Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-12 / 111. szám

Kádár János látogatása a nemzetközi női sakkversenyen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Beckl Sándor ál­lamtitkárnak, az OTSH elnöké­nek, Szörényi Sándornak, az MSSZ elnökének és Tóth Lász­lónak, az Utasellátó Vállalat főigazgatójának társaságában kedden megtekintette és nagy figyelemmel kísérte a hazánk­ban megrendezett minden ko­rábbinál magasabb színvonalú nemzetközi női sakkrnesterver- seny 13., utolsó fordulójának ér­dekes és döntő játszmáit. Kádár János gratulált a ver­seny győztesének Nana Alek- szandrijának, továbbá a máso­dik és harmadik helyezetteknek, Ivánka Máriának, Verőd Zsu­zsának és a csehszlovák Kvela Eretovának. (MTI). A kézilabdapályákról jelentjük Bcs. Előre Spartacus—Saba- ria 13—12 (9—5). NB 1 B. női, Szombathely, 200 néző. V.: Nyi­lasi, Hoczek. Előre Sp.: BIE­LIK — Barna, Varga 2, TO- BAKNÉ 2, OZGYIN 7, JAKAB 2, Veress, Csere: Rácz, Bodor Edző: Szabó Károly. A sérült Oláh nélkül is ötletes, formás támadásokat vezettek a csabai­ak, s 10—5-re húztak el. Ezután Ozgyin ötperces kiállítást „ka­pott”. de 2—3 gólos előnyéi tartani tudta a vendégcsapat. Egy perccel a befejezés előtt 12—12-re alakult az eredmény. A győzelmet és a két pontot jelentő gólt Ozgyin átlövésből szerezte A csabaiak okos védő­játékkal, kikapcsolták Czeglé- dit, a hazaiak gólzsákját, tá­madásaikat pedig higgadtan fe­jezték be, ezzel nyertek. Csömöri TSZSK—Bcs. Vízmű 20—19 (10—10). NB I B. férfi. Csömör, 1500 néző V.: Ambrus, Ruszina. Vízmű: Rácz — FEIF- RTK 4/ Szilágyi 2, BENKÖ 7, Varga/ Komáromi, Maróti 4. Csere: Szaszák, Kurilla 2, Sza­bó, Krátki, Kovács. Edző: Han- kó György, Skoumál György. Nappal szemben kezdtek a csa­baiak — s ez nagy mértékben zavarta a csapatot védekezés­ben. Végig fej-fej mellett ha­ladt a két együttes. Nagy küz­delemben, színvonalas mérkőzé­sen, a szerencsésebb csapat nyert. A játékvezetők három csabai „előnyszabálygólt” nem adtak meg. A hazai közönség viselkedése miatt a mérkőzés többször megszakadt. A látot­tak alapján a döntetlen igazsá­gosabb lett volna. Üjkígyósi TSZSK—Fóti Gyer­mekváros 22—21 (12—8). NB II. férfi. Újkígyós, 350 néző. V.: Czikkely, Dobóczki. Újkí­gyós: Bozó — Harangozó I., Gőg. KIMPIÁN 5, BACSA 7, Bánfi I. 3, MEDOVARSZKI 3, Csere: Árkus, HARANGOZÓ H. 4, Bánfi It., Békési, Bene. Edző: Buday György. A vendé­gek biztonsági játékra rendez­kedtek be, semlegesíteni igye­keztek az újkígyós-iák kulcsem­bereit. Eleinte váltakozva estek a gólok, később fokozatosan el­húzott a hazai csapat, s a jól hajrázó Fót ellen — nagy küz­delemben — otthon tudta tar­tani a két pontot. < Szentesi Kinizsi—Szarvasi FSSC 17—13 (9—7). NB II. fér­fi. Szentes, 200 néző. V.: He­gedűs, Kiss. Szarvas: PODANI — Csankovszki, KOVÁCS 2, Csonka, Szentmihályi 1, SZA­KÁCS 3, Bencsik 3. Csere: Pre- kop, Ocella 4, Rafaj, Sápi, Opauszki. Edző: Koltai Lajos. A keményen védekező Szentes ellen a helyzetek sorozatát és három büntetőt hagyott ki a szarvasi csapat. Salgótarjáni KSE—Bcs. Kon­zervgyár 20—13 (9—3). NB II. női. Salgótarján, 200 néző. V.: Balogh, Deák. Konzerv: Szabó I. — KSSS, Megyeri, SÓBES- TERNÉ 4, TOMA 8, HRA- BOVSZKI 1. Lehoczki. Csere: Szabó M.. Hízó, Hoducz. Edző: Rimóczy László. A hazaiak 5—3-as vezetésénél büntetőt hibáztak a csabaiak, ezt követő­en a KSE 9—3-ra elhúzott. For­dulás után fegyelmezetten, öt­letesen játszott a Konzervgyár. Bár a csabaiak hátrányukat nem tudták ledolgozni, teljesít­ményük biztató a jövőre nézve. Szentesi Kontakta—Szeghal­mi KSE 18—18 (11—19). NB TI. női. Szeghalom, 200 néző. V.: Burián, Csatlós. Szeghalom: Seprényiné — Hajdú 1, LUKO- VICS 12, Rácz 3, Fekete, Nagy, Rojik 2. Csere: Faragó, Szívós. Edző: Liker András. Küzdel­mes, jóiramú mérkőzésen mind­két csapat a támadójátékra összpontosított. Megyei I. osztály, (Zárójel­ben az ifjúsági eredményeket közöljük). Férfiak. Bcs. MÁV— Orosházi MTK 20—19 (15—15), Kondoros—Bcs. Kner Nyomda 22—20, Bcs. Volán—Újkígyós 34—17 (19—23), Honvéd Dózsa SE—Szarvasi FSSC 34—18, Vésztő—Nagyszénás 25—27 (19 —13), A Bcs. Előre Sp.—Béké­si Sp. mérkőzést május 13-án, csütörtökön játsszák le. Nők Bcs. MÁV—Gyulai SE 7—22, OMTK—Gyomai SÍK 19—7 (5—9), Endrődi Sp.—Bcs. Előre Sp. 12—2 (5—3), Kétsöprony— Dévaványa 11—11, Szarvasi FSSC—Békésszentandrás 14—S (19—7), Kondoros—Békési Sp. 11—17 (10—8). II. osztály. Férfiak. Bélme- gyer—Köröstarcsa 21—15, Dé­vaványa—Szeghalom 2'J—22, Bcs. Vízmű—Füzesgyarmat 22— 29, Kamut—Mh. MEDOSZ 12— 24. Nők. Kamut—Mező'oerény 18—18, Bcs. Konzerv—Bcs. Vo­lán 7—10, Szeghalom—Bcs. Hungavis 8—23. *** A Bes. Vízmű SC ifjúsági es­ti kupájának második forduló­ját ma játsszák le a Szabolcs utca; sporttelepen. A párosítás a következő: Bcs. Vízmű II.— Bcs. MÁV, 17.00, Bcs. Vízmű I. — Bcs. Kner Nyomda 18.00, Bcs. Volán—Bcs. Előre Sp. 19.00. * * * A Bcs. Vízmű SC NB I B-s férfi csapata ma délután 16.00 órakor Debrecenben játszik baj­noki mérkőzést a DMTE gárdá­jával. ... Az országos középiskolás ku­pa hatos döntőjébe jutásért május 13-án: Bcs. Sebes György Szakközépiskola—Mátészalkai Mg. Szakközépiskola leány mérkőzés, Ságvári utcai kis­stadion, 17.30. Labdarúgás A1 agyarország— Jugoszlávia utánpótlás EB-eló'dóntó> Az Üllői üti sporttelepen játsszák le ma délután 16.30 órai kezdettel a Magyarország— Jugoszlávia utánpótlás J3B-elö- döntő első találkozóját. Csapa­tunkat Baráti Lajos szövetségi kapitány — lapzárta után — a következő keretből jelölte ki: Gujdár, Szűcs (kapusok), Laka­tos, Bálint, Rab, Kereki, Lu­kács (védők), Nyilasi, Ebedli, Csongrádi, Pintér (középpályá­sok), Májer, Szabó, Fekete, Weimper, Magyar (csatárok). Sztevan Vilotics, a jugoszláv utánpótlás csapat kapitánya a következő labdarúgókból vá­lasztja ki a pályára lépő tizen­egyet: Borota, Sztojanovics (ka­pusok), Muszlin, Vujkov. Ro- zsics, Rajkovics, Primorac, To- mics, Zajec, Pavkovics. Mula- haszanovics, Janjanin, Halilhod- zsics, Dzsordzsevics, Grugjesics. A mérkőzés visszavágójára egy hét múlva kerül sor Verba- szon. A Felszabadulási Kupáért Bcs. TASK— Csepel mérkőzés A békéscsabai Bessenyei utcai sporttelepen ma délután 16.30 órai kezdettel játsszák le a Bcs. TASK— Csepel Felszabadulási Kupa labdarú­gó-mérkőzést. A két együttes a leg­jobb nyolc közé jutásért küzd. A megyei I. o. labdarúgó- bajnokság állása 1. Nagyszénás 23 17 4 2 51-15 38 2. Szeghalom 23 15 4 4 39-18 34 3­Füzesgyarmat 23 12 5 6 41-21 29 4. Medgyesegyh. 