Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-10 / 188. szám
Gyorsuló léptek Kultivátor a paprikaföldön Az elmúlt héten 100 milliméter csapadék hullott — jégveréssel tarkítva — a dévaványai Aranykalász Tsz paprika- és paradicsomtábláira. Végül is kultivátor ral kellett (képünkön) lélegzethez juttatni a sokat szenvedett növényeket az összetömörödött talajokon (Fotó: Kocziszky László) Intenzív termelésnövekedés az iparban — Jelentősen emelkedtek a lakossági szolgáltatások H Közponii Statisztikai Hivatal Békés megyei igazgatóságának jelentése 1976 első télévének eredményeiről 1976. AUGUSZTUS 10., KEDD Elégedetlenek nem lehetünk, de túlzottan elégedettek sem, gyorsuló léptekre van szükség a gazdaságfejlesztésben, így summázhatjuk az év első felének tapasztalatait a népgazdasági terv teljesítésében. A felemás értékelést aligha a bizonytalanság okozza, sokkal inkább a haladás és az elmaradás jeleinek váltakozása. Így pédául a szocialista ipar termelésének 4,4, az élelmiszeripart leszámítva, 6 százalékos növekedése az esztendő első hat hónapjában magába foglalja néhány terület dinamikus fejlődését, de azt szintén, hogy. égy re több tekintetben a tervezett feladatokat részben sikerült csak végrehajtani. Ez utóbbiak élére a külkereskedelmi forgalom tavalyitól elmaradó mértéke kerül, azaz az exportfejlesztésre ható erőfeszítések még nem hozták meg gyümölcseiket. Hiba lenne persze türelmetlenkedni, s úgy vélekedni, a kivitel gyors fokozásához minden feltétel adott volt. A belső, hazai feltételek egy része — így egyebek között az új szabályozók ismerete, a támogatások megállapítása stb. — késett, s a külső piaci magatartást sem lehetett teljes pontossággal megítélni. Az objektív akadályok azonban ne takarják el; meglehetősen sok nehézkességgel, tétovasággal, vaskala- possággal találkozhattunk mind a vállalatok, mind az irányító szervek tevékenységében. Abban nem volt hiba, hogy az export- növelés szükségességét mindenütt belássák. Ahogyan azonban a gyakorlati munka igazodott ehhez, azt a mértéket korántsem nevezhetjük a lehetséges határ megközelítésének. Qondjaink egyike csupán ez, de nem a könnyűek közül való. Mert folytathatjuk azzal a kedvezőtlen helyzettel, mely a növényi és állati termékek, az élőállatok felvásárlásában, forgalmazásában, élelmiszeripari feldolgozásában kialakult, ami viszont abban játszott tetemes súllyal közre, hogy a kiskereskedelmi árszínvonal a tavalyinál 4,1 százalékkal magasabb lett. A gazdasági tevékenység jellegzetessége a részletek szoros összefüggése. Ha tehát a népgazdaság egyik területén a teljesítmény elmarad a kívánttól, a tervezettől, akkor ez más részterepek sokaságán is érezteti hatását, következményeit viselni kell, akár tetszik ez, akár nem. E szemléletmód és gyakorlati felismerés terjedése fontos feltétele annak, hogy a léptek gyorsulhassanak, a fejlődés a termelőágazatokban, a bel- és külföldi értékesítésben kiegyensúlyozottabbá váljék. Az ötödik ötéves terv kezdete, a tíz fél esztendőből az első megle* hetősen bonyolult, s a korábbiakhoz képest nehezebb körülmények között telt el. Éppen ezért lényeges eredménynek tarthatjuk, hogy a termelés- növekedés teljes egészét az iparban és az építőiparban a termelékenység emelkedése fedezte, meggyorsult a nagyberuházások kivitelezése, s a lakosság pénzbevétele 4,8 százalékkal bővült. E kiragadott tények arról tanúskodnak, mód van a folyamatos haladásra, s több területen ez megvalósult. A gondot az okozza, hogy ott is adóssággal fejezték be az esztendő felét, ahol rendelkezésre álltak a jobb, célszerűbb, gyorsabb haladás forrásai, módjai, eszközei. Csak valahogy a vállalkozó szellem, a vezetői bátorság, a termelői közösségek kezdeményező kedve hiányzott hozzá, s ha esetleg mégis megvolt, akkor nem kapott teret. Az a nagyobb figyelem, amely a termelőberendezések kihasználtságának növelését, a takarékosságot, a versenyképes áruk arányának fokozását kíséri, elismerést érdemel. Erre az elismerésre — amit a társadalom sok formában ki is fejez — a jelerileginél többen rászolgálhatnának, mert módjuk van rá. Az kellene hozzá, hogy nagyobb hozzáértéssel, lelkiismeretességgel elemezzék tartalékaikat a termelékenység fokozásában éppúgy, mint új vevők meghódításában, a gyártmányok korszerűsítésében. Sajnos, sok helyen nem ezzel telt az év első hat hónapja, hanem siránkozással, magyarázkodással, kifogások keresésével. Amihez azután társultak irányítási nehézkességek, kapkodás szülte intézkedések, az ágazati kapcsolatok koordinálásában elkövetett hibák. Mindezek olyan tanulságok, melyek magukban hordják a teendőket, azt, hogy hol és miben szükséges határozottabban gyorsítani a cselekvést, mi az, ami megkülönböztetett figyelmet érdemel, s ezzel növekvő felelősségvállalást. Ez utóbbi nélkül ugyanis nagyon keveset ér mindenfajta tetszető« terv, kecsegtető program, mert felelősséggel párosult következetes cselekvés híján papíron marad. Az ebből származó veszteség közös, bár mitagadás, ezt sem a bér- és bérjellegű jövedelmek növekedésénél, sem a rendkívül gyorsan gyarapodó pénzbeli társadalmi juttatásoknál — a tavalyihoz mérten 13,3 százalékkal voltak nagyobbak az év első felében — nem éreztük. E kettősség hosszú ideig aligha tartható fenn, s mivel vissza-) lépni nem, akarunk az életszínvonalnál, a termelés ezernyi dolgában szükséges előbbre jutnunk, mégpedig gyorsuló ritmusban. Mészáros Ottó Az ötödik ötéves terv első évének eddigi tapasztalatai szerint a megye gazdaságának eredményei, s a lakosság életkörülményeit befolyásoló főbb tényezők összességében az éves előirányzatok, illetve a közgazdasági szabályozó rendszer új eszközeinek céljai szerint alakultak. Kivételt képez — az időjárástól függően — a gyümölcs- és zöldségtermelés, amelynek eredményei a kívánatosnál mérsékeltebbek. A kalászos gabonafélék minősége és hozama a korábbi évekénél kedvezőbb. Az állattenyésztésben a második fél évben a tartási és árutermelési eredmények fokozása kívánatos. Az éves célkitűzéseknek megfelelően az ipari termelés növekedését kizárólag a termelékenység emelkedésével biztosították. Ehhez hozzájárult a gépi beruházások, a műszaki fejlesztés előtérbe kerülése is. A lakosság központi forrásból származó pénzbevétele nagyjából az előző év azonos időszakának szintXXXI. ÉVFOLYAM, 188. SZÁM jét érte el. A kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbinál mérsékeltebben emelkedett. Tovább fokozódott a lakossági szolgáltatások iránti igény, illetve annak kielégítése. A gazdaságban és a társadalmi szolgáltatásokban elért eredményeket, változásokat a alábbiak jellemzik: Beruházások A rendelkezésre álló végleges adatok alapján a megyében 1971 —1975 között a szocialista szektorban 15,6 milliárd, ebből 1975- ben 3,6 milliárd forint beruházást eszközöltek. A negyedik ötéves tervidőszak beruházásainak — öt év átlagában — 33 százalékát az iparban, 41 százalékát a mezőgazdaságban teljesítették. Az összes beruházás kb. 40 százalékát a műszaki fejlesztésre, gépesítésre fordították. Például 1973—1975 között, amíg az építési jellegű beruházások évente 4—5 százalékkal emelkedtek, addig a gépi beruházások összege Elutazott a Békás megyei uszty-ilimszki építőbrigád Tegnap, augusztus 9-én a reggeli órákban elutazott Békés megyéből az az építőbrigád, mely részt vesz az uszty- ilimszki cellulózkombinát építkezésén. A tizenhat fiatal az elutazás előtti napokon kapta kézhez ünnepélyes KISZ-taggyűlésen megbízó- levelét. Augusztus 8-án a KISZ Békés megyei bizottsága Békéscsabán, a KISZ-isKolán fogadta az elutazókat és hozzátartozóikat. A búcsúztatón részt vett Gyulavári Pál, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, Kutas Gyula, az MSZMP megyei bizottságának ifjúsági referense, Duna Mihály, a Békés megyei KISZ-bizottság titkára, valamint Balázs János, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának politikai főmunkatársa. Duna Mihály a megyei KISZ-bizottság nevében emlékzászlót nyújtott át az építőbrigádnak, majd átadta a MÉSZÖV ajándékcsomagjait. Gyulavári Pál elvtárs üdvözölte az ünnepség résztvevőit, sok sikert kívánt felelősségteljes munkájukhoz, mellyel Békés megyét képviselik a nemzetközi ifjúsági építőtáborban. A békéscsabai állomáson a MÁV KISZ-bizottsága búcsúztatta a fiatalokat, akik Budapesten csatlakoznak a 300 fős magyar építőbrigádhoz. Innen hétfőn az esti órákban különvonattal utaztak Moszkvába. (volumene) 12—13 százalékkal nőtt. E kedvező folyamat 1976- ban is érvényesül. A tanácsok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek első félévi fejlesztéseiben az építési jellegű beruházások csökkenésével szemben a gépi beruházások összege 34, illetve 21 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbihoz képest. A megye jelenlegi legnagyobb beruházásán — a Gyulai Húskombinát építésén — tartják az ütemet. Az első fél évben az éves pénzügyi előirányzat 52 százalékát teljesítették. Ipar Az év első felében az állami ipar termelése 3, a szövetkezeti iparé 12, a szocialista iparé együttesen 5 százalékkal emelkedett, amely —ütemében — megfelel az éves előirányzatnak. Ezt a termelésnövekedést az ipar az egy évvel ezelőttihez viszonyítva lényegében változatlan létszámmal érte el. A termelésnövekedés tehát egészében intenzív mó^en -jött létre. (Folytatás a 4. olrínlryn \