Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-17 / 220. szám
Á művész ajándéka Békésnek Az utolsó simításokat végzi a művész alkotásán Szép ajándékot kap Békés: vasárnap délelőtt avatják fel Ga- burek Károly festőművész monumentális faliképét. Békéshez és a békési tájhoz való egyre erősebb kötődés újabb bizonyítéka ez az alkotás. A városi tanács vb-iermét díszítő munka is azt jelzi: a művész szereti ezt a várost, 'ezért ajándékozta meg ezzel a képpel. A város is szereti a művészt, Téli egyetem A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyolcadik alkalommal rendezi meg téli egyetemét Harkányban. A december 4. és 17. között sorra kerülő Univer- sitasnak csaknem másfélszáz hallgatója lesz. A TIT sokrétű programot szervez számukra. Kijavítják a soproni időjelzőt A soproni Május 1. tér hangulatos építménye az időjelző,' amelyet hatvanöt évvel ezelőtt állíttatott a Soproni Városszé- pitó Egyesület. A kecses kis torony üvegablakai mögött azonban már régóta nem működtek a műszerek. Oldalfalait is kikezdte az idő. A soproni posta- igazgatóság egyik szocialista brigádja az idén.rendbe hozta az elhanyagolt építményt, megjavította kőlábazatát és kerítését. Az időjelző működéséhez szükséges berendezéseket pedig a soproni meteorológiai állomás dolgozói szerelték fel. A légnyomás- és hőmérsékletíró, a páratartalom és hőmérő már mutatja az adatokat, az érdeklődőknek. A kirakatokban láthatók a félhavi meteorológiai előrejelzések és az elmúlt fél évszázadra vonatkozó soproni időjárási adatok. nem véletlen tehát, hogy Békésen nyitja meg dr. Bereczky Lóránt, az MSZMP KB munkatársa vasárnap, szeptember lilén délelőtt ír órákor Gaburek Károly kiállítását. A Jantyik Mátyás Múzeumban csaknem félszáz képet láthatnak az érdeklődők. A képzőművészeti világhét alkalmából rendezett tárlat október 3-án zárul. Lórtyai László felv. Harkányban A harkányi téli egyetemnek 1969. óta visszatérő vendégei a bolgárok, akiket különösen szoros szálak fűznek ehhez a vidékhez. A rendezvényeken olyan bolgár veteránok is részt ■"esznek, akik 31 évvel ezelőtt a Dráva mentén harcoltak a fasiszta megszállók ellen. A török elleni nagy bolgár felkelés 160. évfordulójáról hazánkban is megemlékeznek. A centenáriumi ünnepségsorozat záróeseményére Harkányban kerül sor: magyar és bolgár történészek méltatják majd a téli egyetemen a hősies felkelés jelentőséget. A mezőgazdaságban évente több száz millió forint értékű kart okoznak a rágcsálók amelynek hatékony irtására új szert, az úgynevezett Redentin :75 ké. szítményt állított elő a Reanal Finomvegyszergyár. Az eddigi kísérletek eredményeiről és az új szer felhasználásának nagyüzemi lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a Palace Szállóban Szombathelyi Dezső, a Reanal Finomvegyszergyár igazgatója és Nechay Gábor, a MÉM' természet- és vad- védelem-technologiai állomás Pátzay Pál kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pátzay Pál kétszeres Kossuth-díjas szobrász- művésznek, a Magyar Népköz- társaság kiváló művészének művészeti tevékenysége elismeréséül, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át Jelen volt dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője, Pozs- gay Imre kulturális miniszter és dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja. Vöröskeresztes titkárok tanácskozása A hagyományoktól eltérően, a békéscsabai városi Vöröskereszt az elkövetkező napokban külön- külön szakmánként, illetve területenként szervez tanácskozásokat a titkárok részére. A szeptember 20-i első összejövetelen a vállalatok és üzemek titkárai vesznek részt. Szeptember 24-én Mezőbe- rényben tájértekezletet tartanak és erre meghívják a községi és a környező területek alapszervi titkárait. Szeptember 27-én, Békéscsabán a szövetkezetek, intézmények és a kerületi titkárok jönnek össze megbeszélésre. Téma: az év három negyedévének eredménye, az eddigi munka. megvitatása és a további feladatok, teendők megbeszélése. Szeptember 30-án a városi Vöröskereszt vezetősége tart megbeszélést, melyen a Férfifehér- nemű-gyár alapszervi titkára az üzemi Vöröskereszt munkájáról, valamint a városi vezetőségi tagok saját tevékenységükről adnak tájékoztatást. — ÖT ÉS FÉL MILLIÓ TONNÁVAL TÖBB. A Volán-vállalatok hazánkban nyolc hónap alatt 103,8 millió tonna árut szállítottak, ami öt és fél millió tonnával több, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában volt. Rendőrségi hír TEMETŐBEN GARÁZDÁLKODTAK Az orosházi városi-járási kapitányság előzetes letartóztatás mellett nyomozást indított Nagy József 19 éves, Böjti Ferenc 18 éves, D. K. 17 éves orosházi lakosok ügyében. A három fiatalember Orosháza belterületén levő temetőben több síremléket feldöntött és megrongált. igazgatóhelyettese. Elmondották, hogy a kísérleti 10 hektáros területen, amelyen a rágcsálók miatt már a növényi kultúrát is be akarták szántani, rendkívül kedvező eredményt értek el, a kártevők 97 százalékát sikerült elpusztítani az újfajta készítménnyel. Ez a szer specifikus tulajdonságú, ami azt jelenti, hogy a talajra, mezőre szórva csak a rágcsálókat pusztítja el és nem veszélyezteti a madarakat. Ezért alkalmas nagyüzemi, repülőgépes szórásra is. (MTI) «••■■•■«■■■••Ml Sajtótájékoztató a rágcsálók elleni új szerről és módszerről MA: 1976. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK Zsófia napja A Nap kél 5.23 — nyugszik 17.52 órakor A Hold kél 23.09 — nyugszik 13.43 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1826. szeptember 17-én született és fiatalon. 40 éves korában halt meg Georg Friedrich Bernhard Riemann kiváló német matematikus, a függvényelmélet újjá- alapítója. Falusi pap fiaként a híres göttingeni egyetemen 1851-ben doktorátust szerzett; három esztendővel később ugyanott egyetemi magántanár lett és igen fiatalon, 33 éves korában professzor azon a tanszéken, amelyen valaha Gauss fejtette ki világraszóló munkásságát. A tanszék nem szállt méltatlan utódra; bár rövid életeben nem sok munkáját publikálta, de ezek a matematika különböző területein új kutatási irányokat jelöltek ki, meglepő módon kap_ csoltak össze tudományos területeket, vagy elveket adtak és ezzel a rendszerezésnek korábban nem sejtett lehetőségeit mutatták meg. Életének utolsó napjait Rómában töltötte; ott is halt meg. Alapvetően új szemléletet jelez A komplex változó függvények elmélete, majd a néhány évvel később publikált Az Ábel. függvények elmélete című tudományos dolgozata. E két fontos munkájában lerakta a geometriai függvényelmélet alapjait. Ezek a dolgozatok számos topológiai felfedezést is tartalmaznak és nyilvánvalóvá tették a komplex függvények elméletében a topológia fontosságát. — ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS. Az elmúlt héten a Gyulai Szabók Szövetkezeteben ünnepi közgyűlést tartottak a szövetkezet megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. Ekkor 145 ezer forint jutalmat osztottak ki az alapító tagoknak, a törzsgárda tagiénak és a gyes-en levő kismamáknak, — HATSZÁZAN. Húsz kiscsoport kezdi meg működését szeptember—október hónapban a mezőberényi művelődési házban. A különböző szakkörökben, klubokban, művészeti csoportokban mintegy 600-an tevékenykednek. —_ZENET AN FOLYAM. Hatvan tanuló jelentkezett a mezőberényi művelődési ház által' szervezett zenetanfolyamra. A diákok zenei előképzőn, zongora- és hegedüoktatáson vesznek részt. — „KRIMI” A LEVEGŐBEN. Egy „városnéző” repülőgép két utasa Tokió felett leszúrta a pilótát, megsebesítette az egyik utast, majd 500 méter magasságból mindketten a tengerbe ugrottak. A sérült utas, habár nem volt repülőgépvezetői képesítése, megragadta a kormányt, egyenesbe hozta a zuhanó gépet és 30 perc múlva sértetlenül landolt a tokiói repülőtéren. —- TAPASZTALATÁTADÁS. Holnap Pósteleken tapasztalat- cserét tart az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat „Április 4” asztalos szocialista brigádja a könyvelési csoportnál alakult új brigád tagjaiví’1 Párás idő Várható időjárás ma estig: Időnként kissé felszakadozó felhőzet, ismétlődő esővel, záporral, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. A hajnali és a reggeli órákban párás levegő, helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet: 16— 21 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Időnként borultságig növekszik a felhőzet, sokfelé záporeső, eső, egy-két helyen zivatar. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappalt hőmérséklet: 18—22 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. (MTI) — NÖVEKEDIK A SZÜLETÉSEK SZÁMA. A népesedéspolitikai határozat kedvező hatással van megyénkre. A korábbi évekhez képest, 1974-ben az országos átlag szerint 19 százalékkal emelkedett a születések száma. Ugyanakkor Békés megyében a növekedés 24 százalékos volt. A múlt évben pedig további öt százalékkal szárnyalta túl az országos átlagot. — GRAFIKAI KIÁLLÍTÁS. Ma délután fél 6 órakor Gyulán, * Dürer Teremben B. Supka Magdolna művészettörténész nyitja meg a képzőművészeti világhét tiszteletére rendezett, Békés megyei képzőművészek munkáiból álló grafikai kiállítást. Gyulát Kiss György, Koszta Rozália és Székelyhídi Attila művei képviselik. » 4 \ Egy pillanatra... \ > Tokióban fehér zsiráf : Látott nemrég napvilágot, ; * 'Amint írják, a tudomány, ; ! Ilyen csodát még nem látott, i í Gondolom, a zsiráfpapa, [ Ki nem ezt a bébit várta— • • Gyanakodva tekintget most ! : Minden fehér ■ szomszédjára ... ■ n —-O—>* " — MAGYAR—OLASZ BARÁTSÁGI EST. Ma este 8 órai kezdettel Gyulán, az Erkel Művelődési Központban magyar- olasz barátsági estet tartanak, amelyen fellép a gyulai szövetkezetek Körös népi együttese. —• ALMASZÜRETEN A FŐISKOLÁSOK. A szarvasi mező- gazdasági főiskola diákjai almát szednek a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. A másod- és harmadéves hallgatók egy-egy héten át segédkeznek a betakarítási munkálatokban. A2 MSZMP megye) bizottsága és a megye) tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszer k esz tő- nei y ettes; Deák Gyula Szerkesztőség ? 5801 Békéscsaba — Pf.: Hl Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 560) Békéscsaba — Pf.: Hl Telefon • 11-021. U-Oäl Felelős kiadó- Lehoczkv Mihály Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a Dostahlvataioknál és a kézbesítőknél Előfizetés) dH eev hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszék) Pál Index: 25 034