Békés Megyei Népújság, 1976. november (31. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

Tudomány a gyakorlatban Termelési feladatokhoz nyújtóit segítséget az élelmiszeripari tudományos egyesület megyei szervezete Az aranykoszorús plakett tulajdonosai „Barátnak lenni annyi, mint ismerni egymást és örülni egymás si­kerének” Ez a felirat köszöntötte azokat, akik jelen lehettek az Orosházi Állami Gazdaság bensőséges ünnepségén, melyen Jankó Zsófia, az MSZBT országos tanácskozás küldötte átadta a gazdaság kollektí­vájának az MSZBT legnagyobb kitüntetését, az aranykoszcrús pia. kettet. Ö — mint arról már beszámoltunk — a Parlamentben vette át Apró Antaltól, az MSZBT országos elnökétől. A kíváncsiság ösztökélt engem, mint újságírót Jankó Zsófiához, aki alig egy esztendeje a gazdaság tagcsoportjának ügyvezető elnö-. ke. Arról beszélgettünk: vajon hol a helye, értelme a feliratnak a mindennapokban, az emberi fejekben, a szívekben. Az alig 30 éves I elnök — aki a gazdaság oktatási előadója és az MSZMP városi bi- zottságának tagja — elhárította saját munkaérdemeire tett minden célzásomat. A gazdaság 680 lelkes dolgozójáról beszélt, az együtt j elért politikai és gazdasági sikerekről, melybe szorosan beékelő- [ dik a szovjet-*-magyar barátság ápolása, a tagcsoport munkája, j Nem mulasztotta el ő sem, csakúgy, mint dr. Násztor Sándor, a j •gazdaság igazgatója elmondani, hogy cír. Romány Pál mezőgazda- j sági és élelmezésügyi miniszter táviratban köszöntötte a gazdasá­got az 55 mázsás hektáronkénti búzatérmésért. íme a távirat: DÍSZTÁVIRAT M Óm, p«r< DUJAPEST/55 3^5 22 22 1^12 OnQSHAAZ I AAIL GAZJ IGAZGATÓ EES PAARTTITKAAR ELVTAARSAK REEZSEERE 0ROSHAÄZA A GAZJASAAG KIVAALO BUZATERMEEEEEHEZ GRATULAAL0K iS A SíKÉR REESZESEIUEK K0ESZ0ENETEMET FEJEZEM KI ! MUNKAAJuTiGZ ÚJABB SIKEREKET KIVA/N0K JP. ROMA ANY PAAL MEZOEGAZJASA-I EELÍLMEZEETUEGYI MINISZTER A Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége Békés megyei szervezetének el­nöksége az elmúlt napokban ülést tartott. Napirendjén — a titkári tájékoztatót követően — a Magyar Élelmezésipari Tu­dományos Egyesület Békés me­gyei szervezete beszámolójának megvitatása, valamint az üzem- és munkaszervezés könnyűipari tapasztalatainak értékelése sze­repelt. Legutóbb több mint két esz­tendővel ezelőtt tárgyalta az elnökség az élelmezésipari egye­sület megyei szervezetének te­vékenységét. Az akkor elfoga­dott javaslatokat megvalósítot­ták. dinamikusabbá vált a szer­vezet tevékenysége. Jelenleg 8 üzemi és 5 vállalati csoport mű­ködik. az összlétszám megha­ladja a 430-at. Sok a fiatal, va­lamint az egyetemet, főiskolát, technikumot végzett szakem­ber. Az elmúlt években foko­zatosan létrejöttek az üzemi csoportok, amelyek mind több színvonalas rendezvényt is tar­tottak.' Az eltelt két évben 18 nagyobb rendezvényt, 76 elő­adást, ankétot, 13 termékbemu­tatót, 22 tanfolyamot és 28 ta­pasztalatcsere-látogatást szer­veztek. Nagy figyelmet fordítottak ar­ra, hogy a vállalatok által szük­ségesnek tartott témákat napi­rendre tűzzék. Így a szakosa tályok konkrét feladatokhoz nyújtottak segítséget, mint pl. a konténeres anyagmozgatás, a porelszívás a környezetvédelem megoldásához, a zajártalom megszüntetéséhez. A nagyobb rendezvények zö- | mét a műszaki fejlesztési hó­napra csoportosították úgy, hogy az több szakosztályt is érintsen. Az előadásokon, an­kétokon a gyártmány és tech­nológia fejlesztésével, a mun­kaerőhelyzettel, a szakmunkás- és középkáder-ellátással foglal­koztak. Hasznosnak bizonyultak a közgazdasági, valamint az ag­rártudományi egyesülettel közö­sen tartott előadások. Így pél­dául a hűtőipari szakosztály szervezésében olyan ankétokat szerveztek, amelyen — az ag­rártudományi egyesület képvi­selőivel együtt — a termesz­tés és feldolgozás kérdéseit vi­tatták meg. Részt vettek to­vábbá a konzervgyárban az élelmiszeripari kiállítás szer­vezésében, ezenkívül az élelmi­szerekkel kapcsolatos reklám- és propagandamunkával foglal­kozó, országos rendezvénynek is tekinthető, ankétot szerveztek. Az egyesületen belül a szer­vezett oktatásnak több formá­ját alkalmazták, s leghaszno- v sabbnak az üzemi osoportok ál­tal szervezett tanfolyamok bi­zonyultak. Bizonyítja ezt, hogy 22 tanfolyam volt, amelynek nagy része továbbképzési célt is szolgált. Az elmúlt időszak­ban szakosztályonként szak- és j munkabizottságokat alakítottak, | amelyek a konkrét vállalati fel- j adatok megvalósításán dolgoz­tak. így például a cukoripari és a 1 hűtőipari szakosztály egy- egy téma kidolgozásával segít­séget nyújtott az üzemnek. Az elnökségi ülésen szó volt még a szervezet egyéb irányú tevékenységéről, s a következő időszak feladatairól. Ez utóbbi keretében különösen a vállala­tok, üzemek ötéves tervi fel­adatainak megoldásában való I közreműködés lényeges. Es talán a távirat alá kíván­koznak Jankó Zsófia további sza­vai: Dolgozóink jól megértették, mit jelent számunkra a Szovjet­unió. A gazdaság sikereiben íjá­szé van a Szovjetunióban kikí­sérletezett vetőmagnak is. öszi- búza-termesztésünk vetőmagjai­nak zömét a Szovjetunióból szál­lították hozzánk. A termésered­mény kiváló: például a Bezosz- tája 4.3,7 az Auróra 52,4, a Kav- kázi pedig 50 mázsát adott hek­táronként. Szovjet gépekkel vet­jük el és takarítjuk be ezeket a terméseket is. A gépek kiváló használhatóságához nem fér két­ség. A K—700-as nagy trakto- | rok, az MTZ—50-es univerzál j kistraktorok, a SZUB—24—28-as | vetőgépek bármikor kiállták és t Igen jól haladnak az őszi I munkák a Mezőhegyesi Állami j Gazdaságban: 1700 hektár cu­korrépa-területből már csak 40 hektáron van földben a répa, s a hatalmas mennyiséget már át is adták a cukorgyárnak. A 4 ezer hektár területű kukori­cának már csak egyötöde vár betakarításra, de a napokban végeznek ezzel is. Szépen ki­kelt a két hete hasonló nagy­ságú területen elvetett búza. A tavaszi növények alá szántandó 10 ezer hektáros terület hátra­levő egyharinadának szántása december 10-ig befejeződik, s ez azt jelenti, hogy minden őszi munkával végeztek. Mindez a jó szervezés mel-l kiállják a versenyt a nyugatról származó gépekkel. Érvei meggyőzőek voltak. Ahogy rakta a szavakat, úgy éreztem, mindazok ide valók. Mert a barátsági munka ott iga­zi, ahol annak jegyében is dol­goznak. Ahogy ő mondta, és ez­zel mintegy választ is adott a fent idézett feliratra: a barátsá­gi munkát érteni, érezni kell ah­hoz, hogy valóban megérteni és a barátságot érezni tudjuk. A tartalmat az adja, ha jól megis­merjük a Szovjetuniót, tudjuk hogyan él, és miként dolgozik annak népe. De vajon ő hogyan ismeri, amikor még nem járt a Szovjet­unióban? Válasz: Éppen a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportmunkája révén. lett elsősorban a gazdaság dol­gozói munkaszeretetének, szor­galmának és hozzáértésének kö­szönhető — állapította meg Lapusnyik Lajos, a gazdaság pb-titkára. — Kivétel nélkül mindenki: a vezetők, az alkal­mazottak és a gépüzem mun­kásai is részt vettek például az alig gépesíthető drága vetőmag­kukorica betakarításában. Ebből a hibrid kukoricából egy mázsa értéke négy—halezer forint, egyetlen szemjének értéke egy forint. Két-három napig segített ebben minden dolgozónk, csak­úgy, mint a mezőhegyesi isko­lák tanulói ég a társadalmi szervek, szervezetek által moz­gósított lakosság. De milyen is a mozgalmi mun­kájuk? Az 1973-ban alakult tagcso­portnak hattagú elnöksége van: Horváth Károlyné, dr. Körmen­di János, Vince Imre. Egervári Istvánná, Burghardt Nándorné és Csernőczki István. Nem ez a teljes névsor azokról, akik tevé­kenykednek, mert akkor közéjük sorolhatná a pártszervezetet, a KISZ-fiatalokat, a nőbizottságot, a gazdaság csaknem valamennyi dolgozóját magába foglaló szo­cialista brigádot. Érdeklődésük fokozódik a Szovjetunió iránt. Hű képet akarnak kapni ennek a hatalmas országnak múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Mindennapjairól, ter­mészeti kincseiről és szépségei­ről, hazánkhoz fűződő kapcsola­tairól. Az MSZBT-tagcsoport megalakulása óta aktív részese ennek a politikai munkának. A gazdaság minden kerületében az MSZBT Híradója a Szovjetunió­ban készült képeivel hozta köze­lebb barátaink életét. Minden évben fogadnak szovjet turista- csoportot. Javasolják a jól dol­gozó aktívák jutalomüdülését a Szovjetunióba. Rendszeres a kap­csolat Orosháza testvérvárosá­val, Belinszkijjel. Vitaköröket szerveznek. Több alkalommal vettek részt olyan pártaktíva- ülésen, amelyen szovjet párt­munkások tartottak előadást. Sorolja még tovább, de én már nem jegyzem,, csupán beszélgeté­sünk befejező részét. Valahogy így mondta: Ahhoz, hogy még töb­bet tudjunk egymásról, szemé­lyes kapcsolat és közvetlen él­mény is kell. Tagcsoportunk az elmúlt években három alkalom­mal fogadott Penza megyéből hozzánk érkező szovjet csopor­tokat. Ezeken a baráti találko­zókon gazdaságunk igazgatója orosz nyelven adott tájékozta­tást munkánkról, eredményeink­ről. Élményt jelentett számunk­ra az a szeretet és érdeklődés, amit a szovjet elvtársak, elvtárs­nők tanúsítottak gazdaságunk működése, élete iránt. Az itteni találkozás során sok személyes barátság szövődött. Dolgozóink közül jutalomüdülé­sen, barátságvonattal 14-en jár­tak a Szovjetunióban. A gyer­mekek levelezési kapcsolatok ré­vén kapnak sok, számukra új, értékes ismeretet a szovjet pio­nírtársaiktól ... De lehet-e számokkal, adatok­kal vagy bármi piás statisztikai módszer segítségével mérleget készíteni a hosszabb-rövidebb ta­lálkozókról, eszmecserékről, ér­zelmi, értelmi kapcsolatokról, mint a barátság? Az egyes em­berek kapcsolataiban is nehéz ez. Még bonyolultabb, ha országok­ról, népekről van szó, amelyek kapcsolatát a történelemben a gazdaság, a társadalmi rend különböző korszakokban más és más módon befolyásolja. A magyar—szovjet barátság magját azonban az első szocialis­ta állam megszületésének pilla­natában ültették el. Ennek bi­zonyítéka a magyar internacio­nalisták küzdelme a fiatal szov- jethatalom oldalán. Ez a közös harcokban kovácsolódott barát­ság felszabadulásunk pillanatá­val immár véglegessé vált. Ezt szolgálják ők is ott, Orosházán. * * * Beszélgetésünk óta már min­den bizonnyal a két üvegvitrin valamelyikében csillog az arany­plakett. Talán éppen abban, amely mögött a nagyon szép és érdeklődést keltő: „Testvértestu- letek, t es t v é ív á r os ok a Szovjet­unióban” — című színes képek­ből készített - összeállítás van. Ott vannak az ajándékok, em­léktárgyak, melyeket a gazdaság dolgozói hoztak a Szovjetunió­ban tett látogatásuk során. Vagy éppen- ott csillog e magas kitün­tetés az MSZBT-jelvénnyel ki­hímezett fehér selyemzászló előtt, melyre szovjet jelvényeket tűznek? Hogy kevés vágy sok-e a vit­rin gyűjteménye, ez viszonyla­gos. Egy biztos: az évek múlá­sával. a barátsági munka gazda­gításával még szebben csillog a kitüntető nap emlékeivel együtt ez az aranypiacéit.. / Rocskár János Tárolókban a téli burgonya A békéscsabai MßK telepen 160 vagon hazai termesztésű biirgo nyal tarolnak Békéscsaba téli szükségletének ellátására. A telep­fői naponta szükség szerint szállítanak a zöldségboltokba CFotó; Deniény) Mezőhegyes, áltatni gazdaság Két héttel az őszi munkák befejezése előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom