Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-22 / 302. szám
3ól zárult a vetélkedő A napokban ért véget a lemezlovasok egyhónapos gyulai vetélkedője a Jókai Művelődési Házban. A döntőre négy fiatal: Illés Márton és Muhar! Géza gyulai, valamint Békefi István és Szekeres Rudolf békéscsabai disc-jockey jelentkezett, Békeli István azonban nem jelent meg, így hárman mérték össze tudásukat mintegy 250 főnyi hallgatóság előtt. A döntőbe jutottakat Bagyinszki Zoltán, a művelődési ház előadója üdvözölte és bemutatta a zsűrit, amelynek elnöke Krasznahorkai Géza. a városi művelődésügyi osztály előadója volt. A csaknem egyórás műsort Illés Márton nyitotta meg, őt Muhar! Géza követte, majd Szekeres Rudolf adott számot fel- készültségéről. A műsor átütő sikerét a békéscsabai versenyző aratta mivel zenéje, valamint a hozzáfűzött kommentárok megnyerték a fiatalok tetszését és igazi jó disc-jockev hangulatot teremtett. A vetélkedőn így Szekeres Rudolf végzett az első helyen, őt követte Muhari Géza és Illés Márton. A tiszteletdíjakat a zsűri elnöke nyújtotta át, amelyeket vásárlási utalvánv formájában ajánlott fel a városi tanács művelődésügyi osztálya. Az első helyezett ,.szakma mesterét” a művelődési ház kará- > csonvkor vendégül látja amikor a fiatalok részére egész estét betöltő műsort ad. Gajdács J. December 27—30: Téli vezetőképző tanfolyam — őrsvezetők, csapattitkárok fóruma ifjúvezetők, úttörőfelelősök részvételével A városi úttörő- és ifjúsági mozgalom jelentős eseményeire kerül sor december 27—30. között Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban. Mintegy 100 részvevővel december 27—29. között rendezik meg 8. osztályos őrsvezetők és leendő ifjúvezetők téli vezetőképző tanfolyamát. A programban előadások élménybeszámolók csoportos foglalkozások szerepelnek. Ezek során a gyerekek megismerkednek a I<ISZ szervezeti szabályzatával, a fontosabb határozatokkal, az akció- program céljával. Neki hiányzik persze a három nap „forgató- könyvéből” a játék, a kötetlen foglalkozás sem. A másik tanfolyamon — ugyanebben az időpontban — az ifjúvezetők és a KISZ-szervezetek úttörőfelelősei találkoznak. Ezen 60-an lesznek je’en. Ök az úttörőélettel ismerkednek. Előadás hangzik el egve- bek közt a városi és megyei út— KISMAMÁK TALÁLKOZÓJA. a hagyományokhoz híven, az idén is megtartották Békéscsabán, a kötöttárugyárban a kismamák találkozóját. A meghívásnak csaknem minden kismama eleget tett, az étterem zsúfolásig megtelt. A találkozó résztvevői tájékoztatást kaptak az üzem életéről, fejlődéséről. Rendőrségi hírek ITTASAN VEZETTE SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁT A szarvasi rendőrkapitányság közlekedési vétség miatt rendelt el vizsgálatot Gál Tibor 31 éves, csorvási lakos ügyében. Gál Tibor Kondoroson ittasan vezette személy gépkocsi j á t. ELŐZÉS KÖZBEN JOBBRA KANYARODOTT — ÖSSZEÜTKÖZTEK December 20-án Gyula területén történt baleset. Brád Mihály 46 éves gyulai lakos személygépkocsijával előzés közben hirtelen jobbra kanyarodott, s így összeütközött Széplaki Imréné 55 éves gyulai lakos, kerékpárossal. Széplaki Imréné a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. törőparlament határozataiból, a MUSZ működési szabályzatáról és arról, mit jelent a turisztika az úttörők életében. A harmadik esemény az 5—6 —7. osztályosok december 27-i fóruma, melyen gyakorló őrsvezetők találkoznak. Itt beszélgetés. konzultáció formájában cseréli ki módszereit a 100 pajtás. Végül a negyedik esemény, a december 30-án, csütörtökön zajló rajtitkári továbbképzés, ahol a fórumhoz hasonlóan, tartalmas és színvonalas úttörőélet megteremtésének feltételeit vitatják meg az úttörőtHkárok — a játékbörze, daltanulás mellett. 32 négyes a tv-lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a december 19-1 tévé-lottószelvények között 5 találatos szelvény nem volt. A négytalálatosok száma 32 darab, nyereményük egyénként 116 076 forint. A háromtalálatosok száma 3688 darab, nyereményük egyenként 504 forint. A kéttalá- latosok száma 113 876 darab, nyereményük egyenként' 20 fo- rint. A nyeremények a nyere-, ményilleték levonása után értendők. FIGYELMETLEN VEZETÉS MIATT A FÄNAK ÜTKÖZÖTT Szintén december 20-án közlekedési baleset történt Csorvás és Telekgerendás között is. Kaszai József 42 éves csorvási lakos a Békéscsabai Állami Gazdaság Robur autóbuszával figyelmetlenül közlekedett: későn vette észre, hogy az ( előtte, vele azonos irányban haladó tehergépkocsi, amelyet Zsuzsa Mihály 32 éves békéscsabai lakos vezetett, fokozatosan lassított, majd megállt. Jelezte a vezető szándékát a felvillanó féklámpa is. Kaszai, hogy a tehergépkocsival való összeütközést elkerülje, jobbra rántotta a kormányt. Lehajtott az útoadkára, majd egv nyárfának ütközött. Az autóbusz utasai közül hárman könnyebb sérülést szenvedtek. A iárműben 15 ezer forint kár keletkezett. TITOK A békéscsabai vasútállomás várótermében méla utasok üldögélnek. Beletörődött emberek. Abba fáradtak bele, hogy megérkezzen a vonat, a „csatlakozás"? Vagy talán abba, hogy erről tudakozódjanak? A hangosbeszélő kint a peronon időnként bemond valamit. Ott is csak nehezen érthető, de a váróteremben végképp nem lehet megérteni. Aki utazni akar, választhat: vagy kiáll a peronra, a nem éppen kellemes télbe, vagy kétpercenként felugrik, hogy megnézze, jön-e már, mondjuk a kötegyáni vonat, mert azzal kell maid Gyulára. Sarkadra vagy onnan tovább utaznia. Hangszóró nincs? . Vezeték? Energia?... Az utóbbinak van egy különleges fajtája. Szellemi energiának hívják... * * * A gyulai autóbusz állomáson az utas csak akkor tudhatja meg, melyik kocsiállásról indul a busz, ha benyit a forgalmi irodába és megkérdezi. Itt sem működik hangosbemondó már hetek óta. A forgalmi iroda üvegfalán két nyílás. Ez a „beszélő", ezen át kellene tájékoztatni az érdeklődő utast. Ám ez se „működik”: kartonpapírbkat ragasztottak rá belülről. Nyilván a hideg ellen. I Mikór, honnan indulnak a vonatok Csabán, a buszok Gyulán? Ugye. jó lenne tudni! Hiába. A MÁV és a Volán ügyesen leplezik. —vj— — EGYENKÉNT HÉT ÉV BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK azt a három olasz rendőrt, akik az elmúlt hét hétfőjén Belluno városában — bármilyen furcsa is —, bankot raboltak. A hatmillió lírás zsákmánnyal menekülő rendőröket fiatalok vették üldözőbe, és gépkocsijuk rendszámának közléssé után a bellunoi rendőrség Is hamar elcsípte a bűnösöket. A tv műsorából: Ez csak divat A zenés, tánoos divattörténeti filmsorozat második részét ma este 21.20 órakor vetíti a televízió. Ebben a részben a Illés évek második felét idézik a képek, slágerek, A képen: jelenet a filmből MA: Ködös idő 1976. DECEMBER 22., SZERDA Zénó napja A Nap kél 7.29 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 7.13 — nyugszik 17.57 órakor — A BÉKÉS MEGYEI GABONAFORGALMI és Malomipari Vállalat 69 szocialista brigádja összesen 14,5 ezer óra társadalmi órát vállalt erre az évre. A kollektívák eszel szemben az idén 16 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában. — SZÁZHETVENMILLIÓ A TAKARÉKBAN. A takarékbetétek összege meghaladja a 170 millió forintot az OTP szarvasi járási fiókjánál, ahol mintegy 9500 betétkönyvet kezelnek. — FENYŐÜNNEP BÉKÉSEN. A békési művelődési központban december 22-én, ma fenyőünnepet rendez az úttörőelnökség és a KISZ-bizottság a békési, és a város környékén lakó kisdobosok és úttörők számára. — A TUDÓSOK SZAMARA MÁR RÉGEN KÖZTUDOTT VOLT. a turistáknak a jövőben valószínűleg nagy csalódást okoz: a Winchester-kastély nagytermében álló óriási kerékasztalnak semmi köze a legendás Arthur király kerékasztalához. A történészek ugyanis megállapították, hogy az 1.2 tonna súlyú és 5,5 méter átmérőjű asztallap III. Edward korából, azaz a XIV. századból származik és nem az V—VI. századból, amikor Arthur király feltehetőleg élt. Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő. Az esti óráktól kezdve többfelé köd, ködszitálással. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt délkeleti sz^^Várható legalacsonyabb -újlakai hőmérséklet 0—mínusz 5 ' legmagasabb nappali hőmH^scklct: általában plusz 1—plusz 6 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. (MTI) — A RÖNTGEN- ÉS KÖRUÄZ- TECHNIKAI VÁLLALAT orosházi üzemének KISZ-szervczete december 23-án, csütörtökön ünnepi taggyűlést tart, amelyen az alapszervezet Williem Konrád Röntgen nevét veszi fel. eim mw, gnunTr'iiiT'i111,1,1 — MPUJSAGi Az MSZMP" megyei bizottság* és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Föszerkeszto-hel yettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pf.; 111 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-1&6, 12-035 Kiadja a Beké«; megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.* Ili Telefon; U-021, ll-Oői Felelő« kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti'a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egv hónapra 20,— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055 KERESSE Békéscsabán, Tanácsköztársaság útja 79—83. szám alatt (vasútállomás mellett) megnyílt úi egységeinket! A KAKAS presszót, önkiszolgáló élelmiszerboltunkat, édességboltunkat, háztartási, illatszerboltunkat és a III. OSZTÁLYÉ „KAKAS” ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTTERMÜNKET, ahol családi ünnepségek (névadó, esküvő stb.) lebonyolítását vallatjuk 60 személy részére, saját felszolgálókkal, III. osztályú áron teremdij nélkül. Szeretettel várjuk Kedves Vásárlóinkat, Vendégeinket \FÉSZ IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA