Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-01 / 128. szám

Marcos Moszkvában A Centropress hétfő esti kommentárja Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigeti Köztársaság el­nöke és a szovjet kormány ma­gas rangú képviselői között. Bár a két ország között e pillanatban rnég nincs diplomáciái kapcsolat, a látogatás ténye is fontos vál­tozásokat jelez. Hogy a Fülöp- szigetek milyen messziről in­dult. azt jól érzékelteti egy pil­lantás a mintegy háromszáz- ezer négyzetkilométer területű, majdnem ötvenmillió lakosú, hétezer szigetből álió délkelet- aasiai ország történetére. Az egykori spanyol gyarmat függetlenségét 1898-ban kiáltják ki. A századforduló mohó ame­rikai imperializmusa felismeri a 'ehetőséget é® súlyos harcok árán megszállja a fiatal köztár­saságot. amelyet 1935-ig hivata­losan is Washingtonból irányí­tanak. Ebben az évben ugyan Manila, a főváros önkormány­zatot kap, ez azonban semmit sem változtat a változatlan ame­rikai uralom tényén. A második világháborús japán megszállás után az ország 1946- ban elnyeri a hivatalos függet­lenséget. de az amerikai tőke — és hatalmas bázisokon az ameri­kai hadsereg — ottmarad. A manilai politika ennek megfele­lően „egyirányú utca”, kimeríti az egyoldalú amerikai orientá­ció fogalmát. A Fúlöp-szigetek csapatokat küld a vietnami ame­rikai intervenció támogatására és minden fórumon szembeszáll a haladó irányzatokkal. A vietnami háború vége felé viszont Manila az elsők között ismerte fel a változás szükséges­ségét. Romuló külügyminiszter — jelenleg is Marcos kísérője Moszkvában — felszólalásai ala­posan hozzájárultak az agresz- szív délkelet-ázsiai tömb, a SEATO gyakorlati kimúlásához. Ferdinand Marcos elnök, aki I a japán megszállás idején az el- | lenállási mozgalom egyik veze- j tője volt, több beszédben érzé- ( keltette, hogy kormánya levon­ja a tanulságokat a megváltó- ] zott világhelyzetből Jó néhány szocialista országgal felvette az ! érintkezést és jóváhagyásával megalakult a ..Fülöp-szigetek— j Szovjetunió Társaság”, amely- i nek díszelnöke Imelda Marcos | asszony, az elnök felesége, az ország egyik jelentős politikai személyisege. „Az ország nemze­ti érdekei — jelentette ki a mi­nap az államfő — szükségessé teszik a diplomáciai kapcsolatok létesítését a Szovjetunióval” ... Tavaly, a két ország közötti kereskedelem első fellendülésé­nek esztendejében- a Szovjet­unió mintegy tízmillió dollár ér­tékben vásárolt Manilától cukrot és egyéb terméket. Aligha lehet vitás, hogy a jelenlegi tárgyalá­sok egyik eredménye a nagyság, rendek növelése lesz mind a gazdasági, mind a politikai kap. | csőlátókban. Duzzasztógát a Gangeszen! India és Banglades — valószí­nűleg már a közeljövőben — megtárgyalja a Gangesz folyón épült Farakka-duzzasztógát üzembe helyezése miatt Bangla- desben keletkezett problémákat. A duzzasztógát építése 1969- ben fejeződött be, de csak 1975. áprilisától üzemel. A duzzasztó- gát építésének legfőbb célja a j Hooghly folyó vízszintjenek | megemelése, a Calcutta! kikötő megmentése az eliszaposodástól. Ezzel szemben Daccából szár­mazó állítások szerint a duz­zasztógát működése jelentős ká­rokat okoz Bangladcsnek. Aka­dályozza a létfontosságú öntöző­rendszerek működését, növeli a folyó sótartalmát, a csökkent vízszint miatt gondot okoz az ivóvízellátás embernek, állatnak egyaránt. India ezzel szemben azt java­solja, hogy csatorna épüljön — Bangladesen keresztül — a Brahmaputrától a Farakka-gá- tig, s mivel a két folyó áradása között két hónap eltérés van, a csatornán keresztül érkező víz­mennyiség a kritikus időszakban növelhetné a Gangesz csökken­tett vízszintjét. Orosházi Üveggyár az iparvágányához váltókezelőket keres felvételre Felvételre keres továbbá: lakatos, esztergályos és hegesztő szakmunkásokat, valamint férfi-női segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában. Befejeződtek a szovjet—iraki tárgyalások Bagdadban hétfőn befejeződ­tek a tárgyalások Alekszej Ko­szigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnöke és Szaddam Husszein, az Iraki Baath-párt helyettes főtitkára, a Forradal­mi Parancsnokság Tanácsának helyettes elnöke között. A tárgyszerű, konstruktív lég­körben lefolyt tárgyalásokon megvitatták a Szovjetunió és az Iraki Köztársaság politikai, gaz­dasági, tudományos-műszaki együttműködésének további el­mélyítésével kapcsolatos kérdé­seket. Nagy figyelmet szenteltek az' időszerű nemzetközi kérdések­nek, köztük a közel-keleti hely­zet rendezésének, az arab orszá­gok ellen elkövetett izraeli ag­resszió következményei felszá­molásának. Megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokról közös közleményt hoznak nyilvánosságra. (TASZSZ) Választási jelentés Bulgáriából Szófiában hétfőn közzétették a bolgár központi választási bi­zottság jelentését a vasárnap tartott nemzetgyűlési és ta­nácstagi választásokról. A jelentés megállapítja, hogy a szavazás teljes rendben, a vá­lasztási törvény előírásainak megfelelően zajlott le. A válasz­tásokat mindenütt magas fokú politikai aktivitás és ünnepi hangulat jellemezte. A Hazafias Front és a többi társadalmi szervezet biztosította a válasz­tások gyors és szervezett mene­tét, a szavazás titkos voltát Több választási körzetben a szavazási arány már a délelőtti órákban elérte a 100 százalékot. Délután 16 órára a szavazási arány több megyében megha­ladta a 99 százalékot. A válasz­tások végeredményét a sajtó, a rádió és a televízió fogja ismer­tetni. A jelentés végezetül hangsú­lyozza: a vasárnapi választások megmutatták a bolgár nép kész­ségét, hogy végrehajtsa a BKP XI. kongresszusán elfogadott határozatokat. Felépítse a fejlett szocialista társadalmat a Bol­gár Népköztársaságban. (MTI) Békés atom aSzovjetuniéban Harminc kilotonnás nukleáris töltet segítségével vetettek véget egy hatalmas erejű és két éven át kiolthatatlan íöldgázkitörés- nek szovjet Közép-Ázsiában. Az utóbbi években a nukleáris tob- bantás az ilyen jellegű kataszt­rófák felszámolásának megbíz­ható eszközévé vált — írja az egyik szovjet lap a föld alatti nukleáris robbantások békés cé­lú alkalmazásának jelentőségét méltató cikkében. A szovjet sajtóban a május 28-án aláírt szovjet—amerikai . szerződés nyomán több érdekes kommentár látott napvilágot az atomenergia békés célú alkal­mazásának helyzetéről és távla­tairól. A Pravda vasárnapi szá­ma terjedelmes kommentárt kö­zölt I. Dmitri jev tollából, amelyben a szerző egyfelől fi­gyelmeztet a szerződés korlátái­ra, vagyis arra. hogy ez a meg­állapodás nem helyettesítheti a nukleáris fegyverkísérletek tel­jes betiltását, s e fegyverek el­terjesztésének . megakadályozá­sát, másfelől viszont megállapít­ja: „A nukleáris fegyverek el­terjesztésének megakadályozását célzó politikát védelmezve or­szágunk egyszersmind síkra- száll az atomenergia, ezen belül a békés célú nukleáris robban­tások szélesebb alkalmazása mellett.” Az SZKP Központi Bizottsá­gának ipari napilapja vasárnap' terjedelmes beszámolót tett köz­zé a Szovjetunióban eddig vég­zett békés célú nukleáris rob­bantásokról. Eszerint a földgáz- kitöréses katasztrófák atomtöl­tet segítségével való likvidálása mellett nagyon hasznosan alkal­mazzák a föld alatti nukleáris robbantásokat a mérgező vagy szennyező hatású ipari és ház­tartási hulladékanyagok tárolá­sára alkalmas üregek kialakítá­sára. Így például egy 25 kiloton­nás robbantás segítségével 140 ezer köbméteres föld alatti „rak­tárt” hoztak letre. Hasonló tá­rolók szükségesek a feldolgozás­ra váró kőolaj és földgáz elrak­tározására. A föld alatti raktá­rak kialakításának új módszerét .ma széles körben, ipari méretek­ben alkalmazzak a Szovjetunió­ban. Minthogy az ország területé­nek nagy részét sivatagok bo­rítják, szovjet szakemberek úgy vélik, hogy e területek vízellá­tásában is nagy szerep vár a nukleáris robban fásokra. Egy ilyen kísérlet során több mini 100 kilotonnás nukleáris szer­kezetet robbantottak fel, s ezen a módon 410 méter átmérőjű és 100 méter mély víztárolót alakítottak ki. Az ' építő nukleáris robbantá­sok technológiájának kidolgozá­sán szakemberekből és tudósok­ból álló nagy kollektívák dol­goznak. Munkájuk egyik legfon­tosabb része a biztonsági felté­telek megteremtése. A robbantá­sok sugárhatásának és egyéb környezeti ártalmainak meg­akadályozásával orvosok, mérnö­kök és tervezők külön csoport­jai ioglslkoznak. Egvrészt olvan robbanószerkezeteket dolgoznak ki. amelyek „tiszta”., tehát cse­kély sugárhatású töltettel van­nak ellátva, másrészt kiegészítő intézkedéseket tesznek a nuk­leáris felhők ártalmatlanná té­telére. (MTI) Súlyos a helyzet Libanonban A csehszlovák hírügynökség írja Egész Libanonban ismét fel­lángolt a totális polgárháború. Az elmúlt két nap alatt vala­mennyi fronton, szerte az or­szágban ádáz harcok folytak. A harcok újabb fellángolásá­nak fő oka a szélsőjobboldali erők azon törekvésében rejlik, hogy meghiúsítsák az új elnök­nek — Eliasz Szarkisznak — a szemben óLló felek közötti min­den külső beavatkozás nélküli politikai megegyezésre és a har­cok végleges beszüntetésére irá­nyuló kísérleteit. Az újabb provokációk, vala­mint a politikai személyiségek elleni legutóbbi merényletek célja az. hogy ismét kiélezzék a helyzetet és ürügyet teremtsenek a külföldi intervencióra. Az elmúlt két napban Bejrut­ban ismét ágyúlövedékek rob­bantak. Éjjel-nappal lőtték a la­kónegyedeket és kórházakat. A jobboldali erők tűz alá vettek több palesztin nignéküJU'ábort Bejrutban és a főváros .környé­kén. A harcokban vasainap 270 ember vesztette életét és több mint négyszázan megsebesültek. A nehézfegyverek mellett elő­ször vetettek be új fegyvert, a föld-föld rakétát. A bejrúti rá­dió közlése szerint Bejrut-elővá­rosában fel nem robbant, izraeli gyártmányú lövedékeket talál­tak. (CTK) A kairói lapok hétfőn ismer­tették az Arab Szocialista Unión belül a centralista többséget képviselő egyiptomi arab szocia­lista szervezet vasárnapi ülésé­ről kiadott közleményt. A kommüniké szerint Mam- riuh Szalem egyiptomi minisz­terelnök, a szervezel vezetője az ülésen mondott beszédében egyebek között leszögezte: „Egyiptom nem fogja karba tett kézzel tűrni a Libanon felosztá­sára irányuló kísérleteket, sem­Kelet-Timort Indonéziához csatolják A kelet-timori indonéz-barát pártok által életre hívott úgyne­vezett népi gyűlés hétfői ülésén egyhangúlag elfogadta azt a ha­tározatot, hogy Kelet-Timor az Indonéz Köztársaság részévé váljék. A tanácskozás után hi­vatalosan bejelentették: küldött­ség utazik Djakartába, hogy a kérvényt az indonéz kormány elé terjessze. Mint ismeretes, Kelet-Timor 400 éven keresztül portugál gyarmat volt. 1974-ben a por­tugál kormány elhatározta, hogy megadja a függetlenséget Kelet-Timornak. 1975 augusz­tusában polgárháború tört ki a teljes függetlenségéért harcoló Kelet-Timori Forradalmi Füg­getlenségi Front (FRETILIN) és az indonéz-barát pártok között. Decemberben Indonézia kato­nailag is beavatkozott a kon­fliktusba és ennek következté­ben az általa támogatott UDT és Apodeti vezette erőknek si­került szétverniük a FRETILIN fegyveres egységeit. Az Egye­sült Nemzetek Szervezete Kelet- Timorra vonatkozó határozatá­ban többször is követelte az in­donéz erők visszavonását a szi­getről. (AP) 9 BíKÉimsmz 1976. JÚNIUS 1. milyen körülmények között sem fogja megengedni, hogy csanást mérjenek a palesztin ellenállás­ra.” Kairó — a közlemény tanúsá­ga szerint — szembehelyezkedik a Libanon belügyeibe való min­dennemű külföldi beavatkozás­sal, s meggyőződése, hogy a li­banoni nép képes megtalálni a politikai és gazdasági jövőjét biztosító megfelelő formulát. Az AZSU-n belül működő egyiptomi arab szocialista szer­vezet — hangzik a közlemény — a leghatározottabban elítéli az elszigetelődés libanoni híveinek bűncselekményeit, teljes támo­gatásáról biztosítja a libanoni nemzeti haladó elemeket, vala­mint a PFSZ-t. Felkéri a liba­noni vezetőket, hogy vállalják a rájuk háruló felelősséget, s fel­szólítja Frangié elnököt, hogy sürgősen mondjon le. Végül sür­geti az arab nemzetet, hogy a li­banoni vérontás megszüntetése érdekében tegye meg a szüksé*- ges kollektív intézkedéseket. (AFP) . . ___

Next

/
Oldalképek
Tartalom