Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-17 / 298. szám

Előre Spartacus tornászsiker Röplabda ÓIK Székely Éra országos serdülőhajnok — A felnőtt női csapat a negyedik helyen végzett gyent szereplésükkel a budapes- ( ti Játékcsarnokban. A Gyucha j Éva, Matyucz Éva, Petőcz Zsu- zsa, Stetanik Ágnes, Tar Éva összetételű együttes remekül tornászott. A záró, negyedik for­dulóban a Lukács- házaspár ta­nítványai, a Dunaújvárosi Ko­hász mögött a második helyet szerezték meg 178,625 ponttal. Lányaink szerenként a követke­ző pontszámokat gyűjtötték ösz- sze. Korlát: 44,45, Gerenda: 44,30. Talaj: 45,00. Ugrás: 44,87. Az Előre Spartacus a négy for- í dúló összesített eredménye alap- ! ján a csapathajnokságon igen j előkelő negyedik helyen vég­zett. A Magyar Népköztársaság 1976. évi felnőtt első osztályú női csapatbajnokságának vég­eredménye: 1. Dunaújvárosi Ko­hász, 2. Bp. Honvéd, 3. Vasas, 4. Bcs. Előre Spartacus, 5. Bp. Pos­tás SE, 6. Bp. Spartacus. *** Nem sokkal a felnőtt csb. után ugyancsak a budapesti Já­tékcsarnokban találkoztak az or­szág serdülő tornászai. A Bcs. Előre Spartacus Sí gárdájából a Grúziában térdsérülést szenve- . dett Újszigeti Katalin, a kisujj- ■ törést szenvedett Horváth Zsu- I zsa hiányzott, s nem indulhatott í Zsíros Gabi sem, akinek csak j néhány nappal ezelőtt vették le j lábáról a gipszet. Á kedvezőt­len előjelek ellenére mégis ho­zott csabai sikert a bajnokság. Székely Éva gerendán 18.40 pontos teljesítményével országos bajnokságot nyert a két közpon­ti sportiskolás kislány Almást (18.27) és Csányi (18.12) előtt. A szövetkezeti versenyzők kö­zül Hugyik Ágnes, Féri Márta és Kocsis Edit is jó esztendőt zárt: mindhárman arany jel vé- nj-es minősítést szereztek. Tor- j nászlányainknak, edzőiknek ez- J úton gratulálunk' Nem a legjobb előjelek mel- [ lett utazott Budapestre az 1. j ■osztályú felnőtt női csapatbaj- j nokság negyedik fordulójának küzdelemsorozatára a Bcs. Elő- •W- Spartacus tornászcsapata. A lila-fehérek sérülés miatt kény­telenek voltak nélkülözni tehet­séges fiataljaikat. A csabaiak en­nek ellenére nem vallottak szé_ Székely Éva, az országos ser- diilöbajnokság győztese a geren­dán (Fotó: Veress Erzsi) C Televízió 3 BUDAPEST: I. műsor: 3.00 Tv- torna. (Sz.} s.05 Matematika. 3. o. 9.05 Földrajz. 6. o- 10.05 Fizika. 11.05 Fizika, a. o. 12.05 Francia nyelv. III. o. 13.05 Matematika. 14.05 Földrajz. 14.55 Fizika. 7. o. 15.55 Fi- 2üka. 3. o. 17.03 Hírek. 17.io Min­denki közlekedik... 17.25 Reklám. 17.30 Látókör. V. i3.13 öt perc me­teorológia. 18.20 Az Országházöol jelentjük... 19.W Reklám. 19.05 Esti mese. 19.2.0 Tv-torna. (Sz.) 19.30 Tv- híradó. 20.&0 Delta. 20.25 Tojá&pat. kóló. (Sz.) 21.35 Téli könyvvásár, 197<i. 22.50 Tv-híradó — 3. n. műsor: Zene. zene, zene. (Sz.) 20.30 Mexikói pillanatok. III. (Sz.) 21.00 Tv-híradó — 2. 21.20 Izvesztyi­ja Kupa jégkorong torna. (Sz.) BUKAREST: 14.00 Kanada—Svéd­ország jégkorongmérkőzés közvetí­tése. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19 45 Román íilm. 21.40 Tv-hírado. A Román Televízió Szerkesztősége a műsorváltoztatás jpgát fenntartja BELGRÁD; 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.43 Aranyszál — adás gyermekeknek. 18.15 Reggeltől taka- rodóig. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Zöld jelzés. 20.00 Szórakoztató zenei műsor. 21.05 Két lovas — filmsoro­zat. 22.15 Dokumentumadáe. II. műsor; 18.30 Családi kapcsola­tok — filmsorozat. 20.00 Stúdió III. ül.OO Huszonnégy óra. 21.15 Dubrov- nlki nyári játékok. f Rádió J KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27 Romanti­kus kórusok. 8.50 Kincs az orosz- Lánkupa mögött, o.öo Lajtha László: Capriccio — szvit. 9.34 Óvodások műsora. 10.05 iskolarádió. 10.35 Ver­sek. 10.40 Verdi: A végzet hatalma. 11.00 Gondolat. 11.45 Scarlatti-szoná. ták. I2.2s Szegedi zenei hét. 12.40 Tánczenei koktél. 13.20 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 14.00 0*tfravinßzkii kamarazenéjéből. i4.25 „Nyitnikék”. 15.10 Kóruspódium. 15.38 László Margit operettdalokat énekel. 10.03 Művelődés. 17.07 Kül­földről érkezett... 17.25 Szegedi zenei hét. 19.30 Találkozásáig, 20.25 Dzsesszfel vételekből. 20.4o Katedra. 21.05 Operettrészletek. 21.44 Láttuk, hallottuk — a színházban és a mo­ziban. 22.20 Japán a koromsöprés havaban. V. 22.30 Nóták. 23.00 Szá­zadunk zenéjéből. 0.10 Daljáték­részletek. PETŐFI RÁDIÓ; 3.05 A Stúdió 11 felvételeiből. 8.20 Japán a korom- söpres havában. IV. 8.33 Nótacso­kor. 9.15 Újból a lövészárokban. 9.33 Indulók. 10.00 A zene hullám, hose-zan. 11.50 Vadvizország a do­bozban. 12.00 Részletek Sherman ze­nés játékából. 12.33 Zenekari mu­zsika. 13.33 Viva la musical 14.00 Kettőtői ötig... 17.00 Hangszóró. 18.00 Mindenki iskolája. 18.33 Dunántúli népdalok. 19.14 Kálmán Imre: A csárdáskirálynő. 21.59 Sanzon-ok. Mendelssohn; e-moll vonósnégyes. 23.CO Tánczene. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Műsor­ismertetés, hírek. Elton John éne­kel. 17.10 Az emberért a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet­ben — Balogh György riportja. Filmzene. 17.30 Kulturális figyelő — Pálréti Ágoston műsora. 17.40 Szov­jet kórusművek bemutatója a szolr noki helyőrségi művelődési ház­ban. 18.00 Alföldi krónika. 18.15 Me. lódiakoktél. 18.27 Hírösszefoglaló, lap- és müsorelőzetes. C Mozi _____ ) B ékési Bástya: Prémium. Békés­csabai Brigád: fél 4- és fél 6-kor: A lopakodó hold, fél 8-kor: Kis nagy ember. Békéscsabai Szabad­ság: 4- és kor; Péntek 13,18-kor: Mackenna aranya. Békéscsabai Terv: Prémium. Gyulai Erkel: A 22-ts csapdája. Gyulai Petőfi; 3- és 7- ! kor: Szerelmesek románca I—II. Orosházi Béke; 5-kor: Derszu Uzala ' I—II. Orosházi Partizán: fél 4-kor: Nemo kapitány és a viz alatti vá­ros, fél 6- és fel 8-kor: A rendőr­nő. Szarvasi Táncsics: Az ötödik pe<-.só4 Hugyik Ágnes, a Bcs. Előre Spartacus aranyérmes verseny­zője Az HNK-ért A labdarúgó MNK szerdai for- 1 dulójában ezek az eredmények j születtek: MTK-VM—Ferencvá- * ros 2—0 (0—ü). Bp. Honvéd— ! Zalaegerszegi TE 2—0 (0—0), ! Dunaújvárosi Kohász—Tatabá­nyai Bányász 2—1 (1—6), Dorog —-Csepel ü—0, Salgótarjáni BTC —Péfcsi MSC 3—1 (3—0), Bcs. Előre