Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-17 / 220. szám
H Minisztertanács elnöke megyénkben Mentsük és ne herdáljuk a megtermelt paradicsomot A gyár és a termelők jobb együttműködésére van szükség Jánosik Béla brigádvezető kérésére a miniszterelnök kedves sorokat írt az orosházi sík üvegüzem Dózsa Szocialista Brigádjának naplójába A Békéscsabai Konzervgyár erre az' évre 2400 vagon paradicsomra kötött szerződést. Július 30rtói a mai napig mintegy 1300 vagon már beérkezett. Augusztus végéig naponta 10— 30 vagon árut szállítottak a termelők, ami azt jelentette, hogy csökkentett kapacitással dolgozott a gyár. Utána napi 50. szeptember elejétől 60 vagonra i nőtt a beérkezés, most pedig j már 100 vagon feletti mennyiség zúdul a gyárra. A maximális — és tegyük hozzá ideális — napi kapacitás viszont 75 vagon. ; Kardos Ernőné, a gyár igazgató, j ja erről a következőket mondta: — Augusztusban az öt vonal közül egy-kettő üzemelt ma pedig a teljes kapacitással hétköznap, vasárnap három műszakban sem vagyunk képesek feldolgozni a paradicsomáradatot. Ez több napos kénvszertá- | rolást tesz szükségessé, aminek következménye a nagy arányú minőségromlás. S mindennek mi az oka? Menjünk sorjában, A kedvezőt- I len időjárás következtében jó J három héttel később érett be a j paradicsom, és nem szakaszosan, hanem egyszerre. Emellett azonban szervezési problémák is nehezítik a helyzetet: a termelők a lehető leggyorsabban, és ! szinte egyszerre akarják beszállítani az árut. Ehhez igénybe ä veszik a most őszi munkán levő diákokat is. Egyetlen példa ! erre: a békéscsabai Szabadság Tsz-ben 800 diák dolgozik, s ha | egy gyerek naponta csak három mázsa paradicsomot szed, ez. már 24 vagon. És ez még csak egy tsz! Mit lehetne hát tenni? A ké- ; sei érésen nem lehet változtat- ! ni. Lehet viszont ennek a helyzetnek megfelelően szervezni a munkát, programozni a szállítást. Az érett paradicsom a tö- j vön károsodás nélkül eláll néhány napot, a gyárban viszont i politikáját, s igazi népi erőknek tüntetik fel magukat. Ez sem új recept: a nácik annak idején nemzeti „szocialistáknak” nevezték magukat. A középrétegek látják, hogy a kapitalizmus képtelen megoldani a társadalom legfőbb szociális problémáit. A szokásos intézményrendszer mindinkább csődöt mond. A bűnözés terjedése, az ifjúság egy részét is magával ragadó erkölcsi bomlás több kapitalista országban legalább olyan súlyos probléma, mint a gazdasági labilitás. Ilyen lélektani helyzetben a kispolgár hitelt adhat annak a propagandának, hogy „erős hatalmat” kell teremteni. A fasiszta mozgalmak a múltban légióként á nemzeti-faji előítéletekre spekuláltak. Ezek az előítéletek, mint a jobboldali szélsőséges hangulatok táptalaját létrehozó tényezők, ma még nagyobb jelentőségűek. Elegendő a dél-afrikai apartheid jelenlegi szakaszára gondolni, amely az afrikai lakossággal szemben semmivel sem humánusabb, mint a harmincas évek nácizmusa a maga üldözöttéivel szemben. A harmadik mozzanat: a történelem tapasztalatai azt mutatják, hogy a fasizmus a politikai válság'helyzetékben üti fel a fejét, s támadásba megy át, ha á munkásosztálynak sikerül bizonyos demokratikus és szociális vívmányokat élérnie. A sikerek az uralkodó osztály „veszélyeztetettségi mechanizmusát” váltják ki. Ezért igyekszik terrorisztikus módszereket alkalmazni: a tömegek demokratikus mozgalmainak letörésére, a forradalom elhárítására. Ilyen meggondolásból hoztak létre például az olasz burzsoázia befolyásos csoportjai a hata kényszerű tárolás miatt jelentős minőségromlás történik. A termelőknek lehet, hogy jó. ha mielőbb átadják a paradicsomot, a népgazdaságnak viszont nem mindegy, hogy a megtermelt nyersanyagból mennyi vész eJ. s az sem mindegy, hogy milyen minőségű árut kap a fogyasztó. A másik: a diákok őszi munkájára szükség van, de ezt nem mereven behatárolt naptári időre érdemes programozni. A segítség akkor hasznos, ha azt a szükséges időben nyújtják. Egyrészt tehát a tsz-eken, másrészt a diákok őszi munkájának időpontját meghatározókon múlik a szervezés. A termelőszövetkezetekkel össze, függésben még annyit, hogy elsősorban a nagytermelők — mint például a békéscsabai Május 1., a Szabadság, a nagykamarás! Ságvári Tsz-ek —, amelyekkel korábban is jó volt az együttműködés — megértését kérik. A diákok segítségével kapcsolatban pedig az iskolák és művelődésügyi osztályok rugalmasságára. a valósáeos igényekhez való alkalmazkodásra van szükség. Kérdezhetnénk, mit tesK a gvár azért, hogy csökkentse a veszteséget, segítse a termelőket? Felárral ösztönöz, szeptember 21-tői — a szezon széthúzása érdekében — kilogrammonként 10 fillérrel többet fizet a paradicsomért. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve — az augusztusi szezon eleji felárral együtt — a nagy területen paradicsomot termelő gazdaságok az áru 40 százalékai felárral adják át, s ez tekintélyes összeg. A termelők tehát anyagilag is érdekeltek az ütemes szállításban. de ami ennél is'fontosabb, figyelembe kellene venniük, hogy megtermelt javainkat ne a csoport, hanem a népgazdasági érdeknek megfelelően mentsük. vanas éveikben tucatnyi neofasiszta csoportot. Láthatjuk tehát, hogy a fasizmus ma is jelentős veszély. A mai jobboldali radikálisok és szélsőségesek persze célszerűnek tartják, hogy elhatárolják magukat a múlt fasiszta mozgalmaitól, amelyek lejáratták magukat. Az egyes áramlatok konkrét elemzése azonban azt mutatja, hogy jó néhánvuk — közvetve vagy közvetlenül — a két világháború közti időszak fasiszta mozgalmaiban gyökerezik. Programjaikban összekapcsolják az uralkodó osztály társadalmi-politikai konzervatiz- rrtusát ós reakciósságát a kispolgári illúziókkal és a kispolgári lázadással, ami egyik ismérve volt a fasizmusnak a háború előtti időszakban is. Ezért különösen nagy szükség van az éberségre a látszatra nem fasiszta jellegű szélsőséges mozgalmakkal és a zavaros ideológiái ú szélsőséges — esetenként terrorista — csoportokkal szemben. (A Krasznaja Zvezda egyik legutóbbi elemzése figyelemre méltó módon bizonyítja, miként olvadhatnak — bizonyos körülmények közt szinte mégkülönböztethetetlenül — egybe a neofasiszta csoportok magukat szélsőbaloldalinak nevező, maoista hangulatú csoportokkal és tegyük hozzá: amikor pedig nem olvadnak egybe, akkor egymás kezére játszanak.) A fasizmus elleni harcot, ez a történelem egyik tanulsága, (nem lehet elég korán kezdeni. A másik tanulsága: nem lehet túl korán abbahagyni. Amiből az is következik, hogy az antifasiszta harc, amely egyszersmind a demokráciáért, s a nemzeti függetlenségért folyik, mit sem vesztett fontosságából, időszerűségéből, vajda Péter (Folytatás az 1. oldalról) mesztés színvonalának emelése, az elavult géppark cseréje, valamint a terménytároló-kapacitás bővítése. Ugyancsak 1980-ig szeretné a gazdaság az állattenyésztő-telepek szétszórtságát megszüntetni új, szakosított telepek építésével. A sertéstenyésztő-telepek közül jelenleg a gazdaság központi szakosított telepe a legkorszerűbb, amelyet a mezőhegyesi látogatás alkalmával Lázár György is megtekintett, és elis- j méréssel nyilatkozott az itt dől- j gőzök munkájáról, az elért te- j nyésztői eredményekről. A ven- i dégek a gazdaság peregi kerületében megtekintették az 1968- ban épült korszerű tehenészetet, amelynek állománya ebben az [ évben több mint másfél millió liter tejet ad a népgazdaságnak. I Ezen a telepen megközelíti a i négyezer litert átlagban i egy te- I hén évi tejtermelése. A miniszterelnöknek megmutatták a | kamráspusztai hízómarhateleDei - is, ahol abrakos hizlalással, kö- j teilen technológiával tartják a szarvasmarhákat. A mezőhegyesiektöl való bú- cs(ázásakor Lázár György kije- i lentetté, nagyon jó dolognak ■ tartja, hogy az állami gazdaság az intenzív > fejlődés magasabb | fokához érkezett és a terme- i lés fejlesztését komplexen ' igyekszik megoldani. Felhívta a figyelmet arra, hogy a terme- ! lésben elért mennyiségi ered- | menyek után az erőket most már a minőségi követelrpények teljesítésére kell összpontosítani. Példaként megemlítette, hogy cukorrépából már elegei termel az ország, éppen csak a cukortartalmat kell fokozni ahhoz, hogy ne szoruljunk cukorimportra. Lázár György Békés megyei j látogatásának utolsó állomása I Orosháza volt. A miniszterelnök I kora délutáni órákban érke- zett az Orosházi Üveggyárba, | amelynek két hatalmas üzemén ' — az öblösüvegeket, illetve hú- | zott síküveget előállító gyárrészlegen —■ Czina Sándor, az Üvegipari Művek orosházi gyárának igazgatója kalauzolta végig. A tavaly óta folyamatosan termelő új síküvegüzemben a miniszterelnök találkozott és elbeszélgetett a Dózsa brigád tagjaival, majd a Vállalati központban a vállalat gazdasági, társadalmi és politikai szervezeteinek vezetőivel. Az üveggyár igazgatója elmondta, hogy a két üzem évi termelése meghaladja az egy- milliárd forintot. Ezt a termelési értéket egy háromezer tagú dolgozó kollektíva állítja elő. akiknek túlnyomó többsége, 136 szocialista brigádot alkotva, | részt vesz a munkaverseny- j mozgalomban. A jelentős ex- ! portterveket teljesítő gyárban j most kísérleteznek azon, hogy í hasznosíthassák az üveggyári j hulladékot, s ezzel fokozzák az üveg előállításának gazdaságosságát. Ezzel és egyéb szervezési, takarékosködási intézkedéssel érhető el az, hogy a tervidőszak végére az öblösüveggyár mellett a síküvegüzem is nyereséggel termeljen. Lázár elvtárs kérdésére válaszolva. a vállalat vezetői beszámoltak arról is, hogy a fiatal | gyárban a dolgozók többsége is I fiatal. Ennek előnyei a rpozgal- I mi élet ben, a munka verseny- mozgalomban egyaránt megmutatkoznak, a fiatalok társadal- i mi munkaórák ezreivel segítik ! a közösségi célok megvalósító- j sát. Ugyanakkor a vállalat is mindent megtesz a dolgozók munkahelyi szociális ellátása- | nak javításáért. A Miniszterta- \ nács elnöke a tájékoztatót meg- i köszönve, kívánt sikert a lelkes I gárdának az ötödik ötéves tervben megfogalmazott további fejlesztések eredményes megvalósításához. Az üveggyárból az orosházi | Új Élet Tsz központjába vitt Békés megye vendégének és kíséretének útja. A termelőszövet- j kezet állami díjas elnöke. Varga Mihp,ly a közös gazdaság ere-d- . ményeiröl és törekvéseiről szólva, elsősorban az új közgazda- [ sági szabályzók működésének, hatásának tapasztalatairól tájé- 1 koztatta a miniszterelnököt Elmondta, hogy a gépesítés fokozásával a növénytermesztésben és az állattenyésztésiben egyaránt a korábbinál gyorsabban nő az egy év alatt előállított termelési érték. Ugyanakkor éppen a gépesítés az, amely feleslegessé teszi a mezőgazdasági munkaerő egv részét. Ezzel az egy dolgozó tagra jutó tenue- lési érték ugrásszerűen megnő, ami viszont az új szabályzók szerint nagyobb adót von maga után. Az orosházi Új Élet Termelő- szövetkezetben, ahol a legfőbb növényeket, így a kukoricát, a búzát, a cukorrépát iparszerű módszerekkel termesztik, és a 400 hektár zöldség növénvápo- Jási és betakarítási munkáit is gépekkel végzik, ugyancsak várható az elkövetkező években a dolgozók számának csökkenése. Ez természetesen nem gátja, hanem következménye a fejlődésinek — állapította meg a miniszterelnök. elismeréssel nyugtázva a Minisztertanács Vörös Zászlaját kiérdemelt szövetkezet eredméns'eit. Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének kétnapos Békés megyei látogatása az orosházi Űj Élet Termelőszövetkezet gazdagon termő kukoricatábláinak, a tsz terményszárítójának. gabonatárolójának, tésztaüzemének és baromfitenyészetének megtekintésével ért véget. A miniszterelnök a hivatalos búcsúztató után, az esti órákban utazott el megyénkből. I Határssemlén a® orosházi Új Élet Termelőszövetkezet vezetőivel UtíiUti Veress &.)