Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-09 / 7. szám

Tervek és lehetőségek Tizenkétezer munkáskézzel kevesebb A „Valóság” című folyóirat 1976. októberi számában Gulyás Mihály azt bizonyítja, hogy terveinkben ma is munkaerő­kibocsátó szerepet szánunk a falunak, a vidéknek, a kevés­bé iparosodott tájegységeknek. A tervezés ugyanis abból a ta­pasztalati tényből indul ki, hogy a városi munkásság még most sem „termeli újra” önma­gát. az apák általában nem ne­velik fiáikat a maguk szakmá­jára. A szerző példának hozza fel a Diósgyőri Gépgyárat, amely mindössze 2 százalékban kapja szakmunkás-utánpótlását Diósgyőrből és Miskolcról, a 200 ezer lakosú városból. Ugyanakkor Borsod iparának munkaerőszomja tartósnak ígér­kezik s így még az ezredfor­dulón is 10-15 ezer „beván­dorlóra” tart igényt más me­gyékből. Öl év alatt hatezerrel csökken Anélkül, hogy az előbbiek részletes elemzésébe bocsátkoz­nánk, meg kell állapítanunk, hogy az említett „más megyék” sorában ott található Békés me­gye is. Sajnos, még a legderű- látóbb becslések szerint is mint­egy kétezer munkaképes ember hagyja el megyénket évente az ötödik ötéves terv időszakában. Ebben a periódusban munka, erőgondjainkat — amelyek el­eddig korántsem voltak olyan nagyok, mint az országban ál­talában — újabb tényezők sú­lyosbítják majd. Az előttünk álló éveket • munkaerőmérleg szempontjából alapvetően az jellemzi majd, bogy a nyugdíjba menők száma minden eddigit felülmúlva ha­ladja meg az újonnan munkába lépők számát. Ezen még az sem enyhít majd, hogy nálunk a nők foglalkoztatása arányaiban jelentősen elmarad az országos átlagtól, hiszen a megye mező- gazdasági jellegét, a háztáji gaz­daságokból nyerhető személyes jövedelmek színvonalát tekint­ve, aligha kapcsolható be a je­lenleginél számottevőbben több nő a vállalati tervek megvaló­sításának folyamatába. Ha mindehhez hozzászámít­juk még az évi átlagban gye­sen levő 8-10 ezer egyébként kereső nőt, igazán nem vigasz­talhat bennünket az, hogy a ko­rábbi évtizedekkel szemben a megye népessége a jövőben évente csaknem kétezerrel gya­Fotópályázat fiataloknak A KISZ megalakulásának 20. évfordulója jegyében a pécsi Nagy Lajos Gimnázium fotópá­lyázatot hirdet. Ezen minden 20 évnél fiatalabb, középfokú ok­tatásban részesülő tanuló vehet részt. Személyenként legfeliebb 4 darab országos kiállításon vagy pályázaton még nem díja­zott — kizárólag 18x24-es mé­retű, fekete-fehér képpel lehet pályázni március 8-ig. A XII. országos középiskolai és szak­munkástanuló fotókiállítás ün­nepélyes megnyitójára és a díj­kiosztásra április 4-én déli 12 órakor kerül sor a Nagy Lajos Gimnáziumban. (Pécs, Széchenyi tér 11'.) Bővebb felvilágosításért, va­lamint . nevezési lapokért a ki­állítás rendezőségéhez fordul­hatnak az érdeklődők. rapodik a természetes szapora, dás következtében. Az öt, évre elkészített mirrv kaerőmérleg szerint 1976-tól 1981-ig az aktív keresők száma hatezerrel csökken — ez két­szer annyi, mint amennyien áz Orosházi Üveggyárban dolgoz­nak. A népgazdasági ágazatok közül az építőipar és a közle­kedés küzd továbbra is az így kieső 12 ezer munkáskéz miatt legnagyobb