Spartacus—Ü. Dózsa 2—t) (0-0). A békéscsabai szempontból ér­deklődésre szamot tartó III. cso­port állása: 1. Ü. Dózsa 2. Bcs. Előre Sp. 3. Dunaújváros 4. SZEOL 5. Tatabánya 3 2-1 4—3 4 3 111 4—3 3 Z 1 - 1 2—2 2 2 1-1 3—4 2 2-11 2—3 1 * * * Újabb fordulóra a labdarúgó MNK-ban december 18-án, szombaton kerül sor. A mérkő­zések párosítása: MTK-VM— FTC. Ú. Dózsa—Tatabánya, SZEOL—Dunaújváros, ZTE— Bp. Honvéd, Csepel—Dorog. (Valamennyi mérkőzés líj.OC órakor kezdődik). A Bcs. Előre Spartacus labdarúgói ebben a fordulóban szabadnaposak. A i lila-fehérek legközelebb a kő­vetkező fordulóban. december 22-én lépnek pályára, a Dunaúj­városi Kohász együttese ellen. A találkozót a Kórház utcai pá­lyán játsszák, 13.00 órai kezdet­tel. SAKK Szarvason befejeződött a Da- rida Sámuel Kupa-versmy, ame­lyen szinte valamennyi korosz­tály képviseltette magát. Az el­ső helyet és ezzel a kupát Os- gyán Lajos szerezte meg, fél pont előnnyel az igen tehetséges Balatoni és a fiatal Petykó előtt. Örvendetes a kardosi Jan- sik András egyre erőteljesebb játéka. A végeredmény: Osgyán 11.5, Bal-toni 11. Petykó 11, Jansik 10.5, Csenged 7,5, Podmaniczki 7.5, Csioai 7. dr. Németh 6,5. De­meter J. 5, Bobvos 4, Palieska 4, Bengeri 3, Borgulya 1,5, Zvada 1 ponttal. jj békés Hierein 1976. DECEMBER 17. A Csepel SC és a Bp* Spartacus a területi győztes A röplabda ÓIK területi dön- j tőt mintaszerű rendezés mellett j bonyolították le Békéscsabán, a j megyei rendőr-főkapitányság ‘ tornacsarnokában. A ranges ese- | ményen nemzetközi minősítéssel rendelkező játékvezetők működ- I tek. A fiúknál a tornát a Csepel ) SC gárdája nyerte, míg a leá- nsmknál a Bp. Spartacus lányai i bizonyultak jobbnak, megelőzve j a csabai lila-fehéreket. Részletes eredmények. Fiúk. Csepel—Bcs. Útépítési Isk. 3—0. Szolnok—Kecskemét 3—0, Szol­nok—Bcs. Útépítési Isk. 3—0, Az orosházi városi kispályás labdarúgó-baj­nokság őszi végeredménye. (Zá­rójelben a gólkülönbséget , kö­zöljük). I. csoport; 1. Központi Gép­műhely (42—11) 20, 2. Forgácso­ló (34—17) 17, 3. Agyagipar (32—19) 17, 4. Vasas KISZ (27— IV) 14, 5. Kner Nyomda (21—23) 13, 6. Kötött (18—20) 10, 7. Me­gyei Tanács (28—33) 10, 8. Me­zőgép MEDOSZ (28—28) 9, 9. Hungavis (17—28) 7, 10. Vendég. ! látó (15—36). 6, 11. KPM (14— 37) 5, 12. HAFE (14—31) 4 pont­tal. II. csoport; 1. „635” (41—15) 21, 2, Kner II. (28—15) 18, 3. Mezőgép II. (35—18) 15, 4. Bú­toripar (24—18) 14, 5’ Építők (21—17) 12, 6. Hútőház (20—14) II, 7. Tervezők (31—24) 10, 8. Agrober (18—18) 9, 9. Hajtómű III. (12—21) 7, 10. Hajtómű II. (13—31) 5, 11. Volán SC (7—24) 3, 12. Ruhagyár (8—41) 1 pont­tal. III. csoport: 1. Tűzoltóság (23 —14) 12. 2. Vízmű SC (14—7) 12, 3. Lenin Tsz (23—12) 11, 4. ÉP- SZÖV (22—11) 10, 5, ’ MÁV Északi (21—16) 6, 6. DÉGÁZ (13—23) 5, 7. Vegyesipar (16— 29) 5, 8. Szikvízipar (11—20) 4, ' 9. Baromfiipar (11—22) 3, 10. Híradótechnika törölve, 11. Ker­tészet törölve, 12. Karosszéria törölve. IV. csoport: 1. BÉKÖT II. (51—1.3) 20, 2. Gyopár Club (43—22) 14, 3. DÉMÁSZ Vasas (32—44) 12. 4. Egyetértés (38— 36) 11, 5. Szolgáltató (28—26) 11 6. Such SC (46—37) 10, 7. Kas tély Szőlők (26—30) 10, 8. Cse­répgyár (29—46) 10, 9. Szajna- part (22—31) 9, 10. Posta (30— 40) 9. 11. Vidia (20—25) 7. 12, Alföldi Vendégl. (16—31) 7 pont­tal. Játékvezetői tanfolyam * Az orosházi járási-városi lab­darúgó szövetség', a sportág to­vábbfejlesztése érdekében fut- ball-birói tanfolyamot indít 1977. januárjában. A játékvezetés iránt érdeklő­dök az orosházi járási-városi sportfelügyeiőség lél jelentkez­hetnek január 10-ig, írásban, vagy személyesen. A tanfolyam természetesen díjtalan. Csepel—Kecskemét 3—0, Bot Útépítési Isk.—Kecskemét 3—1, Csepel—Szolnok 3—0. Leányok: Bcs. Előre Sparta­cus—Szeged 3—1. Bp. Spartacus —Szeged 3—1, Bcs. Előre Spar­tacus—Kunhegyes 3—0, Bp. Spartacus—Kunhegyes 3—0, Sze. gedi Spartacus—Kunhegyes 3—0, Bp, Spartacus—Bcs. Előre Spar­tacus 3—0. ■ Az első helyen végzett együt­tesek a hatos döntőn vesznek részt — mely összecsapásokat Tatán rendezik. Újkígyóson a TSZSK és a községi szakmakö­zi bizottság rendezésében meg­kezdődött a kispályás labdarúgó Téli Kupa. Az első fordulóban száz néző buzdította a csapato­kat. amelyek igen jó játékkal rukkoltak ki. A medgyesboözási- ak elismerést szereztek szereplé. sükkel. A rendezők a szurkolók, nak és a játékosoknak forró teá. vat kedveskedtek. Reméljük, a sikeres nyitányt hasonló folyta­tás követi. Eredmények. Újkígyós II.— Csanádapáca II. 3—3, Medgyes- bodzás—ÁFÉSZ 13—0, Újkígyós I. Csanádapáca I. 6—3. A december 19-i forduló páro­sítása: Újkígyós I.—Csanádapá­ca II. (9.00), Csanádapáca I.— Medgyesbodzás (10.15), Újkígyós II. —ÁFÉSZ (11.00). Folytatódtak a megyei kosár­labda-bajnokság küzdelmei. A legutóbbi fordulóban a kövatke. ző eredmények születtek: Nő/:: Mezőberényi ÁFÉSZ II.— Szarvasi Óvónőképző 49 —15, Mezőberényi ÁFÉSZ II.— Szarvasi FSSC III. 53—9. Szaivasi Övónők“pzj—Mrzőbe- rényi Gimnázium 17—32, Szarvasi Óvónőképző—Szarvasi FSSC IIT. 60—29. Mezőberényi Gimn.—Békési ÁFÉSZ 31—13, Mezőberényi Gimn.—Szarvasi FSSC IIT. 31—17. Mezőberénvi Gimn.—Szeghalmi Gimn. 89—27. Férfiak: Szarvasi FSSC— Gyulai SE II. 27—32. Szarvasi FSSC IL—Mezőberényi Sparta­cus II. 28—37, Szarvasi FSSC IL—Békési ÁFÉSZ III. 34—57, •Szarvasi FSSC II.—Békési ÁFÉSZ II. 52—41, Gyulai SE II —Békési ÁFÉSZ II. 12—34 Gyű. lai SE II.—Bcs. Rózsa Ferenc Gimn. 103—84, Gyulai SE II.— Békési ÁFÉSZ III. 66—32, Me­zőberényi Sp. II.—Bcs. R.FG 65—57. Békési ÁFÉSZ II.—Bcs. RFG 38—50 Békési ÁFÉSZ II. —Békési ÁFÉSZ III. 77—30. Bcs. RFG—Békési ÁFÉSZ III. 60—24, A DÉL-MAGYARORSZÁGI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT 1 azonnali belépéssel alkalmaz teljesítménybérben — fűtésszerelő — víz-, gázszerelő — épületlakatos, hegesztő — épületasztalos — villanyszerelő — hideg-mélegburkoló — tetőfedő — festő — üveges — bádogos szakmunkásokat és segédmunkásokat Szakmával nem rendelkezőket átképző tanfolyamokon korszerű technológiák kivitelezésére megtanítjuk a DLLEP továbbképző iskolájában! Jelentkezés: DÉLÉP. Békéscsaba, Temető sor 2. Juhász Attila szakszerelőipari üzemvezetőnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom