Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-11 / 293. szám

Színházi levél: Szesszel bedörzsölhetem? Színhely: az új íodrászüzlet a békéscsabai Tanácsköztársaság útján. — Tizennyolc leszek jövő má­jusban — mondja a fodrásznő, Elekes Lajosné; nevet és elpirul. (Pirulva teszem félre én is az előre elkészített, hamiskás kér­dést: szereti a férfiakat simogat­ni?) — Rendes, szerény, komoly — mondja róla az üzletvezetőnő. — Nagyon is komoly. Talán azért is, mert nem ké­nyeztette el a sors. Sok más vi­déki lány sorsával osztozva — családi okból — Pesten élt, al­bérletben lakott. „Heten laktunk egy szobában... Emeletes vas­ágyak; egy kettős ágy és három sezlon. Ha ledőltem az enyémre, belemélyedtem teljesen. Ha tisz­tálkodni akartunk, a konyhában melegítettünk vizet, vagy a für­dőszobai fafűtéses kályhába gyújtottunk. Eleinte segítettem a házinéninek takarítani. Később azt akarta, hogy mindig csinál­jam. Tanulnom kellett; így az­tán eljöttem onnan.” Csökmőről került a fővárosba, onnan férjével Újkígyósra köl­töztek. Épül a házuk. Még ko­rántsem kész, de már lakható. „A férjem sok mindenhez ért. Az idén elkészült a padló, a csem- pézés. Jövőre szeretnénk a há­zat kívülről is bevakolni. Az építkezésre kölcsönt vettünk fel, s mivel bútorunk sem volt, arra is. Ketten együtt körülbelül 3500-at keresünk. Ha szüléink nem segítenének, nehéz helyzet­be kerülnénk.” A fodrászok jól keresnek — tartja a közfelfogás,, és nem is alaptalanul. Mennyit keres egy férfifodrász, ha fiatal? „A múlt hónapban 1117 forintot termel­tem. Ebben a hónapban, az első fizetéskor 300 forintot kaptam, s majd a másodiknál tudom meg, mennyit kerestem. A havi bevé­telből levonják a felhasznált koz­metikai szerek értékét, s az így A tárgyalóteremből Szudár András, Békés, Len­gyel u. 56. szám alatti lakos már többször volt büntetve. Kerese­tének nagy részét italra költöt­te. Végeredményben ez vitte a bűn útjára. Ittasan gyakran kö­tekedett, s ennek nem egyszer verekedés lett a vége. A 24 éves fiatalember február 13-án, Békésen, a Körös bisztró­ba ment. Az utcán, a bútorbolt kirakata előtt Zsíros Sándor, Táncsics u. 33. és Molnár Sán­dor, Bartók Béla u. 6. szám alat­ti békési lakosok méregették ere­jüket, mégpedig elég különös mó­don. Először pofozkodni kezdtek, majd ököllel ütötték egymást. A verekedést sokan nézték. R. Já­nos szét akarta választani őket. Szudár, aki a közelében tartóz­kodott. hátra rántotta. A két ve­rekedő is neki ugrott R. János­nak. Lefogták. Majd Szudár olyan erővel ütötte meg a vere­kedőket csendesítő sértettet, megmaradó összeg 50 százaléka a fizetésünk.” — Mennyit hoz a borravaló? — A borravaló nagyon bizony­talan. Nem várhatja el és nem is számíthat rá az ember. Havi 100 —150 forintnál több még sosem jött össze. Az idősebb, kialakult vendégkörű kollégáknál ez más­képpen van, náluk jobban össze­jön ... Hogy általában mennyi, azt nemigen szokták elmondani. Van-van, de konkrétan nem nyi­latkoznak. — Miről beszélgetnek a férfi­ak? — A futballról meg a nők­ről. Ha férfi a fodrász... Ha nő? ... Sok mindenről. A tévé műsoráról, vagy erről a szép, új üzletről például... Velünk is mindenről el lehet beszélgetni. — Előfordult már, hogy egy ven­dég randevúra hívta? — Volt olyan ... Egyszer egy idősebb férfi megkérdezte, ráérek-e dél­után. — Mit felelt? — Megfelel­tem neki!... Amikor néhány hete megis­mertem, a szerénysége, a ko­molysága fogott meg. Vajon hogy nagy csörömpölésükkel valósággal belezuhant a bútor­bolt kirakatának üvegén. R. Já­nost súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Mintegy 20 centis üvegszilánk fúródott a felcomb­jába. A békéscsabai városi bíróság Szudár Andrást súlyos testi sér­tés bűntette miatt 10 hónap sza­badságvesztésre ítélte. Mellék- büntetésként egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A sza­badságvesztést szigorított bör­tönben kell letöltenie és feltéte­les szabadságra nem bocsát­ható. Ezenkívül a bíróság kény­szerelvonó kezelésre is kötelez­te a vádlottat. Zsíros Sándort 10 százalékos munkabércsökkentés mellett hét hónap, Molnár Sán­dort pedig 15 százalékos munka- bérosökkentés mellett, öt hónap javító-nevelő munkára ítélte'. Az ítélet nem jogerős. Szudár And­rás enyhítésért fellebbezett. —di mennyi ebből a mindig kötelező? — Ha kérdeznek, felelni kell — mondja* — Mosolyogni nem kell mindig, de közvetlennek kell lenni, természetesnek. S a hatá­rokon belül kedvesnek, hogy a vendég meg legyen elégedve. — Miből veszi észre, ha egy ven­dég különösen sokat ad a kül­sejére? — Abból, hogy túl sok az igénye. Elkészülök a munkával, de ő észrevesz t'rr" kiálló szál ha­jat, mondjuk az oldalszakállnál, s levágatja. Ezt jól kell megcsi­nálnom, és közben nem szabad észrevennie, hogy ez nekem esetleg nem tetszik. — Hiúak-e a férfiak? — Amelyik közel hajol a tü­körhöz, hogy jobban lásson, va­lószínűleg. Akad olyan is, ame­lyik, amíg a munka tart, mindig kér valamit. Persze, egy kis hiú­ság megbocsátható és van jó oldala is. Nem árt, ha az ember ad, a külsejére. S a vendéget ki kell szolgálni pontosan, udvari­asan. — Ez a szép ebben a szakmá­ban? — Ez. Meg az, ha olyan munka kerül ki a kezem alól, amire jó ránézni. Ha a frizura illik a ven­dég arcához, fejformájához, egész egyéniségéhez. „Nagyon rendes, nagyon dol­gos asszonyok —r mondja Len- kefi Györgyné üzletvezető. — Rendszeresen eljárnak a tovább­képzésekre is, ahol a szakma legjobbjai, fodrászversenyek he­lyezettjei tanítják őket a leg­újabb megoldásokra. Minden szempontból meg vagyok velük elégedve, de kellett volna leg­alább egy férfi közéjük. Jött pél­dául a múltkor egy kedves ven­dég; körülnézett, megcsodálta az új üzletet. Aztán megkérdezte: nincs férfifodrász? — és mivel nem volt, elment. Pedig a kör­nyezet, a kiszolgálás elsőrangú, és az áraink is változatlanok .. Közben Elekesné vendéget ka­pott. Mire az ízléses, szép üzle­tet körüljárjuk, kész is a munka. — Szesszel bedörzsölhetem? — kérdezi. — Köszönöm, nem — mondja a vendég. Így lett ilyen a riport. Nem egészen csípős, de talán nem is egészen íztelen-szagtalan ... Varga János Borongás téli estéken tavaszi I hangulatot Ígérnek a Békés me­gyei Jókai Színház mostani elő­adásai. Kállai István—Innocent Vincze Ernő: Tavaszi keringő cí­mű zenés vígjátékának bemuta­tója az önfeledt nevetés perceit jelentette. Thália, a színészet múzsája derűs arcát mutatta a premieren, és a szórakozni vá­gyó közönség hálás tapssal jutal­mazta a művészeket. A népszín­ház útjait kereső Békés megyei társulat az évtizedekkel ezelőtt nagy sikert arató zenés játék fel­újításával félreérthetetlen cé­lokért fáradozik: a közönség leg­szélesebb rétegeinek igényéhez igazodva, s a közönséggel együtt igyekszik továbblépni. Lithván Gábor, a férfikor de­lén túljutott hegedűművész bele­szeret fiatal, tehetséges tanítvá­nyába, ám a mulatságos helyze­tek sorozatán át rá kell jönnie, hogy ha nem akar ő is nevetsé­gessé válni, jobb ha önként le­mond a kései boldogságról. Ro­mantikus szálai is vannak a tör­ténetnek — más előadásban akár ezek a motívumok uralhatnák a produkciót — de a Jókai Színház mostani felfogásában inkább a humoros részek a főszereplők. Főképpen a zenetanár lányának megjelenése a biztosíték arra, hogy álmodozásra hajlamos lel­künk zsongítása helyett a neve­tőizmokra vár különös feladat. Igaz, ezáltal a befejezés líraisá- ga veszít erejéből. Ügy látszik, egyelőre nem várhatjuk a szín­háztól, hogy sirva-nevettessen bennünket. Az előadást rendező Udvaros Béla szemmel láthatóan „min­dent beleadott” ebbe a produk­cióba. A mesterség szabályait betartva szórakoztatta a közön­séget, s közben — főképp a ze­nei háttér