.00. Tsz-spartakiád döntői, Csaba, csűd, kultúrház, 8.30. Kézilabda. A XX. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa második fordulója, Békéscsaba, Kemény Gábor Szakközépiskola tornaterme, 8.00 órától. Orosházi Béke Kupa utolsó fordulója, Orosháza, Táncsics Mihály gimnázium tornaterme, 8.00 órától. Kosárlabda. Körös Kupa. Szeghalom, gimnázium tornaterme, 8.30. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések. Medgvesbodzás—Szeghalom. 14.00, Mile. Megyei ifjú- [ sági válogatott—Kondoros, 10.00 Bogyó. Sakk. Tsz-spartakiád járási döntői. Csabacsüd, általános is- J kola, 8.30. Sportlövészet. Téli Kupa csapatverseny (le nem igazolt versenyzők részére). Tégla- és- Cse- rénipari Vállalat kultúrterme (Békéscsaba, Orosházi u. 32.) 8.00 Termelőszövetkezeti spartakíád A Békési és a Békéscsabai VTSF a közelmúltban rendezte meg Békésen a termelőszövetkezeti sp-ar- ' takiád esakkdöntőit, - melyre hat férfi együttes ‘nevezett. A verseny végen ez a sorrend alakult ki; l. MezŐberényi Petőfi Tsz I. (Bartó, Eiler, Takács, Veress. Győri), 2. Békéscsabai Lenin Tsz (Cserei, 6ar_ kadi L., Petrovszki, Hugyecz, Sar- kadi M.), 3. Ketsopronyi Rákóczi Tsz, MezŐberényi Petőfi Tsz II., 5. MezŐberényi Aranykalász Tsz 1., 6. MezŐberényi Aranykalász Tsz II. Az első két helyen végzett együttes. a MezŐberényi Petőfi Tsz I. és a Békéscsabai Lenin Tsz gárdája kivívta a területi .döntőn való szereplés jogát, melyet Gyulán rendeznek. Cselgáncs Tizenhárom ország cselgáncsozói rajtoltak Tbilisziben, a hagyományos nemzetközi viadalon. Az első napon két súlycsoport küzdelmére került 4 sor: mind a öö kg-ban, mind a -f 95 kg-ban szovjet siker született, a nehézsulyúaknál (plusz 95)i Alckszej Tyurin a döntőben honfitársát, az ugyancsak szovjet Vlagyimir Kivogyenkót győzte le, a harmadik helyeken is hazai csel. gáncsozók osztoztak. Varga és a csabai Petrovszki egy-egy győzelmet ért el, utana mindketten kiestek. A félnehézsúlyban (95 kg) a szovjet Hubuluri nyert, miután a döntőben lö perces mérkőzésen legyőzte a francia Parasit. Harmadik helyezettek: a szovjet Damidajev ég Gurin. KERESÜNK FELVÉTELRE MŰSZAKI VEZETŐT Legalább gépipari technikumi végzettség szükséges. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés személyesen vagy írásban a Mezőhegy esi Kendergyár üzemvezetőjénél Labdarúgó Téli Kupa Tizenegy megyei csapat küzd a megyei TSH serlegéért A tavaszi labdarúgó bajnoki idény rajtja előtt a megyei I. és II. osztályú csapatok részére — a bajnokságra való minél jobb felkészülés érdekében — a Békés megyei Labdarúgó-szakszövetség Téli Kupát rendez. A mérkőzéssorozatra 11 együttes nevezett, a szövetségben már el is készítették a sorsolást. A benevezett csapatokat két csoportba osztották. A Téli Kupa győztese megkapja a Békés megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatal által felajánlott serleget, a 2. és 3. helyezett oklevéldíjazásban részesül. Az 1977. évi Téli Kupa mérkőzések sorsolása. Keleti csoport: 1. forduló, február 16, 14.00 Kamut—Kétsoprony, Sarkad— Orosházi Dózsa Tsz, Békési Spartacus—Eleki Lenin Tsz. 2. forduló, február 20, 14.00 Kétsoprony—Békési Spartacus. Elek— Sarkad, Orosházi Dózsa Tsz— Kamut. 3. forduló, február 23, 14.00 Oh. Dózsa Tsz—Kétsoo- rony, Kamut—Elek, Sarkad—Békés. 4. forduló, február 27, 14.00 Kétsoprony—Sarkad, Békés—Kamut, Elek—Oh. Dózsa Tsz. 5. forduló, március 2, 14.30 Elek— Kétsoprony, Oh. Dózsa Tsz—Békés, Kamui—Sarkad. Nyugati csoport. 1. forduló, február 16, 14.00 Kevermes—Gádoros. Szabadnapos: Mezőkovácsháza. Battonya—Kunágota. 2. forduló, február 20, 14.00 Gádoros—Battonya, Kunágota—Mezőkovácsháza. Szabadnapos: Kevermes. 3. forduló, február 23, 14.00 Kevermes—Kunágota, Mezőkovácsháza—Battonya. Szabadnapos: Gádoros. 4. forduló, február 27. 14.00 Gádoros—Mezőkovácsháza, Battonya—Kevermes. Szabadnapos: Kunágota. 5. forduló, március 2, 14.30 Kunágota—Gádoros, Kevermes—Mezőkovácsháza. Szabadnapos: Battonya. A Keleti—Nyugati csoport azonos helyezettjei oda-visszavá- gós alapon játszanak az 1—11. helyért. Az összecsapásokra március 6- és 9-én 14.30 órakor kerül sor. Lila-fehér győzelem • a női tekerangadón Bcs. Előre Spartacus—Bcs. MÁV 6:2 (2362:2328). Női teke NB I. Békéscsaba, Bartók Béla úti tekepálya. V) Koródi, Ska- liczki. Az Előre Sp dobói: Pál- finé 409, Litauszki Á. 406, Lita- uszki É. 401, Kovács I. 400, Kovács K. 377, Szabó I. 369. A MÄV dobói: Ambrusné 443, Hrabovszkiné 402, Lipták K. 398, Heidt 375, Szilágyiné 361, Jantyik 349. A két csapat örök- rangadója ezúttal is igen jó eredményeket, szoros küzdelmet hozott. Külön ki kell emelni Ambrusné teljesítményét, aki ragyogóan dobott. Az ifjúsági mérkőzésen: Bcs. MÁV—Bcs. Előre Spartacus 4:0 (677:279). A MÁV dobói: Györki A. 356, Lagzi 321. Az Előre Sp. dobója: Erdős 279 fával. A kézilabda Felszabadulási Kupáért Az első osztályú bajnokságban szereplő férfi és női kézilabda- csapatok pénteken kupamérkőzéseket játszottak, s ma — több | városban és csarnokban — újabb találkozókra kerül sor. A Bcs. Vízmű SC NB I-es férfiegyütte- se Szolnokon a tavalyi magyar bajnok Bp. Honvéd ellen lépett játéktérre Felszabadulási Kupa mérkőzés keretében. Bp Honvéd—Bcs. Vízmű 31—24 (16—12). Szolnok. 400 néző. V: Csicsmánvi. Bakos. Vízmű: Rácz — FEIFRIK 9, OROSZ 5, Tobak 2. Komáromi 1, Kola- rovszki 2, Kurilla 1. Csere: Barabás 1, Gregor 2. Maróti 1. Annus, Gyuska. Edző: Giczey Lajos. Az első osztályú mezőnyben — tétmérkőzésen — először szereplő csabaiak kissé megilletődötten kezdtek. Az első tíz percben a kék-fekete játékosok közül többen is elemi hibákat vétettek. Ahogy múltak a percek, egyre jobban játékba lendültek a békéscsabaiak. A második félidőben viszont — sajnos — volt egy olyan, tízperces időszak, amikor kiütközött a gárda egyik alapvető hibája: a nem megfelelő védekezés A több válogatottal rendelkező, rutinos bajnokcsapat ezt kihasználta, és fokozatosan elhúzva nyerte a találkozót. Az. hogy két tucat gólt lőtt a Vízmű, bíztató a jövőt illetően. A 31 kapott gól pedig azt mutatta meg, hogy hol kell a legsürgősebben javítani. A Vízmű SC ma. 17 órakor Szolnokon a Tisza-ligeti csarnokban a Tatabánya ellen győztes Budapesti Spartacus ellen vív úiabb Felszabadulási Kupa mérkőzést. Mindenfelől Valerij Lobanovszkij, a Dinamo Kijev labdarúgócsapatának edzője, ellenfélnézőben járt Münchenben. — Gerd Müller nélkül gyengébb a Bayern — j állapította meg g szovjet szakember. A két csapat márciusi | mérkőzésére egyébként a Ba- j yern négy „légionáriust" vet be | a szovjet bajnok ellen: a dán Seneca, a svéd Andersson és Torstensson, valamint a török Önal kap helyet a keretben. * * * Ünnepélyes ringavató mérkőzés lesz ma 16 órakor az Egyesült Izzó Megyeri úti sport- csarnokában az Ű. Dózsa és a ' Bp. Honvéd csapata között. * • * „Nincs ok a pesszimizmusra. Lake Piacid városa megrendezi az 1980-as téli olimpiát’’ — nyi- | latkozta Lord Killanin, a NOB elnöke. A hírek szerint áprilisban elkezdődnek az építkezések a játékok színhelyén. *** Harmadik mérkőzés végződött 0:0-ás eredménnyel az amerikai jégkorong-bajnokságban. S hogy a találkozók mégsem izgalommenlesek, arra bizonyíték: az Atalanta—Boston összecsapásban 119 percet töltöttek a büntetőpadon a két csapat játékosai. >** Hatvanhat dán labdarúgó szerepel külföldi klubokban. Az NSZK-ban 23, Svédországban 13, Hollandiában 12, Belgiumban nyolc, Svájcban hat, Franciaországban kettő. Spanyolországban és Ausztriában egy-egy „vendégmunkás" kergeti a labdát. * * * Fegyelmez a Bolgár Súl.veme- lőszövetség. A sporterkölcs megsértése miatt szigorú meg-» rovásban és utolsó figyelmeztetésben részesült Hriszto Placs- kov ólomsúlyú világrekorder és Sztefán Dimitrov ifjúsági világbajnok. Stefan Petrov versenyzési jogát felfüggesztették, amíg ügye nem tisztázódik.