Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-24 / 252. szám

A tv szabadegyetemét segítik: Konzultációs bázisközpont a TIT gyulai bemutatótermében Október 24-én. vasárnap dél­után 16.50 órakor sugározza el­ső műsorát a televízió nagysza- bású szabadegyetem-sorozata, melynek témája a változó vi­lágkép, a mikro- és makrokoz- mosz lesz. A helyes természet- tudományi világkép kialakulá­sát, fejlesztését segítő sorozat összesen 42 héten át nyújtja is­mereteit a közönségnek. A TIT Békés megyei szervezete sajátos módon szeretné segíteni tanu­lásukban a nézőket. A gyulai ter­mészettudományi terem konzul­tációs bázishely lesz, ahol ki­lenc alkalommal válaszolnak az érdeklődök kérdéseire. Az> első találkozóra november 17-én délután fél 6-kor kerül sor. A nézőkben felmerülő kérdésekre a gyulai bázisközpontban min­den tévéelőadást követő hétfő délután fél háromtól fél ötig telefonügyeleten szakemberek válaszolnak. A TIT Békés megyei szerve­zetének természettudományi szakosztálya vállalta, hogy ha a nézők — például a szocialista brigádok — leveleire is rövid időn belül részletes Írásbeli vá­laszt küldenek. A járási-városi, helyi szervezetek, a szabadegye­— CZEM FEJLESZTÉS, A Tót­komlóst Vegyesipari Szövetkezet textilruházati üzemének fejlesz­tésére 4,1 millió forintot fordí­tanak. A gépi beruházás kere­tében Textima gyorsvarrógépe­ket, különböző speciálgépeket, gombvarró automatákat, ragasz­tógépeket és egyéb szabászati célgépeket vásárolnak a terme­lékenység növelésére. temekhez kapcsolódó közműve­lődési közösségek kérésére kü­lön konzultációkat, előadásokat szerveznek TIT-előadók részvé­telével. Az elmúlt években nagy ér­deklődést keltett Bánfi András, békéscsabai üzemrendész által feltalált hajnövesztő szer. Számtalan alkalommal foglal­koztak vele a hazai és a külföl­di tömegkommunikációs eszkö­zök, szakemberek vitatkoztak, jó, nem jó. A találmányt 1972. március 14-én nyújtotta be Bánfi And­rás. Azóta eltelt néhány év, s történt egy és más. A kísérle­tek eredményesnek bizonyultak, A békéscsabai Kner Nyomda kiviteli rajzoló brigádja képki- állítást szervezett a brigád nyug­díjas csoportvezetője, Stuber Sámuel munkáiból. Az üzem földszinti kultúrtermében ren­dezett tárlat megnyitóján ün­neplőbe öltözött brigádtagok kö- szötötték galambősz hajú mun­katársukat, aki több évtizedes festői szenvedélyének eredmé­nyét tárta a látogatók elé. Kö­rösparti hangulatokat, szanazu- gi tájat, virágcsendéletet, ön­Örkény-est Békéscsabán Holnap, október 25-én este irodalmi estet rendeznek Békés­csabán, a Tanácsköztársaság úti MÁV-klubkönyvtárban. Örkény István drámáit ismerteti Udva­ros Béla, a Békés megyei Jókai Színház főrendezője. A 7 óra­kor kezdődő esten közreműkö­dik Áts Gyula, Cseresznyés Ró­zsa és Fodor Zsóka, * Jókai Színház művészei. az Országos Találmányi Hivatal elfogadta a hajnövesztő és haj­serkentő kompizíciót és anhak előállítását. Az Országos Talál­mányi Hivatal indoklása alap­ján a hajnövesztő szer az előírt követelményeknek megfelel. Hogy a kopaszok mikor kezd­hetik meg a kúrát? Amennyi­ben gyártó akad, s forgalomba kerül a szer, úgy bizonyosan rövid időn belül nagy keletje lesz azoknak a körében, akik már régen igényt tartanak haj­növesztő szerre. arcképet békéscsabai és mező- berényi utcarészleteket ábrázol­nak a gondos munkával festett vásznak. — Évtizedeken át a nyomda­gépek mellett éltem, s a napi munka után felüdülést jelentett számomra a festészet — mond­ta a megnyitón Stuber Sámuel. — Most nyugdíjasként több időm jut, hogy régi szenvedé­lyemnek hódoljak és nagyon örülök, amiért egykori munka­társaim ma is tiszteletbeli bri­gádtagnak tekintenek. A kiállítás vendégkönyvében gyorsan szaporodtak az elisme­rő sorok és élőszóban is nagyon sokan kívántak a népszerű Sa­mu bácsinak további eredmé­nyes alkotó munkát. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 43. játékhéten egy darab öttalálatos szelvény volt nyereménye 3 063 097 forint. Négytalálatos szelvénye 182 fogadónak volt, nyereménvük egyenként 16 830 forint. Három találatot 13 434 fogadó ért el, nyereményük egyenként 228 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 302 265 darab, ezekre egyenként 13 fo­rintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Ittas járművezetők A szarvasi városi-járási rend­őrkapitányság vizsgálatot ren­delt el Zsjak János 34 éves kon- dorosi lakos ellen, mert személy- gépkocsijával ittasan vett részt a közúti forgalomban. A gyulai városi-járási rend­őrkapitányság Kocsis Ferenc 26 éves mezőgyáni lakos ellen foly­tat vizsgálatot, mert segédmotor- kerékpárral ittasan közlekedett. Az orosházi városi-járási rendőrkapitányság vizsgálatot rendelt el Békési András 31 éves gádorosi lakos ellen, mert segédmotor-kerékpárjával itta­san motorozott. Men ir76. OKTOBER 24. VASÁRNAP Salamon napja A Nap kél 6.16 — nyugszik 16.41 órakor A Hold kél 7.40 — nyugszik 17.35 órakor HOLNAP: 1976. OKTOBER 25. HÉTFŐ Blanka napja A Nap kél 6.17 — nyugszik 16.39 érakor A Hold kél 8 55 — nyugszik 18.25 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. október 24-én született és 43 éves korában a dachaui koncent­rációs táborban pusztult el Go­lub Rudolf, a magyar és a fran­cia kommunista bányászmozga­lom egyik kiváló vezetője. Fiatal korától bányászként dolgozott, s már 1917-től tagja volt a szociáldemokrata pártnak. A rendkívül sanyarú hazai bá­nyászsors elő! családjával együtt 1923-ban az észak-franciaországi bányavidékre költözött: már a következő évben belépett a Francia Kommunista Pártba, s részt vett a párt magyar szek­ciójának megalapításában. a Vörös Segély gyűjtést akcióban. Mozgalmi munkássága miatt — több magyar bányásztársához hasonlóan — a Szovjetunióban, Nyugat-Szibériában telepedett le, s rögtön tagja lett a Szovjet­unió Kommunista Pártjának. Néhány év múlva . hazatelepült Tatabányára, és kapcsolatot lé­tesített a Budapesten dolgozó kommunistákkal. A háború éveiben szervezte a tatabányai bányászok ellenállási akcióit. 1944. október 30-án egy illegális pártmegbeszélésre igye­kezett. amikor elfogták és letar­tóztatták. A dachaui koncentrá­ciós táborba hurcolták, ahol 1944-ben máig ismeretlen körül­mények között életét vesztette. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1881. október 25-én született Malagában Pablo Picasso, a vi­lághírű spanyol festőművész, századunk egyik legnagyobb fes­tőegyénisége. Első mestere apja volt, majd a barcelonai modern körökhöz kapcsolódott. Cézanne művésze­tének tanulmányozása révén egyik megalapítója lett a kubiz- musnak. Aztán klasszikus hang­vételű képek kerültek ki ecsetje alól, hogy csakhamar átadják helyüket egészen más jellegű, mítosz- és szimbólumteremtő fantáziával alkotott alakjainak. Igen sok elemet ötvözött mű­vészetében ; úgyszólván egyma­ga végigfutotta a festészet évez­redes útját, a primitív néger szobrászat, a görögség, Velaz­quez, Goya stb. művészetének tanulságait olvasztva izzig-vérig modem piktúráiába. Minden al­kotása magán viseli — legyen az hatalmas, szimbolikus politikai tendenciájú vászon, mint a vi­lághírű Guernica, könnyed an­tik szépségű raiz, mint az Ovi- dius-illusztrációk, kubista prog­ramkép, lágy színharmóniáid Harlequin, ragasztott paoír, de­koratív kerámia, vag>' a Béke­világtanácsnak raizolt világ­szerte ismertté vált fehér ga­lamb — mind-mind magán hordta a soanvol temneramen- tumú, az ee'vik mRanatban a fasizmus ellen hősiesen küzdő, a tragédiát Pokoli mélységekig meglátó, a másik nercben bohóc­ként t-acagó művész hallatlanul sokrétű egyéniségét. Száraz idő Változóan felhős idő, eső nél­kül. A Dunántúl nyugati felén megerősödő dcli-dclnyugati szél. Hajnalban az északkeleti or­szágrészben ködös idő. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let északkeleten kevéssel 0 fok alatt, az ország többi részén plusz 1—plusz 6 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsék­let vasárnap: a tartósan ködös északkeleti országrészben 6—9, másutt 10—15 fok között. (MTI) — SZLOVÁK NYELVJÁRÁSOK címmel hallgatnak előadást a békéscsabai szlovák klub tagjai október 25-én, hétfőn este 6 órától. Vendégük Bacsa Pál lesz, aki a Szegedi Tanárképző Főiskola adjunktusa. — NEMZEDÉKEK. Koszta Ro­zália kiállítását nyitják meg október 25-én Békéscsabán, az ifjúsági ház Tízek Klubjában, Nemzedékek cimmcl. A kiállítá­son B. Supka Magdolna dr. is­merteti a művész törekvéseit, művészi hitvallását. j . j | Egy pillanatra... I | ■ : Olajsejkek — nem l ' arabok — • • Egymilliót vágtak zsebre, : : Visszaéltek, csallak, loptak, ; ■ Meggazdagodtak degeszre. \ ! i : Most pedig majd hamarosan ; ■ Megisszák az „olaj" lavét ■ ■ És reméljük, azután már : : IVem kell nekik olajsejkség. : i -or S z —or. 4 £ ■ — SZABÓ MAGDA ÍRÓNŐ lá­togat október 25-én, hétfőn dél­után a békéscsabai közgazda- sági szakközépiskolába, este fél 7-kor pedig Füzesgyarmaton a művelődési ház vendége lesz. — OLVASÓ DIÁKOK. A 611. sz. Szakmunkásképző Intézetben a KISZ-szervezet igen nagy gon­dot fordít, az általános művelt­ség, a tájékozottság fejlesztésé­re. Az Olvasó diák-akció kere­tében eddig 192 Szovjetunió, ICO NDK, 45 Fáklya, 258 Autó­motor, 250 Technika című ké­pes .havilapot és 50 Világ If­júsága című lapot olvasnak rendszeresen az iskola tanulói. — KRESZ-VERSENY. Ma, októ­ber 24-én, délelőtt 9 órától Bé­késcsabán, megyei meghívásos KRESZ-vcrsenyt rendez a me­gyei KBT. Békés megye városait és járásait 10—10 tagú csapatok képviselik a versenyen. — ÚTTÖRÖDISCÓT RENDEZ a békéscsabai ifjúsági és úttörő­ház ma délután 4 órától. Vetél­kedő, játék és tánc szerepel a programban. — SPORTOLJ VELÜNK! — címmel játékra hívják a 3—4. osztályos kisdobosokat október 24-cn, vasárnap délelőtt 10 órá­ra Békéscsabán, az if júsági és űttörőház nagytermébe. A.z MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Umla Főszerkesztő: Envedi G. Sándor Főszerkesztő-helvetteii Deák Gyula Szerkesztőséé* 5601 Békéscsaba — Pf.; Hl Telelőn: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Laokiadö Vállalat 5601 Békéscsaba - Pf.: U1 Telefon 11-021 u-051 Felelős kiadó: Lehoczkr Mihály Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a oostahlvataloknáj és a kézbesítőknél Előfizetési í11 esv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda Békéscsaba igazgató* Háromszék! Pál Index* 05a Őszi lehalászás Nincs többé kopasz fej! Elfogadott találmány Munkásfesfő kiállítása a Kner Nyomdában A Biharugrai illami Halgazdaságban 1550 hektáron tenyésztenek halat. A lehalászáskor napi 130 mázsát adnak át a kereskedelem­nek. Az értékes, fehérjékben és vitaminokban gazdag halhús ma ■tár keresett élelmezési cikk (Fotó: Lónyai László)

Next

/
Oldalképek
Tartalom