Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-15 / 140. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ÚJ ÚTTÖRÖVASÚT Értékes ajándékkal köszöntötték Pest megye KISZ-fiataíjai a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő úttörőszövetség tagjait: június elején átadták a pajtásoknak a börzsönyi úttö- rővasutat (MTI Fotó—Koppány György—KS) tilllllltlIVVIIIIISMIlVlIflflllMIVIIOIIBIIiillllllllOBOOIOItStOmilIflIIIIIIISIIMBIIIIII* Japánba utazott a Magyar Rádió gyermekkórusa Vasárnap, a reggeli órákban japán vendégszereplésre utazott a Magyar Rádió gyermekkórusa. Népszerű együttesünk Botka Valéria és CSsányi László vezetésével immár harmadik alkalommal jár Japánban, ahol ezúttal hosz- szabb időt töltenek. A tervek szerint ‘ mintegy 45 hangversenyen szólaltatják meg Bartók, Kodály és számos más magyar zeneszerző műveit, illetve nagyon sok japán kórusművet is. A japán hangversenykörút az elképzelések szerint augusztus 18-án ér véget, ezen a napon utazik vissza a rádió gyermek- kórusa Budapestre. Ballagás Orosipusztán A három 8. osztályos gyerek — két lány és egy ílú — szemében könnyek csillogtak. Elbúcsúztak a tanyasi iskolától. Ősztől gimnáziumban, illetve szak- középiskolában folytatják tanulmányaikat. Nyolc alsó tagozatos kisdiák pedig Szeghalmon, amo. dem, minden igényt kielégítő 100 személyes tanyasi általános diákotthonban nyert elhelyezést. Ök 11-en ballagtak június 13-án, vasárnap. Orosipusztán. Dr. Bereczki Lajosné, a felső tagozatosok tanárnője kezdte a búcsúztatást, s a hangja el-el- csuklott, hiszen öt éve már, hogy ebben a csaknem 100 éve működő tanyasi iskolában tanít. Aztán sorra búcsúztak a gyerekektől: Szilágyi József, az alsó tagozatosok tanára, a szülői munkaközösség képviselője, majd szólásra emelkedett B. Major János, a szeghalmi járási művelődésügyi osztály vezetője. Kérte a gyerekeket — ne sírjanak, hiszen jobb körülmények közé kerülnek. Az állam, a társadalom segítette őket ahhoz, hogy jól felszerelt kollégiumban és főleg osztott osztályokban folytathassák majd tanulmányaikat. Az ünnepségen jelen volt a Biharugrai Halgazdaság igazgatója, dr. Kozma Lajos is, aki időt szakított nagy elfoglaltsága mellett, hogy a halgazdaság által patronált, s most már bezárt tanyasi iskola tanulóinak ballagásán részt vegyen. A ballagás után a szülői munkaközösség tagiai szendviccsel, édességgel, hűsítővel kínálták a gyerekeket és a vendége'^ B. V. Duna menti fiatalok találkozója Pakson FiM Lengyelországról Vasárnap reggel térzene köszöntötte a paksiakat és a Duna menti fiatalok IX. találkozójára étkező vendégcsoportokat. 1 Délelőtt a harmincéves úttörőmozgalmat is jelképező, színes felvonulás és úttörődíszszemle gyönyörködtette a nézőket. A főtéren az eltelt harminc év legkedvesebb úttörő- és KISZ-ista társasjátékait mutatták be a vidám csoportok, majd jubileumi staféta indult a sporttelepre, a jelvényszerző versenyekre. Filmvetítés, rajzverseny, bábszínház, vízi- és repülőmodellezés is szerepelt a délutáni programban. A TIT Békés megyei szervezete és a városi tanács vb művelődésügyi osztálya június 16- án, szerdán 18 órákor, Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában Lengyelország címmel film- estet rendez. Rendőrségi hírek Rekord a gyulai Várfürdőben VONATNAK ÜTKÖZÖTT Békéscsaba határában egy so- J rompó nélküli vasút—dűlőül : kereszteződésben Gyöngyösi ; György 40 éves vontatóvezető, ; békéscsabai lakos ittasan veze- * tett egy személygépkocsit és a j volánt átadta az ugyancsak it- 5 tas állapotban levő Malatyinszki j Pál 34 éves asztalos, békéscsabai ‘ lakosnak, aki figyelmetlenül a : sínekre hajtott és nekiütközött : egy személyvonatnak. A gépko- ; esi utasai közül Pepó Pál 33 • éves karbantartó, békéscsabai • lakos a helyszínen meghalt, kei- ; ten könnyebben sérültek meg. S Malatyinszki Pált és Gyöngyösi ! Györgyöt a rendőrség őrizetbe : vette. ■ MEGFOJTOTTA ; ÉLETTÁRSÁT Battonyai lakásán Angyal Mátyás 34 éves lakatos, ittas álla- -potban szóváltás közben bántalmazta majd megfojtotta élettársát, Bella Józsefné 23 éves háztartásbelit. Angyal Mátyás ellen őrizetbevétel mellett indított eljárást a Békés megyei flandór-fökapitányság. Az elmúlt vasárnap hét és fel ezer vendég kereste fel a Vár- fürdőt. Elkészült az új gyógymedence is, amelyet hamarosan áladnak a lürdőzöknek (Fotó: Béla Ottó) MA: 1976. JŰNIIJS 15., KEDD Vid napja A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.43 órakor A Hold kél 2.55 — nyugszik 7.26 órakor Negyvenöt év. évvel ezelőtt, 1931. június 15- én hsát meg — 18 éves korában — Geisler Eta ifjúmunkás, hímző- nő, a magyar kommunista mozgalom mártírja. Budapesten született, 1913 októberében. Szegény család gyermekeként, egész fiatalon dolgozni kellett mennie. Szinte gyerekfejjel kapcsolódott be a Kom- munisa Ifjúmunkás Szövetség tevékenységébe, amelynek lelkes tagjaként csakhamar részt vett az illegális kommunista párt különböző akcióiban. Először 16 évesen, 1929-ben tartóztatták le a rendőrségi szervek, két hónapig fogságban tartották, $ végül felmentették. Szabadulása után a lelkes ifjúkommunista bekapcsolódott a Vörös Segély munkájába, ahol rendkívül , eredményesen tevékenykedett. Sajnos, nem sokáig: 1930. június 30-án egy tüntetés alkalmával ismét letartóztatták és ekkor öthónapi fegyházbüntetésre ítélték. A kínzásokkal, a sötétzárkával, a gyakori élelmiszer-elvonásokkal súlyosbított börtön megtámadta a fiatal lány tüdejét és röviddel szabadulása után Pestújhelyen meghalt. A kommunista fiatalok példaképéről a fel- szabadulás után utcát, iskolát stb. neveztek el. Emlékét kegyelettel ápolja a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség is. — MEGJELENT A GYULAI NYÁR. Az elmúlt napokban került az érdeklődők kezébe az ízléses kivitelben elkészült Gyulai Nyár című programfüzet. Ez részletesen ismerteti - a város nyári kulturális és sporteseményeit. — A MEGLEVŐ KÉT KÚTON KÍVÜL még egyre lenne szükség Okányban. A község lakossága naponta csak 200—250 köbméter vizet kap a szükséges 600 köbméter helyett. — NÉPRAJZI NYÁRI EGYETEM ZALAEGERSZEGEN. Egy hónappal az egyetem nyitása előtt a néprajz hazai művelőin kívül 9 ország: a Szovjetunió, Bulgária, az NDK, Csehszlovákia, Románia, Anglia, Belgium, Dánia és az NSZK néprajzosai jelentették be, hogy képviseltetik magukat. — JÁRDAÉPÍTÉS. Biharugrán a tanács ebben az évben 300 méter hosszú járdát épít és a költségek fedezésére 40—50 ezer forintot biztosít. — JUTALOMBÓL — JÁTSZÓTÉR. Gyulán a 32-es tanácstagi körzet az elmúlt évben a társadalmi munkában harmadik helyezést ért el, s ezért 10 ezer forint jutalmat kapott. Ezt az ösz' szeget játszótér építésére fordítják. A Ferencesek terén a játszótér létesítéséhez a DÉGÁZ, a Ganz Villamossági Gyár, a vendéglátóipari és a kertészeti vállalat jelentős társadalmi munkát ajánlott fel. — A MÜLT ÉVBEN a társadalmi munka értéke Vésztőn meghaladta a 3 millió forintot. Erre az évre is hasonló értékű munkát terveztek. Egy lakosra átlagosan 310 forint jut. Záporeső Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé átfutó záporesővel, zivatarral. Általában élénk, időnként erős északi, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 lök között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: főként az időszak elején időnkénti felhősödés, néhány helyen zápo-resővcl. A hőmérséklet átmeneti csökkenés után újra emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 8— 12, később 11—15 fok között, Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 21—25, később 24—28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 min) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. — A MAFFIA BOSSZÚJA. Vasárnap egy arizonai kórházban belehalt sérüléseibe Don Bolles újságíró, akinek kocsijában tíz nappal ezelőtt pokolgép robbant. Az újságíró a merényletet megelőző pár hétben cikksorozatot kezdett a Phoenix Republic című lapban a helyi maffia tevékenységéről. — TORNÁDÓ SÖPÖRT VÉGIG Chicago egyik külvárosán vasárnap éjszaka. A vihar két embert megölt és rom bad öntött egy nyolc háztömbből álló lakókörzetet, Az Illionis állambeli Le- montban is több mint harminc házban keletkeztek súlyos anyagi károk. m Egy pillanatra... \ Végrendelet, s néhány ezer ; Milliócska még — dollár- ; [ban: S Ennyi maradt Getty után— : Olvastam a Népújságban. ; Lám, nem rossz az olajüzlet, jj Szerzett nevet is Gettynek... \ Lett volna csak olajbá- l [nyász, ■ Most nem hívnák öt sen- jj [kinek •-nr j ■ — MOSZKVÁBA UTAZIK ma, június 15-én repülőgéppel az IBUSZ szervezésében a med- gyesegyházi ÁFÉSZ 29 dolgozója. Programjukban többek között a Kreml megtekintése, városnézés, színházlátogatás szerepel, majd június 20-án érkeznek haza. — HÉTSZÁZ ÚTTÖRŐ vette birtokába vasárnap Székesfehérvár belvárosi utcáit és a vidám parkot: az úttörőszövetség fennállásának 30. évfordulója tiszteletére rendezett jubileumi úttörőtalálkozó . második napján már kora reggel megkezdődtek a közös játékok; szellemi és sportvetélkedőkre, rajzversenyekre került sor. A program honvédelmi vetélkedővel fejeződött be. békés mm; MÍPUJSAC_$ Az MSZMP megyei bizottsága éa a megyei tanács laola Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helvettes Deák Gyula Szerkesztőség* i€0l Békéscsaba Postafiók • 111 Telefon* 12-196 12-035 Kiadta a Békés megvel LaDkladó Váll?iat 56(>i Békéscsaba Postai!ők t 111 Telefon: 11-021. l.-051 Felelős kiadó* LpIioczkv Mihály Terlesztj a Magvar Posta Előfizethető a oosta hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díl egv hónaDra 20.— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató Három« *é.kí Pál Index: 25 054