23 10 8 5 44-28 28 5. Endrőd 23 9 9 5 33-25 27 6. Mh. Cukorgyár 23 10 8 7 43-28 26 7. Sarkad 23 11 4 8 36-33 26 8. Békési Sp. 23 8 7 8 32-29 23 9. Gyoma 23 7 9 7 28-26 23 10. Szalvai SE 23 7 a 10 31-39 20 11. Battonya 23 8 3 12 32-36 19 12. Mh. MEDOSZ 23 7 5 11 26-;s 19 13. Mezőkovácsh. 23 6 7 10 28-43 19 14. Kondoros 23 5 7 11 22-35 17 15. Bcs. MÁV 23 5 8 12 24-40 16 18. Kétegyháza 23 — 4 19 18-62 4 A MEGYEI II. OSZTALYÜ labdarúgó-bajnokság vasárnapi for­dulójának eredményei a következők. (Zárójelben az ifjúsági eredményeket közöljük.) Keleti csoport. Mezöme- gyer—Doboz 1—1 (2—2), Mezőgyán— Körösladány S—-0 (6—2), Gyulavári— Üjkigyós 2—2 (5—0), Bcs. Építők— Elek 1—3 (5—1), Dévaványa—Kamut 0—0 (0—1). A Kétsoprony—Kertész- sziget mérkőzés eredménye nem fu­tott be a megyei LSZ-be. A Sarkad— Mezőberény találkozón a Mezobe- rény nem jelent meg. Palotai Károly vezeti a Bayern München—St. Etienne BEK-döntőt Glasgowban kerül sor ma este 20.10 órai kezdettel (a tv is közvetíti) a legrangosabb euró pai labdarúgókupa, a BEK döntőjére, melyen a védő, a Bayern München és a Kijevi j Dinamót kiverő St. Etienne csap össze. A mérkőzés játékvezetője Pa­lotai Károly — képünkön —, aki sportpályafutásáról a követ­kezőket mondotta: — Békéscsabán születtem, 1935-ben. Fiatalabb éveimben különösen a labdajátékokat kedveltem. így sokat kézilab­dáztam, de legszívesebben min­dig a focinak hódoltam. A BSZSE, majd a Bcs. Építők csa­patában szerepeltem. azután 1955-től 1967-ig a Győri Vasas ETO, illetőleg a Rába ETO szí. neiben rúgtam a bőrt. Tagja voltam az 1964-es tokiói olimpia labdarúgó-tornáján győztes ma­gyar csapatnak. Egy súlyos térdsérülés, amely egy éven be­lül háromszor is kiújult, félre­érthetetlenül jelezte: ne to­vább! A dolog innen, kezdve már egyszerű, mondhatom sablonos. Még 1959-ben,. tehát aktív já- , tékos koromban játékvezetői vizsgát tettem. Nem tudtam, de nem is akartam végleg elsza­kadni kedvenc sportomtól. így történt, amikor hívtak, gondol­kodás nélkül beálltam a „sípo­sok” táborába. Végigjártam a különböző minősítési fokozato­kat, 1970-ben a Haladás—Salgó­tarján mérkőzéssel debütáltam az NB I-ben. • A „minden kezdet nehéz” mondás sohasem volt igaaabb, valósabb, mint az én esetem­ben. A kezdeti sikertelenségek azonban nem kedvetlenítettek el. Jólesett szakvezetőim bizta­tása, bátorítása, amely átsegí­tett a nehézségeken. Valósággal berobbant az or­szágos játékvezetői élvonalba. Egy-két sikertelenebb mérkőzé­se után viszont sokan megkon­gatták fölötte a „vészharangot”. Arra is volt példa, hogy „téma” létt a rádió egyik „Kettőtől — ötig” adásában is. Palotai erről alaposan mérleg­re téve az eseményeket, így vall: — Ha egyik-másik mérkő­zésen nem úgy sikerült, «(hogy szeretném, soha nem a szemé­lyemet ért kritika bánt, hanem az, hogy okot szolgáltattam a bírálatokra! És a benne bízókat igazolva — ma már mind a hazai, mind a nemzetközi porond egyik leg­kitűnőbb játékvezetője lett. A FIFA megtisztelő meghívása alapján részt vett az 1972-es mün­cheni olimpia labdarúgó-torná­ján. Aztán, elérve életet nagy ál­mát, tagja lett az 1974-es, NSZK- beli VB harmincas játékvezetői keretének. A Hannoverben ren­dezett, a magyar tévé által is közvetített Hollandia—Uruguay (2—0) találkozón nyújtott kitű­nő teljesítményével kivívta mind a szakvezetők, mind a világsajtó elismerését. Ettől kezdve szinte „futószalagon” vezette a legran­gosabb i hazai és nemzetközi ta­lálkozókat. Az őszi idény utolsó fordulói­ban nem működött. Énnek oká­ról a következőket mondotta: — Az egyik edzésen oly súlyos térdsérülést szenvedtem, hogy a Sportkórházba utaltak. Dr. Eiben Ernő főorvos, aki e „műfaj” spe­cialistája, porcleválást állapított meg és műtétre is sor került. Az ő gondos ápolásának köszönhet­tem, hogy két hét után elhagy­hattam a kórházat. Visszanyer­tem egészségemet és azután egész sor megtisztelő megbízás­nak tehettem eleget, London­ban, Hamburgban, azután Olasz, qrszágban, vezettem, s jó né­hány hazai NB I-es találkozót dirigáltam. Az UEFA őt jelölte a mai mérkőzés játékvezetőjéül, sőt. a skót labdarúgó szövetség meg­hívása alapján Palotai Károly fújja a sípot a május 15-én Glas­gowban sorra kerülő Skócia— Anglia Brit Kupa „örök ranga­dón is. A Győr-Sopron megyei Test- nevelési és Sporthivatal instruk­tora számára — aki egyébként kitünően beszél németül —. a nyár újabb nagyszerű feladato­kat ígér. A FIFA jelölése alap­ján ott lesz a montreali olimpia labdarúgó-tornájának 24 semle­ges játékvezetője között. Palotai Károlyhoz hasonló si­ker-sorozattal kevés európai já­tékvezető büszkélkedhet. S mi­vel még csak 41 éves, joggal re­mélhetjük, hogy a megyénkből elszármazott sportember játék­vezetői működésével még na­gyon sok barátot szerez a ma­gyar labdarúgásnak. Somos István FIATALOK! LEÁNYOK! FIGYELEM! A KSZV SZEGEDI KENDERFONÓGYÁRA 6724 SZEGED, LONDONI KRT. 3. 1976—77-es tanévre leányokat vesz fel fonóipari tanulónak JELENTKEZHET: minden 14 életévet betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező leány. Tanulóidő két év, amelynek elvégzése után orsz ágos érvényű szakmunkás-bizonyítványt adunk. PÉNZBELI JUTTATÁS: 500.— Ft/hó társadalmi ösztöndíj, melyre szerző dóst kötünk. 350,— Ft/hó tanulmányi ösztöndíj, mely a tanul mányi eredménytől függően növekedhet. TERMÉSZETBENI JUTTATÁS: vidéki tanulóknak leányszállón díjtalan elhelyezést, munkaruhát, tankönyvet, tanfelszerelést, tisztálkodási és munkaeszközt biztosítunk. Hétköznap 2,— Ft/nap térítés ellenében reggelit és ebédet, valamint kedvezményes hazautazást biztosítunk. A V ÉGZETT SZAKMUNKÁSOK KERESETI LEHETŐSÉGE: 2500—2800,— Ft hó -j- 5% szakmunkáspótlék. Leányszállónkon szakmunkásként is elhelyezési adunk kedvezményes térítéssel. Egyénileg is jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik más iskolába nem nyertek fel vétóit, vagy korábban — az 1974/75-ös tanévben — végezték el az általános iskolát. 'JELENTKEZÉS: Személyesen vagy levélben a gyár személyzeti és oktatási osztályán. 6724 SZEGED, LONDONI krt. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom