Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

Megérkeztek sportolóink Montreálba A jugoszláv olimpiai küldött­ség egy része már az olimpiai faluban tartózkodik, s az újság, •'rók érthetően a távolugrás nagy favoritját, Nenad Sztekicset ke. resik, de hiába. A 25 éves egye­temi hallgató — edzője, Marin- kovics tanácsára — csak 8—l(j órával a versenye előtt érke­zik Montrealba. Mestere ugyan, is nem tartja szükségesnek ak­ii matizálódását, úgy véli, hogy sokkal jobb egyből a pályára menni... Sztekics egyébként a jugo- szlávok első számú olimpiai re­ménysége. Ügy tartják, hogy aki egyszer már tudott az olimpia városában 845 centimétert ugra­ni, az képes erre másodszor is. Sztekics az előolimpiára még 824 cm-es jugoszláv csúccsal érkezett Kanadába, aztán ki­ment a pályára kipróbálni az ugróhelyet, s a már említett csaknem nyolc és félméteres eredményével egyszerre Európa legjobbja lett. A XXI. játékokra hihetetlen szorgalommal és aka. rással készül, napi edzéseinek fő részét ugrástechnikája csi­szolása jelenti. Sokat várnak kosárlabda-vá­logatottjuktól, s titokban ezüst, éremre gondolnak. Ez pedig azt jelentené, hogy a két „nagy”, a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok közül egyikét megelőzik. ] Bíznak abban, hogy férfi kézi-. labda-válogatottjuk megvédi J négy évvel ezelőtt megszerzett! elsőségét — annak ellenére, hogy „müncheni aranykovács” edzőjük, Vlado Stencl jelenleg az NSZK-t, az egyik rivális csa. patot készíti elő a játékokra. * * * Montrealban a legtöbb érem az atlétikában talál gazdára, kö­vetkezésképpen az esélyesekkel kapcsolatos találgatásokra is itt adódik a legbővebb lehetőség. A sportok királynőjének szak­ága, az ugrás reprezentánsát mutatja be az MTI: Rosemarie Ackermann (NDK) \ Azzal az előnnyel indulhat a1 24 esztendős magasugrónő, hogy csaknem két éve világcsúcstar­tó: 1974 szeptemberében, Ró­mában 19ö cm-t ugrott, ezt idén májusban Drezdában „megtol­dotta” 1 centivel. A két év so­rán az összes nagy viadalt meg­nyerte, amelyen indult. Münchenben csak a 7. helyet tudta megszerezni 185 cm-rel, Montreal viszont a legértéke­sebb érmet hozhatja. * « • akarat jellemezte, csakúgy, mint annak idején Tokió előtt. 200, 400 m., 4x100-as váltó: triplá- zik-e a világhírű „Páni”...? John Walker (Üj-Zéland). ’Vi­tathatatlanul ő volt „1975 atlé­tája”. Azóta is legenda övezi 1 méríöldes (3:49.4 perc) világ­csúcsát, mivel neki sikerült el­ső alkalommal 3:50-en belül fut­nia. 1976 rosszul indult: nehezen gyógyuló achilles-sérülése gá­tolta előkészületeit, a híres új- zélandi köz’éptávfutó-iskola je­lenlegi legnevesebb egyénisége azonban pár napja igazolta, hogy formája a régi. 2000 méteren „búcsúztatta” az egyik legré­gibb világrekordot, 4:51.4 perces idejét ráadásul már egy héttel előbb „beharangozta”... önbiza­lom dolgában tehát nagyon jól áll a 23 éves, ideális felépítésű futó, akitől azt várja a világ, hogy a tanzániai Bayival — re­mélhetőleg — létrejövő 1500-as randevúja 3:30 percen belülre „helyezi” a csúcsot... (MTI) * ♦ * Hétfőn este fél nyolc után (magyar idő szerint fél egy után) megérkezett Montrealba a ma­gyar olimpiai küldöttség máso­dik csoportja. A fogadásnál megjelent Bartha János, hazánk kanadai nagykövete, valamint Páder János, az OTSH elnökhe­lyettese, a Magyar Olimpiai Bi­zottság titkára. Az érkező csoport „parancsno­ka” Kovács János, az OTSH fő­osztályvezetője volt. A PAN— AM amerikai légitársaság kü- löngépén 125 sportoló, 23 ver­senybíró, két kongresszusi kül­dött, valamint a nemzetközi if­júsági táborban résztvevő 15 magyar fiatal kapott helyet. A különgéppel érkezett Fejti György, a KISZ KB titkára, ma­gyar küldöttség vezetőségének tagja, az ifjúsági táborban részt­vevő csoport vezetője. A gyors útlevél- és vámvizsgálat után a sportolók az olimpiai faluba hajtottak, ahol hamarosan el is foglalták helyüket. A különgép­pel érkezett még 5 kajak, illetve kenu is, amelyeket a repülőtér­ről az olimpiai versenyek szín­helyére szállítottak. (MTI) Horgászat A Körösvidéki Sporthorgász Egyesület július 17-én, szomba­ton, 13 órától, másnap, 18-án 11 óráig rendezi hagyományos élővízi halfogó versenyét, mely a Hármas-Körös csárdaszállási szakaszán kerül megrendezésre. Jelentkezni a csárdaszállási horgósztanyán lehet 17-én, dél­után 15 óráig. A Magyar- Birkózó Szövetség július 10—11-én meghívásos nemzetközi versenyt rendezett Budapesten, a Sportcsarnokban, melyre Hegedűs Pált és Bokor Sándort, az Orosházi Spartacus két tehetséges ifjúsági verseny­zőjét is meghívta. Az 56 kg- osok súlycsoportjában Hegedűs harmadik helyezést szerzett. Birkózásán látszott, hogy év végi vizsgái miatt nem tudott kellőképpen felkészülni e ver­senyre. A 65 kg-os súlycsoportban Bokor Sándor második helyen végzett, e rangos nemzetközi versenyen, maga mögé utasítva az idei magyar bajnokság helye­zettjeit. Bátor, kezdeményező birkózásával közel 1 állt ahhoz, hogy a dobogó legmagasabb fo­kára állhasson. A verseny után meghívást kapott a tatai edzőtáborba, ahol a közelgő IBV-re készülnek a szabadfogású birkózók. Minden remény megvan arra, hogy Bo­kor Sándor szorgalmas munká­ja jutalmául a válogatott me­zét magára ölthesse. F. B. Jól szerepeltek ejtőernyőseink Miskolcon került megrende­zésre július 7—11. között a Ma­gyar Népköztársaság Kupa ej­tőernyős területi döntője, me­lyen Békés, Borsod, Szabolcs és Szolnok megye versenyzői mér­tek össze tudásukat. A verse­nyen kitűnően szerepeltek a megyénket képviselő békéscsa­bai MHSZ Repülő- és Ejtőer­nyős Klub tagjai. Bizonyítja, hogy az összetett verseny első tíz helyezettje között öt békés­csabai végzett. Eredmények. Egyéni célbaug- rás 700 m. 1. Ondrejcsik Mihály (Békés megye). 2. Dabasi József (Borsod), 3. Beraczka Mihály (Békés rn.). Egyéni stílvsugrás 2000 m. 1. Nemes László (Szol­nok), 2. Varga Sándor (Borsod), 3. Mitykő András (Békés), ösz- szetettben: 1. Nemes László (Szolnok), 2. Ondrejcsik Mihály, 3. Mitykó András, 4. Beraczka Mihály, ... 3. Bodor István, 9. Dunai János (valamennyien Bé­kés megye). Az ejtőernyős MNK országos döntőjét augusztus 1—7. között rendezik meg a Györ-Sopron megyei Péren. Száznyolcan indultak az Udvarhelyi Mátyás- teniszemlékversenyen Békéscsabán Dave Roberts (Egyesült Álla­mok). Viszontagságos, hosszú út áll mögötte: a Münchent meg­előző amerikai válogatón 4. lett, nem utazhatott, sőt szakemberek sora csak legyintett, ha a szőke, kékszemű rúdugró jövőjéről esett szó... Ó azonban egy pilla­natra sem adta fel. 1975 ben ala­posan megújult technikával je­lent meg ismét a világ élvona­lában és 565 cm-rel átvette a „hatalmat”. Világcsúcsát ugyan Bell idén két cm-rel megjaví­totta. de az önbizalommal támo­gatott tudás remek visszavágást hozott: Montreal előtt Roberts 570 centis ugrása szerepel a csúcslista élén, és simán verte a válogatón Bellt. Így pillanatnyi­lag senki sem kételkedhet klasz- szisában. Irena Szewinska (Lengyelor­szág). „Pani Irena" — így isme­ri őt az atlétavilág. Negyedik olimpiájára készül minden idők egyik legillusztrisabb vágtázónő­je. Érmeit, eredhiényeit hosszú lenne felsorolni, csak a legjel­lemzőbbeket: ő volt az első hölgy, aki áttörte 400 m-en a bűvös 50 másodperces határt, 1 49.75 mp-cel jelenleg is világ­csúcstartó. Mostani felkészülé­sét is a hallatlan szívósság és Békéscsabán még soha nem indult ilyen nagylétszámú ver­senyző az idei Udvarhelyi Má- tyás-teniszemíékversenyen. A 23 sportkör 108 teniszezője raj­tolt a minél jobb helyezések el­éréséért. A háromnapos küzdelemsoro­zat a nagy létszám miatt, már reggel fél hét órakor kezdődött, és sötétedésig tartott. A közönség soraiban láthat­tuk Gulyás István örökös ma­gyar bajnokot, aki e rangos ese. ményen nem mint versenyző, hanem 13 éves fiának lelkes szurkolójaként vett részt. A versenybíróság minden igyekezete ellenére csak a férfi versenyszámokban tudott bajno­kokat avatni, míg a női számok döntőit Budapesten rendezték meg e hét elején, ugyanis vala­mennyi döntő résztvevője fővá­rosi. Eredmények. Férfi egyes. I. osztály. 1. Mészáros István (Bp. Honvéd), 2. László László (Bp. Spartacus), 3. Sziráki László (Bp. Honvéd) és Klein Péter (Ü. Dózsa). II. osztály. 1. Tóth Jó­zsef (Kecskeméti SC), 2. Bar- dóczky Tibor (KSC), 3. Tóth Sándor (Berettyóújfalu) és Páz- mándy József (MAFC). III. osz­tály. 1. ifj. Gulyás István (Ű. Dózsa), 2. Kamerda Károly (Rp. Elektronika), 3. Jeney Béla es Svecz András (Bcs. TASK). Női I. osztály. Az 1—2. he­lyért: Borka Katalin (Ü. Dózsa) és Jószay Klóra (BSE). 3. Né­meth Anna (BSE) és Bécsy Ibo­lya (Bp. Spartacus). II. osztály. Az elődöntő résztvevői: Schuth Zsuzsa (BVSC), Fodor Judit (Ú. Dózsa), Korponay Kinga (BVSC) és Csehuk Ágnes (Ű. Dózsa). III. osztály. Az egyik döntős: Farkas Klára (BVSC), míg a döntő másik résztvevője Szant- hoffer Katalin (BSE) és Raksá- nyl Márta (Ú. Dózsa) mérkőzés győztese lett. T, V. Hajrában... A Gyulán rendezett országos vidéki atlétikai bajnokság férfi 10 000 m-es síkfutás mezőnye, melynek élén Vincze (DVXK) végig vezet­ve lett a bajnok (Fotó: Béta Ottó) A Békés megyei I. o. kézilabda-bajnokság őszi sorsolása FÉRFIAK I. forduló, augusztus 8: Bcs. Előre Spartacus—Honvéd Dózsa SE, Bcs. Volán—Szarvasi FSSC, Kondoros—Újkígyós. Bcs. MÁV —Bcs. Kner Nyomda, Vésztő— Orosházi MTK, Békési Sparta­cus—Nagyszénás. II. forduló, augusztus 15: Új­kígyós—Bcs. Máv, Sz. FSSC— Kondoros, H. Dózsa SE—Bcs. Volán, OMTK—Békési Sp., Bcs Kner Nyomda—Vésztő, Nagyszé­nás—Bcs. Előre Sp. III. forduló, augusztus 22: Bcs. Előre Sp.—Bcs. Volán, Kondoros —H. Dózsa SE, Bcs. MÁV—Sz. FSSC, Vésztő—Újkígyós, Békési Sp.—Bcs. Kner Nyomda, Nagy­szénás—OMTK. IV. forduló, augusztus 29: H. Dózsa SE—Bcs. MÁV, Bcs. Vo­lán—Kondoros, Bcs. Kner Nyomda—Nagyszénás, Újkígyós —Békési Sp., Sz. FSSC—Vésztő, OMTK—Bcs. Előre Sp. V. forduló, szeptember 5: Bcs. Előre Sp.—Kondoros, Bcs. MÁV —Bcs. Volán, Vésztő—H. Dózsa SE, Békési Sp.—Sz. FSSC, Nagy­szénás—Újkígyós, OMTK—Bcs. Kner Nyomda. VI. forduló, szeptember 12: Kondoros—Bcs. MÁV, Újkígyós —OMTK, Sz. FSSC—Nagyszé­nás, H. Dózsa SE—Békési Sp., Bcs. Volán—Vésztő, Bcs. Kner Nyomda—Bcs. Előre Sp. VII. forduló, szeptember 19: Bcs. Előre Sp.—Bcs. MÁV, Vész­tő— Kondoros, Békési Sp.—Bcs. Volán. Nagyszénás—H. Dózsa SE, OMTK—Sz. FSSC, Bcs. Kner Nyomda—Újkígyós. VIII. forduló, szeptember 26: l Sz. FSSC—Bcs. Kner Nyomda, H. Dózsa SE—OMTK, Bcs. Vo­lán—Nagyszénás, Kondoros- Békési Sp., Bcs. MÁV—Vésztő, Újkígyós—Bcs. Előre Sp. IX. forduló, október 3: Békési Sp.—Bcs. MÁV, Nagyszénás— Kondoros, OMTK—Bcs. Volán, Bcs. Kner Nyomda—H. Dózsa SE, Újkígyós—Szarvasi FSSC, Vésztő—Bcs. Előre Sp. X forduló, október 10: Bcs. Előre Sp.—Sz. FSSC, H Dózsa SE—Újkígyós, Bcs. Volán—Bcs. Kner Nyomda, Kondoros— OMTK, Bcs. MÁV—Nagyszénás, Vésztő—Békési Sp. XI. forduló, október 17: OMTK —Bcs. MÁV, Bcs. Kner Nyomda i —Kondoros, Újkígyós—Bcs. Vo­lán, Sz. FSSC—H. Dózsa SE, Nagyszénás—Vésztő, Békési Sp. —Bcs. Előre Sp. NŐK I. forduló, augusztus 8: Kon­doros—Kétsoprony, Endrőd—Dé- vaványa, Orosházi MTK—Bcs. Előre Spartacus, Bcs. MÁV— Gyomai Spartacus TK, Szarvasi FSSC—Gyulai SE, Békésszent- andrás—Békési Spartacus. II. forduló, augusztus 15: Bcs. Előre Sp.—Bcs. MÁV, Dévavá- nya—OMTK, Kétsoprony—End- rődi Sp., GYSE—Békési Sp., GYSTK—Sz. FSSC, Békésszent- adrás—Kondoros. III. forduló, augusztus 22: Kondoros—Endrőd, OMTK— Kétsoprony, Bcs. MÁV—Dévavá- nya, Sz. FSSC—Bcs. Előre Sp., Békési Sp.—GYSTK, Békés- szén tandrás—GYSE. ÍV. forduló, augusztus 29: Két­soprony—Bcs. MÁV, Endrőd— OMTK, Békésszentandrás— GYSTK, Bcs. Előre Sp.—Békési Sp., Dévaványa—Sz. FSSC, GYSE—Kondoros. V. forduló, szeptember 5: Kon­doros—OMTK, Bcs. MÁV—End­rőd, Sz. FSSC—Kétsoprony, fjé- kési Sp.—Dévaványa, Békés­szentandrás—Bcs. Előre Sp., GYSE—GYSTK. VI. forduló, szeptember 12. OMTK—Bcs. MÁV, Bcs. Előre Sp.—GYSE, Dévaványa—BéK.és- szentandrás, Kétsoprony—Béké­si Sp., Endrőd—Sz. FSSC, GYSTK—Kondoros. VII. forduló, szeptember 19: Kondoros—Bcs. MÁV, Sz. FSSC —OMTK, Békési Sp.—Endrőd, Békésszentandrás—Kétsoprony, GYSE—Dévaványa, GYSTK— Bcs. Előre Sp. VIII. forduló, szeptember 26: Dévaványa—GYSTK, Kétsop­rony—GYSE. Békésszentandrás —Endrőd, OMTK—Békési Sp., Bcs. MÁV—Sz. FSSC, Bcs. Előre Sp.—Kondoros. IX. forduló, október 3: Békési Sp.—Bcs. MÁV, Békésszentand- •ás—OMTK. GYSE—Endrőd. GYSTK—Kétsoprony, Bcs. Előre Sp.—Dévaványa, Sz. FSSC— Kondoros. X. forduló, október 10: Kon­doros—Dévaványa, Kétsoprony' —Bcs. Előre Sp., Endrőd— GYSTK, OMTK—GYSE, Békés­szentandrás—Bcs. MÁV, Sz. FSSC—Békési Sp. XI. forduló, október 17: GYSE —Bcs. MÁV, GYSTK—OMTK, Bcs. Előre Sp.—Endrőd Dévavá­nya—Kétsoprony, Békásszont- andrás—Sz. FSSC, Békési Sp.— Kondoros. (Az ifjúsági csapatok sorsolá­sa a felnőttekével azonos.) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom