Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
Hasznos módszerek a tervezésben, az irányításban 20 — 25 millió forint többlet nyereség az üveggyárban — Szervezettség és üzemi demokrácia — A terveket az üzemrészek dolgozzák ki Sikeres évet zár az Üvegipari Művek orosházi gyára: 20— 25 millió forinttal lesz több a nyereség a tervezettnél — tájékoztat Hudák István, a nagyüzem műszaki igazgatóhelyettese. — Az év befejezéséhez közeledve a gyár dolgozóit mindinkább a következő év előkészítése foglalkoztatja. A vezetők fő feladata most | — egyrészt — a jó partneri kapcsolatok kialakítása a nyersanyagot szállító gazdasági egységekkel és azokkal, amelyek a I nagyarányú • felújításhoz adják j a gépeket, berendezéseket. A J homokkészlet beszerzését szál- ] lítási, ütemezést gondok nehezítik, s például a forgácsológépek beszerzése sem megy könnyen. A megvalósuló fejlesztések egy részét, mintegy 80 millió forintot tőkés exporttal kell majd kiegyenlíteni. Ehhez az szükséges, jövőre az ide- | inéi 9—10 ezer tonnával, azaz ! 20—22 millió palackkal többet I tudjanak szállítani a nyugati j megrendelőknek. A szervezést és a munkaelő- j készítést kell minden gyáregységben és üzemrészben javítaniuk most ahhoz, hogy a növekvő igényeknek eleget tegyenek. Elsősorban- a felső és középszintű vezetők dolga, hogy a munkát jól, idejében és megfelelően előkészítve „parcellázzák” szét a dolgozók között. A cél az, hogy amikor egy-egy új munkához hozzá kezdenek, } V mindenki jól ismerje a feladatát, amelynek teljesítéséhez j minden anyagi, technikai és, emberi erő rendelkezésre kell, j hogy álljon. Ez minden veze- 1 tőre vonatkozik — a briigádve- zetőktől az igazgatóig. Így valósul meg legjobban az üzemi demokrácia is, hiszen ha a dolgozók idejében megismerik a feladatokat, iut idejük a véleményalkotásra, a munkák átgondolására, a sokszor kihasználatlan szellemi energiák mozgósítására. Épp a hatékonyabb tervezést — s egyúttal az üzemi demokrácia fejlesztését is — szolgáló új kezdeményezés, hogy a gyárban a felső szintű vezetés csak nagy vonalakban, irányszámokkal dolgozza ki a jövő évi tervet. A tényleges és tételes kidolgozás már az üzemek feladata. A terveket a gyáregységek, majd a gyár vezetői később ellenőrzik, ha szükséges módosítják és összegezik.' Érdekes és tanulságos tapasztalat, hogy így a tervezés során olyan újabb erőtartalékokra, megoldásokra, lehetőségekre bukkantak, amelyekre másképp nem derült volna fény. A javaslatok zöme tehát „lent” Születik, a felső szintű Volt egyszer egy fabódé... Volt egyszer egy „bodega”, aliol nyáron 'nagyon meleg volt, télen nagyon hideg: süvített be az északi szél. Aztán megszületett az a' nagyon jó gondolat, hogy Békéscsabának kellene egy vásárcsarnok. S a tervből valóság lett. S most már megvan a minden igényt »kielégítő csarnok, amelyben a fabódé helyett egy nagy helyiséget kapott a hatósági húsbolt. Itt már nem süvít a szél, és nyáron sincs túl meleg. Éppen a napokban voltak megkérdezni, mi kellene még, mi az, ami a tervből kimaradt? A tapasztalatok mit mutatnak, mi szükséges még egy hatósági hps- boltba? „Ügy szokták mondani, hogy apáról fiúra száll a foglalkozás, a szakma szeretete. Hát most kivételesen a fiúról szállt rám ez a vásárcsarnoki „eladóság”... Több mint 50 éve élek Békéscsabán. Amikor befejeztem az inaskodást, ipart váltottam, de sehogy sem ment, nem boldogultam. Megpróbáltam a mezőgazdaságban. 13 évet dolgoztam a Felsőnyomási Állami Gazdaságban mészárosként. Innen 1970-ben nyugdíjba mentem, s ettől kezdve besegítettem a fiamnak abban a bizonyos bodegában. Persze nem volt az igazi bodega, hiszen ebben a fabódéban nem árultak bort. se hideg falatokat, de az emberek csak úgy emlegették, hogy az ,,a hatósági bodega”. Egyszóval itt a fiam henteskedett és árult szárnyasokat, marhahúst, néha őt helyettesítettük a feleségemmel együtt. Mióta fe csarnokban külön helyiséget kaptunk, azóta szinte állandóan itt vagyok, s elvállaltam az árusítást. Nincs is itt semmi bajom, se kifogásom, mert bőven ellátnak áruval a csabai baromfifeldolgozó és a szövetkezetek, gazdaságok. Ha kényszervágás van, azt is idehozzák. Jaj. el ne felejtsem. mert igen fontos; nagyon jó a kapcsolatunk a boltvezetővel, há problémánk van nyugodtan fordulhatunk hozzá, mindig van ideje a segítségre. A fiam a baromfifeldolgozóhoz jár, s délelőttönként a „civileket” szolgálja ki áruval, majd a barnevaliakat. A fizetésem? Nem panaszkodom. A nyugdíjam 1500 forint, s az itteni eladás 2 százaléka a jutalékom. Tudja mi\az, ami bánt? Sokszor olvasni arról, hogy a kereskedők ilyenek, meg olyanok. Ingerültek, meg durvák. Nem hiszi el; a kedves vevők hányszor megsértenek. Nem egyszer hangzik el ilyen, hogy „gyorsabban öreg, nem érünk rá...”. Gondolhatja, hogy nem pattogok már úgy, mint a fiatalok, de higgye el, igyekszem én is, ’meg a feleségem is. Ha valaki, mi igazán tisztában vagyunk vele ennyi év után, hogy mi vagyunk a vevőkért. Amennyi tiszteletet mi adunk nekik, az a minimum, hogy annyit kapjunk mi is...” (A fenti monológot Harangozó János mondta.el a békéscsabai vásárcsarnok hatósági húsboltjában.) Lejegyezte j Béla Vali vezetésnek már csak arra kell figyelnie, hol lehet például. se- lejtcsökkentéssel ráfordítást csökkenteni, vagy egy jövedelmezőbb munka érdekében kapacitást felszabadítani —* mondotta befejezésül a műszaki i gazga tóhelyettes. Ar. J. Sikeres véradás Ez évben jnár harmadik alkalommal rendeztek véradást Békéscsabán, a Férfifehérne- műjgyár üzemében. Az üzemi' Vöröskereszt aktíváinak közre, működésével a napokban 81-én jelentkeztek véradásra, s ösz- szesen 28 liter vért adtak. (Fotó: Koka ve ez Katalin) KlOSZ-székházat avattak Körösladányban November 27-én adták át Kő- I rösladányban a kisiparosok j székházát, amelyet egy régi | épületből alakítottak ki. Ehhez a KIOSZ országos központja H>0 I ezer forint támogatást nyújtott, j amit a község kisiparosai 50 j ezer forint értékű társadalmi ! munkával egészítettek ki. Az átadás alkalmából ünnepi j taggyűlést tartottak, melyen j Varga Lajos, a KIOSZ helyi csoportjának titkára számolt be a szervezet eddigi tevékenysé- | géről és ismertette a következő | időszak feladatait, majd Gálfi ■ Sándor, a KIOSZ országos választmányának a tagja üdvözölte a megjelenteket. Ezután Balogh László, a nagyközségi párt- I bizottság titkára méltatta a 1 kisiparosok munkáját, amellyel a pártbizottság és a tanács is I elégedett. Kifejezésre juttatta j azt a véleményét, hogy a,székház létrehozása a kisiparosok jogos igényeit elégíti ki. Ezzel megteremtődtek a szervezed élet, a szakmai és politikai továbbképzés feltételei. 'Kérte, hogy társadalmi munkájukkal továbbra is. segítsék elő a községi célok megvalósítását, a szakmájukban pedig úgy dolgozzanak, hogy újra és újra kiérdemeljék a lakosság megbecsülését. Végül Krizsán János, a KIOSZ megyei titkára Szelecz- kí Mária női szabónak Tízéves szervezeti munkáért, Gál- fí László órásnak Jó munkáért, Kajári József szobafestő és má- zolónak, valamint Baranya Zsigmond lakatosnak pedig Jó minőségért kitüntető jelvényt és c'ilevelet adott át. Kajári József a kimagaslóan sok társadalmi munka vállalásáért kétheti üdülésre szóló díjmentés beutalót is kapott. Jöhet a következő? A-/, orvos hátradőlt a székén, i Néhány, mély lélegzettel nyu- i galmat parancsolt magára. A I következő beteg semmit sem vehet észre rajta. Az asszisztensnő — tapasztalt ember — | felmérte a helyzetet és szán- j dékolt lassúsággal rendezgette a műszereket, dobozokat. — Folytassuk! — szólalt meg az orvos, és mire a behívott beteg leült a fehér íróasztal melletti székre, már mosolygott. Nyoma sem maradt ^arcán az előző jelenetnek. C6ak az összekapódott gyomra emlékeztette, hogy megint itt járt egy azok közül, akik hetenként két-három alkalommal szinte a végsőkig feszítik az idegeit. És mindig ugyanazok. Alázatosan, szinte kéztördelve lépnek be a rendelőbe. Elmondják a panaszukat, engedelmesen nyújtják vizsgálatra a karjukat, mondják a „nagy ááá-t”, sóhajtanak, köhögnek, majd- nemhogy élvezik az alapos vizsgálatot. Készséggel adják át a gyógyszerre jogosító — többnyire megviselt — rózsaszínű igazolványukat, vagy nagy bűntudattal közlik: megint elrámolta valamelyik gyerek, de bizony- isten megvan és a gyereket megverei, amiért elhányta... A gyógyszerhasználatra vonatkozó orvosi tanácsot még fi- gyelmesen várják: — Ebből a tablettából... — ám a folytatás már nem érdekli őket. Vége az alázatossággal leplezett jó modornak. Megemelik a hangjukat. Nem kérdeznek, felelősségre vonnak: — Hát nem injekció? Miért nem azt ad nekem? Ezt ki se veszem, ez nekem nem kelll Injekciót adjon! Ettől a ponttól kezdve nincs érv, ami lecsillapíthatná. Minden szó lepereg, mindenre az injekció mind élesebb követelése a válasz. Mindegy, hogy milyen, csak -injekció legyen. — Jogom van hozzá! — felkiáltással és vakolathullató ajtócsapással távozik, van, aki egyenesen az orvost bepanaszolni. A panaszt vizsgálat követi, de arra még nem volt példa, hogy a bepanaszolt orvos eljárásában a legkisebb mulasztást derítették volna ki. A vád, hogy „csak” tablettát írt fel, nem volt ok a felelősségre vonásra. A panaszt tevő legfőbb érve pedig, hogy „a sógor injekciót kapott” — enyhén szólva nélkülözi az orvos- tudomány mai állása szerint a gyógyszerrendelés szokásos alapját. » Mint ahogyan az is, hogy „jogom van hozzá”. Pedig ez igaz. Minden magyar állampolgárnak joga van az ingyenes orvosi ellátásra. Sőt egyeseknek a gyógyszer is ingyenes. A gyógyszer rendelése azonban az orvos dolga. Az <*- vosé, aki teljes felelősséggel dönt arról, hogy mit rendel, akit esküje kötelez a gyógyításra, aki a törvény előtt felel a tévedéséért, akit semmilyen körülmény nem ment, ha hibázott, ha mulasztást követelt el. Az orvosé, akinek összeszorított fogakkal kell nyugalmat parancsolnia magára, akkor is, ha a sógorra hivatkozó, ajtót csapkodó, teli szájjal jogait üvöltő pácienséről tudja, hogy nem fogja kiváltani a felírt tablettát, és két vagy három nap múlva minden kezdődik vele — vagy a hozzá hasonlóval — elölről. A következő beteg ugyanis semmiről nem tehet, teljes bizalommal jött a rendelőbe, amit tovább kell táplálni benne, mosolyogva, jó szóval, türelemmel. A törvény jogot biztosít, de nem ír elő kötelességet. Nem mondja — hiszen nem is teheti —, hogy minden magyar állampolgárnak kötelessége az orvos utasításának betartása, így egyebek között a gyógyszer kiváltása és előírás szerinti alkalmazása. Az sincs benne — de miért is lenne —, hogy miként kell az orvosi rendelőben viselkedni. Ez utóbbit más normák szabályozzák. A tanúk hamar elfelejtik az ilygn esetet. Különben is betegek. Senki nem vetheti a szemükre, hogy csak a saját bajukkal vannak elfoglalva. Riadtan pislognak, amíg a váróból kimegy a nagy hangú, az „erős ember”, akinek semmi baja nem lehet mások zaklatásáért — még akkor sem, ha valóban panaszt tesz. Mert mi történik? A vizsgálatra fordított — jobb sorsra érdemes — idő elvész, volt aki feleslegesen dolgozott, volt, akit feleslegesen zaklattak, őt nedig értesítik az eredményről. Legközelebb ismét megjelenik a rendelőben és kezdődik elölről... Mert joga van... Joga van? Fejes István 5 mams*. 1976. DECEMBER L
