Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-18 / 299. szám

Az Aj nagyüzemi mezőgazdasági vagyonbiztosítás tapasztalatairól Beszélgetés Szabó Andrással, az Állami Biztosító megyei igazgatójával MUNKAALKALOM Az őszi betakarítási munkák előrehaladtával folyamatosan zajlik megyénk termelőszövetke­zeteiben, állami gazdaságaiban a végleges kármegállapítás és kár­talanítás. Az üzemeknek ez év­ben először volt lehetőségük olyan biztosítási forma kiválasz­tására, amely gazdálkodásuk sajátosságainak a leginkább meg. felelt. Ennek tapasztalatéiról beszélgettünk Szabó Andrással, az Állami Biztosító Békés me­gyei igazgatójával. — Hogyan fogadták a me­gyében » mezőgazdasági üze­mek az új kártérítési rend­szert? — A növénybiztosítást a ter­melőszövetkezetek 100 százaléka, az állami gazdaságok 66 százalé­ka vette igénybe. Ebben az új­szerűt az üzemi szintű három­éves átlaghozamon alapuló kár­talanítás jelenti. Az erre épülő módozatban elvállaltuk többek között az üzem által biztosított növényekben keletkezett jég, vi­har, téli fagy által okozott károk, továbbá a szőlő és gyümölcsösök tavaszi fagykárainak térítését, valamint azt is, hogy az ár. és belvíz okozta károk 70 száza­lékát megtérítjük a gazdaságok­nak. — Melyek az ez évi kárala­kulások tapasztalatai? — A kár végleges nagyságát egyébként csak a tényleges ter­méseredmények ismeretében tudjuk megállapítani, hiszen az új növénybiztosítási rendszerben a kártérítés alapjául a három­éves átlaghozam és a betakarí­tott mennyiség különbsége szol­gál. Mivel a betakarítási mun­kák elhúzódása miatt sok mező- gazdasági nagyüzem nem tudta még elszámolni a betakarított mennyiséget, ezért a kár végle­ges nagyságára csak következtet­ni lehet. Az idén a jégverések pusztítása a sok éves átlag alatt maradt, mégis a megye üzemei­ben több mint 15 ezer hektáron okozott kárt: az eddigi kártérí­tés meghaladta a 34 millió forin­tot. A víz 8964 hektáron tett kárt, s ezért közel 20 millió fo­rint kártérítést fizettünk ki. A növénybiztosítás alapján az idén a várható összkár-kifizelésünk 115—120 millió forint lesz. Az ennek megfelelő kár 33 ezer hek­táron keletkezett. — Terveznek-e változtatást 1977. január 1-töl? — Sor kerül bizonyos kocká­zatbővítésekre és biztosítástech­nikai egyszerűsítésekre. Felme­rült a repce teli fagykárainak biztosítási védelme, továbbá a cikória termesztésével fojzlslkozó gazdaságok részéről a homokve- rési kockázat bevezetésének ké­rése. A jövő évtől kockázatvise­lésünk ezekre is kiterjed. Ked­vező a helyzet a málnát termelő üzemek szempontjából is, mivel 1977-től a málna fagykárait is térítjük az üzemi szintű átlagho­zam-biztosítás keretében. Egyszerűsítjük az adatfelvé­telt. Az évi kétszeres adatköz­lés helyett csak egy alkalommal, június 15-ig kell megadni a nö­vények biztosítási adatait. Mó­dosult a növények hároméves átlaghozamának a meghatározá­sa. Erre azért van szükség, hogy az idei aszály miatti alacsonyabb hozam ne érintse kedvezőtlenül az átlaghozamot. Ezért az 1976- ban biztosított, az előző három év terméseredményeire alapuló hozamot 1977-re nem szállítiuk le akkor sem, ha az utolsó há­rom év tényleges termése alap­ján az indokolt lenne. Olyan növényeknél, amelyeknek az 10 adott üzemben nincs termelési előzményük, a tervezett hozamot fogadjuk el. — Milyenek a tapasztalatok az állatbiztosítással kapcsola­tos változások terén? — Korábban több gazdaság kifogásolta, hogy az elhullott és kényszervágott állatokra fizetett térítés messze elmaradt a vesz­teségtől. Az új állatbiztosítás ] alapján a tényleges veszteséget, megközelítő mértékben térítjük meg. A korábbi alacsony egy­ségárak helyett a tenyészállatok nyilvántartott értékének 80 szá-l zalékáig vállalunk kockázatot, öt új állatbiztosítást vezettünk be. Ezekből a módozatokból az üzemek saját állattenyésztési profiljuk szerint választhatják ki a legmegfelelőbbet. Az ű.i ál­latbiztosítás alapján eddig a me­gye mezőgazdasági üzemei ré­szére közel 30 millió forintot té­rítettünk. A növendék- és hízó­állat biztosításánál a ió állatte­nyésztési és kármegelőzési tevé­kenység elismeréseként a jövő- | b°n kármentességi engedményt adunk. —Kérem, szóljon néhány szót az álló- és forgóeszköz- biztosításról. — Az álló- és forgóeszköz- biztosi tás ban a kártérítési rend­szer módosítása jelenteit fejlő­dést. A megrongálódott vagyon­tárgyaknál a helyreállítási költ­ségeket. teljes megsemmisülés esetén pedig az üzem számviteli nyilvántartása szerinti bruttó értéket térítjük. Fontos része a konstrukcióknak a felelősségbiz. tosítás. amely a légi gépes nö­vényvédelem által okozott ká­rokra is kiterjed. Itt a kár S0 százalékát fizetjük, 20 százaléka viszont a kárt okozó gazdaságot terheli. A 20 százalékos „önré­szesedéssel” nagvobb körültekin­tésre ösztönözzük a gazdasago­kat. Ez nemcsak az üzem által termelt növénvekben okoz kárt. de jelentősen, károsodnak azok­nak a házi kertekrek g termései is. amelyek a növénvvédő szer­rel permetezett nagyüzemi tábla közelében vannak — mondotta befejezésül Szabó Aortás Czegle Tibor Gyakorlattal rendelkező lakatos szakmunkásokat, gépkocsivezetőket, árukísérőket és üdítőital.töltéshez női dolgozókat vesz fel a Békés megyei Szikvíz- és Szeszipari vál­lalat,^Békéscsaba. Luther_u. 5 b. Gabonaforgalmi Vállalat szarvasi körzeti üzeme rakodókat vesz fel. Fizetés teljesítmény szerint. Jelent­kezni lehet a szarvasi tárháznál. A malomüzem középiskolai végzettség­gel rendelkező meóst vesz fel. Je­lentkezni leltet a malomban, az üzemvezetőnél. A Békéscsabai Kötöttárugyár fel­vesz: salakosokat, kőműves segéd­munkásokat, gázkazánfütöket, vil­lanyszerelőket, lakatosokat, gépi varrókat, gépivarró-bedolgozókal. felvetőket. Jelentkezés a vállalat’ munkaügyi osztályán. Békéscsabai Cpitőipari Szövetkezet Békéscsaba. Vörös Október sor, fel­vesz faipari technikust, magasépítő­ipari technikusokat, (gyakorlattal), épületgépész-technikust, bádogost, vasbetonszerelőt, kőművest, festő- mázoló. asztalos szakmunkásokat, férfi-női segédmunkásokat, raktári anyagkiadókat, éjjeliőröket. Jelent, kezni lehet a fenti címen, a sze­mélyzeti előadónál. Férfifehérnemö-gyár békéscsabai gyára felvételre keres varrónőket, férfi segédmunkásokat, takarítónő­ket. A békéscsabai I. sz. sertéshizlalda sertésgondozókat és malmi dolgozó­kat tesz fel. Szükség esetén mun­kásszállást biztosítunk. Jelentkezni: Hizlalda, I. telep, Kétegyházi üt. A Békéscsabai Mesterséges Termé­kenyítő Főállomás, in., Szabolcs u. 2., felvesz lehetőleg azonnali be­lépéssel fűtőt, takarmány oet, kangondozót, jnszeminátort. Építőipari Szállítási Vállalat 1. 8e. békéscsabai kirendeltsége felvesz autóvillamosság-, autómotor-sze­relőket, segédmunkásokat, gépko­csivezetőket. Felvételre keresünk vendéglátó szakképesítéssel és érettségivel ren. (lelkczö dolgozót ellenőri munka­körbe. Konyhai segédmunkást, el­adót, telepőrt, udvarost, szakácsot, kocsikísérőt, villanyszerelőt, vízve­zeték-szerelőt. Jelentkezni leltet a Békés megyei Vendéglátőipari Vál­lalatnál, a munkaügyi osztályon, Békéscsaba, Gutenberg n. 3. sz. Apróhirdetések Trabant Combi CS eladó. Békés- , csaba, V. kér., Ágoston u. 10. (Bes- j senyéi u. folytatása). ______________ j B ékéscsaba, ív. kér., Achim utca I 7. sz. ház garázzsal eladó. Érdek- | lődni: szombat, vasárnap._______ 305 négyszögöl telek fizetési ked­vezménnyel eladó. Érdeklődni; Bé­késcsaba LPaj tássor_ 13. sz.________ K étsoprony 168-as tanya eladó. Villany, járda van. Érdeklődni: Két­soprony,_Kossuthtal._______________ K isebb.nagyobb súlyú hízók el­adók. Békéscsaba, Bessenyei i20. Jó állapotban Aro gépkocsi el­adó, 1978. Xl-ig érvényes műszaki vizsgával. Kertészeknek áruszállí­tásira alkalmas. Mezöberény, Puskin U. 22. „Panoráma”, oldalt ablakos vagy mély NDK babakocsit vennék. Bé­késcsaba, Munkácsy tér 3/A, B II. 8. Városközpontban szoba, koíiyha, fürdőszoba, előszoba bútorozva vagy részben anélkül albérletbe ki_ adó. Vállalat részére is. Érdeklőd­ni: Békéscsaba, IV. kér., Bocskai u._1.december _ 24—25-én.__________ ' 100 mázsa csöves kukorica eladó, i I-aukó János, Békéscsaba, Vandhát ; 2360. sz. alatt. (A szeszfőzde köze- ! lében, a Dobozi _úton). ___________ S koda M3B 1000 sürgősen eladó. Békéscsaba. Damjanich u. 12.______ F iatal hízó eladó. Békéscsaba, Wag- j ner 67. _____________________________ | N apraforgómag és takarmánybor­só eladó. Medgyesegyháza, Béke u. 2. Benzinkúttal szemben, galamb­tenyésztők előnyben._____________ K is és nagy elektromos számoló­gép eladó, valamint lengyel lakó­kocsit veszek. Érd.: Medve. Békés- I csaba, Kulich-ltp. 27. B. H. 8. Háromszobás ház eladó. Békéscsa­ba. Botyánszki Pálné u. 16. Szövetkezeti garzonlakás eladó. Érdeklődni hétköznap: Békéscsaba. Kulich-ltp. 11,-B. II. em. ’4. szám alatt lehet. Ünnepekre jó bort akar? Szerezze be időben Békéscsabán, a Hajnal utcai borpinoéből. A Szarvasi Vas-. Fémipari Szövetkezet (5541 Szarvas, Szabadság út 64—66.) felvétel! hirdet — gépészmérnökök, — gépész üzemmérnökök, — erősáramú villamosmérnökök cs — üzemmérnökök részére, gyártástechnológus, gyártmányszerkesztő munkakörök betöltésére. FELVESZ TOVÁBBÁ — energetikust (kalorikusmérnök) és — műszaki rajzolót. A jelentkezéseket írásban kérjük. 1876. DECEMBER 18. A békéscsabai Magyar—Szovjet Barátság (volt mezőmegyeri) Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 1977. január 1-i belépéssel felvételre keres legalább 5 éves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező — elektromos ív- és lánghegesztő, — esztergályos, — mezőgazdasági kovács, — mezőgazdasági gépszerelő SZAKMUNKÁSOKAT. Bérezés: megegyezés szerint. Minden második héten szabad szombat. Jelentkezni: a gépműhelyben, Krizsan Mihály műszaki vezetőnél lehet. Sovány libák eladóik. Békéscsaba VII.,_Tanya 253a. sä- (Brhlik_tanya). Hízó eladó. Békéscsaba, Mariássy u. 5®.________________________________ F ényezett hálószobabútpr eladó. Bé­késcsaba, Táncsics 70.______________ 2 2o kg-os hízó eladó. Békéscsaba. Lencsés! 90.______________________ M ost műszaki vizsgázott Wartburg szgk. eladó, sürgősen. Mezőkovács­háza,_Fáy u. 22.__________..__________ A kác, cseresznyerönk, tűzifa, drót­kerítés, villanymotor.szivattyú, csö­vek, hordók eladók. Békéscsaba, VI._ ker.,_Berzsenyi 14$. Gazsó. 150 kg hízó eladó. Békéscsaba, Hl. kér., Botyánsziki u. 4. «z. ______ E ladó ió állapotban levő tanya. Bé­kés. vn. kér. 210. sz. 200 négyszög­öl jól termő szőlővel és gyümöl­csössel, 300 négyszögöl földdel. Ér- J deklődni: Békés, I. kér., Mátra u 55. sz._______________________________ | N agyobb mennyiségű akác é«? dió j palincs eladó. Érdeklődni lehet: Tótkomlós, Epres tér 3.___________ I 2 0o kg-os hízók eladók. Békéscsa­ba, m. kér., Bánom u. 9. sz. _ Bikaborjú eladó. Murony, m. kér. 20. Erdei. ___________________________ f I KV 2 szoba, összkomfortos, II. emeleti lakásom elcserélem két db egyszobásra, bármilyen megoldás | érdekel. Cím: ..Január” jeligére aj békéscsabai_ hirdetőben. Eladók kisebb hízók, terménvda- | ráló, kis vaskapu. barkácsgép, i diófarönk, férfibunda, óriási ( já­tékmaci. Békéscsaba, Franklin 7. * * * IV. V. 16- tói.___________________C K ertes házat vennék részletre. Ajánlatokat: ,.loo OOo kp.” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. Két szoba, hallo«? (71 négyzetméter) j tanácsi lakótelepi lakásom elcserél­ném másfél szobásra. Ajánlatokat: | ..TT. emeletig” jeligére a békéscsa- j bai hirdetőbe._______ i K is kertes, új. egyszobás, komfor- j tos ház, beköltözhetően, készoén- i zért eladó, kiskonyha-hozzáépítésl sei. modern kétszobás lakásnak | használható, víz bevezetve. Garzon- j lakást beszámítunk. Békéscsaba, ! IV. . Hegedűd u._2. sz. j Egy 140—160 kg-o*T hízó eladó. Bér i késcsaba. V., Egység 77. Békéscsaba, V.. Egység u. *r.. alatti ház beköltözhetően, örök- | lakással eladó.___ > l >0 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, ' V. kér., Báthory 72. I UD 99—31 -es műszaki vizsgázott ! Dácia eladó. Békéscsaba, Ihász 4. III. 4._________________________ S zalagfűrésrkerék. 2 darab G00-as. tangóharmonika. 3 oktávos. 80-as , eladó. Mezöberény, Deák 6. Vár­halmi. ____ ______ K étszobás lakás sürgősen eladó. Ér­deklődni: vasárnap 16 óra után, Bé­késcsaba. _ Fő vény es_u._i 8. H. 6. RS—09 gépet keresek megvételre. Dévaványa, Sirálv_ u._2-____________ H ázrész jutányos áron eladó, rész­letre is. Békéscsaba. Bartók B. u. 54. Érdeklődni: 1$ óra jután. Közelellős tehén eladó. Juhos Já­nos. Kondoros, Tanya 52,h. Warszawa 223 eladó. 1079-ig vizs- _giazott. Gyula, Lenkei u. 9. sz. Egy íőo kg—oc hízó eladó.~ Békés­csaba,__Nagyrét 2309. Krizsán. 2 00 darab 17 hete«? tojójérce eladó. Muha János. Szarvas, Hl. k. 160. Telefon :_42i. 300 méter 80_a$ eternit cső eladó. Gyula. Sándorhegy 16. Konyhabútor, kisméretű gáztűz- frely, palackkal és ólai kályha el­adó. Békéscsaba, Ábrahámfy T. Nagyon jó állapotban 001 -es Tra­bant, fehér eladó. Gyula, Vértanuk útja 18. Elcserélném tatai, tóparti, város- központi 1 1/2 szoba, komfortos ta­nácsi lakásom békéscsabai ha­sonlóra. Ajánlatokat; „Megegyezee szerint 32 452” jeligére a békéscsa­bai hirdetőbe. Békéscsaba, V., Pongrácz utcában 2 év múlva, földszintes lakóházzal beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Deák u. 1/1. Tel.: 12-917._______ ■ B ékéscsabán, a Bartók Béla úti benzinkúttal szemben felújított és használatlan garázs kiadó. Ajánla­tokat ..Hosszú távra” jeligéire a bé- késosabai hirdetőbe. _______________ S oltvadkerti rnuskotályo« bor állan­dóan kapható, ugyanott 8xj méte­res épület lebontásra és gázolajos vízmelegítő bojler eladó. Békéscsa­ba, Gyulai út 35. Megvételre keresek: T 4. — Kit, vagy 14-es kerti traktort, lehet üzemkép­telen vagy hiányos is. Eladó i000.es ‘ EAN esztergagép, felújított 400-as faipari kombinált gyalugép. 600-as szalagfűrész, függőleges marógép, faipari, 500 kg-os tolósúlyos mérleg, 1500-as Polski Fiat utánfutóval vagy anélkül. Hódmezővásárhely, Marx u. 42. Műszaki üzlet. Elcserélném Kulich-ltp-i kétszobás lakásomat hasonlóra. Ajánlatokat „Sürgős 32845” jeligére a békéscsa­bai hirdetőbe. A Gyulai Galambtenyésztők Egye­sülete december 18-án és 19-én ga­lambkiállítást ég -vásárt rendez a művélődési központ régi épületében. Gyula, Béke sugárút 35. Kétszobás ház eladó, azonnali be­költözéssel. Sarkad, Honvéd u. 0. sz. alatt. Érdeklődni: Sarkad, S«a- lontai u. 16. sz. alatt. Díjnyertes szülőktől származó ku­vasz kölykök eladók. Nagykama­rás, Petőfi u. 44. Hízó eladó. (200 kg_os). Orosháza. Tolbucihin utca 18—20. 200 kg-og hízó eladó. Békéscsaba, _VL,_Csíki u._r7._____________________ C saládi ház, villanybojleré« fürdő­szobával, 40o négyszögöles telekkel, betonút mellett eladó, ugyanott 520 négyszögöl fűtött palántaház, fólia, házak előkészítve, Körös-viz, a ket­tő lehet egyben is. Cím: Gyula, Csabai út. Kovács István, Moldovan Illés -kertészetével szemben. __ T örzskönyvezett sr/uka kuvasz köly­kök eladók. Érdeklődni: szombat, vasárnap, 9071 Mezőmegy er, Béke 38. Honti._____________________________ 2 00 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Kastély u. 4&- Palik Lajos. Értesítjük a kedves Termelőket, hogy a gyapjúátvétel 1977. január 12-ig szünetel Gyapjuforgalrrri Vállalat. Békéscsaba Azonnali belépéssel FELVÉTELRE KERESÜNK Importáru ügyintézőt gépi adatelszámolókat, valamint részleg-adminisztrátort Jelentkezés helye: VIDIA Kér. Vatlalat kirendeltsege, Békéscsaba, Szerdahelyi út.

Next

/
Oldalképek
Tartalom