Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-24 / 148. szám
MA: Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1976. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK Ara: 80 fillér XXXI. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM MINDEN TERMŐFÖLD TEREMJEN (3, old.) a mérnöktanár (4, old.) KERESKEDELMI NAPOK SZEGHALMON (5. old.) A legfontosabb feladat a kalászosok jól szervezett betakarítása Tanácskoztak a megye mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeinek vezetői Mára összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány ZZ. paragrafusának 2. bekezdése alapján 1076. június 21-én délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. A megyei tanács rendezésében június 23-án, tegnap egész napos I tanácskozás volt a megye mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeinek vezetői részére. Az értekezleten részt vett úr. Szabó Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Baukó Mihály, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője. A több száz résztvevőt dr. Szabó Sándor köszöntötte, majd Murányi Miklós, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője a mezőgazdaság időszerű feladatairól és a középtávú tervek tapasztalatairól tartott tájékoztatót. A mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban elmondta, hogy az őszi búza vetésterülete 134 ezer hektár volt, ebből 3000 hektár kipusztult. Kora tavasszal az állomány egyenlőtlen, a tavalyinál gyengébb volt, a május végi eső hatására azonban javult a gabona állapota. A pillanatnyi termésbecslések.az 1974. évi átlag elérését ;gérik. A kukorica vetésterülete 500 hektárral kevesebb a tavalyinál. Néhány száz hektárral nőtt a cukorrépa vetésterülete, amely 18 ,700 hektár volt, s 500 hektár pusztult ki. Ennek oka a talaj- előkészités hiányosságában keresendő. Ami a zöldségtermesztést illeti, a nagyüzemekben az országosan tervezett 92 ezer hektár vetésterület csak 94 százalékban teljesült, különösen a vöröshagyma, a fűszerpaprika, a paradicsompaprika és a paradicsom vetésterülete csökkent. Megyénkben a 9800 hektár előirányzattal szemben csak 8600 hektárra kötöttek szerződést. A tsz-ekben tavaly 5435 hektárról takarítottak be zöldségfélét, az idei vetésterület 5760 hektár. A talajerő-gazdálkodásról szólva elmondta, hogy a kalászosok fejtrágyázása mindenütt megtörtént, a minőség azonban nem egyöntetűen jó. Az sem helyeselhető. hogy 26 üzem mintegy 65 millió forint értékű műtrágya-megrendelést mondott visz- sza. Az üzemi költségek csökkentése és a folyamatos szállítás biztosítása érdekében az AG- ROKER egyedi tárgyalások alapján átvállalja a műtrágya vásárlására felvett hitel ka- ! matköltségét. A növénytermelésen belül szó volt a háztáji és kisegítő gazda- . Ságokról. Ezek száma 111 ezer, a I megye összterületének 22,2 százalékán, 121 ezer 400 hektáron gazdálkodnak, és tavaly a mezőgazdasági termékek 39 százalékát adták. Folyamatos intézkedéseket tesznek a kisgazdaságok termelési feltételeinek javításáért, amelynek kedvező hatása a sertéstenyésztésben és a zöldségtermelésben már tapasztalható. A kisgazdaságok termelésének támogatásában érdekelt vállalatokat rendszeresen, legközelebb július elején, beszámoltatják eddig tett intézkedéseikről. Az állattenyésztésben változatlanul az állomány növelése a cél. Az eddigi intézkedések hatására a tehénállomány csökkenése megállt. A tejfelvásárlásban megyénk tavaly a nem éppen előkelő 16. helyen végzett, ez év első 5 hónapjában azonban itt is tapasztalható kismérvű javulás. Szinlén a hatékony intézkedéseknek tulajdonítható, hogy nem folytatódott a sertéslétszám csökkenése, sőt növekszik — különösen a háztájiban — a kocalétszám. Változatlanul gondot okoz az elhullás magas aránya, ami elsősorban az egészségügyi előírások megszegésének következménye. A felületességre jellemző, hogy több helyen a felhasznált fertőtlenítőszer az előírt mennyiség 10 százalékát sem érte el. A továbbiakban a tTaromfite- nyésztéssel, a felvásárlással, az anyagi- és műszaki ellátással, a beruházással foglalkozott, majd az időszerű feladatokról szólt. Ezek közül a legfontosabb a ka lászosok jól szervezett betakarítása. Emlékeztetett arra, hogy tavaly az aratási időszakban következett be a legnagyobb veszteség. Példaként említette, hogy a termés egyszázalékos vesztesége megyénkben 410 vagon gabonát, több mint 12 millió forintot jelent, így forintopí tható az a korábban talán elkoptatott jelmondatként is emlegetett figyelmeztetés, hogy miiiden szem gabonát mentsünk meg! A számítások szerint 14 nap alatt betakarítható a termés. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha a gépek folyamatosan dolgoznak, szükség esetén más üzembe történő átirányításuk nem napok múlva történik meg. Ennek koordinálásában elsősorban a szövetségek nyújthatnak segítséget. Nem elfogadható, hogy a rendkívül kedvező pénzügyi leKáilai Gyula előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján szerdán az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában Kállai Gyula, a Központi Bizottság tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke tartott előadást „A párt szövetségi politikája és a nemzeti egység j fejlődése” címmel. Jakab Sándor, az MSZMP ■ KB osztályvezetője nyitotta meg • az előadást, amelyen részt vet- j tek a párt vezető propagandas- : tál, valamint ideológiai, tánsa- : dalmi életünk képviselői. Az előadás anyagát a Kossuth ! Könyvkiadó megjelenteti. (MTI) ; * * * Deregán Gábor, az MTI hírmagyarázója írja: hetőségek ellenére 30 kombájn áll majd kihasználatlanul az AGROKER telepén. Az aratással párhuzamosan a jövőt megalapozó járulékos munkákra is nagy gondot kell fordítani. A szalmaégei.és nem célszerű, tarlóégetés kizárólag az elővetemény összefüggésében indokolt. A termés szakszerű szárításával is sokat tehetnek üzemeink a minőség javításáért. A tárolótelep előkészítése, a tárolási szerződések megkötése, a felvásárlás folyamatosságának, a veszteségmentes tárolásnak egyik döntő feltétele. A viszonylag magas árukészlet nehezíti a tisztítási és fertőtle- nítési munkát, de mégsem engedhető meg, hogy fertőzött tárolóba kerüljön az új termés. A június közepi adatok szerint ugyanis 18 tárolóhely fertőzött, itt haladéktalanul el kell végezni a fertőtlenítést, A feladatok sorában szó volt még az állattenyésztés területén esedékes tennivalókról, s mindazokról, amelyek a népgazdaság e rendkívül fontos ágazatának eredményességét szolgálják. A tájékoztató után előadás hangzott el a társadalmi tulajdon védelméről, majd megkezdődött a vita, amelyben a jelenlevő szakemberek elmondták véleményüket, javaslatukat. Délután megalakult a megyei mezőgazdasági szervezési bizottság, amely az aratási munkák szervezésével kapcsolatos teendőket látja el. A bizottság tagjai a párt és állami szervek, tsz-szövetségek és az érdekelt vállalatok képviselői. S. F. Parlamenti gyakorlattá vált, hogy az elmúlt esztendő pénzügyi zá rszáma dúsát az országgyűlés nyári ülésszaka elemzi. Az elmúlt napokban lezajlott országgyűlési bizottsági tanácskozások és a képviselőcsoportok megbeszélései arra utalnak, hogy ezúttal is a zárszámadásról szóló jelentés kerül a plenum elé. Az 1975-ös állami költségvetés végrehajtásának tapasztalatait megvitatták az országgyűlés bizottságai. Az üléssorozaton több mint félszáz képviselő szólt a kiadások, bevételek alakulásáról. A viták élénksége nem utolsósorban annak köszönhető, hogy bonyolult és nehéz világgazdasági helyzetben kellett gazdálkodnunk és a gondokkal eredményesen birkóztunk meg. A korábbinál nagyobb feladatokat rótt minden ágazatra az 1975-ös népgazdasági terv és az ágazatok a követelményeknek összességében megfeleltek. Elismeréssel állapították meg a bizottsági tagok, hogy a gazdálkodás valamennyi ágazatában az év második felében a kedvező tendenciák kerültek túlsúlyba és azok megerősödtek, A lakosság bevételeinek és kiadásainak alakulása azt bizonyítja, hogy az életszínvonal javulása meghaladta a tervezettet, különösképpen a nagyüzemi munkásságé és a szövetkezeti parasztságé. Kritikus szemmel.' elemezték a bizottságok a tanácsok gazdálkodásának alakulását: pénzbevételeik kedvezőek voltak és a pénzeszközöli céltudatos felhasználása révén egyaránt javult az egészségügyi, a szociális, a kulturális, a kereskedelmi színvonal. Más-más megfogalmazásban ugyan, de minden bizottsági ülésen elhangzott, hogy a kedvező gazdasági tendenciák további erősítése mellett 'határozott lépéseket kell tenni a negatív jelenségek leküzdésére. Nem lehetünk elégedettek például a munkaidő kihasználásával, és itt utalhatunk akár az ipari, akár az építési-közlekedési bizottság véleményére. Több képviselő nagyon határozottan felhívta a figyelmet a munka- és üzemszervezésben meglevő további, szinte felbecsülhetetlen lehetőségekre, az építési és közlekedési bizottság mellett középponti témaként tárgyalta többek között az ipari, a kulturális, valamint a szociális és egészségügyi bizottság is a beruházások, felújítások előkészítését. E téren még sok a hiányosság, ám, hogy ebben is előbbre lehet lépni, elismeréssel nyugtázták a bizottságok az ésszerű takarékoskodás kézzel fogható eredményeit, ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy a logikátlan, szükségtelen takarékoskodás a fejlődést gátolhatja. A bizottság és a képviselőcsoporti viták alapján bizonyos, hogy még egy nagy fontosságú előterjesztés, a közfogyasztást szolgáló élelmiszerek előállítására, tárolására, szállítására és forgalomba hozatalára vonatkozó törvényjavaslat is a Ház asztalára kerül, A kereskedelmi bizottság ülésén, hangzott el, hogy az élelmiszer-termelés mennyisége 1958 — a szocialista élelmiszeripari nagyüzemek létrejötte és átfogó jogszabályi rendezése — óta szinte megkétszereződött. Számos új termék megjelenése bővítette a választékot. A termeléssel összhangban a lakosság fogyasztása is megnőtt, megváltozott a fogyasztási szerkezet is. A jelenlegi szabályozás már nem felel meg a követelményeknek, szükség van tehát egy kerettörvényre. Ugyancsak parlamenti gyakorlat, hogy az országgyűlés időnként beszámoltatja egy-egy ágazat vezetőit a végzett munkáról, az ágazat eredményeiről, gondjairól. Aligha van még egy terület, amely olyan szorosan kapcsolódik a gazdaságpolitikához, mint a munkaügy, a munkaerőgazdálkodás. Az elmúlt napok tanácskozássorozata és a már nyilvánosságra hozott napirendi javaslat alapján várható, hogy ezúttal ennek a területnek a vezetői adnak átfogó tájékoztatást. Férficipők Medgyesegyházáról A medgyesegyházi BÖRTEX Ipari Szövetkezet 32 millió forint beruházással bővíti üzem ét. Korszerűsítik a férfieipő gyártását, növelik a gépi munka, csökkentik a kézi munka arányát. Az üzem fejlesztése jó ütemben halad. 1980-ra, az V. ötéves terv vegére már félmillió pár férficipő készül évente (Fotó: Veress)