Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-12 / 216. szám

KÖRÖSTÁJ Kulturális melléklet Néhány gondolat egy olvasótáborról 1976. augusztus 1. és 8-a között Békés-Tarhoson szakmunkástanulóknak ol­vasótábort rendeztünk. Az első ilyent a megyében, de országosan is az elsők kö­zött, mert a békés-tarbosi olvasótábor szakmunkásta­nulók szépirodalmi olvasó­tábora volt. A tábor fő célja: emelni a munkások, a szakmunká­sok műveltségi szintjét. A ma szakmunkástanulói a holnap szakmunkásai, s mi­vel a szakmunkástanulók a „közismereti” tárgyak kö­zül történelmet és magyart tanulnak (a reáltárgyak mellett), s mivel a szakma elsajátítását is elősegíti az oivasottsági kultúra, nem volt nehéz eldönteni, hogy a tábor jellege szépirodal­mi olvasótábor legyen. Ugyancsak ez irányba ha­tott egy iskolai tényező is: a szakmunkástanulók na­gyon nehezen birkóznak a magyar tantárggyal. En­nek több összetevője van. Szakmunkásnak ma még azok jelentkeznek, akiknek általános tájékozottsága ép­pen nem mondható általá­nosnak, inkább valami Íven szakirányú érzékük, képes­ségük van. Továbbá: az is­kolai magyartanítás meg­lehetősen kialakult metodi­ka szerint történik, és ez egyfajta sablont ad a tanu­lóknak, ami viszont épp a szépirodalmi alkotások be­fogadását nehezíti, mert a tanulók, mindent egy „kap­taiára” akarnak húzni. Ez utóbbi meghatározta a tábor gyakorlati célját: a szépirodalmi alkotásokat az iskolaitól eltérő módon megközelíteni, képessé ten­ni a részvevőket ismeretlen alkotások befogadására isi Mindezt úgy kellett megol­dani, hogy éppen az iskolai 'tanítási módszerek (félig- meddig kötelezően használt módszerek) hatékonyabbá váljanak. Céljainkat — úgy érezzük, úgy látták — sike­rült megvalósítani. Az egy hét alatt „mindössze” há­rom előadás hangzott el: a lírai alkotások, az epikai alkotások, a drámai művek megközelítése címmel. Íme Kovács Katalin véleménye a 636. sz. Ipari Szakmun­kásképző Iskolából: „Az előadások szerintünk na­gyon jók voltak...’’, ugyan­ezt mondta Kádi Enikő is a Békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóioari Szak­munkásképző Iskolából. A tábori program kiemel­kedő része a kiscsoportos foglalkozások sora volt. Itt az irodalmi alkotások elem­zésében nagyon jártas, szív- vel-lélekkel dolgozó taná­rok beszélgettek az előadá­sokon elhangzottakról. A táborvezetőség fő célja az volt, hogy műközpontú elemzésekkel, több irányú megközelítéssel tegye fogé­konnyá a hallgatókat min­den — még az ismeretlen — szépirodalmi alkotás be­fogadására is. A Békési Mezőgazdasági Szakmun­kásképző Intézet kollektív véleményéből idézünk: „A tanárokkal nagyon meg vol­tunk elégedve, sokat segí­tettek a műelemzésben... a kiscsoportos foglalkozások nagyon tanulságosak voltak számunkra...” És hogy még mi minden történt a hét alatt, szinte felsorolni is hosszú: beszél­getés rendezővel; kirándu­lás Gyulára, Gyomára. Mindkét helyen múzeum­éi városnézés; a mágori ásatások megtekintése; könyvtárhasználat, könyvis­mertetések: beszélgetés ne­ves vendégekkel a szépiro­dalom és az egyéb művésze­tek kapcsolatáról; vetélke­dők. fejtörők, sportverse­nyek. S talán a legérdeke­sebbről kissé bővebben il­lik szólni: az író-olvasó ta­lálkozókról. A tábor vendé­ge volt Fodor András, Jó­zsef Attila-díjas költő, és Ördögh Szilveszter író. Kü­lönösen Ördögh Szilveszter estjét kell kiemelni: vihart kavart, vitára késztetett és késztet még ma is. Az egyik legsikerültebb program volt. Hogyan tovább? A rendező szervek és a táborvezetőség egyértelmű­en a szakmunkások olvasó­tábora szükségességét hang- súlyozta. Jövőre is meg kí­vánjuk rendezni, de most már nagyobb létszámmal, és számítva a megye vala­mennyi szakmunkásképző iskolájára. A jellegről azon­ban tart még a vita: a tá­bor egy hete a vezetőséget arról győzte meg, hogy a legnehezebb a lírai alkotá­sok megközelítése. Ezért az a tervünk, hogy az or­szágban először olyan szép- irodalmi olvasótábort szer­vezünk, ahol egy hétig csak versekről lesz szó. Dr Tóth Béla Akkor is van ha nincs már Vajnoi Lázsló A maradandó Akkor is maradandó ha a tűnt évek homályában elveszett, mint a gyerek aki a bunker folyosóján halva született. Valamikor nem tudtam ma már tudom; ez az a föld hová mindenhonnan visszatérünk, mert a világ akkor is világ marad ha a hajszálgyökerek nincs mibe kapaszkodjanak. De a ház melyben születtem nekem akkor is ház ha ledőltek régen a falak. Ma már tudom; Anyám akkor is van ha nincs már, s hogy társam hozzám hű marad, mert úgy tartozunk egymáshoz, mint botjához a vak. E P I L 0 G V S Ha lecsöppen toliamról az utolsó vers, Olyan lesz, mint a kökény; édeskés-fanyar, mert tudom, hogy az életbe az ember végül belehal. Balogh Edgár hetvenéves Romv ári Eta Tornyok Nézem a televíziót és hallgatom, mint egy évti­zeddel ezelőtt, Balogh Ed­gár vallomását. Életéről, a harcról vall és most úgy érzem, mintha a korábbi egyetemi előadását folytat­ná, amelynek akkor tizen- egynéhányan voltunk a hallgatói. Talán egy kicsit fehérebb lett a haja, talán egy-két barázdával több van most a homlokán, de szenvedélye, a harcos köz­író hevülete mintsem lan­kadt. Így tanított az egyete­men is, publicisztikát és lexikográfiát, ilyen szenve­déllyel, 'ilyen elkötelezett­séggel követelte meg a tu­dást. Tanította, hogy a tol­lat kezébe fogó ember, aki a nyilvános megszólalás fe­lelősségét vállalja, csak el­kötelezett lehet, népéhez kell kötődnie, úgy, hogy be­csülje más népek értékét, szellemi kincsét, embersé­gét. Az egyetemi katedra mellett, lévén akkor a Ko­runk főszerkesztő-helyettese, betekintést nyújtott a szer­kesztés munkájába, más­részt végeztette velünk az újságírás gyakorlatát. Iro­dalomról beszélt, és közben mindig az író publicisztikai tevékenységére irányította a figyelmet. így ír: „Minden jelentős író korszerű és a haladás pártosa, tehát szere, pet vall és vállal, s nemcsak általános művészi vetületé- ben fejezi ki magát, hanem közvetlenül és konkrétan is megnyilatkozik népe, s az egész emberiség napi és sorskérdésé ben. Vagyis, mű­vészete gyakorlásával egy­idejűleg publicista is.” Hallgatom a most hetve­nedik születésnapját ünnep­lő Balogh Edgárt és újból megelevenednek előttem az Egyenes beszéd című köte­tének lapjai. A mozaik­emlékek kényszerítenek, hogy a harcos közíró cikke­iből felidézzek. 1927-ben bejártam Ung, Bereg és Ugocsa ma­gyar falvait, méghozzá né­hány lelkes regős diákkal. Féléjszakákon át sejtelmes kapuszobrok alatt dalolgat- tunk... Most? Rideg kérdőí­veket hordtunk a hátizsá­kunkban. A Sarló ugyan­csak gondosan előkészítette az idei szociográfiai ván­dorlásokat... Bizalmas órá­kon vallottak a szegények és minden oldalról felénk tárult a nyomor. Lázas gyermek hangját hallom, ötven kilós zsákot emel, és kidőlt.” így ír 1930-ban a Prágai Magyar Hírlapban. S pár év múlva, 1936-ban Tirgu-Jiu-ból írt cikkében így szól: „A kukoricamáié és a szilvapálinka nyomorú­ságát figyelem Olténiában. Emlékeztek Fábry Zoltán kis könyvére, a Verhorina éhezőiről? Hát én is küld­hetnek nektek innen jókora könyvet, ilyen világító, hó­szín lapokkal. Európa utol­só parasztforradaléia, itt Olténiában pusztított 1907- ben. (Abban az esztendőben irta Ady Endre, hogy „Fel- szállott a páva...”) Ihinai népsors kavarog körülöttem, ide-oda vet a szél, találkoz­tam felnyíló szemekkel, ön­tudatos munkásarcokkal és lorró kelet-európai testvé­riséggel.” Balogh Edgár mindig ke­mény szóval bírálta azokat, akik a nemzeti, nemzetisé­gi kérdést, a hagyományo­kat semmibe vették. A nemzetköziség nem a nem­zetek felett lebegő köd, ha­nem kinek-kinek a saját nemzetében vállalt népi al­kotómunka, és egyetemes emberi felelősség. Balogh Edgár életformája a közíró, az elkötelezett publicista életformája, aiz alkalom késztette erőfeszítésekre és helyes szemlélet kialakítá­sára. Sorsát vállaló közíró, aki most hetvenévesen is teljes alkotó lendülettel dolgozik. Fiitöp Béla Utazás Rudiim Gábor Oly néma lettél, mint a sín, amelyre nem gördül vonat. Az élet vakvágányain egyhelyben állsz és távolodsz, akár a fény, az állomás, elfut, feltűnik, újra más és mégis mindig ugyanaz. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom