Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
Lehetne egy kicsit őszintébben? EGT dunántúli megye szakszervezeti tanácsának ülésén, utolsó napirendi témaként, személyi kérdésekben kell dönteni. Felmentések, új tagok beválasztása. Meghökkennek: az elnökség javasolja, hogy X elvtársat saját kérelmére a testület mentse fel tagsága és elnökségi tagsága alól. A „saját kérelmére” meghatározás késztet gondolkodásra. Az illető ugyanis hónapok óta nem vesz részt az SZMT mun- kájáDan, most sincs itt, hogy elmondja, miért kéri felmentését. Talán megromlott az egészsége? Vagy beleunt, a mozgalmi munkába? Netán jobb, testhezállóbb munkakört talált? Nem. Tudom, hogy az illető, nek — ahogy ilyenkor nem hivatalosan meg szokták fogalmazni — „mennie kellett”. És ezt tudja az is, aki a javasla- j tot előterjeszti, tudják azok is, akiknek dönteniük kell. És azt is tudják, hogy miért: olyat követett el, ami miatt méltatlanná vált tisztségére. Mégis, a szavazás egyhangú, tehát minden rendben van. Arra csak következtetni tudok, hogy ki mit gondolt. Alkalmam volt végigülni az egyik szövetkezeti küldöttgyűlést. Hogy a végével kezdjem: egyetértettem a tömören megfogalmazott elnöki zárszó ama megállapításával, hogy a tanácskozás nagyon hasznos volt, előrevitte az ügyet, jobban sikerült a korábbinál. Nem voltam ott azokon, de az elnöknek elhiszem, amit mond, mert az „induláskor”, az írásos beszámolókhoz fűzött szóbeli kiegészítése is a valóságot tükrözte, őszintén, önkritikusan beszélt. Ami ellentmondásra késztet: fültanúja voltam a szünetben egy beszélgetésnek. Az egyik küldött mérgelődött, mondván, „ha ez így megy, ha ilyen sok lesz a locsi-fecsi, akkor nem jutok szóhoz, mert nem marad rá idő. Pedig lenne mondandóm, Mit gondolsz? Ha az időt nézzük, hány százalékot tesz ki a. felszólalásokból az, ami újat adott, előre vitte a munkát’ Talán, ha egyharmada volt hasznos, kétharmada felesleges". Magamban egyetértettem a mérgelődő küldöttel, még ha túlzott is egy kicsit. Mondjuk, az arány fordított, de ez nem változtat a lényegen. A MEGHÖKKENTŐ megint csak az, hogy akik a tanácskozást vezették, sorra-rend- re megköszönték „az elvtárs tartalmas és tanácskozásunkat előrevivő felszólalását”. Köszönetét mondtak annak is, aki semmi újat nem mondott. Pedig le lehetett olvasni az arcokról az ítéletet, s árulkodott a hol erőteljes, hol egészen lanyha taps is. Bizonyára az elnöklő fejében is megfordult olykor a gondolat: ugyan mikor akarja már befejezni a semmitmondó felszólalást az éppen soron levő. Aztán udvariasan megköszönte, annak kialakult rendje szerint. Hogyan kerül a két — látszólag egymástól távol álló — téma együtt az asztalra? Mert van bennük valami közös. Mindkettő táplálja azt a meggyőződést, hogy hiába Nszépek, jók az elvek, ha más a gyakorlat. Azt, hogy bizonyos helyzetekben nem illik kereken kimondani az igazat, azt, amit az ember gondol. Természetesen, legyünk humánusak. legyünk tapintatosak. De az elvtelen udvariaskodás akadályozza a szocialista demokratizmus fejlődését! Játszadozom a gondolattal: mi történik, ha már a harmadik — zömében tartalmatlan — felszólalás után az elnök a következőket mondja: „Kedves elv. társam! Kereken 23 percig beszélt. Egy-két, tizedannyi idő alatt kifejthető gondolata ugyan előrevitte a tanácskozást, amikor ezt meg ezt mondta, ám a többit talán másutt kellett volna elmondani. Ne raboljuk egymás drága idejét! És ne akadályozzuk meg, hogy mindenki szót kapjon, akinek mondanivalója van”. Azt hiszem, a legnagyobb tapsot kapta volna, és nem tekintették volna ünneprontásnak. Legföljebb, szokatlannak. Persze azt is lehet mondani, hogy a demokratizmus megköveteli: mindenki kifejthesse véleményét, nem illik senkit, félbeszakítani, Valóban? Aligha! A demokratizmus megsértése az is, sőt súlyosabb megsértése, ha a különféle értekezleteken éppen a „hivatásos felszólalók” miatt nem jutnak szóhoz mások. Kioktatni a felszólalót? Talán túlságosan durva módszer első lépésként és nem is biztos, hogy jó megoldás. De valamit kéne tenni — itt-ott már tesznek is —, hogy tartalmasabbá váljanak a tanácskozások. Mert, ha csak néhány kezdő mozgalmi ember, aki első ízben vesz részt ilyen kongresszuson, néhány rutinos felszólalótól tanulja el, hogyan kell ilyen helyen „viselkedni”, már abból Í6 kár származik. AMI pedig a megelőző példát illeti: a felmentett elnökségi tag sorsán mit sem változtatna, ha a valóságos okot ismertetve mentenék fel. Rendszerünkben nincs elveszett ember. Ö sem az. Feltehetőleg, levonja a következtetéseket és igyekszik jóvátenni a hibát. És ha a tényleges ok miatt mentik fel. abból mindenki megtanulja, — amit egyébként mindenütt oktatnak —. hogy ha valaki méltatlanná válik tisztségére, vissza kell hívni! Jantner Jánon Per gvermeklartásdíj miatt - Hová tűnt az apa? Örökbefogadás érzelmi kapcsolat nélkül — Mikor előlegez az állam? - Húsz százaléknál kevesebb is lehet Interjú dr. Vági Józsefiéi, a békéscsabai városi bíróság elnökével Ebben az évben, tizenegy hónap alatt mintegy ezerháromszáz ügyet tárgyalt a békéscsabai városi bíróság, há- romszáznégy esetben gyermektartásdíj megítélése végett indult a per. Tehát jelentős hányadot képviselnek az ilyen ügyek, noha számuk az előző évekhez képest nem emelkedett. Több volt viszont a házasságon kívül született gyermek tartásdijával kapcsolatos kereset. Mi a jellemzője ezeknek a pereknek? Hogyan járt el a bíróság és milyen szempontokat vesz figyelembe? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kértünk választ a békéscsabai városi bíróság elnökétől, dr. Vági Józseftől. — A gyermektartásdíj megítélésével kapcsolatos perek egyik jellemzője, hogy mintegy 90 százalékban az édesanyák indítják az apák ellen. Hiszen az együttélés megszűnése után többnyire ők gondoskodnak a gyermek tartósáról, neveléséről. A jogalapot alig vitatják, kivéve azokat az eseteket, amikor házasságon kívül született gyermek tartásdíjáról van szó. Ebben az évben 52 ilyen ügyet tárgyalt a városi bíróság. Ezek jelentős részében az alperesek az apaságot sem ismerték el. Am apaság megái- i lapítása nélkül is sor kerülhet a gyermektartásdíj megítélésére. — Már a házassági i>o,,..>- perben dönt a bíróság a gyermektartásdíjról? — Általában igen, de sokszor azt megelőzően is, ha az apa nem gondoskodik a gyermekéről. Leginkább különéléskor kerül sor erre. Lehetőség van az egyezségre is. Ezeket az ügyeket 6oron kívül tárgyalja a bíróság. A gyermektartásdíjat ugyanis csak bírósági határozat alapján lehet letiltani a munkáltatónál. — A legtöbb perben a tartásdíj összegét vitatják a felek. Hogyan állapítja meg a bíróság, hogy mennyit kell fizetni? A SÜTEMÉNY 4 Brnmii., ttÍKJSAG i 1976. DECEMBER 28. Ki ne látott volna már háziasszonyt karácsony táján, gondterhelt arccal járkálni a konyhából a szobába és vissza. Az egyik háziasszony ingadozik, a másik hamar eldönti, hogy a lehető legkevesebbet foglalatoskodik a tűzhely körül, annál is inkább, mert oly sok készet kínálnak az élelmiszerboltok, csak válogatni kell belőlük. Igaz, nem mindegy, hogy finom házi ízeket élvez-e az ember, vagy gyári édességet. Egy külföldi közvélemény-kutató intézet felmérést végzett ebben a témakörben. Kérdése így hangzott: Kik készítik otthon a karácsonyi süteményt, és hányán vásárolják a boltban? Az eredmény röviden így foglalható össze: tíz közül hat háztartásban otthon sütnek, az egygyerekesek kisebb százalékban, a többgyerekesek inkább ezt teszik, falun többen, nagyvárosokban sokkal . kevesebben. íme. a számok és az arányok, mögöttük azonban a süteményügynél, a házi és a konfekcióízek összevetésénél több rejtőzik. Ahol a nagy a család, és a gyerekek tekintetében ott a várakozás izgalma, és megkívánják. hogy bensőségesebb legyen az ünnep, jobban kifejezze az j egymáshoz tartozást, ott a házi- i asszony nekilát a munkának. | Valóban jó érzés, ha a sütés-fő- I zés, a nyüzsgő előkészületek vitán, esetleg a gyerekek segítségével saját művét tálalja: fel a háziasszony, és nem idegen sütemény kerül az asztalra. A közvélemény-kutatók megkérdezték azt is, hogy miért vállalják ezt a munkát. Ki azt mondta, hogy manapság takarékoskodni kell a háztartási pénzzel és s népes családoknál, akik általában szép számmal hívnak vendégeket is, így olcsóbban jönnek ki. Néhány háziasszony azt válaszolta, hogy a sütés-főzés örömet okoz. A legtöbben vi. szont nem a pénztárcára és nem is a szórakoztató elfoglaltságra utaltak, hanem arra, hogy a karácsonyi sütés-főzés, a bevásárlás, a várakozás, a kedves ceremóniák, saját gyermekkorukra emlékezteti őket. A hajdani karácsonyokra, amikor a mai felnőttek várták izgatottan a mama megjelenését az ajtóban, kezében a tállal. Aki ma otthon süt, igaz. fáradságos munkával, sok törődés. • sel, olyasmit tesz, ami sokkal több, mint a házi ízek és a szokványsütemények közötti különbség kimutatása. Élményt te. remt a mai gyerekeknek, hogy azok húsz. harminc, negyven év mű'tán ugyanúgy emlékezhessenek a mostani decemberekre, mint nagyon sok felnőtt a hajdani karácsonyokra. Tatár Imre — A tartásdíjat. úgy kell megállapítani, hogy gyermekenként elérje a kötelezett átlagos munkabérének és az őt megillető valamennyi juttatásnak a 20 százalékát. Ám kettőnél több gyermek esetében sem haladhatja meg az 50 százalékot. A termelőszövetkezeti tagoknál a háztáji gazdaságoknál levő jövedelmet is figyelembe veszi a bíróság. — Mi az eljárás akkor, ha a kötelezett új házasságot köt és gyermeke születik? Csökken-e a korábban megállapított tartásdíj? Azaz, vannak-e olyan esetek, amikor a gyermektartásdíj kevesebb, mint 20 százalék? — A tartásdíjat az összes körülmények mérlegelése alapján a gyermek szükségletének figyelembevételével 20 százaléknál alacsonyabb vagy magasabb mértékben is meg lehet állapítani. Figyelembe kell venni a másik szülő anyagi helyzetét is. Alacsonyabb összeg megállapítására különösen akkor kerülhet sor, ha a tartási díj mértéke meghaladná a gyermek szükségleteit. Két vagy több gyermek tartásánál, különösen, ha nem egy helyen vannak elhelyezve, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe. Ha a kötelezett új házasságot köt és gyermeke születik, akkor nyilván a korábban megállapított tartásdíj mértéke csökkenthető, ha gyermekeinek száma kettő, vagy több lesz, s jövedelmében lényeges változás nem történt. — Mikor emelkedik egy gyermek esetén 20 százalék fölé ez az összeg? — A munkabér és más jövedelem 20 százaléka csak irányelv. Akkor több ennél, ha gyermeket tartó édesanya beteg vagy rokkánt, illetve munka- képtelen. — S amikor az édesanya egészséges és mégsem dolgozik? — Ez nem ok arra, hogy emelkedjen a tartásdíj, hiszen áz a gyermeket illeti meg. A tapasztalat azt igazolja, hogy ilyesmi édesanyáknál ritkán fordul elő. — De az előfordul, hogy a tartásdíjat nem lehet behajtani, mert az apa ismeretlen helyen tartózkodik vagy állandóan változtatja munkahelyét. — Sajnos, igen. Ilyenkor kérelmet kell benyújtani az édesanyának a bírósághoz. A bíróság megkeresi a lakcím közlése végett a kötelezett utolsó lakhelye szerinti rendőrkapitányságot, illetve az Országos Lakcímnyilvántartó Hivatalt. Általában ez eredményhez vezet. De feljelentést is lehet tenni az ügyészségen a tartásdíj fizetésének elmulasztása miatt. Ilyenkor az ismeretlen helyen levő apát nyomozás útján kerítik elő. — Visszamenőleg hány hónapra ítélik meg a gyermek- tartási díjat? — Csak hat hónapra. — Mikor kerül sor a gyermektartásdíj állam által történő előlegzésére? 1 — Ebben az évben hét ilyen kérelem érkezett a városi bírósághoz. A gyermektartásdíj előlegezésére csak akkor kerülhet sor, ha a tartásdíj végreliajtása különböző oknál fogva lehetetlen, s a másik szülő nem képes megfelelően eltartani a gyermeket. A bíróság ezekben az esetekben az összes körülményeket mérlegre teszi. a jövedelmet, a kiadást egyaránt. Figyelmen kívül hagyja azonban a nagyszülők anyagi támogatását. A közelmúltban 1040 forint gyermektartásdíj állam által történő ideiglenes előlegezését rendelte el a bíróság egy édesanyának, aki négy gyermekről gondoskodik. A havi jövedelme 2200 forint volt. — Az öröbc fogadott gyermek után is kell tartásdijat fizetni? — A házasságról, a családról és gyámságról szóló törvényünk szerint az örökbe fogadott gyermek jogállása ugyanaz, mint a vérszerintié. Tehát a jogok és a kötelességek is ugyanazok. A közelmúltban egy ilyen ügyet tárgyalt a városi bíróság. A gyermeket örökbe fogadó apa nem akart tartásdíjat fizetni. A tárgyaláson kiderült, hogy a házassága a feleség magatartása miatt bomlott fel. Az édesanyát semmiféle érzelmi kapcsolat nem fűzte , a férjéhez, alti két gyermekét a nevére íratta. Bizonyos vonatkozásban érthető volt hát a magatartása, de a tartási kötelezettség alól csak akkor mentesül, ha a gyámhatóság, illetve a bíróság az örök- befogadást felbontja. — Előfordul-e, hogy a gyermeket gondozó édesanya lemond gyermeke tartásdíjáról? — A gyermektartásdíjat — már az elnevezésből is kitűnik — a gyermek tartására kell fordítani. Volt olyan 'ügy, amikor az édesanya azért fordult a bírósághoz, hogy lemond a tartásdíjról. Később kiderült, hogy a volt férje azzal hitegette, ha nem követel gyermektartást, visszaállítja a házasságot. A bíróság az anya kérelmét nem teljesítette. Mégpedig azzal az indokkal, hogy a tartásdíj a gyermeket illeti meg, s a végrehajtás csak akkor szüntethető meg, ha, a gyermek jogait és törvényes érdekeit az nem sérti. — Mi a tapasztalat a gyer- mektartásdí.í felemelése iránt indított perekkel kapcsolatban? — Az új rendelkezés megjelenése óta csökkent ezeknek a pereknek a száma. Ugyanis kétféle megoldásra van lehetőség. Azoknál a kötelezetteknél, akiknek havi keresete, jövedelme havonta lényegesen nem változik, s általában felfelé ível, a bíróság százalékos arányban állapítja meg a gyermektartás- díjat, s meghatározza a havonta fizetendő legkevesebb ösz- szeget. Akiknél pedig havonként nagy az ingadozás, ott az évi átlagot veszi figyelembe, s egy meghatározott összegben állapítja meg a tartásdíjat. A százalékos megállapításnál a munkáltató ennek alapján számítja ki a gyermektartásdíj összegét. A jogosult- kérelmére a bíróság hivatalból is ellenőrizheti a tartásdíj kiszámítását. — Köszönjük a válaszokat. Serédi János MEZŐGÉP 4. sz. gyár, Mezőkovácsháza felvételre keres: — autófestő, -fényező, és szerszámkészítő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti előadójánál.