Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-24 / 148. szám
SZÖYOSZ Kupa Békés megye csapata szerepelt a legeredményesebben A legeredményesebben szerepelt Békés megyei versenyzők Labdarúgó utánpótlás EB-dontő Szovjetunió—Magyarország 2-1 (2-0) Ez év Sszán tartják Vili. kongresszusukat az ország fogyasztási szövetkezetei. E nagy eseményre nemcsak sokoldalú gazdasági és ellátási tevékenységük teljesítésével készülnek az ÁFÉSZ-ek, hanem részt kérnek a tömegsport terjesztéséből is. Ilyen meggondolásból írt ki a Szövetkezetek Országos Szövetsége ez év kora tavaszán számos sportágban versenyt. Az országos szövetség felhívása nyomán megyénk fogyasztási szövetkezeteitől több száz fiatal nevezett be kispályás labdarúgó-mérkőzésekre — melyek területi döntőjét Szolnokon tartották. Ebben a sportágban a Gyoma—Endrőd és Vidéke ÁFÉSZ férfi, és a Békés és Vidéke ÁFÉSZ női csapata egyaránt második lett, tehát megyénk kispályás futballcsapatait július 24—25-én Debrecenben e két szövetkezet fiataljai képviselik. Az elkövetkező hetekben kerül sor Gyomár. a röplabdá- sok területi, majd Kecskeméten az országos versenyére, továbbá a kézilabdások kiskunfélegyházi területi és Nyíregyházán az országos döntőjére. Ezeken éppúgy ott lesznek a Békés megyei > ÁFÉSZ-ek fiataljai, mint a lövészek Sarkadon a területi, illetve Füzesabonyban az országos döntőn. Részt vesznek megyénk fogyasztási szövetkezetei, a kiírt asztalitenisz, a teke és sakkversenyekből is, mely viadalokat a SZÜVOSZ Kupa keretében rendezik az elkövetkezendő hetekben. megyei MÉSZÖV. Június 20-án délelőtt 9 órakor 14 megye, 58 fogyasztási szövetkezetének versenyzői sorakoztak fel a Kórház utcai sporttelep gyepén, hogy részesei legyenek az ünnepélyes megnyitónak. A versenyzőket és kísérőiket Orosz Sándor, a MÉSZÖV szövetkezeti mozgalmi titkárságának vezetője köszöntötte, majd Németh Csaba, a Szövetkezetek Országos Szövetsége nevében megnyitotta az 1976. évi SZŐ VOSZ Kupa országos atlétikai versenyt. Négy órán át, hét atlétikai számban 215 versenyző vívott egymással kemény küzdelmet. Megyénk atlétikai szövetsége biztosította a feltételeket a sportszerű versenyzéshez. A Békés megye fogyasztási szövetkezeteinek fiataljai nagyszerűen helytálltak, atlétikában az összevont pontversenyt megnyerték. A további helyezések: 2. Hai- dú-Bihar, 3. Pest. 4. Borsod, 5. Heves, 6. Tolna, 7. Szabolcs, 8. Szolnok, 9. Somogy, 10. Vas, 11. Bács, 12. Zala, 13. Csongrád és Fejér megye. 100 m-es síkfutásban Horváth László (Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ), a 200 m-es síkfutásban Csizmadia András (Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ) első lett, s mindketten kiérdemelték a legjobbakat megillető serleget is. Veress Gyula a 100 m-es síkfutásban, Nagy Attila magasugrásban (mindketten Bcs. és Vidéke ÁFÉSZ) ezüstérmet szerzett. Matyuska Sándor (TótkomMoszkva, Lenin-stadion, lab- I darúgó utánpótlás válogatottak Európa-bajaoki döntőjének visz- | szavágó mérkőzése. V: Weyland j (NSZK). Szovjetunió: Radajev — Kruglov, Gorbunov, Sevcov, Vi- szokih, Minajev, An, A dzsem, Guoajev, Szlobogyán, Fjodorov. Magyarország: Gujdár — Kere- ki, Kerekes, Bálint, Lukács, NyiSzerdán került sor a labdarúgó Felszabadulási Kupa két elődöntő mérkőzésére a Fáy utcában és a Megyeri úti stadionban. Ű. DÓZSA—RÁBA ETO 2—2 (1—1) Megyeri út, 1000 néző, vezette: Tompa. Góílövők: Szokolai (öngól), 'Törőcsik, illetve Pénzes és Glázér. A 9. percben Mile 25 méteres lövése csattant a kapufán. A 23. percben Törőcsik lövésszerű beadásába Szokolai beletette a lábát, s a labda a balra mozduló Bállá mellett a jobb sarokba pattant. (1—0). A 28. percben Glázer estében kapura rúgta a labdát, Pénzes elé pattant, aki a kapu közepébe lőtt. (1—1). Az 54. percben vezetéshez jutott az ETO. Pénzes beadását Glázer fejjel csúsztatta a kapuba. (1—2). A 78. percben Tóth A. beadását Törőcsik két méterről a kapu közepébe fejelte. (2—2). A kiírás értelmében a 90 perc után 11-eseket rúgtak. Először Szokolai büntetőjét védte Ro- thermel, majd Tóth lövése a .hálóban kötött ki. Mile élesen a A kedden lejátszott országos diák labdarúgó döntő mérkőzés seinek eredményei: Nyíregyházi 110 sz. Ipari Szakmunkásk.— Szombathelyi Latinka Sándor Szakközépisk. 6—0 (2—0), Miskolci 100'. sz. Ipari Szakmunkásk. —Székesfehérvári Vasvári Pál Szakközépisk. 4—2 (2—1). A csoportküzdelmek végeredménye: A-csoport: í. Miskolci 100. sz. Ipari Szakmunkásk. 6, 2. Jászapáti Gimn. 3, 3. Székesfehérvári Vasvári Pál Szakközépisk. 2, 4. Szöcsényi Ergőgazd. Szakközépisk. 1 ponttal. B-cso- port: 1. Nyíregyházi 110. sz. Ipari Szakmunkásk. 6, 2. Kisvárdai Bessenyei György Szakközépisk. 4, 3. Szegedi 600. sz. Ipari Szakmunkásk. 2, 4. Szombathelyi Latinka Sándor -Szakközépisk. 0 ponttal. Az olimpiai falu vezetői hivatalosan átvették a XXI. nyári játékok 11 000 sportolójának és kísérőjének otthont adó, piramis alakú komplexumot. Yvan Dubois, az olimpiai falu főigazgatója, vagy mondjuk inkább „polgármestere” az átvétel után így nyilatkozott: — Az olimpiai falu személyzetének minden tagja úgy érzi, hogy életének legnagyobb pillanata érkezett el. Hogy ehhez a pillanathoz méltó módon végezhessük munkánkat, már most valamennyien elfoglaltuk helyünket az olimpiai faluban. Jól felkészülten várjuk a sportolókat! A falu építése 1974. november 30-án kezdődött, 1975. március 15-én már álltak az épületek és I lasi, Ebedli, Pintér, Májer, Szabó, Magyar. Csere: Szlobogyán helyett Kipiáni, Fjodorov helyett Kazajev, illetve Ebedli helyett Kovács B., Májer helyett Szabó. Góllövők: Gucajev, Fjodorov, 'Magyar. A budapesti 1—1 után ezzel az eredménnyel a Szovjetunió csapata nyerte az utánpótlás EB-í. jobb sarokba lőtt. (1—1). Törő. esik cselesen lőtt a hálóba. (2—1). Glázer is élesen a kapu közepébe bombázott. (2—2). Fazekas a jobbra mozduló Bállá mellett a bal sarokba rúgott. (3—2). Somogyi sem hibázott. (3—3). Borbély is biztosan értékesítette a büntetőt. (4). Pozsgai is biztosan rúgta a hálóba a labdát. (4—4). A döntés Zámbóra maradt, aki élesen a bal sarokba lőtt. (5—4). VASAS—MTK-VM 2—1 (1—1) Fáy utca, 1500 néző, vezette: Palotai. Góllövők: Tímár, Gass, illetve Tulipán. A 35. percben vezetéshez jutottak a vendégek. Borsó hosz- szú átadással indította Takácsot, a jobbszélső a kiugró Tulipán elé gurított, áld 10 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát. (0—1). A Vasas a 45. percben egyenlített. Tímár kiugrott, Csetényi és Csorna között, majd 13 méterről nagy erővel a jobb felső sarokba bombázott. (1—1). Szünet után azonnal Kovács hagyott ki nagy helyzetet. A 61. percben Tímár jobb oldali beadását Gass 8 méterről a bal felső sarokba fejelte. (2—1). Ma a helyosztó mérkőzésekre kerül sor, mely összecsapásokat a Kórház utcai sporttelepen bo. nyolítanak le. A mérkőzések párosítása: 8.00: Szegedi 600. sz. Ipari Szakmunkásk.—Székesfehérvári Vasvári Pál Szakközépisk.. 1-es pálya. 8.00: Jászapáti Gimn.—Kisvárdai Bessenyei György Szakközépisk. 2-es pá- | lya. 9.30: Szombathelyi Latinka Sándor Szakközépisk.—Szöcsényi Erdőgazdasági Szakközépisk. 2-es pálya. 9.30: Az 1—2. helyért; Miskolci 100. sz, Ipari Szakmunkásk.—Nyíregyházi 119. sz. Ipari Szakmunkásk. 1-es pá. lya. A mérkőzések után 11.00 órakor az ünnepélyes eredmény- hirdetésre kerül sor. 1975. augusztus 14-re, tehát 184 nap alatt az olimpiai falu nagyjából elkészült. Természetesen csak nagyjából, mert ezután következett a központi fűtés, a világítás és egyéb belső berendezések szerelése. Ha tehát túlságosan szigorúan vesszük, nem 184 nap a rekord, hanem néhánnyal több, de május 22-én minden munka befejeződött és 980 lakás teljesen készen várja a világ sportolóit. Az olimpiai falu négy fél piramisból áll, mindegyik 19 emeletes és egyformán 08 mé’ter magas. A falu területe 204 380 négyzetméter. Valamennyi épületben légkondicionáló berendezés működik. A legnagyobb előnye azonban az, hogy mindössze 800 méterre van az olimpiai parktól... Kézilabda I Bcs. Előre Spartacus—DMTE 19—19 (9—11). NB I B. férfi. Békéscsaba, 100 néző. V: Banai, Márki. Előre Sp.: Gyuska — Lovas 1, Manczur 4, OROSZ 7, Bene, Várai 2, Kovács 1. Csere: Uhrin 1, Bakos 3, Krnács, Mo- kos. Edző: Fabriczy Elemér. A nagy hőségben alacsony színvonalú játék alakult ki, váltakozva vezettek a csapatok. A lila-fehér játékosok a legbiztosabb helyzeteket sem tudták értékesíteni — melynek eredménye a kétgólos vendégvezetés volt. A második játékrész elején a hazaiak kiegyenlítettek. de érthetetlen módon kapkodóvá vált a játékuk — a vendégek 6 góllal elhúztak. Ezután a fiatalok beállításával lendületesebbek lettek az Előre-tá- madások, s az utolsó percben sikerült egyenlíteni — megmenteni az egyik pontot. Bcs. Előre Spartacus—Bp. Papíripar 16—15 (8-^-1). NB I B, női. Budapest. V: Fellegi. Somogyi. Előre Sp.: Bielik — VARGA 4, TOBAKNÉ 4, Jakab 2, Rácz 1, Oláh 1, Kolarovszkiné 3. Csere: Barna 1, Veress, Bodor, Tom- csenko. Edző: Szabó Károly. A játékrész első felében a hazaiak kezdtek jobban, s háromgólos előnyre tettek szert. A vendég csabaiak javultak védekezésben, és félidőig egy góllal elhúztak ellenfelüktől. A második félidőben érthetetlen módon ismét visszaestek a lila-fehérek és csak nagy hajrában dőlt el javukra a mérkőzés. Orosházi vívóhírek Az Orosházi Spartacus és a városi testnevelési és sportfel- ügyelőség közösen II. osztályú kardvensenyt rendezett, melyet — a nevezéseket figyelembe véve — I. osztályú szintre minősítettek. A színvonalas viadalon 26 versenyző indult. Berta József kiemelkedett a mezőnyből, megnyerte a versenyt és visszaszerezte I. osztályú minősítését. A Békés megyei versenyzők eredményei: 1. Berta József (Oh. Sp.), 3. Pusztai Lajos (Oh. Sp), 4. Cseh Géza (Oh. Sp), 5. Os- gyán Gyula (Gyula). * * * Megoldódott az orosházi vívók nagy problémája, ugyanis edzéseiket teremhiány miatt nem tudták megfelelő körülmények között megtartani. A József Attila Általános Iskola tatarozása után birtokukba vehették az újjávarázsolt tornatermet. Így ismét lehetőség nyílott a vívóiskola megindítására és a kényszerszünet miatt abbamaradt általános iskolások edzéseinek megkezdésére. A szakosztály edzéseit hétfőn, szerdán, pénteken 5 és 8 óra között tartja. Körzeti bajnokság labdarügas GYULA 1. Geszt 18 15 1 2 55-18 31 2. Lökösháza 18 11 < 5 2 55* 21 27 3. Sarkadkereszt, 18 12 ’ 3 3 43-21 27 4. Körösláj 18 ii 4 3 52-22 ifi 5. Szabadkígyós 18 8 2 8 24-10 18 G. Bánkút x 18 0 4 8 22-25 15 7. Nagykamarás x 18 5 2 11 24-44 11 8. Méhkerék 18 4 2 12 18-49 10 9. 10. Kötegyán x Z.sadány 18 3 15 15-59 5 törölve x = büntetőpont levonva. Valamennyi sportág közül kiemelkedik az országos atlétikai verseny, melyet Békéscsabán rendezett meg a Szövetkezetek Országos Szövetsége és a Békés 103 CO V 1UC1Y késben második helyezést é el. 4U0 m-es síkfutásban Gyöt ftyösi Katalin (Bcs. es Vidél ÁFÉSZ)- bronzérmet szerzett. Kép, szöveg: Balkus Imre A Békéscsabai Állami Gazdaság gyulai kerülete felvételre keres — hálózati villanyszerelő, esztergályos, marós, hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés a kerület gépesítési főágazat vezetőjénél. Gyula, Szent Benedek 83. szám. Akik szintén eredményesen ké pvisclték megyénk színeit az országos SZŐ VOSZ Kupa viadalán Ismét Vasas—Újpesti Dózsa döntő a Felszabadulási Kupában Diáksport: Döntő mérkőzések a DSK-bajnokságban Kilencszáznyolcvan lakás várja a világ sportolóit