gondokkal. Jellem­ző lesz megyénkre az is, hogy a fizikai munkát végző segéd­munkások, illetve a felsőfokú végzettségű szakemberek szá­ma, aránylag alig emelkedik. Bmi van, az is másmilyen Foglalkoztatási gondok tehát i — szemben a korábbiakkal, amikor a gépesítéssel nagy számban szabadult fel munka­erő a mezőgazdaságból —- nem­igen okoznak most már fejfá­jást. Sokkal inkább maga a j gépesítés, a technológiai, tech­nikai fejlesztés égető szükség- j szerűsége az, amely próbára te­szi a megye gazdaságát és nem elsősorban a fejlesztéshez kellő beruházási összegek hiányában, hanem éppen az adott munka­erőhelyzet miatt. Mert nemcsak hogy nincs elegendő munkáskéz, hanem I ami van, az sem úgy van, I ahogy kellene. Császár Lajos, a Békés megyei Pályaválasztási [ Tanácsadó Intézet munkatársa tízéves előretekintéssel készített tanulmányt a munkaerő-gazdál­kodásunk feladatairól és az el­érhető eredményekről. Ebben a tanulmányában megállapítja, hogy az iparosodás erősödésével — öt év alatt 28-ról 31 száza­lékra emelkedett megyénkben az iparban foglalkoztatottak részaránya — megnövekszik a ' szakmunkások iránti igény, amit megyei „alapanyagból” évről j évre egyre kevésbé tudunk ki- ' elégíteni. Az elmúlt öt évben vállala- I tairtk mintegy 22 ezer fiatalt j szerettek volna a szakmunkás- képzőkbe beiskolázni, ezzel szemben mindössze 14 és félez- I ren választottak szakmát az ál­talános iskolát éppen befejező fiatalok közül az adott időszak­ban. Arról van szó tudniillik, hogy miközben évről évre csök­kent az általános iskolát vég­zők száma, középiskolákba alig valamivel kevesebben jelent­keztek, mint a megelőző esz­tendőkben. Vagyis a demográ­fiai hullámvölgy alapvetően a szakmunkásképző intézetekben éreztette hatását, amit az egyre kiterjedtebbé váló felnőtt-szak­munkásképzés csak ideig-óráíg képes ellensúlyozni, mivel a középiskolát végzettek, de to­vább nem tanulók közül csak nagyon kevesen jelentkeznek szakmaszerzésre. Nincs több idő a halasztásra Az ötödik ötéves terv első éve eltelt már, eredményeivel és tanulságaival újabb bizonyí­tékót adva ahhoz, hogy terve­ink valóra váltásához egyrészt fokozni kell a munkaerőt fel­szabadító, azt a 12 ezer mun­káskezet helyettesítő technika elterjesztését és továbbfej leszté. sét. Másfelől pedig a meglevő, illetve újonnan belépő munka­erőt a termelés igényeinek megfelelő számban, arányban és minőségben kell felkészíteni a nagyobb követelményeket tá­masztó technika kihasználására. Sok egyéb mellett a megyé­ben ez egyet jelent a beiskolá­zási szerkezet gyökeres átalakí­tásával, a szakmunkások máso­dik szakma megszerzésére való ösztönzésével, az érettségizettek szakmunkássá képzésével, a felnőtt-szakmunkásképzés haté­konyságának fokozásával, a fi­atalok tudatosabb pályairányí­tásával. Másképp, egyszerűen elképzelhetetlen lenne az olyan feladatok megoldása, mint pél­dául a Gyulai' Húskombinát üzembe léptetése, amelyhez leg­alább 1500 munkáskézre lesz szükség — ezekben a munka- erőínséges időkben! Kőváry E. Péter ■ u ■ ! } A jobb közvilágításért 3 BímmWSsr. •PUJSAÍ i 1977. JANUAR 9. A VBK1VÍ Világítástechnikai Gyárában készülnek a közvilágítási lámpák és belső világítótestek. A gyár hazai, valamint szovjet, NDK. lengyel és cseh megrendelésre szállít modern vonalú, nagy fényerejű lámpákat (MTI toló: Balaton József felvétele —• KS) Békéscsabai megrendelésre A Békés megyei Vegyesipari Vállalat asztalos-üzemében a Dürer Nyomda részére tizenkét darab szekrényt készítenek, melyekben a közeljövőben beszerelésre kerülő új, nagy teljesítményű nyomdagép szerszámait és alkatrészeit tárolják. A vegyesipari vállalat aszta­losrészlege a lakosság szolgáltatási igényeit is kielégíti Fotó: Demény ......................................■................................................................... H z Országos Anyag- és Árhivalal közleménye a zöldség- és gyümölcskonzervek, egyes mélyhűtött termékek és a kávé fogyasztói árának emeléséről A lakosság friss és tartósított [ termékekkel való jobb ellátása j és a termelői érdekeltség biztosí­tása céljából, valamint a terme-1 lói költségek növekedése miatt az elmúlt években jelentősen emelni kellett a burgonya-, a j zöldség- és a gyümölcsfélék fel- vásárlási árát. Növekedtek az ipari feldolgozás költségei is. [ Mindez szükségessé teszi az i ezekből készült tartósítóipari! termékek fogyasztói árának emelését. A gyümölcskonzervek és -ké­szítmények ára átlagosan 23 | százalékkal, ezen belül a gyű- l mölcsízek és dzsemek átlagosan .35, illetve 32 százalékkal a be­főttek. a szörpök és a natúr gyümölcslévek ára átlagosan 20 százalékkal emelkedik. A zöldségkonzervek és -készít- I mények ára átlagosan 17 száza-1 lékkai lesz magasabb. A termé-j kék közül a zöldborsó (csemege) ára 10.60 Ft-ról 12,50 Ft-ra (16 százalékkal), a zöldbab (vágott) ára 9,80 Ft-ról 12.50 Ft-ra (28: százalékkal), a sűrített paradi­csom ára 13,10 Ft-ról 16,80 Ft-ra (28 százalékkal) emelkedik. Nem változik a zöldséget, il- , Felvételre keresünk vizsgázott gázkazán I ntőket a Körös és Csaba Szállo­dánkba. Továbbá asztalosokat, festőket békéscsabai munkahelyre. Jelentkezni a vendéglátó- ipari vállalat munkaügyi osztályán. Békéscsaba, Gu­tenberg u. 3. sz. alatt.--------------------- - -— I l etve gyümölcsöt tartalmazó bé­biételek fogyasztói ára. A mélyhűtött (mirelit) termé­kek ára átlagosan 26 százalék­kal, ezen belül a gyümölcské­szítményeké 33, a főzelékkészít­ményeké 20 százalékkal, a bur­gonya-, zöldség, gyümölcstartal­mú tésztás ételeké 16 százalék­kal, a hús nélküli köreteké 35 százalékkal emelkedik. A vendéglátóiparban a tartó­sítóipari termékekkel készített ételek ára adagonként 0,20—1,30 Ft-tal emelkedik. A kávé világpiaci árának több mint kétszeresére növekedése szükségessé teszi fogyasztói árá­nak átlagosan 30 százalékos emelését. A pörkölt kávéfélék ára 26—34 százalékkal, a kávé­sűrítmények (nescafé) ára átla­gosan 15 százalékkal emelkedik. Az eszpresszókávé maximált fo­gyasztói ára a felemelt kávé­árakkal arányosan kerül megál­lapításra. Az áremelésekre 1977. január 10-ével kerül sor. (MTI) Hajtóművek és Festőberen­dezések 5. sz. gyára, Békés­csaba, Kazinczy u. 7. (elvételre keres köszörűsöket. vallonul s/.akns fűtöket, * ' segédmunkásokat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom