Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-02 / 155. szám
Felvételi vizsgán, Szarvason Román művészegyüttes vendegszerepiése Kétegyházán és Eleken Kedden kezdődtek meg a felvételi vizsgák és július 2-áig tartanak Szarvason az Öntözéses és Meliorációs főiskolai karon, ahol már öt éve folyik üzemmérnökképzés a mezőgazdaság számára. A nagy hőségben nyitott ajtók mellett izguló és izzadó diákfejek hajolnak az írásbeli feladatok fölé. „Száztíz helyre kettőszáztíz jelentkező pályázik s bizakodik egyben, hogy sikerül, és az ősszel már főiskolai hallgató lesz, majd pedig öntözési és talajjavitási, talajvédelmi szakemberként hagyja el három év múltán a főiskolát, vagy belvízrendezéssel, esetleg növénytermesztéssel fogja a pályát elkezdeni. A képzés az öntözés és talajjavítás tervezésére és kivitelezésére is kiterjed, és természetesen üzemgazdaságtant is tanulnák, hiszen nemcsak a többtermelés a cél, de nem kisebb szempont a gazdaságosság is, az, hogy olcsóbban állítsuk elő a mezőgazdasági termékeket” — adja a fölvilágosí- tást dr. Matos Károly igazgató- helyettes. Az idén 269 állást hirdettek meg az ország különböző gazdaságai, a szarvasi végzősök ebből 39-et töltöttek be. A többiek — hatvanhárman — szintén elhelyezkedtek, de maguk kerestek Első ízben három évvel ezelőtt itt kért lehetőséget a Békés és Vidéke ÁFÉSZ arra, hogy Békéscsabán bútor- és lakberendezési kiállítást rendezzen. A csabaiak nagy érdeklődéssel fogadták a szövetkezet akkori bemutatkozását. Tavaly szintén nagy forgalommal zárta az ÁFÉSZ a megyeszékhelyen vásárral egybekötött kiállítását. Szövetkezeti néptáncfesztivál a Balaton mellett Országos találkozót hatodik alkalommal rendeznek július 3—Lén a szövetkezeti népi tánccsoportok Ba_ latonlellén, Füreden és Siófokon. Megyénk két neves együttese is fellép a találkozón. Július 3-án, szombaton este Balatonlellén a szabadtéri színpadon a Gyulai Szövetkezeti Körös Táncegyüttes, Balatonfüreden pedig a Gyomai Körösmenti Tánc- együttes mutatkozik be a közönségnek. A legjobb együtteseket július 4-én, vasárnap jutalmazzák meg Siófokon, a gálaesten. Július 5-én, hétfőn szakmai megbeszélésen értéke, lik a fesztivál tapasztalatait az együttesek vezetői, a fenntartó szervek képviselői, a MÉSZÖV és KI- SZÖV szaktanácsadói. Horgászverseny Köröstarcsán A békéscsabai Városi Tanács Sporthorgász Egyesülete július 3-án, szombaton délután 3 órai kezdettel halfogó versenyt rendez a köröstar- csai hídtól északra, a Kettős-Körös jobb partján. Benevezni a gátőrháznál lehet. A verseny 4_én, vasárnap délelőtt 10 óráig tart, ezután követ, leezik a-fc értékel ék és a díjkiosztás. állást, esetleg már a gyakorlatok icjején megbarátkoztak egy-egy termelőszövetkezettel vagy állami gazdasággal és odamentek, s az intézetnek csak bejelentették utólag. Tehát kereslet van az itteni szakmák iránt,. majd háromszorosa annak, mint amit biztosítani tudnak. Ugyanis nemcsak az öntözés és talajgazdálkodás számára kell a szakember, hanem a növénytermesztésnek is. Képeznek halászati üzem. mérnököket is a tógazdasági ágazatban, ezen évente 10—13-an nyernek képesítést. Külön szak. ma a belvízrendezés is. Az idén Békés megye 16 üzemmérnököt igényelt, de ennél többen helyezkedtek el az előbb említett módon. A hallgatók nagy része a főiskolán Békés megyei, de Hajdú, Szolnok, Bács és Csongrád is ide gravf. tál, sőt még Szabolcs is. De ennél messzebbre is elkerülnek innen, mert szükség van rájuk az ország minden részén. Különösen ott, ahol az öntözéses gazdálkodás feltételei megvannak. A diákok másfél éven keresztül tanulnak üzemtant, tehát, ha a helyzet úgy kívánja — ha ilyen a gazdaságok szükséglete — ezen a területen is helyt tudnak állni. Vass Márta Tegnap, csütörtök délelőtt 10 órakor a Kulich Gyula lakótelepi 10. számú Általános Iskolában ismét megnyitotta bútor- és lakberendezési kiállítását a Békés és Vidéke ÁFÉSZ. Az 550 négyzetméter kiállítási területen 16 komplett szobabútort, nagyon sok egyedi berendezési tárgyat, tetszetős lakástextilt és műszaki árut láthatnak a békéscsabaiak. A kiállított lakberendezési tárgyak, az NDK, szovjet, lengyel, csehszlovák bútorok értéke meghaladja a 700 ezer forintot. Ugyanakkor az ÁFÉSZ békési raktárában 4,5 millió forintos készlet várja a vásárlókat. A Békéscsabán megnyílt kiállítás július 25-ig tart nyitva. B. I. HALOTT A SÍNEKEN Békéscsabán, a Békéscsaba— Szeged vasútvonal mentén, az V. kerületben levő vasúti átjárónál a napokban öngyilkossági szándékkal a vonat elé vetette magát Zahorán Pálné 55 éves békéscsabai lakos. Az asszonyt a vonat halálra gázolta. KÖZLEKEDÉSI VÉTSÉG Nyomozást rendelt el a rendőrség Farkas János 19 éves Újkígyós. Dózsa György u. 39. sz. alatti lakos ellen, aki Békéscsaba belterületén ittasan vezette motorkerékpárját. Bodnár Ferenc 26 éves csorvási lakos ugyancsak motorkerékpárt vezetett ittasan, Vad Latos 26 éves dévaványai lakos pedig személygépkocsit. NEM ADTA MEG AZ ELSŐBBSÉGET Bihari István Lajos 52 éves tótkomlóst lakos motorkerékpárral közlekedett a Tótkomlós —Makó közötti útszakaszon. Nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő teherauJúlius ,3-án Kétegyházán, július 4-én' este fél 8-tól pedig az eleki Művelődési Házban vendégszerepel á Román Szocialista Köztársaság többszörösen kitüntetett, pécskai „Muresul” ének-, zene- és néptáncegyüttese. Műsorukon román népdalok, néptáncok szerepelnek, melyekkel eddig Jugoszláviában, Francia- országban, az NSZK-ban és több alkalommal Magyarországon is nagy sikert arattak. Az együttest az eleki művelődési ház cserealapon látja vendégül. Orgonahangverseny Ma este Gyulán, a belvárosi templomban orgonahangverseny lesz. Fellép Trajtler Gábor orgonaművész és Budai Lívia énekművész. Nyereniénybetét- könyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár július 1-én Hévízen rendezte meg a nyeremény-betétkönyvek 1976. második negyedévi, századik sorsolását. Mindazok a június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyeremény-betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) meg. egyezik az alább felsorolt számokkal, a második negyedévi átlagbetétüknek a. számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. V) cn 1 'S s O' a 1 s £ 01 <» a u > z > Z 009 25 673 25 073 25 753 25 1«1 25 773 25 22« 50 820 25 276 100 835 25 331 25 874 25 381 25 897 25 398 25 906 200 402 25 961 25 447 25 984 25 480 50 990 25 529 25 566 25 641 25 A nyereményösszeget a betétköny. vet kiállító OTP.fiök vagy postahivatal július 16-tól fizeti ki. (MTI) tónak, s az összeütközés következtében 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. A motorkerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos, a tehergépkocsi vezetője pedig könnyebb sérülést szenvedett. i SZABÁLYTALAN ELŐZÉS Justh Lajos András Békés belterületén személygépkocsival szabálytalanul előzött. Előzés után mindjárt jobbra kanyarodott, összeütközött a szabályosan közlekedő motorkerékpárossal. A motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a baleset okozója könnyű sérüléssel „megúszta”. ITTAS VEZETÉS Németh Imre 41 éves, Dámaszéki lakos Volga személygépkocsiját ittasan 'vezette. A Veszely- csárdánál nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet és összeütközött egy szabályosan haladó Trabanttal. A két kocsiban összesen 20 ezer forint kár keletkezett. a. Ismét megrendezte megyénk székhelyén bútor- és lakberendezési kiállítását a békési ÁFÉSZ Rendőrségi hírek Hétköznap a békéscsabai strandon Hírek*Hírek*Hírek MA1976. JÚLIUS 2., PÉNTEK Ottó napja A Nap kél 3.51 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 9.23 — nyugszik 22.11 órakor Felhőképződés — eső nélkül Várható időjárás ma estig: Kevés nappali felhőképződés eső nélkül. Napközben megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet pénte. ken: 27—31 fok között. Tizenöt évvel ezelőtt 1961. jú. Hús 2-án halt meg — 62 éves korában — Emest Hemingway Nobel-díjas amerikai író, a mai nyugati irodalom jelentős alak. ja. Tizenhét éves korában újságíró-gyakornokként kezdett dolgozni Kansas Cityben, az ottani Startnál, majd önkéntesként egy amerikai szanitécegységgel előbb Franciaországba, majd az olasz frontra került; itt súlyosan meg is sebesült. Az első világháború után egy torontói lap európai tudósítója volt, s riportokat küldött — többek között — a közel-keleti forrongásokról, va. lamint a görög forradalomról. A spanyol polgárháború kitörésekor Spanyolországba ment haditudósítónak. A második világháború idején a Kuba környéki tengereken cirkált és német tengeralattjárók ellen teljesített őrszolgálatot, majd Európában lett haditudósító. Franciaországban 200 főnyi partizánegységet szervezett, s az elsők között nyomult be Párizsba. A háború után egy ideig Olaszországban tartózkodott, majd Kubában te. lepedett le. Havanna közelében Munkásságát 1954-ben Nobel- díjjal jutalmazták. Spanyol polgárháborús élményeit Akiért a harang szól című regényében írta meg. — IFIPARK — PÉNTEKEN. A Békés megyei Kulich Gyula ifjúmunkás napok rendezvényeihez igazodva a hétvégén nem szombaton, hanem pénteken tart nyitva a békéscsabai ifiúsági park. Ez alkalommal a Megyei Művelődési Ház bcalegyüttese szórakoztatja a fiatalokat — IFJÚ PEDAGÓGUSOK BA- LATONFÖLDVÁRON. A napokban érkeztek haza négynapos kirándulásról a földvári Expressz ifjúsági táborból a békéscsabai fiatal pedagógusok, — MÜVÉSZTELEP. Ismét megnyitotta kapuit Gyulán a művésztelep. A Pálffy-kollégium-■ ban pedagógus-képzőművészek foglalták le a művésztelepet, akik Gyula nevezetességeit, természeti szépségekben gazdag környezetét örökítik meg. — MANÓ — MOBIL CÍMMEL KÖZVETÍTÉS A LEGKISEBBEKNEK. Upton Sinclair mesejátékát július 2-áh, pénteken délután hallhatják a rádióban az érdeklődők. Rudi és Betty vakációzó gyerekek a kaliforniai erdőkben csodálatos alakokkal találkoznak, erről szól a rádiójáték, — AMERIKAI ÉNEKESEK GYULÁN. Július 14-én este vendégszerepei Gyulán, a szabadtéri színpadon a világhírű Golden Gate amerikai énekegyüttes. — VIDÁM GYERMEKNAP. A tótkomlóst ÁFÉSZ vidám gyermeknapot rendezett a dolgozók apróságainak tiszteletére. Ez alkalomból a nőbizottság 115 gyermeket látott vendégül. — FRISS GYÜMÖLCS-ZÖLDSÉG KARAVÁNOK, a Balaton vendégeinek kiszolgálásában ősz. szesen húszezren vesznek részt. A megnövekedett igények kielégítésére az Alföld szövetkezetei naponta küldenek friss gyümölcs-zöldség teherautó-karavánokat, így közvetve hozzájárulnak a hazai és a külföldi fürdővendégek ellátásához. — ANKÉT KÖZALKALMAZOTTAKNAK. Szeghalmon rendezett ankétot a napokban a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága. Az an- kéton főként a bizalmiak munkáját vitatták meg a szakszervezeti aktivisták. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főezgrkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség • 5601 Békéscsaba — Pf.: 111 Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon- 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a rK«tahivataloknáJ és a kézbesítőknél Előfizetési dH eev hónapra 20,— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba Igazgató: Három széki Pál Tndex.: 25 054