Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-26 / 253. szám
Szabadegyetem, mindenkinek A televízió megint elkezdett valamit, melynek országos sikere lesz! A „Mindenki iskolája'’ után vasárnap tűnt tel először képernyőnkön a. szabadegyetem emblémája, ez a címmegjelení- tés-telitalálat, a figyelem felkeltésének pompás példája. Ami pedig utána következett, nem mindennapi csemege volt a művelődni vágyó, érdeklődő emberek számára. Pontosabban és egyszerűbben: a televízió szabadegyeteméről már most, az első adás után a teljes elismerés hangján szólhatunk. Szakszerű és népszerű sorozat lesz, feltehetően százezrek, talán milliók érdeklődésének kereszttüzében zajlik majd 40 héten át 84 órában okosítva bennünket a változó világról, a változó Földről, a földi élet kialakulásáról, elterjedésének különös útjairól: 10 milliárd év történetéről. Az ember nézi az elsőt, és végigélheti a gondolkodás történelmet, újból rendszerezheti ismereteit* az értelem kialakulásának szikráiból, megismerve változó korok változó nézeteit a világ jelenségeiről. Üj formájú szabadegyetemünknek nyilvánvaló célja, hogy korszerű, természettudományos világképet alakítson ki nézőjében, bővítse eddigi ismereteit, é6 a régiek újragondolására késztessen. Semmi mással nem helyettesíthető alkalom ez a negyven vasárnapi, és hogy ennyi dicséretre tartjuk érdemesnek már alig a start után, az a vállalkozás elismerése, és az előlegezett bizalom is. Amennyiben az első óra törekvése — a közérthetőség, a szemléletesség és a közvetlenség — változatlan marad, ha a nézők ismeret6zintjet és igényeit ezután is a lehető legjobban eltalálják, akkor a végső összegzés az őszinte gratuláció lesz ehhez a nagy népi tanításhoz. Feltétlenül dicséretes, hogy a televízió nem marad egyedül szándékával, a köz legszélesebb körű művelésében, hiszen már megyénkben is jelentkezett az első segítő, a TIT, mely gyulai bemutatótermében konzultációs központot szervez, levelekre válaszol, tovább magyarázza a nem egészen érthető dolgokat. Azt hiszem, a „Mindenki iskolája'' és most ez a szabad- egyetem egy nemzet okosodásá- nak, művelődésének legdemokratikusabb szimbólumai, Nem- elvont szimbólumok, valóságosak, mindenki számára elérhetőek, teljesítve a közművelődési törvény sarkalatos tételét: a köz művelése állandó legyen, és töltse ki a teljes emberi életet. Ki vitatná a televízió népszerűségét, melynek a melléfogások, a rossz és kellően elő nem készített, felületes és nem mindig koncepciós-dús programok ellenére is beláthatatlan hatása lehet (és van!) milliók étetére, személyiségének alakulására? Ebből a nézőpontból körültekintve mondhatjuk ki az első szabadegyetemi foglalkozásról, hogy érdemes a legteljesebb támogatásra, propagandára, figyelemre. Arra, hogy a TIT és a Minerva kiadó után (mely már könyvben is megjelentette az egyetem anyagát) mások is jelentkezzenek. részt kérve a nagy vállalkozásból. Sass Ervin Műsor \ ( Televízió ) BUDAPEST: X, műsor: j.oo Tvtorna (Sz). 8.0Í—11.2» Iskola-tv. 17.15 Sakk.matt. 17.35 Megtakarított mtl- liók. 18.1(1—19.13 Mindenki iskolája. 19.13 Esti mese. 19.jjq Tv-lorna (Sz). 19.30 Tv-hírado. 20.00 G. B. Sliaw: B('assbound kapitány megtérése. 22.10 ! Gondolatok a munkáról. 32.30 Tv- liíradó — 3. ír. műsor: 20.ti Zene. zene. zene... (Sz). 20.40 A kripta kincsei (Sz). 21.10 Tv.hírado — 2. 21.30—23.20 Utazás Tokióba. BUKAREST: lö.OO Iskóla-tv. 15.» Angol nyelvoktatás, ití.30 A hagyományos és a modern Ausztria. 10.4o A mai román zene lapjairól. 17 05 A mezőgazdaság dolgozóinak. 17.35 Iráni útiképek. 18.03 Pionírok krónikája. 18.20 A legkisebbeknek. i#.M TV-híradó! 19.43 Román színházi est. A Román Televízió Szerkeeziósége a müsorváUoziatás. jogát lenntartja. BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 olasz múzeumok. 18.13 A védőnő. 18.4-3 Népi muzsika. 20.00 Középpontban, 20.05 Nagy kutatók. Filmsorozat. 22.0o A zenél ifjúság nemzetközt versenye ’70. II. műsor: 18.45 Ljubljanai dokumentumfilmesek. 19.r0 Kópék — humoros «das. 20.0o A képek mögött. Finn dráma. 21.30 Huszonnégy óra. 21.50 tílagerparadé. 22.15 Látóhatár. ( Rádió j Állandó mCSorszAmok KOSSUTH RADIO: 4.30, 3.30, #.S0 Hírek, időjárás. 5.00, b.00, 7.00 Ke8' gell Krónika. 1.45, b:45 Szót kérek! 5,'ío, 7.33 MÜ&OraJánlat. 5.*0 Falurádió. b.20, tí.50, 7.2u Reklám Kb. Í.15 Körzeti időjárás jelentés». 7.45 Ta- i náesadö*«zolgálat. 8.00 Hírek, idő- i járás. 8.05 Műsorismertetés. m.2ü A I nap kulturális programjából. 1000 Híreit, időjárás. 12.00 Déli Krónika- : 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 15 OO 1 Hírek, időjárás. 15.5o Hallgatóink figyelmébe! 16.00 A világgazdaság hírei. 17.00 Hírek, időjárás. 18.28 ! Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti | Magazin. 21.00. 22.0o Hírek, idöiárá-s. 22.15 Sporthírek. 24.00 Hírek, időjárás. 0.25 Himnusz. 0,30 Vízjel- zőszolgálat. 1.00 Hírek. Csak szom- baton. PETŐFI RADIO: «.30—8.05 Azonos I a Kossuth rádió miisorával. 11.00 1 Hírek. I3.no Hírek 12.4? vízállásig- I lm(és 14.30 Huck. 15.30 Hírek ifi.OO ilire.k. (Csak vasárnap), ib.30 Hírek. I 17.JJ© Hírek. 18.00 Hírek. 18.34 Jó éjszakai, gyerekek! 20.00 Esti krónika. II. 24.00 Hírek. KOSSUTH RADIO: 8.27 Leényké- rés. 11.14 A változó világkép. 11.44 Mezők. falvak éneke. 12.35 Melódia- koktél. 14.00 Lengyel népzenei feldolgozások. 14.10 Kéknyakkendös honfoglalók. 14.50 Éneklő Ifjúság. 15.10 Magyar szerzők müveiből. 15.44 Magyarán szólva... 16.05 Harsan k kürtszó! I6.05 Munkásdal-feldolgozsf- sok. 17.05 Fiatalok stúdiója. 17.30 Tenoráriák. 18.00 A Szabó család. 19.15 Mindenki iskolája. 20.07 Min_ denki mondja a magáét. 20.37 Tech. nikai szünet. 20.40 Bach-művek. 21.00 Húszai stúdió. 22.20 A Guar. neri vonósnégyes. 23.25 Operettrész- letek. PETŐFI RÁDiÖ: 0.05 Fúvósátiratok. 8.20 A pénz bűvöletében. 8.33 Nótacsokor. 9.3a A nagy király lo_ vagjai. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.55 Látószög. 12.OO Granadái vásár. 12.33 Arcképek a lengyel irodalomból. 12.50 Dvoi’zsák-müvek. 13.25 Növénykedvelők ötperce. 13.33 A Párizsi Népi Kórus énekel. 14.00 Kettőtől hatig... 18.00 A francia sanzon nagy előadói. 18.33 Barangolás régi hanglemezek között. 18.32 Népi zene. 19.15 Tenger a tervezöasztalon. 19.25 Jó estét, gyerekek! 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Mindenki könyvtára. 21.03 Harsány! Frigyesről zenes portré. 21.48 Nóták. 22.43 Dzseisszfelvételekből. 23.25 Prokofjev; A hamupipőke c. balett III. felvonása. SZOLNOKI STUDIO: l7.ßo Műsorismertetés. hírek, üt perc rock muzsika. 17.10 ..Kényszerhagyma’’ — Balogh György riportja. 17.20 Szolnok megyei és békési népdalok — kórusok előadásában. 17.30 Utcaink nevel. Keresztes Agnes riportja. Dz&eswaklub Szolnokon. A Kőszegiegyüttes oki. lO-i hangversenyen. Könnyűzene Charles Aznavour dalaiból. 18.00 Alföldi krónika. 18 15 Ritmuskoktél. 18.2« Hírösszefoglaló, müsorelözetes. C Mozi J Békési Bástya: Joachim, dobd a gépbe! Békéscsabai Brigád: A stadion őrültjei. Békéscsabai Szabad, ság: 3 és 6 órakor: Derszu Uzala I—IT. Békéscsabai Terv; fél 6-kor: Tölgy, azonnal jelentkezzen! — fél 8_kor: Az utolsó szolgálat. Gyulai Erkel: Két vágy vonzásában. Gyulát Petőfi: Illünk egymáshoz, drágám? orosházi Partizán: De hová tűnt a 7. »zózad? — Szarvasi Tan. osk*: Rendet csinálok Amerikában Cs visszatérek. _ Őszi vasárnap a gyulai Vár für dobén A sok hűvös, ködös nap után .lóleseit vasárnap kirándulni a veröfényes, szép őszi időben. A gyulai Várfürdő előtti parkírozó ismét megtelt gépjárművek- i kel. Hazánk különböző tájairól és külföldről érkeztek fürdőzők, ott voltak a SZOT-üdülő beutaltjai is. A bátrabbakat a szabadba ! csalogatta a kései napsugár. Szélcsendes volt október utolsó vasárnapja. A melegvíz párol- I gott a gyógymedencében, csendben beszélgettek, pihentek a fürdővendégek. Hiányzott ugyan a gyerekzsivaly, a vidám hancúrozás. a tollaslabdázás, ä soksok napozó, de sajátosan szép ilyenkor a hatalmas park. Végtelen csend honol a kertben, az l örökzöld fenyők között színes levelű fák, bokrok és a pampas- fű ezüstösen csillogó bugái tarkítják a látképet. Benn a fedett uszodában már délre kitehették a „teltház”- táblát. Sokan keresték fel a kádfürdőt, az előcsarnokokban olvastak, beszélgettek, römiztek a várakozók. A büfé mindkét pultjánál serényen szolgálták fel megszakítás nélkül a feketét, a virslit, a kolbászt, a sonkászsemlyét, a sört, az üdítőitalt, a rétest és egy eb ínyencséget. Több hónapos kiesés után végre ismét megnyílt — jelenleg a gyógyászati részlegben találni — a gyógylábápolás. Szakavatott kezek „operálják” a tyúkszemeket, a bőrkeményed éseket, sok kíntól, szenvedéstől szabadítják meg a vendégeket. Vasárnap több százan pihentek, gyógyultak Gyulán. A Várfürdő személyzetét köszönet illeti a figyelmes szolgáltatásért. Kösztfnetnyllvánitta Köszönetét mondunk mind- i/.oknak, akik szeretett draga jó Térjem, édesapánk, nagyapónk. vejünk, keresztapám, sógorunk, ID. SZTANKÖ ANDRÁS temetésén megjelented. Külön köszönetét mondunk a MÁV kér. osztály dolgozóinak, a Békéscsabai Állategészség, ügyi Állomás dolgozóinak, valamint a/, összes ió szomszédoknak es ismerősöknek. A gyászoló család TANÁCSTAGI FOGADÓÓRA BÉKÉSCSABÁN A 2o. sz. váróéi választókerületi Opauszkj János tanácstag Knézich u. 23. sz. alatt 1076. Oktober 26-án 17—18 órakor kart* ja fogadóóráját. ABC-áruházunkba boltvezető ée boltvezető-helyettesi beosztások betöltésére PÁLYÁZATOT HIRDETŐNK Jelentkezni: Békéscsaba, Lázár u. 1. Kér, főosztály ÁFÉSZ, Békéscsaba Hirdessen lapunkban! MUNKAALKALOM Raktári segédmunkásokat» kocsikísérőket felveszünk. Élelmiszer* és VefyUru Nagyker. Vállalat, Békéscsaba, Csorvási út. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat békéscsabai üzemmérnöksége érettségizett fürdőjegy- pénztárost keres felvételre. Jelentkezés: Üzemmérnökség» Békéscsaba, Árpád sor 3. A Békéscsabai Kötöttárugyár felvesz: kompresszorgép-kezelőt, kőműveseket, kőműves segédmunkásokat, fűtésszerelőt, gépi varrókat, gépi varró bedolgozókat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi oaztá- lyán. Az orosházi Városi Tanács V, B. városfejlesztési és lebonyolító irodája árverést hirdet Orosháza, Liget utcai épületekre. Időpontja: 1976. október 29-én, délelőtt 9 órakor. Az épületek megtekinthetők 1976. október 28-án, délután 13 órakor, a helyszínen. Október 6. Mgtsz Nagyszénás „ megvételre ajánlunk 1 db 1975. évjáratú B—1000 típusú, 1 tonnás zárt kis tehergépkocsit, motorhibával. Ár: megegyezés szerint. Ügyintéző: Kun György ág.-vez. Telefon: Nagyszénás 51. Telex: 83258. apróhirdetések Francia nyelvoktatást vállalok. Telefon: Gyula 717. Húsdarálóké-st, tárcsát villanyborotvát, ollót idejében köszörültessen, Richter Mátyás köszörűsnél, Békéscsaba. Luther u. 8. szám, SZTK mellett. _____ G yula. Eminescu ü. 39. számú ház, fürdőhöz közel, azonnali beköltözéssel. sürgősen eladó. Egy nemet dog szuka eladó. Békéscsaba. Szabolcs u. 25. sz. Üreg ház lebontásra. 420 négyszögöl telken eladó. Békéscsaba. Bem 29. Most vizsgázott 250 köbcentis MZ eladó. Békéscsaba. Békési u. 36. Elcserélném várpalotai másfél szobás tanácsi, összkomfortos lakásomat Békés megyei hasonlóra. Érdeklődni: Mezőberény, Hunyadi 39. ZH-s Trabant eladó. Békéscsaba, Lahner u. 27. Süllyesztett varrógépet veszek. ..Singer” előnyben. Gyula, Dürer u. 2. Garáz« igényesnek kiadó. Békéscsaba. Petőfi 2 a. özv. Kardosné. Aggregat, Honda típusú. original, eladó, igényesnek. ..Áramszünet” jeligére, békéscsabai lapkiadóba. Szegedi másfél szobás. gázfűtéses, belvárosi, „állami lakásom átadom. ..90” jeligére, békéscsabai lapkiadóba. __ F agarázs, valamint hétvési faházak elkészítését vállalom. ..Gsszeszére- lésNel” jeligére, békéscsabai lapkiadóba. Gyulán. Ernyő u. 7'a szánni ház azonnal! beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Jász Lukács u. 8. 850-es Fiat eladó. Gyula, Vörösmarty U. 29'b. Háromszobás. fürdőszobás családi ház «arázzsal e’adó. Azonnal beköltözhető, F^meter János, Szarvas. Lenin u. 103/b. 7 BÍKÍS H utPUJSACl 1976. OKTOBER 26 DÉMÁSZ Hódmezővásárhelyi Üzemigazgatóság hálózatszerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy 1976. október 26-án az alábbi létesítményeket feszültség alá helyezi Gerendás, Munkácsy Tsz 20 kv-os vonal + OTR-állomás. Mezőhegyesi Állami Gazdaság tehenészet 20 kv-os vonal + VHTR-állomás, Mezőkovácshiáza, Dózsa u. 20 kv-os vonal -)- OTR-allomás. A vezeték érintése tilos és életveszélyes! Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek A talaj őszi előkészítéséhez ajánljuk NPK 21i elnevezésű <21,8% N; 10,9% P-ib; 10,9 K^O összetételű) komplex műtrágyánkat. , E műtrágyatípus felhasználásával egy műtrágyázás! művelettel mind az őszi talajerő-utánpótlás, mind a magas pentozántartalmú kukoricaszár és egyéb tarlómaradványok lebontása biztosítható. Beszerezhető: az AGROKER megyéi vállalatainál. PÉTI NITROGÉNMÜVEK *