Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-19 / 15. szám

Elnökváltás a Fehér Házban Telex A váltóbot „Ez az utolsó elnöki beszámo­lóm'’ — állt Gerald Ford kong­resszusi üzenetének írott szöve­gében (amit a sajtó előre meg­kapott). amikor azonban e rész­hez ért a szónok, leengedte a pa­pírt, és — szinte rákacsintva egykori képviselő kollégáira —, hozzátette: „esetleg...” Éithe- 1ő, hogy kacagott mindkét T. Ház, mármint az „Unió helyze­téről szóló elnöki beszámoló meghallgatására egy teremben helyet foglaló szenátus és képvi. selőház: a novemberben veresé­get szenvedett Fordnak csak ak­ikor lehetne „esetleg” alkalma még egyszer előállni elnöki üze­nettel, ha 1980-ban ismét őt je­lölnék a republikánusok, és neki sikerülne, ami soha senkinek, a visszatérés a Fehér Házba, re- vansot venni Jimmy Carteron. Igaz, csipetnyi komolyság is ve­gyült élcbe és kacajba egyaránt. Annyi minden történt az utóbbi két évtizedben az Egyesült Ál­lamokban, amit korábban „el­képzelhetetlennek” tartottak: Ni­xon 1968-ban ugyancsak „visz- szatért”, hogy aztán a lemondá­sával csináljon történelmi pre­cedenst, Amerika közben elve­szítette első háborúját, egy év­század után Carter megválasz­tása „rehabilitálta” a Délt. A Gerald Fordra jellemző de­rűlátás mindenesetre tükröző­dött harmadik, és utolsónak mégiscsak jó eséllyel mondható elnöki üzenetében, amelyben megállapította, hogy „mindent összevéve, az Unió helyzete jó”. Az egy héttel a Fehér Házból való távozása előtt önmaga kor­mányzásáról kiállított bizonyít­vánnyal és a jó kedéllyel elő­adott búcsúszónoklattal persze aligha tudja befolyásolni az ob­jektív mérlegkészitőket a 38. amerikai elnök, de legalább meg­próbálta. Miként igyekezett ta­nácsokat is adni a jövőre nézve. Ez utóbbi nem azért fontos, hogy „esetleg” mi lesz Gerald Ford nyugdíjtól ódzkodó ex-el- nökkel, hanem mert elvesztvén a kormányrúd at, a kongresszusi republikánusok gátlás nélkül látszhatják az ellenzéki szerepet. S kisebbségi voltuk csalóka, hi­szen a Capitóliumon a szava­záskor alig számítanak a pártha­tárok. S ha Ford az „erős katona- politikát” hirdette, a kongresszusi (mindkét párti) jobboldal ezt nem búcsúnak,* hanem igenis j programnak értelmezheti. Az amerikai politika sok fúr- ! csaságának egyike az is, hogy i ilyenkor januárban a lelépő el­nök számol be az „Unió helyze­téről”. Holott az ő szavait csak udvarias taps fogadja, hiszen a politikai programot már az új ! elnöktől várják. Ámde az alkot­mány szerint január 20-án déli tizenkét óráig Gerald Ford az államfő, Carter csak óraütésre teheti le a főbíró kezébe a mind­össze egymondatos elnöki esküt. S aztán hangzik el az ő beikta­tási beszéde, amely egyszerre program és kormányzási filozó­fia. Bárhogy igyekezett is az utolsó hetekben meglepően aktív j Ford az utolsó kongresszusi üze­nettel — és néhány feltűnő in­terjúval — „bekerülni” Carter beszédírói közé, a hatalmi vál- 1 tásnál átadhatja ugyan a gondo­kat is, de már hasztalan szól be­le a „versenytaktikába”. Igaz, az átadandó gondokat még szaporíthatja is az előd az utódnak. Például Ford emberei állították össze a költségvetést, amivel azzal együtt is bajlódhat­nak majd Carterék, hogy a terve­zetnek át kell jutnia a kongresszu­si „húsdarálón”. Egyszóval a be­költözés előtt nem tudja még pontosan a Carter-csapat, hngv mennyi is lesz valójában az „örö­kösödési illeték”. S a katonai ki­adások szintjéért, sót emeléséért szót emelő Ford (bár szép sza­vakkal szólt a SALT-ról is), könnyebbé aligha tette Carter választási ígéretének megtartá­sát: a demokrata politikus ko­rábban lefaragni ígért a Penta­gon summáiból. Ennek nemigen kedveznek a mai kongresszusi hangulatok, amelyeket Ford utolsó üz.enete inkább szított, mint lohasztott. Engedvén a vá­lasztási hadjáratban a jobboldali nyomásnak, Gerald Ford a bú- j csúbeszédben sem talált vissza 1 kampány előtti önmagához, no­ha elnökségének eredményei kö­zó sorolta a, vlagvivosztoki meg­állapodást. Nem könnyítette ez meg Carternak a SAI T—2 tető alá hozását, hiszen minden ‘je­lenleg még döntésre váró few- verorogramot érintve, a növelés és nem a csökkentés kapott hangsúlyt Ford utolsó üzeneté­ben. (Avar János) fl NATO európai haderőinek főparancsnoka Háromnapos hivatalos látoga­tásra kedden Lisszabonba érke­zett Alexander Haifj tábornok, a NATO európai haderőinek főpa­rancsnoka. A portugál fegyveres erők ve­zérkari főnökségének szóvivője az MTI tudósítójával közölte, hogy Haig tábornokot Eanes köztársasági elnök, vezérkari fő­Lisszabonban státusát és vizsgálatot indítot­tak ellene korábbi funkciójában elkövetett állítólagos bűnténye­kért. Coutinho, akit a nem­zetközi közvélemény „a vörös tengernagyként” ismert meg, fontos szerepet játszott az ango­lai gyarmatosítás felszámolásá­ban és az angolai nép önrendel­kezésének biztosításában. Brüsszel Ernest Glinne szocialista párti képviselő a belga parlament elé terjesztett interpellációjában lei­tárta, hogy — az ország törvé­nyeivel ellentétben — Brüsszel- 1 ben zsoldosokat toboroznak a ' rhodesiai hadsereg számára. A J szocialista képviselő azonnali in-! tézkedéseket követelt ennek1 megakadályozó sára. Az interpelláció szerint a to- bórzók többnyire volt kongói és angolai zsoldosok, akik a mun­kanélküliek között keresik a i zsoldosokat. A követelmény: fe­hér bőr és valamelyes angol, tu- dás, A toborzott személyek szá­mára a rhodesiai hatóságok há­rom héten belül letelepedési en­gedélyt adnak és repülőjegyet küldenek. Az új zsoldosokat kis csoportokban.. Dél-Afrikán, vágyj Zairén át szállítják Rhodesiába, j Bonn Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár az NSZK teljes tá­mogatásáról biztosította Giulio Andreotti olasz kormányfőt a ] tiszteletére hétfőn késő este Bonnban adott vacsorán. A két j politikus hétfői másfél órás tár­gyalása során Andreotti vázolta j gazdaságstabilizáló elképzeléseit és Bonn segítségét kérte a Közös Piactól és a Nemzetközi Valuta­alaptól kért olasz segély meg­szerzéseben. Tokió Öt esztendő telt el azóta, hogy az Egyesült Államok hivatalosan visszaszolgáltatta Okinawa szi­getét Japánnak. Öt év alatt azon­ban nem történt lényeges válto­zás a sziget státusában. Vagyis Okinawa továbbra is amerikai támaszDont. Az Egyesült Álla­mok fél évtized alatt a támasz­pontok céljára lefoglalt földterü­letnek mindössze 6,15 százalékát szolgáltatta vissza az okinawai lakosságnak. Azaz továbbra is a szigeten helyezkedik el a Japán területen levő amerikai katonai támasz­pontok 73 százaléka. A katonák hozzátartozóival együtt összesen 52 678 amerikai tartózkodik Oki- nawán. Madrid Barcelonában az értelmiség képviselőinek nagygyűlésén ki­áltványt hagytak jóvá az ország különböző részeiből érkezett résztvevők. Követelik a demok­ratikus szabadságjogok azonnali helyreállítását, mindenekelőtt az összes politikai fogoly kiszaba­dítását. A dokumentum felszólítja a kulturális dolgozókat, hogy kap­csolódjanak be a politikai elnyo­más elleni küzdelembe. A kormány hozzájárult ahhoz, hogy Baszkföldön nem hivatalos ’ alkalmakkor, nem országos ün­nepek esetén kitűzzék a baszk zászlót. nők hívta meg a Portugáliát és a NATÖ-t érintő kérdések meg­tárgyalására. Haig látogatását ki­fejezetten katonai jellegűnek ne­vezte, és tagadta, hogy újabb katonai megállapodásokat írná­nak alá a NATO keretében. Az európai haderők főparancs­noka, aki először látogat Portu­gáliába, a tervek szerint felkere­si a Santa Margarida-i portugál NATO-dandárt is. Haig látogatásának, előestéjén Lisszabonban törvényerejű ren­deletben szabályozták a portugál szárazföldi hadsereg szervezetét és feladatait: ennek értelmében NATO-oarancsnokság alá he­lyezhetik a szárazföldi erőiket, összhangban az ország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel. A múlt héten felfüggesztették Rosa I Coutinho tengernagy katonai 1977. JANUÁR 19. Dzsemal Biiedics repülöszerencsétlenség áldozata lett A Tanjug hírszolgálati irodai gyorshírben közölte, hogy Dzse­mal Bljedics, a Jugoszláv Szö-j vetségi Végrehajtó Tanács (kor­mány) elnöke feleségével együtt kedden repülőszerencsétlenség áldozata lett, amikor különrepü- lőgépen Belgrádból Szarajevóba utazott. A szerencsétlenség oká­nak kiderítésére megindult a vizsgálat. * * * DZSEMAL BTJED1CS ÉLETRAJZA Dzsemal Bijedics 1917-ben Mosztarban született. Belgrád­ban jogot hallgatott. 1939-ben be­lépett a Jugoszláv Kommunista Pártba. Forradalmi tevékeny­sége miati több alkalommal le­tartóztatták. A felszabadulás után a terüle­ti pártbizottság titkára Mosztar­ban, Bosznia-Hercegovina bel­ügyminiszter-helyettese, később a köztársasági kormány főtitká­ra, majd a szövetségi kormány­ban munkaügyi miniszter és a szövetségi végrehajtó tanács tag­ja. Bosznia-Hercegovina Kom­munista Szövetsége Központi Bi­zottságának és a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége Központi Bizottságának tagja. A szövetségi végrehajtó tanács (kormány) elnökévé először az 1967—1971-ig terjedő ciklusra választották, majd másodszor 1974-ben. Időközben Bosznia- Hercegovina képviselőházának elnöke, lett. Sok kitüntetés és érdemrénd tulajdonosa. 1 Befejezte munkáját a moszkvai béke fórum Vasárnap befejezte munkáját Moszkvában a békcszcrctő erők vi- lágfóruma, amelyen száztíz ország 500 delegátusa vitatta meg a bc- kcharc legfontosabb kérdéseit. Létrehozták a fórum állandó szervét, s elnökévé Romes Csandrát, a BVT főtitkárát választották meg. Ké­pünkön R. Csandra záróbeszédét mondja (Telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Hazaérkezett az MSZMP Aczél Györgynek, az MSZMP PB tagjának vezetésével magyar pártküldöttség járt az NDK-ban. A két párt képviselői megelé- j gedéssel állapították meg, hogy eredményesen fejlődnek a2 MSZMP és az NSZEP közötti kapcsolatok, s kifejezték eltö­kéltségüket, hogy továbbfejlesz­tik és mélyítik a két párt és nép testvéri barátságát és együttmű­ködését. A megbeszéléseken vé­leményt cseréltek a nemzetközi helyzet alakulásáról, a nemzet­közi kommunista és munkásmoz­galom tevékenységéről a szocia­az NDK-ból küldöttsége lizmusért, a békéért és a társa­dalmi haladásért folytatott harc­ban. A küldöttség tanulmányozta az NSZEP IX. kongresszusa hatá­rozatainak megvalósítását tudo­mányos és kulturális téren; a fővárosban megtekintett számos kulturális intézményt és elláto­gatott Halle megyébe. A küldöttség kedden haza­érkezett Berlinből. A Keleti pá­lyaudvaron Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta. Jelen volt: Ger­hard Rein ért, az NDK budapesti nagykövete. (MTI) Kállai Gyula megbeszélése Alekszei Silyikovval Alekszej Sityikov, az európai biztonság és együttműködés, szovjet nemzeti bizottságának el­nöke, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke kedden Moszkvában ta­lálkozott az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottságának delegációjával, amelynek vezetője Kállai Gyu­la, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. A megbe­szélésen áttekintették a szocialis­ta országok nemzeti bizottságai­nak együttműködésével kapcso­latos kérdéseket a Helsinki óta eltelt időszak értékelése, illetve a belgrádi konferenciára való felkészülés jegyében. Kubai-magyar tárgyalások Havannában hétfőn megkezd- [ te munkáját a magyar—kubai gazdasági, műszaki-tudományos együttműködési vegyes bizottság hatodik ülésszaka. Dr, Szekér Gyula magyar és Belarmino Castilla kubai mi­niszterelnök-helyettes — a bi­zottság magyar, illetve kubai el­nökei — vezette küldöttségek a megnyitó plenáris ülésén meg­hallgatták a titkároknak az 1975 szeptemberében megtartott ötödik ülésszakon hozott hatá­rozatok végrehajtásáról szó(ló jelentését, majd az árucsere- forgalomról és a műszaki-tudo­mányos együttműködésről el­hangzott beszámolót. Ezután dr. Szekér Gyula és Belarmino Castilla foglalta ösz- sze a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés eddigi eredményeit. A bizottság az elkövetkező napokban munkacsoportokban vitatja meg a következő idő­szakra szóló együttműködés kér­déseit. (MTI) Corvalán bolgár kitüntetése Todor Zsivkov. a BKP KB el- | ső titkára, a bolgár államtanács j elnöke kedden a szófiai Bojána j korrhányrezidencián baráti lég- j körű megbeszélést folytatott Luis Corvalánnal, a Chilei Kom­munista Párt főtitkárával. A megbeszélés után a BKP KB Po.1 litikai Bizottsága ebédet adottI Córvalán és felesége tiszteletére.! Ezt követően Todor Zsivkov át­nyújtotta a Georgi Pimjtrov-ér- demrendet Luis Corvalánnak. A legmagasabb bolgár állami ki­tüntetést a bolgár államtanács tavaly szeptemberben ítélte oda a Chilei Kommunista Párt főtit­kárának hatvanadik születésnap­ja alkalmából. (MT1'

Next

/
Oldalképek
Tartalom