hangsúlyozásával — a vígjátékoktól megszokott ha­táson túl is igyekezett egy kis többletet becsempészni a színpa­di játékba. A romantikus és a humoros felfogás határain mozgó színé­szek közül Barcza Éva játéka ta­lálta meg leginkább az egyen­súlyt, aki Flóra alakjának életre- keltésével remekelt. Csak egy vaskos szereposztói tévedésnek köszönhető, hogy Dénes Piros­kát, mint „harmincéves kislányt” láthattuk a színpadon. Bár a művésznő a nevettetés 'minden eszköztárát felvonultatta, de eb­ben a szerepben (és környezet­ben) túlzottan harsánynak ha­tott alakítása. Ezúttal is bebizo­nyosodott, hogy a színházban mennyire fontos a jó „csapatjá­ték”, hiszen az éltesnek tűnő óriás bébi apukájának külön harcot kellett vívnia szerepével, ha a komikus helyzeteken túl megpróbálta kibontani a későn jött szerelem érzelmi gazdagsá­A Sarkadi Cukorgyárban is nagy gondot fordítanak a mun­kásművelődésre. A rádióban meghirdetett Mindenki isko­lája előadássorozat kiegészíté­séhez konzultációkat szerveznek, amelyre neves előadókat is meg. hívnak. Az első megbeszélésre ezen a héten került sor. A cu­korgyár kultúrtermében zömmel az ifjúsági és nőklub tagjai, va­lamint a szocialista brigádok gát. Cserényi Béla vállalta ezt a küzdelmet, s Lithván Gábor alakjában kellemes perceket szerzett a közönségnek. Maday Emőke színpadi atmoszférát te­remtő játékkal formálta meg Éva figuráját. Székely Tamás si­kere ezúttal sem maradt el, hi­szen Boldi szerepében bőven volt alkalma a nemes szórakoztatás­ra. Lukács Józsefnek a vígjáték­hoz történt kiruccanása azt pél­dázza, hogy művészi fegyelem­mel és vérbő humorral az alka­tától idegennek tetsző szerepkör­ben is maradandó élményt tu­dott adni. Forgács Gábor szerep­ről szerepre igazolja, hogy mind otthonosabban mozog a színházi világban, s ügyesen kamatoztat­ja kivételes muzikalitását (ezút­tal még jódlizott is!). A három tanítványt Mézes Violetta. Sár­kány János és Somló Gábor kel­tette életre kedvesen, fiatalos lelkesedéssel. A Holpert János vezette zene­karnak jutott az a hálás fel­adat, hogy Innocent Vincze Er­nő fülbemászó muzsikáját tol­mácsolhatták. A helyzetekhez jól illő táncok koreográfiáját Felkai Eszter, a jelmezeket és a látványos díszletet Langmár András tervezte. A. T. Teatvérlapunliból Hová utazhatnak jövőre a penzaiak? A Penzenszkaja Pravda de­cember 5-i száma közli, mely or­szágokba szerveznek társasuta­zásokat penzaiaknak a jövő év­ben. Januárban Olaszországba és Marokkóba utazhatnak a turis­ták, márciusban pedig görögor­szági út szerepel a programoan. Szinte valamennyi európai szo­cialista országba, köztük ha­zánkba is szervez kiránduláso­kat, üdüléseket a szovjet utazási iroda. Penzai csoport először 1977 ok­tóberében utazik Vietnamba. Igen kedveltek és népszerűek a turisták körében a kubai prog­ramok is. Ugyancsak penzaiak­nak szervezik azt az Európa kö­rüli hajóutat is, amely 27 napig tart. Az utazás részvevői Török­ország, Olaszország, Franciaor­szág, Spanyolország, Anglia, és iDánia városainak nevezetessé­geivel ismerkednek meg. kollektívái jelentek meg. A résztvevők érdeklődéssel hall­gatták Bicskey Károly Jászai- díjas színművész, Mikszáth Kai. mán és Móricz Zsigmond mun­kásságáról szóló előadását. Az előadás után Hermann István, a sarkadi művelődési ház igazga­tójának irányításával az érdek­lődők hosszan elbeszélgettek a magyar prózairodalom két ki­emelkedő alakjáról. Bezuhant a kirakatüvegen Mindenki iskolája Sarkadon Rendezze be otthonát a Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ újkígyósi bútorboltjából, ahol belföldi és import gyermek háló- és lakószobák, egyedi bútorok, ülőgarnitúrák és konyha­bútorok nagy választékából válogathat Udvarias kiszolgálással várjuk vásárlóinkat ' Címünk: ÜJKÍGYÖS, BÚTORBOLT, Petőfi u. Tavaszi keringő

Next

/
Oldalképek
Tartalom