Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
Fiatalok a szövetkezeti vezetésben Néhány adat elöljáróban: a Szarvasi Műanyagfeldolgozó és Játékkészítő Szövetkezet nemcsak a városnak, hanem a megyének is az egyik legdinamikusabban fejlődő szövetkezete. Tavaly 58 milliós értéket állítottak elő,. Az idei első fél év: 32 millió. Néhány éve alig dolgoztak többen háromszáznál. Ma már 410 a létszámuk. Üj üzemrésszel bővültek: a Taurus Gumigyártó Vállalattól átvették a sípoló műanyag' baoák gyártását. A pesti állami vállalatnál ez ráfizetéses volt. Náluk már nyereséges. A szövetkezet vezető testületéinek csak. nem hetven százaléka harminc éven aluli.. A tagság is — átlag, életkorát tekintve — fiatal. A vezetők bátran „emelik ki" a legrátermettebb, legügyesebb fiatalokat, akik felelősséggel állnak helyt irányító posztjaikon. Két ilyen fiatalt mutatunk be az alábbiakban. Másfél év alatt csoportvezető Szökés, élénk szemű lány tg- rinyi Katalin. Huszonegy éves. Szabó ipari tanuló volt a helyi háziipari szövetkezetben (ma már Szirén), de a szakma megszerzése után tanulni ment i a fővárosba. Gyermekgondozónő szeretett volna lenni. Fél évig tanult, közben a Bajza utcai bölcsődében dolgozott. Aztán felmondták az albérletét és drágább bérű lakásba nem futotta kis fizetéséből. Hazajött Szarvasra és jelentkezett az akkor induló műanyagbaba-részleghez a játékkészítő szövetkezetbe. Fes. tő lett. Korábban is nagy kedv. vei foglalkozott festéssel. Az ügyes kezű babafestőről — aki végeredményben a Bajza utca után is a babáknál maradt — hamar felfigyeltek ,a vezetők. Kati nemcsak megszerette ezt a munkát, hanem feladatot vállalt a szövetkezet mozgalmi életében is és egyik kezdeményezőA Diplomás Király dörgött és köpött. — Az ilyen szaralak menjen legelni.„ Sajgott mindene, vér borította a fejét, hörgőit a melle, és tántorogva, a falat tapogatva ment végig a folyosón. A sí pólós mellű emberek fura- kodtak mellé. Fogták a kabátját, segítettek vánszorgásában, és amikor senki sem hallotta, suttogva kérdezték: — Merre van az a piros jószág, meg a Pásztora? —- A hullámtérben... — Mindenkinek ad tejet? Aki arra' érdemes... — Mást nem? — Napfényt hoz, a vakoknak szemüveget, a csüggedőknek vigaszt, az elesetteknek mankót, a virágnak virágot,. a kőkerítésre ajtót vág és teméntelen Fényt, hogy meleg legyen minden zug, minden tenyér... Mire felmászott a kerítésre, nyoma veszett a talicskának is. Vánszorgott haza a sárban, a hóban,, az iszonyatos borulásban. Még sötétebbek lettek a felhők, még tömöttebbek. Arra gondolt, hogy a világon nincs annyi szél, ami ezt a teméntelen felhőt széjjel tudná riasztani... Az ilyen szelet vaskapuval zárjákn el a világ elől, bilincsbe verik, és hegyesre fent szuronyokkal őrzik... De mi lesz akkor, amikor majd a szél erősebb lesz, mint a szurony...? Táplálta a gondolat, és kísérte végig az úton a mélyen c-”'ngő fekete felhők alatt. (Folytatjuk) je volt a szocialistabrigád-ver- senynek. Teljesítménye kitűnt a többiek közül. Ezért bízták meg a festőszalag vezetésével, amikor elődje szülési szabadságra ment. Tizenhét társának „első embere" lett, ahogy itt mondják- Néhány hónap múlva már a minőség ellenőrzésével bízták meg és amikor a csoportvezető is szülési szabadságot kapott, egybehangzó vélemény szerint őt nevezték ki csoportvezetőnek. M<*st már 54 társának a munkájáért felel. Mindez másfél év alatt történt és irányításával — kollégái helytállásával — a babarészleg már tavaly elérte azt a szintet, melyet a Taurus begyakorlott dolgozói tartottak. Az idén pedig az első fél évet jelentős nyereséggel zárták. I diszpécser Azt mondta az ugyancsak fiatal főmérnök: majd a diszpécser bemutatja önnek a szövetkezetei. Ügy gondoltam, olyan ma- gamkorabeli szakival 'fogok végigkajtatni a részlegeken, ám a diszpécser — Gyurcsik Pál — még huszonnégy éves sincs. En_ nek ellenére olyan szakértelemmel magyarázta a részlegekben folyó munka technológiáját, a szövetkezet múltját, jelenét és jövőjét, hogy meg is kérdeztem tőle: honnan ez a nagy ismeret. A következőkből. Érettségi után müanyagformázó tanuló lett a szövetkezetben, de azon túl is minden érdekelte, amit a különböző részlegek csináltak. Fel. szabadulása után katona lett, majd ismét visszakerült a szövetkezetbe. Megkérdezték tőle: elvállalná-e a termelési folyamatok összehangolását, irányítását, a diszpécserséget? Persze ehhez tanulni is kell. Elvállalta és tanult. Esztergomban, a technológiai ismeretek elsajátítását nyújtó tanfolyamon. Azóta a gyakorlatban is csinálja, amjt tanult. Jól csinálja. Pedig egy fejlődő szövetkezet termelésellenőrzése nem kis feladat. De ő már a jövőbe is néz. ami még nagyobb es szebb feladatokat ró rá. és az egész kollektívára. Már épül az újabb üzemrész, amelyben majd helyet kap az Árpád sori részleg és akkor egy telepen lesz végre az egész szövetkezet. Ttt lesz a „fröccsöntés" és újabb gépek segítségével 1980-ig itt fogják megvalósítani a pvc hulladékanyagok feldolgozását is. A szövetkezet már megrendelte ehhez az új lóliahúzó hengerszéket. Bátrak, merészek — Mi a véleménye a fiatal vezetők munkájáról? — kérdeztük Forgó Istvánnál, a szövetkezeti bizottság elnökét. — Vállalkozó szelleműek, bátrak, merészek a mai fiatalok. És amit vállalnak, azt felelősséggel, nagy tenniakarással meg is valósítják. A rutinjuk még hiányos, de ebben segítjük őket mi, az idősebbek ... Ehhez még hadd tegyük hozzá, hogy bátrak és merészek a szövetkezet idősebb vezetői is, akik ugyancsak felelőséggel bízzák meg a fiatalokat irányító feladatokkal. V. o. Nyáron az öntödében Az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat békéscsabai öntödéjének kapujában levő tábla egy portás, két géplakatos, két anyagmozgató és két öntödei segédmunkás felvételét hirdeti. öntők jelentkezését nem várják. Őket nem kell pótolni. Akik itt vannajr, hosszú évek óta hűek az öntödéhez. Törzs- gárdatagok. Eszükbe sem jutna, hogy máshová menjenek. Pedig éppenséggel nem rózsásak a munkakörülmények. És Náná- si Imre műszaki csoportvezető tájékoztatása szerint az V. ötéves tervidőszakban változás nem is várható, csak később. Nekem 2,8 százalék volt a se- lejtem Délután egy óra elmúlt. A formázás nagyrészt befejeződött, fél kettőkor kezdődik az öntés. Melis Béla, a Csepeli Híradástechnikai Gépgyárnak egy nagy fúrógéphez talapzatot, a vízügyi igazgatóságnak 10 kisebb csőidomot formázott. Közben tszinte fel sem nézett a munkából. Ám ő az a fájta keménykötésű ember, aki nemigen-, szokott kifáradni. Aj magyarázata pedig egyszerű: — Huszonkét éve szinte mindennap ezt csinálom — mondja, s egy kis szünet után még hozzáfűzte; — Több-kevesebb sikerrel: Menten rákérdezek. — Mikor több a siker? — Ha jó az öntvény. Csak azért fizetnek. A selejtért egy fillér sem jár. — Az elmúlt hónapban milyen volt az arány? — Nekem 2,8 százalék volt a selejtem, vagyis 100 forma után még 3 sem és öt a megtűrt. — Ez tehát a- „több siker”. Ilyenkor mennyit keres egy öntő? — A négyezer összejön. Lny- nyi kell, hogy egyen és igyon is az ember. Itt bent szóda és tej van ingyen, munkaidő után meg sör pénzért, de sajnos néha még azért sincs. Egyébként a munkakörülményekről nem valami nagy elragadtatással nyilatkozik: — Rossz a tető. esőben beázik. szüle a hely, gátoljuk egymást a munkában, főként nyár ron, a nagy hőségbej) a szellőzóberendezés mit sem ér, a levegő tele van porral, gázzal. Minden termelési tanácskozáson megkérdezzük: mikor lesz végre új öntödénk? A környékbeli lakók a pokolba kívánnak már minket, mert jócskán jut nekik is a porból meg a gázból. Hajó-góliát Az ukrajnai Nyikolajevben megkezdték a legnagyobb szovjet hajó építését. A hajó 131,3 ezer tonna vízkiszorRásű lesz, s a legkülönbözőbb termékek — gabona, szén, érc, kőolaj — szál. litására alkalmas. A hajó a nagy teljesítményű motorokkal óránként 15 mérföldé« ' sebességgel haladhat, és „tankolás” í nélkül a leghosszabb útja 25 ezer mérföld lehet. A legénység, nek egyszemélyes légkondicionált kabinokat készítenek a ha- jofeflélzet legcsendesebb részén. 1975-ben a szovjet kereskedelmi tengeri flotta „összes vizki- szorítása” meghaladta a 15 millió tonnát. Az új ötéves tervben ez harminc százalékkal növekszik. (BUDAPKESS—APN) Itt nem kell szilárdítani a munkafegyelmet Lakatos Gábor olyan testalkatú, mint valami nehezebb súlycsoportba tartozó birkózó, ő azonban a mostanáig tartó kéziformázás után még egy harmatsúlyú ellenféllel sem szívesen mérkőzne. — Na — mondom — akkor este a tv-torna is elmarad. — Azt azért ritkán hagyom ki. Csak amióta előbbre hozták az idejét, mert akkor még rendszerint a kertben vagyok. Most egy kis melléképület elkészítésével bajlódom. A növényekkel is törődni kell. A levegő meg jól esik az öntödei munka után. — Biztosan termett sok zöldség a kertjében... — öntöztem, öntöztem, de csak. kannával. Gumicsővel nem lehetett, mert tiltották Békésen. Én meg olyan vagyok, hogy megtartom a rendeleteket. Ezért aztán nincs valami nagy termés. Gondolatban most leginkább az foglalkoztatja, hogy Gábort, a. fiát -7- aki az idén érettségizett —; felvették a Kahdó Kálmán Műszaki Főiskolára. A feleségével együtt nagyon örül neki. . Az öntödébe jó érzéssel jár be. Megbecsülik, rpint mindenkit. aki ért a szakmájához és tisztességesen dolgozik. A mérce pedig egyforma, kivétel nincs. S az a szabály, hogy ami jár, az jár. A vezetők is így gondolkoznak. A jó légkör kialakításának és megóvásának ő — mint a szak- szervezeti bizottság titkára — az egyik részese. Hogy mit ért jó légkör alatt, azt így próbálja megértetni: — Nálunk nem kell szilárdítani a munkafegyelmet. Például reggel háromnegyed nyolckor kezdődik a munkaidő, de fél nyolckor már majd mindenki itt van. Nem más, az élet követeli, hogy minden percet kihasználjunk. — És meglátszik a kereseten? — Talán igen. Autója ugyan csak Molnár Zoltán üzemvezetőnek, Villányi József mintakészítő asztalosnak, Baukó Mihály betanított öntőnek és Tóth III. István rámoló csoportvezetőnek van, de másoknak is lehetne. Többen azonban inkább házépítésre fordítják a keresetüket. Az öntőbrigádból például már Varga József és Tóth Bálint öntőnek. Megyeri Mihály, Tobai István. Ragács János és Andrej Györgynek épült háza. Én is építettem. Segítettünk egymásnak és megyünk mind, ha szükség lesz ránk. Persze van olyan is, aki utazásokra költi a pénzét. Kosa Pál hosszabb ideig tartó betegség miatt lemondott a brigádvezetői tisztségéről. Utódjául Tóth Bálintot választották meg, aki ugyan a fiatalabb korosztályba tartozik, de ért a szakmához, s ahogy mondják, hangja is van. Megmondja a véleményét, ha nem tetszik valami. Nemcsak a brigádtársainak, hanem a művezetőnek és az üzemvezetőnek is. Ilyen helyen persze nem valami nagy „hőstett" a véleménynyilvánítás, mert inkább elvárják, mint haragudnának érte. Persze csak akkor, ha az a termelés eredményesebbé tételét, a köz javát szolgálja. Mert gond akad jócskán, amit különösen az öntöde zsúfoltsága okoz. Ennek a zsúfoltságnak az a magyarázata, hogy mind több a megrendelés, amiről Tóth Bálint így beszél: — Ahogy a villamosipar fejlődik, úgy kell nekünk is egyre jobban „hajtanunk". A megye üzemeinek is egyre több öntvényre van szükségük. Ne.ha jön valaki és azt mondja: ha holnap reggelre nem csinálják meg, leáll a munka az egész üzemben. Mit tehetünk? Ha kínnal-keservvel is, de megcsináljuk. n Még nehezebb a helyzet, ha néhány vasdarabot hoznak, (ami egy összetört gépalkatrész), hogy annak alapján készüljön el az öntvény. A mintakészítő szakmunkások ilyenkor törhetik a fejüket. De kijut a gondból az öntőknek is. — Nem is olyan régen még 11Ő0 tonna öntvény készült évenként, most már 1300 tonnánál is több. mégsem tudunk minden megrendelést teljesíteni— mondja végül is Tóth Bálint. Ahogy a villamosipar fejlődik... Fotó: Kocziszky László A 200 tonna többletet pedig nem létszámemeléssel, hanem a termelékenység növelésével éri el az öntöde. Azzal, hogy a betanított öntök közül azok, akik 3—4 éve itt dolgoznak, szakmunkásképzésben vesznek részt és az idén ősszel vizsgáznak. Máris hozzáértő emberek, akikre komoly feladatokat lehet bízni. Ide kötődnek, megszokták és megszerették ezt a légkört, amit a törzsgárda alakított ki, s ők is igyekeznek jó munkával megbecsülést szerezni. Már elviselhetőbb a meleg, mint amilyen a kánikulában volt. De akkor sem csökkent az ütem. Erdős Antal művezető ezekre a napokra így gondol vissza: — A kemencénél 55—60 fokot mértünk. Porral, gázzal telt meg a szűk helyre beszorult forró levegő. Alig tudtunk lélegzetet venni. Mindenki szinte szótlanul és roppant idegesen dolgozott, közben itta a rengeteg szódavizet. A szódavíz persze nem reprezentációs ital, mint az a fél liter tei sem, ami naponta jár az öntőknek, öntvénytisztítóknak és rámolóknak. hanem védőital. Nem is úgy kell elszámolni. mint reprezentációt, hanem tíznaponként írásban név szerint be kell jelenteni a vállalatnak, hogy ki ivott tejet. Ezen az óvatosságon Erős ‘Antallal és néhány öntővel derülünk is egy jót. Pásztor Béla