Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-08 / 134. szám

Tartalékosok honvédelmi versenye Dévaványán Az MHSZ szeghalmi járási ve­zetősége június 11—12-én Dé­vaványán rendezi meg a tartalé­kosok honvédelmi versenyét, melyen a tartalékos klubok 6— 6 tagú csapatokkal vesznek részt. A verseny június 11-én dél­után 2 órakor lövészettel kezdő­dik, majd sötétedés után éjjeli menet végrehajtása következik. Május 12-én összesen 11 honvé­delmi jellegű féladatot hajtanaik végre a résztvevők, akik közül a legjobbaknak ünnepélyes ered­ményhirdetésen adják át a díja­kat. Bábel Mihálynak, az MHSZ járási titkárának tájékoztatása szerint a rendezvény megtartá­sához nagy segítséget ad a nagy­község politikai és gazdasági ve­zetése. A dekorációról a helyi ÁFÉSZ és a vasipari szövetke­zet gondoskodik, a tsz-ek pedig anyagi támogatással járulnak hozzá a honvédelmi verseny si­keres megrendezéséhez. „Diákgondolatok a.szakmai gyakorlaton' Mezőgazdasági szakmunkások lesznek A békési mezőgazdasági szak­munkásképző intézet igazgatói szobájában ülők. Forog a mag- nelofonszalag. Felelevenedik az április 26-i Falurádió adása: „Legelőször egy koronázógép­re kerültem. Ez a munka köny- nyünek bizonyult. Szívesen for­dultam meg és néztem a hat le­koronázott sort. Az egyszerűből hirtelen csöppentem bele a ne­héz, bonyolult munkába. A) KSZ—6-os kombájn már fogó- sabb volt. Eleinte nem is nagyon mertem félrenézni, csak arra ügyeltem, hogy a gépet soron tudjam tartani. Eljött az esős, sáros időszak, amely sok kelle­metlenséget okozott. Sorra ra­gadtak le és dugultak el a gé­pek: Ilyenkor sok lánc, kardán és alkatrész törik össze. Nekünk pedig alá kellett bújni a sáros gépnek, a hideg alkatré­szek közé és javítani a hibát. A felelősség ezt követelte tőlünk. Mindig égett egy kis tábortűz a tábla végén. Örültünk, amikor körülállhatituk és megmeleged­hettünk.” Akik önmagukkal azonosak maradtak Mezőhegyesről elszármazottak találkozója Budapesten M int amikor első osztályba íratott anyám, olyan el- fogódottan lépek be az aj­tón. Vajon kik vannak már itt, vajon megismerem-e őket? Feleségem bátorítóan moso­lyog rám, mint annak idején jó- anvám: „No menjünk csak, men­jünk be bátran!” i Bemegyünk, persze hogy be, hát hiszen épp ezért jöttünk, hogy lássuk egymást! Hogy szemügyre vegyük egymást, ki I változott meg azóta és ki nem; j kiből mi lett, hol dolgozik, mer- j re jár, hogyan él. I Budapest, Benczúr utca 35, SZOT Szálló, különterem. Horváth Tóni, aki a szervezés összes terheit a vállaira vette, már ott ül bent, pirospozsgás, kerek arcán a huszonöt évvel ezelőtt látott élénkség, vidám­ság. Körülötte a régiek, a ked­ves jó osztálytársak, inastársak, szomszédok és jó barátok. ölelkezés, hálveregetés, kéz­szorítás, csókok jobbról, balról — és hosszas, tétovázó szemlé­lődés: „Te meg ki vagy, mondd már végre!” Megmondja. Kiderül, hogy ő még korábban szakadt el Me­zőhegyesről mint én; és az is ki­derül, hogy itt, Pesten majdnem szomszédok vagyunk. Firtatjuk, hogy mégis mint lehet, hogy nem .találkoztunk össze eddig. Soroljuk az okokat: például, hogy én reggel fél hatkor kelek, rendszerint hétre megyek dol­gozni, ő meg csak hétkor kel, mert közel lakik a munkahelyé­hez. Tanár, újságíró, szociográ- fus, mérnök, igazgató, fő­könyvelő meg másféle pénz­ügyi vezető, alezredes, művezető, szakszervezeti tit. kár. Micsoda színes gyüleke­zet! Micsoda sokszínű képessé­gek és tehetségek ezek itt együtt! És mind-mind mezőhe­gy esiek. Koccintunk egymás egészségé­re. a piroslajbis cigányzenekar rákezd. Köszörüljük a torkun­kat s aztán elindulnak a dal­lamok, hálkan, érzéssel — mint 5 BÉKÉS HEGYE! 19(6. ruiStCi JÜNHJS 3. huszonöt—harminc évvel ezelőtt Mezőhegyesen valamelyik kis­lány ablaka alatt — Te lakatos voltál, te igás- kocsis, te kőműves, te meg ka­zánkovács. Igaz? Röpködnek a kérdések, a vá­laszok, itt-ott sóhajtunk is egyet, de nem magyarázzuk meg az okát. Horváth Tóni, a találkozó főszervezője, jeles vetőrnagszak- értő, körülné?: — No, nyújtsa föl a kézit, aki megmaradt annak, aki volt! Ki van itt például földmíves közöt­tünk? — kérdezi, de senki, de senki nem jelentkezik. Pedig tudjuk, hogy vannak itt, akik azok voltak. Most vezetők, hoz­záértő igazgatói, irányítói és megvalósítói a népgazdaság va­lamelyik területének. És meggyőződésünk, és vall­juk és tudjuk: mindnyájan meg­maradtunk annak, akik voltunk. A FÜSZÉRT-igazgatóvá lett, mindig lelkesedő, energikus Pis­ta éppúgy, mint az alezredesi rendfokozattal már nyugdíjban levő Gyula. A doktori címet szerzett tanár is, aki géplakatos volt az állami gazdaság gépmű­helyében. A lapkiadó vállalat gazdasági igazgatója ugyan­csak, aki épp olyan fi­zikai munkás volt Mező­hegyesen, mint a többiek. És a többiek is mind-mind. Akkor is, ha ezen a találkozón szenvedé­lyesen kritizálnak egy-egy gaz­dasági intézkedést, iskolapoliti­kai tévedést, áruellátási hibát, írói meg újságírói melléfogást. Joguk van ehhez is. A tulaj­donosnak mindig is joga volt a kritikához, mióta a világ világ. Mi pedig — Budapestre került volt mezőhegyesiek, meg akik Szegedre, Ercsibe, Dánszentmik- lósra telepedtek —, mi mind tu­lajdonosok vagyunk. Mienk az ország. A valaha volt kegyetlen űri­világ felszámolásában részesek, a még gondokkal küzdő, de szé­pülő jelen — meg a legteljeseb­ben emberibb rend: a szocializ­mus építői vagyunk. •mó volt összejönni sok-sok év I után. Jó volt mindezt w megállapítani Budapesten, 1976. május 31-én, hétfőn este a Benczúr utca 35-berv Dr. Gyevi Károly A részlet Kövér István dolgo­zatából való, mellyel iskolájá­ban harmadik díjat nyert a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium „Diákgondolatok a szakmai gy orlaton” című pá- [ lyázatán. A végzős mezőgazda- sági, erdészeti és élelmiszeripa­ri szakmunkástanulók számára meghirdetett országos pályázatra megyénk három ilyen intézete közül a békésiek neveztek. Kövér Pista, az iskola egyik i legjobb tanulója, első lett a há- j zi szakmai versenyen és helyt-1 állt a Sellyén megrendezett or­szágos döntőn is. — Ha sikeresen levizsgázom, a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-ben dolgozom majd. Nem mondom, a történelemvizsgától egy kicsit félek, de azért remé­lem. nem ét; meglepetés. Hogy pontosan mit fogok csinálni a tsz-ben, még nem tudom. Bár- milyén gépet is biznak rám, igyekszem majd megállni a he­lyem. Abban biztos vagyok, hogy sok mindent kamatoztatni tudok majd az itt tanultakból. Szép munka a mezőgazdasági, s aki igazán szereti, mindig meg­találja benne az örömet, télen is, nyáron is. Forog tovább a szalag'. A má­sodik aljas fazekas Attila él­ményeit hallgatjuk: „Amikor kukoricát hordtam, a kombájnon, eltörött a gázolaj­cső, a motor leállt. Az egyik tár­sam kisegített egy műanyag cső- dacabbal, amelyre én nem is gondoltam. Így csak fél órára esett ki a gép a munkából. A legtöbb emlék azonban a mű­helyhez köt, ahol nagyon sokat tanultam. Itt jöttem rá, mennyi­re hiányzik egy-egy elméleti is­meret, amit másodikban nem vettem komolyan. Egyszer az egész műhely rajtam nevetett, mert a szerelő kérésére nagy ko­molyan elmentem a raktárba egy 'Vödör kompresszióért. Már a nyáron is komoly munkát vé­geztem a határban, amikor vág­tam az ország kenyerét. Vigyáz­tam a gépre, mert sokszor eszembe jutott, milyen sok mun­kát fektettek a gépbe az idős dolgozók, amíg megérett a ka­lász. Attila must „élőben” folytat­ja. — Én a vésztői Körösmenti Tsz-nél vagyok leszerződve. Most még a vizsgákra gondolok a legtöbbet. A munkagéptan lesz a legrázósabb, de újra és újra átveszem, az nyagot. Vala­hol olvastam, hogy ismétlés a tudás anyja, ehhez tartom ma­gam. A társaim szerint a törté­nelem a legnehezebb, ezt a tár­gyat viszont nagyon szeretem. Tagja vagyok a múzeumbaráti körnek, itt az iskolában pedig a honismereti szakkörnek. Már egész szép anyagot gyűjtöttünk össze, én például a vésztői ta­nyavilágból hoztam egy régi ap- rómagvető-gépet, aiz igazgató úr szerint értékes darab és fontos, hogy az ilyen régi munkaeszkö­zöket megmentsük az utókor­nak. — Mi már sokkal modernebb gépeken dolgozunk. Igaz, azt mondták odahaza a tsz-ben, hogy ha munkába állok, egyelő­re a szállításnál dolgozom, mert van jogosítványom is. Ismét a magnetofonra figye­lünk, Szilágyi Antal olvas rész­leteket élményeiből: „Egy reggel a munkahelyem­re érkezve, örömmel vettem tu­domásul, hogy megérkezett a K—700-as traktor. Tudtam már, hogy vari ilyen, mert az iskolá­ban hallottam róla, sőt üzem­látogatáson bemutatták, de rész­letesen még nem ismertem. Az iskolák ilyen szempontból hát­rányban vannak az üzemekkel szemben, mert ilyen drága trak­tort nem tudnak megvásárolni, és az oktatást ez megnehezíti. Igyekeztem megismerni a drága és bonyolult gépet, mert ezeket csak a legjobb és legtapasztal­tabb traktorosokra bízzák.” Anti éppen az utolsó mon­datnál toppan be a szobába. A békési művelődési házban ren­dezett pályaválasztási kiállítás­ról érkezett, ahol diaképeket ve­tített. — Ajánlottam az ismerősök­nek, hogy jöjjenek ebbe az'is­kolába, ha egy kicsit is szeretik a mezőgazdasági munkát, biz­tosan nem bánják meg. Felső zsebéből hosszú, nye­les fésű lóg ki, farmernadrágjá­nak térdén pedig lila flitter dí­szeleg. — Ez a dísz igazán nem a di­vat miatt van. Édesanyám ne­hezen spórolta össze a nadrág árát. Egyszer elestem, kiszakadt és nem akartam, hogy megtud­nia, hát ezért került rá a cifra dísz. Mondják, hogy Anti sokat vál­tozott a második év óta. Az is­kola egyik legjobb tanulója lett, és nagyon megkomolyodott. Ha hazakerül, családfenntartó lesz, két bátyjával özvegy édesanyju­kat segítik. — A békéscsabai Lenin Tsz- hez szerződtem. A nyáron sok munka lesz a ház körül is. El­határoztuk. hogy felújítjuk a házunkat. És persze helyt kell állni a szövetkezetben. Lánctal­pas traktorra szeretnék kerülni. Az nem jár a forgalomban, meg a kereset is több. Három fiatal vallott fentebb. Felelősséggel, komolyan beszél­tek élményeikről a nagy nyilvá­nosság előtt. Mindannyian tud­ják már, mire vállalkoztak, amikor a mezőgazdasági mun­kát választották élethivatásul. Hamarosan kezükbe vehetik a szakmunkás-bizonyítványukat és- elhelyezkedhetnek. Füzesgyar- maton, Vésztőn, Békéscsabán, ki-ki szülőhelyén. Szép feladatok várnak rájuk. Talán éppen azért, mert a neheze csak most jön. Vágni az ország kenyerét, szállítani a termést, sorjázni a cukorrépát. / Fábián István Teli Vilmos órája Svájc évszázadok óta nem vi­selt háborút, most azonban be­lesodródott egybe. Igaz, nem harckocsik lánctalpai forognak, hanem ici-pici fogaskerekek, nem fegyverrel vívnak, hanem órákkal. A másik Hadviselő fél az az ország, amelyre a svájci­ak eddig álmukban sem gondol­tak ilyen minőségben: az Egye­sült Államok. Az óravilágpiac eddigi koro­názatlan királya Svájc nemrég kezdte észrevenni, hogy áruja iránt csökken a kereslet, pedig igazán minden képzeletet felül­múló változatban jelennek meg a kirakatban Egy valamire azonban nem gondoltak, illetve csak most döbbentek rá, amikor az amerikai gyártmányok már kezdik elózonleni a piacot. A svájciak nem ismertek fel ide­jében, hogy a jövő az elektro­mos, elektronikus óráké. Leg­alábbis az eddigiek szerint így fejlődik a helyzet. Az amerikai­ak az űrhajózásnak ezt a tech­nikai leleményét gyorsan átvit­ték a civil termelésbe, és el­kezdték‘tömegesen gyártani az elektronikus óra digitális válto­zatát. azt, amely gombnyomásra — villódzö számokkal mutatja az időt. Igaz, még nem nagy a veszély, az ééi 200 millió órából, amely, a világpiacon megjelenik, ..csak” tízmillió az ilyen típus, öt év múlva azonban — ezt jó­sol iák —■ már egyharmadrészt, a japánok szerint kétharmad­részt szorítják majd ki a hagyo­mányos, a ketyegő szerkezete­ket. Dávid és Góliát avagy — Svájcról lévén szó — Teli Vil­mos és a Helytartó megkezdte küzdelmét. A legendákban min­dig a kisebbik győz, de mi lesz a valóságban? . Egyes vélemények szerint a* elektronikus óra még pern töké­letes, az áramellátás biztosítása, az elemek cseréje nehezíti keze­lését. Lehet azonban, hogy azok. nak van igazuk, akik szerint máris megindult hódító útjára. I ehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. Én mindehhez csak egy — a technikától és a gyárak versengésétől igen távol eső — gondolatot fűzök. Legyen az elektronikus időmérő pontosabb és újszerűbb, mint a régi. szá­momra az órához mindig úgy hozzá fog tartozni a ketyegés, mint a szívhez a dobogás. Még akikor is. ha a jövó gyerekei, va­lami régi történetet olvasva, ez­zel a kérdéssel fordulnak majd a felnőtthöz. — Apa, miért mondták régen azt hogy az óra jár? Tatár Imre Jó a választék Az orosházi Csillag Áruház éveK óta nagy részarányt vállal Orosháza város lakossági ellátásából. A háromszintes nagy kereskedelmi objektum egészén belül is jelentős feladatot lát el az ABC-részlcg. melynek választékos árukészletét ez eset­ben a hús- és hentesárukkal kívánjuk érzékeltetni Fotó: Balkus

Next

/
Oldalképek
Tartalom