Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-15 / 166. szám
Sok nő van egyedül, vagyis partéban maradva. A közel két és fél millió házasságban élővel szemben majdnem egymillió az özvegy, elvált és hajadon a huszonöt éven felüliek között, A Kossuth rádió Huszas stúdiója kedd este egyórás műsorban az egyedül maradtakból szólaltatott meg főleg „időből kikerült” lányokat, s egy-két özvegy és elvált asszonyt. Persze névtelenül. Miért nem ment férjhez? Hogy érzi így magát? Nem hiányzik a család? A gyerek? Megbánta-e? Kiben van a hiba, hogy így történt? Ha elvált és özvegy, miért nem kötött újabb házasságot? Falusi riportalanytól kezdve a városiig, típusok szerint sorakoztatta a nőket a riporter, tgv megismerhettük azt. aki a szüleinek áldozta életét, az előítéletek rabját, a magában és másban bizonytalankodót, egészen az életet egyedül, gyerekkel apa nélkül önként vállalóig. Női sorsok. Rövid, pár perces vallomások, önvizsgálatok. Más és más mind, mégis összecsenge- - nek, mert közös dolgok derülnek ki. Szinte kivétel nélkül ’.így nyilatkoztak: nem érzik nyomasztónak az egyedüllétet. A munka, e. munkatársak, a barátok társasa- gában megtalálják a közösséget, befogadják őket. szeretik. Többen utaltak arra* hogy jobb egyedül lenni, mint egy rossz házasságban. Mások a választás — a lehetőség — nehézségét hangsúlyozták. S ami megint összecseng: mindezek dacára az egyedüllét önállósága nem cél. csak következmény; szívesen tartoznának családba, meghitten élve férjjel és gyerekkel — de hát ez van. Talán lesz másképp, nem zárkóznak el előle, keresik a párjukat, de nem minden áron. Jól lehetett érezni a rövid nyilatkozatokból, hogy bár a döntések, választások részben rajtunk múlnak, e szubjektív okon kívül objektívak is befolyásolják életüket. A tény, az tény; kevesebb a férfi, mint a nő. Épp ezért, ennek tudatában, egyes riporteri kérdések tapintatlanul hangzottak. (Meddig hiányzik a férfi? Ha huszonöt évig nem megy férjhez egy lány, nem válik-e férjes barátnője ellenségévé? Bevallja-e, hogy nehéz társ nélkül? Vállalkozna-e szülésre apa nélkül?) A, másik kissé furcsa dolog manapság, huszonöt—harmincéves nőket „pártában” maradiaknak tekinteni, mintegy lezártnak, véglegesnek éreztetni ezt a helyzetet. Ma ez a kor még igencsak az „eladó lányok” kora és hogy a népies kifejezéseknél maradjunk: a várt lány, várat nyer. V." M. Műsor C Televízió ) BUDAPEST: I. műsor; 17.13 Műsorismertetés. 17.15 Hírek. 17.20 Óvodások filmműsora (színes), 18.10 Madrid határán ... 18.25 Postafiók 25o. 18.40 Teles-port. 19.05 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Idősebbek is elkezdhetik (színes). 19.30 Tv-hir- adó. 20.0-ü Háború és béke (színes). 21.35 Művészeti magazin. 22.35 Tv- hiradó 3. II. műsor; 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Műhely. 20.45 Letűnt kultúrák nyomában. 21.lo Tv-híradó 2. 21.30 Reklám. 21.35—22.00 Felfedezés az erdőben. BUKAREST: 15.30 Néniét nyelvoktatás. 10.05 A szocialista országokból. l(j.3o Ifjúsági enciklopédia. 10.55 Zenés újdonságok. 17.45 A tudomány világa. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-hiradó. 19.00 A rádió—televízió évadzáró koncertje. 19.45 A világ a képernyőn. 20.4o Kulturális műsor. A Román Televízió szerkesztósege a műsor változtat*» iogát fenntartja BELGRAD; i. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló.' 17.45 így éltek ők — adás gyeirmekeknek. 18.15 Foglalkozások ábécéje. 18.45 Csevegés a zenéről. 20.00 Párhuzamosok. 20.50 Nincs időm — magyar film. n. műsor: 18.45 Rajzfilm. 19.00 Mű- sor fiataloknak. 20.O0 Partizánok — drámasorozat. ,21.00 Huszonnégy óra. 21.20 Kör: Hadvezérek. 22.10 Források — költészeti adas. C Rádió Állandó müsorszamok KOSSUTH RADIO: 4.30, 5.30, 6.34 Hírek, időjárás. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli Krónika. 4.45, 6.45. Szót kérek! 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20, 6.50 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti időjárásjelentés. 7.45 Tanácsadó-szolgálat. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 A nap kulturális programjából. 10.00 Hírek, időjárás. 12.00 Déli Krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 15 00 Hírek, időjárás. 15.58 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 A világgazdaság hírei. 17.00 Hírek, időjárás. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti Magazin. 21,00, 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sporthírek. 24.00 Hírek, időjárás. 0.25 Himnusz. 0.30 Vízjelzö- szolgálat. 1.00 Hírek. Csak szombaton. PETŐFI RADIO; 4.30—8.03 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 11.00 Hírek. 13.00 Hírek. 12.47 Vízállásjelentés. 14.30 Hírek. 13.30 Hírek. 16.00 Hírek. (Csak vasárnap). l«.3o Hírek. 17.3« Hírek. 18.00 Hírek. 18,34 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 E«ti krónika, II. 24.00 Hírek. KOSSUTH RADIO: 8.2S Mozart: F-dur szimfónia. K. i30. 8.44 Érdekes szigetek. 9.14 Éneklő világ. 9.39 7 sm 1976. JÜ1US 15. Magyar mondák. 10.05 Richard Strauss: Salome. 12.35 Melódiakoktél. 14.00 Magyar remekírók. 14.30 Szovjet katonadalok. i4.4;j Keringők fúvószenekarra. 15.10 Operettdalok. 15.28 Hívogató. 10.05 Az élő népdal. 16.15 Beethoven: Hegedűverseny. 17.05 A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.30 Beszéljünk Liszt Ferencről . . . 18.00 Karel Gott énekel. 18.15 Kritikusok fóruma. 18.25 Üj könyvek. 19.15 A régi magyar 'irodalom hetei. 20.15 Énekszóval, muzsikával. 20.35 Nindenki iskolájáról — mindenkinek. 20.55 Ki« magyar néprajz. 21.05 Respighi; Római ünnepek. 21.30 Költői Anna. 22.20 Sosz- takovics müveiből. 22.40 Kanadai levél. 23.00 A- Sarkcsillag alatt. 23.20 Werther. 0.10 Virágénekek. PETŐFI RADIO: 8.05 Al Hirt trombitál. 3.33 Verbunkosok, nóták. 9.23 Délelőtti torna . . . 9.33 Tánczene Varsóból. 10.Oo Zenés műsor üdülőknek. 11.55 Ifjúsági könyvespolc. 12.00 Kabaré. 12.33 Szolnoki stúdiónk ■jelentkezik. 12.55 Simor András hegedül. ,13.25 Édes anyanyelvűnk. .13.33 Kodály: Mátrai képek. 14.00 Rádiónapló — kettőtől hatig . . . 17.Oj Tíz perc opera — tíz tenorista. 17.32 Az ifjúsági rádió önképzőköre. 18.05 Népdalok. 18.33 Hétvégi panoráma. 20.00 Lalo Schifírin zenekara játszik. 20.13 Zsebrádióezínház. 20.33 A rádió dalszínháza. 22.14 Népdalok. 23.00 Egy óra dzsessz. SZOLNOKI STÜDLÓ; 17.00 Műsorismertetés, hírek. 17.05 Hét közben... Zenés riportműsor. 18.00 Alföld) krónika. I8.15 Beatparádé. 18.28 Hiröez- .fizeío&Laló, műsorelőzetes. \ C Mozi ) Békési Bástya: 6 és negyed 9-koi: Vigyázat, vadnyugat! Békéscsaba: Brigád: fél 6-kor: A bűvös kő és a csodakút; íél 8-kor: Hogyan fojtsuk vízbe? Békéscsabai Kert: Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall. Békéscsabai Szabadság: A kék katona. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Pim, Páni és Pumelka; fél 8-kor: A kék katona. Gyulai Erkel; Kölyök. — Semmittevők. Gyulai Kert: Hét tonna dollár. Gyulai Petőfi: Akció az elnök ellen. Orosházi Béke; A dunai hajós. Orosházi Partizán: Pénzt va«y életet! Szarvasi Táncsics: Visszatérés Oz földjére. A DÉMÁSZ orosházi kirendeltsége pénzbeszedöt keres felvételre. Jelentkezni: DEMASZ, Október 6. u. Eladó Orosháza, Nagyhegyi utca 99. számú beköltözhető kertes ház. _ _ 600-as Trabant Combi eladó Békés- csaba, Trefort u. 15. ________________ Ü j és használt tollat, nyersbőrt minőségi felárral vásárolok. Rostás fel- Vasárló, Székkutas.____________I T-s fehér Zsiguli eladó. Békéscsaba. Achim-itp. Ml Tóth, délután 4-tól._______ _____________ E ladó magán járó szalagfűrészgép. Mezőberény, Csendesköz 5. sz. ____ M ost vizsgázott, megkímélt állapotban levő Wartburg 353-as eladó. Szeghalom. Petőfi u._2/l.___________ K ilenc darab malac eladó. Békéscsaba, Rákóczi u. 35 alatt, érdeklőd- ( ni 3 után.__________________________. D ácia eladó, Trabantot beszarni- J tok._Dr. Bodrogközi, Biharugra. Tanya eladó. Békéscsaba, Fényes! I szőlők 1949. sz.____________________ Z E-s Zsiguli^ eladó. Békéscsaba, Dózsa Gty^u. íl.______________________ Gyula, Budapest körút 35. számú, IV. ean. 13. lakas eladó. Érdeklődni:, egész nap._______________________ F iat 850-es eladó. Orosháza, Dózsa György u. 53.______________________ E sztergályost felveszek. Orosháza, Dózsa György u. 53.______________ J ó állapotban levő nagybőgő eladó. Értekezni: Orosháza, Golyafészek Étterem.____________________________ Eladó 175-ös Czetka motorkerékpár, kis motort beszámítok. Orosháza, Ond utca 18.______________________ H áromkerekű önhajtású betegtolókocsi eladó. Orosháza, Kertész utca 15.__________-_______________________ S ürgősen eladó Orosháza, Nagyhe- gyi u. 37. számú ház (új szám) 63. Eladó Orosháza. Nagy hegyi u. 41. számú kétszobás, összkomfortos. | központi fütéses új ház. Értekezni:1 Kakasszék, _V. kér., 24. Szabó._____ Ü res szobát keres egyedülálló férfi, Orosházán. ..Július’’ jeligére az orosházi hirdetőbe. _____________________ 2 00 négyszögöles beépíthető telek Orosházán, a Balaton utcában eladó. Értekezni: Akáota utca 9.___ F iatal kisfias tehén eladó. Orosháza, Kertész _utca 14.___________ E gy darab Fommer vadászpuska, jó állapotban eladó, engedéllyel rendelkezőn ek. Orosháza, Zombai utca 57. Eladó 2 colos szivattyú és Norton kútfej. Orosháza, Nagyhegyi_u. 60. Rongyszönyegszövést vállalok. Szabászat! hulladékot és háztartási rongyot veszek: Antali Imre. Oroshá2.a, Csapó Miihályné utca 52._______ É pítkezéshez 2o köbméter betontör- melék és Kárléc eladó. Érdeklődni: Orosháza, Dózsa György u. 38. ___ E ladó Óroshaza. Dózsa tíyörgy u. 76. számú beköltözhető ház. £rte- kézni; szombat, _ vasárnap. ;_______ T anya eladó Pusztaszentetornyán, Vitális u. 41.. műút mellett, buszmegálló. vasútállomás 5 perc. Érdeklődni :_Orosháza, Zombai u. B0._ Sürgősen eladó Orosháza. Szabó De. zső u. 55. ez. kertes, állattartásra alkalmas ház, kedvező fizetési fel- t ételied.^_____________________________ Üj konyhabútor eladó. Orosháza, Nyár^utca ló. ____________________ U L-es Skoda HO L., újszerű, eladó. Orosháza, Szabó Dezső u. 68. Orosháza. Bajcsy-Zs. u. 37. számú ház üzlettel vagy üresen eladó.____ E lcserélném belbudai kertem házban levő lakásom: buszmegállónál. lj nagy szoba, pince és különálló WC; j sarkad! vagy kötegyáni szoba- j Isonyhás házrészre, tulajdonjog-átírással. ..Nyár 92725” leiigére a Fel- szabadulás téri hirdetőbe, Budapest. ZG-s Polski Fiat 126 eladó. Békéscsaba,, Vásárhelyi Pál u. 2. A Szabadság moziban július 15-től 21-ig bemutatásra kerülő A KÉK KATONA című filmből 22 órai kezdettel is tartunk előadást Moziüzemi Vállalat Békéscsaba Azonnali belépéssel felveszünk RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁSOKAT (férfi és női), 1976. augusztus hó 1-tól 1 fő mintatermi ügyintézőt. Amfora ÜVÉRT Vállalat Békéscsaba, Kazinczy u. 5, Orosházi tanyák 49. sz. tanya eladó, vasútállomáshoz, kövesúthoz közel. 38o voltos betonkeverő gép eladó. Gyula, Szent István 2. MUNKAALKALOM dEGÁz békéscsabai üzemegysége felvételre keres 10 fő» kubikosbrigádot, i gépkocsivezetőt» i dúcoló- ácsot. Jelentkezni lehet: DÉGÁZ békéscsabai üzemegység, Kétegyliázi út 1919. _________________________ A Békéscsabai Kötöttárugyár felvesz: három műszakos munkára: csévélő, felvető, lánekötŐ, körkötő dolgozókat. Felvételt hirdetünk még; gépi varró, udvari munkás, lakatos, takarítónő, kcllékkiadó munkakörre. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Azonnali belépéssel felveszünk Hí. életévüket betöltött, 8 általános végzettségű vagy érettségizett. úszni tudó fiatalokat matróznak, gépipari szakközépiskolát végzetteket gépkezelőnek valamint uszálykormányost, hajógépészt és szakácsnőt heti váltásos munkarenddel (1 hét munka, 1 hét pihenő) Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat dunai kirendeltsége. (Kocsis István, telefon: 490- 929), 1138 Budapest, XIII., Cycrhalom u. 2. (Kakospatak mellett). Közlemény A Szegedi Postaigazgatóság békéscsabai távíróközpontja felvesz érettségizetteket ipari tanulónak. Átviteltechnika és távírótechnika szakmára, 1978. szeptemberi tanévkezdettel. Jelentkezni lehet: Posta, távíró- központ, Békéscsaba, István ki* raly tér 1. Békéscsabán lévő 50 négyzetmétertől 100 négyzet- méterig anyagtárolásra alkalmas pincehelyiséget BÉRBE VENNÉNK Ajánlatokat Békés m. Szik- víz- és Szeszipari Vállalat, Békéscsaba, Luther u. S/b címre kérjük. Otthon és berendezései címmel kiállítás, árubemutató Orosházán a művelődési központ koncerttermében BEMUTATJUK A KCLÜNBÖZÖ TÍPUSU — lakószobákul, — kárpitos garnitúrákat, — gyermekin: torokat, — konyhaberendezéseket, — egyéb, lakáshoz szüksége» berendezési tárgyakat Nyitva: július 14—18-ig, naponta 10—18 óráig Bútorooltjainkban (megyében) kedvező vásárlási 'lehetőségek! — Minden bútor 10% OTP-elöleg befizetéssel vi- ’ súrolható — 5—10 000 Ft-os vásárláskor 300 Ft-ng, 10 000 ' Ft-nn felül, 100 0 Ft-og vásárlási utalványt ajándékozunk A Mező herényi Műszaki és Vasipari Ksz felvételre keres: szerszámkészítő, szerkczetlakatos, hegesztő, tmk-lakatos szakmunkásokat, betanított férfi dolgozókat és segédmunkásokat lakatos munkakörbe, női dolgozókat sajtolómunkára. Fizetés: országos szakmai bértáblázat szerint. 'Jelentkezés: a szövetkezet központi telepén, Mezőberénv, Gyomai út 30. Október 6. Mgtez Nagyszénás, felvételre keres vízvezeték-szerelőket, bádogosokat, kőműveseket, gyakorlattal rendelkező Castor P—101, MTÍS kiskotró, nehézgépkezelő szakembereket. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni a termelőszövetkezet személyzeti osztályán. Telefon: Nagyszénás 2.