Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-09 / 109. szám

Mibe kerül a hírnév? Heinz Wilhelm, 54 éves edény­mosogató a nyugatnémet Oberstdorf városban arról ál­modozott, hogy előbb vagy utóbb írni fognak róla az új­ságok. Az idő azonban haladt, az újságírók, mégsem figyeltek fel rá. — Ma végre híressé válók — mondta Heinz azon az emléke­zetes márciusi napon; kiment az utcára és elindult a sportüz­let felé. Ott síelő holmikat öl­tött magára és felment a 145 méter magas síugrósáncra. Fent vette észre Heinz, hogy elfelej­tett sítalpakat vásárolni. Vissza­vonulni azonban már késő volt. A mosogató ráült az ott hányó­dó kartondoboz tetejére és nagy sebesen leszáguldott. Az eredmény: a síugró lábánál levő ötvenméteres jelzésnél kö­tött ki, két törött bordával, eny­he agyrázkódással és... a vár­va várt fényképek megjelentek a helyi lapokban. Színes magazin Miófa működnek a fogászok? Huszonnégy évvel ezelőtt az egyik, Egyiptom területén fek­vő temetkezési hely feltárása közben három aranydrótocská- val összefogott emberi fogat ta­láltak. Ennek a leletnek a je­lentőségét csak napjainkban si­került teljesen feltárni: Harris és Iskander amerikai tudósok kimutatták ugyanis, hogy az egyiptomi lelet nem más, mint az első fogsorhíd, melyet több mint 4500 évvel ezelőtt készí­tett egy ismeretlen mester. az össze« határállomásra, sít más országokba is. Elterjedt azonban az a hír, hogy ennek következtében csökkenteni fog­ják a vámhivatalok „emberál­lományát” — írja a francia Paris Match. M egérhettem '« munkahelyem­re. — Miért késtél égy árát? — támadt ne­kem Arhipov. — Hát — mondom — elaludtam. — De én komo­lyan kérdezem — próbálkozott meg új- ! ro Arhipov. • — Hát elfelejtet­\ tem este felhúzni a j vekkert — magya- ; ráztam türelmesen. • Dolgoztam, dolgoz- • íom, aztán az öltö- • 2őbe indultam. t — Hová mégy? — • érdeklődött Arhipov. — Moziba — val­lottam he becsülete­sen. — Talán orvoshoz? — kezdett nyugta­lankodni Arhipov.. — Nem, moziba, most kezdődik az előadás. — Mi van veled? — szólalt meg könyör­gő hangon Arhipov. — Nem tudsz ha zudni? Hiszen vala­mit kigondolhattál volna. szíved — keseredett ti Arhipov —, kép­zeld magad az én helyembe. — Na, rendben — mondom —, a könyv­tárba megyek szak- irodalomért. — Menj csak — Beismerés Irta: Lev Korszunszkij sóhajtott fel meg­könnyebbülten Arhi- oov —, most magam is elmegyek az igaz­gatóságra. (Ford.: Berkes Ildikó) Orosháza katonai emlékei Első világháborús katonatárgyak között egy klarinét, amely túlélte a frontok vérzivatarát Évforduló Huszonnegyedik születésnap­jára az ausztrál Margaret Ice- bett tqbb száz üdvözlőlapot ka­pott. Köztük táviratot a római pápától és Erzsébet királynőtől. Sokan köszöntötték Icebettet aból az alkalomból, hogy beke­rült a „magas életkorúnk elit­jébe”. Huszonnégy éves korban? Arról van szó, hogy valójában Tcebett századik életévét töl­tötte be. 1876. február 29-én született és ezért négyévenként ünnepli a születésnapját. 1900- ban Icebettnek nem volt sze­rencséje. Ugyanis ha az évszá­zadok találkozásánál a szökő­évet jelző szám nem osztható négyszázzal, február 29-ének a napja elmarad. „Sebaj, kivá­rom a 2000-et” — mondta ma­gában akkor Margaret Icebett... A tiltott áru megszagolása Bármely vámtisztviselő meg­erősíti, hogy csempészáruk után kutatni egy hajón vagy egy vo­naton fáradságos dolog. Külö­nösen ha kábítószerről van s~ó: ehhez jó szem és remek szag­lás kell. Az amerikai vámhiva­tal láthatóan azért vett fel ál­lományába olyan kutyákat, me­lyeket speciálisan a marihuana, a hasis és más kábítószerek ki- szimatolására tanítottak be. New Jersey államban nyitot­ták meg a kiképzőközpontot és onnan küldik szét a kutyákat Amikor az első jelvényeket el­tette emlékbe Kiss Horváth Sán­dor, nem gondolta volna, hogy majd két évtized múlva kiállí­tási tárgy lesz belőlük. A fel- szabadulás utáni magyar had­sereg egyenruhái, jelvényei, ér­mei is „múzeumba” kerültek Orosházán, az MHSZ-bázison. Az idézőjel a múzeum mellett nem a lekicsinylés kifejezője, sokkal inkább bizonytalan stá­tuszának szól. Kiss Horváth Sándor nyugal­mazott katona, százados volt, amikor huszonöt évi szolgálat után bpcsút mondott a lakta­nyának. A katonaélettől azon­ban nem tudott és nem is akart elszakadni. Már nyugdíjazása előtt 15 évvel nagy kedvvel és szenvedéllyel gyűjtötte a kato­nai emlékeket.. Elsősorban szü­lővárosa, Orosháza katonatörté­nete érdekelte, s az MHSZ-bá- zis honvédelmi kabinetjéből el­csípett folyosórészen immár há­rom esztendeje időszakonként közszemlére engedi gyűjtemé­nye kincseit. Az emlékek, régi­ségek becsült értéke százezer fo­rint, ám felbecsülhetetlen az a hatás, amit a hazafias, honvé­delmi nevelésben, a szülőhely szeretetében, becsülésében ér el. — Mielőtt a kabinetből meg­kaptam ezt a részt, az időköz­ben mennyiségileg is tetemesre duzzadt gyűjteményt otthon őriztem — mondja Kiss Hor­váth Sándor. — A lakásban, a pincében és a padláson hevert mindaz, amit itt lát. Amatőr „muzeológus és történelemk uta­ló” vagyok, ezért kapcsolatot ke­restem a hivatásosokkal. A bé­késcsabai múzeumtól sok segít­séget kaptam ahhoz, miként kell szakszerűen nyilvántartani a tárgyakat. Tőlük tizennyolc rova- tos „ányakönyvet” kaptam, ami­be mindenféle adatot be kell ír­ni, köztük azt is, honnan, mi­kor került elő, kié volt, melyik korhoz tartozik. Most, hogy al­kalmanként csoportos látogatás van itt, nem egy idős ember el­mondta, n bizony csak félrerúg­ta a régiségeket otthon, nem is gondolta volna, hogy összegyűjt­ve mekkora érték. Nem egy ki­állítási tárgy ezután, ilyen mó­don került hozzám. Bajos lenne néhány gépelt oldalon még felsorolni is mind­azt, amit a kiállításon látni le­het, ezért inkább csak néhány kuriózumot említünk. Az Oros­házi Újság 1891-es cikkében ez áll: ......Orosháza nem fog ka­t onaságot kérni, mert arra Oros­házának nincs szüksége, már azért sem, mert akkor a szolgá­lók a katonák után járnának, és elhanyagolnák a dolgaikat.” E kinyilatliozás ellenére lett kato­naság' Orosházán, mégpedig azért, hogy a szociális lázongá­sokat megelőzzék, a földbirtoko­sok és a cselédség „vitáit” az urak javára lezárják. Végérvényesen 1934-ben tele­pült katonaság Orosházára. Az itt állomásozó gyalogság és tü­zérség a második világháború­ban megsemmisült. Igen keve­sen élték át e világégést. Ezek közé tartozik Barna Imre, aki az orosházi 18. tüzérosztály 1942-es zászlóavatási ünnepségé­ről készült fényképalbumot őr­zött. Ez a kortörténeti doku­mentum szintén látható a kiál­lításon. Eredeti röplap 1945-ből „Ha hazánk felszabadul, lesz víz, lesz villany, lesz vasút, lesz kenyér. Űzzük ki Budáról, Győrből, Sop­ronból a németeket és nyilas bé­renceiket. Fegyverre magyar, be az új nemzeti hadseregbe! Ma­gyar Kommunista Párt.” A bejárat mellett két tabló. Az egyiken régi kitüntetések — csaknem száz darab —, a mási­kon a néphadseregben viselt jelzések, jelvények. A tárlók­ban a. szabadságharc emlékei, köztük egy öntöttvas ágyúgolyó. A MÉH-telepről került ide, akár a betyárvilágot idéző nagy kali­berű pisztoly. Padláson, poroso­dott a második világháború gyorshadtestének egyik kelléke, a kerékpár. A gyorshadtest ka­tonája a vázhoz erősítve vitte a puskát, éjszaka karbidlámpával világított. A régi házak bontása közben is sok régi tárgy, érdekes emlék kerül elő. tGss Horváth Sándor számára a legizgalmasabb az a nehéz légvédelmi géppuska volt, amit „tulajdonosa” mindeddig kerítésoszlopnak használt... —• Szeretném védetté nyilvá­níttatni a gyűjteményt — mond­ja a nyugalmazott százados. — Nem tudom és nem akarom ma­gammal vinni a sírba, és nem szeretném, ha magángyűjtők prédája lenne. Az MHSZ oros­házi vezetőségének javaslatái'd ezért a Hadtörténeti Múzeum­hoz fordultam. Ha sikerül biz­tonságban tudnom gyűjtemé­nyem, akkor lemondok tulaj­donjogomról, és szülővárosom­nak, Orosházának adom. Szabó Zsigmund Azt beszélik... .„hogy meglehetősen szórako- zotlak vagyunk, s részben ezért, részben más okokból sok min­dent elvesztünk. Félreértés ne essék, nem a talált tárgyak osz­tályán jártam, nem is a törté­nelemben akarok búvárkodni, s esküvőn sem. voltam már las­san öt éve, úgyhogy most nem az egyesek szerint ilyen alka­lommal elvesztett szabadságról van szó. Örökzöld téma for­málja e sorokat: a televízió mű­sora. Mert mindig van valami újdonság, érdekesség. A napok­ban például szemgyönyörködve látom a bájos bemondónőt, aki becsületes megtalálót keres. Egyik folyóiratunk megjelenése forog veszélyben — értesülök —, valahol a fővárosban akta- táskástól elveszett az összes kéz­irat. Azóta sincs nyugtom, hogy miként történhetett meg ez, de ha jól emlékszem, vadászújsá­got hagytak el, s így legalább van mire vadászni. Minden­esetre nagy felelőtlenség lehet a dolog mögött. Vagy valami összeesküvés, amit netán a va­dak szőttek?! Nem tudom, olyasmit is beszélnek, hogy ta­lán az előfizetők keze van ben­ne... Nézem, nézem a tévét... MNK- kupadöntő, utolsó perc, keze- zés a tizenhatoson belül, sors­döntő pillanat, a képernyőn többször megismétlik, a bíró sípja azonban néma marad. Viszont maje'wm az összes MTK-VM-jntéhcs tizenegyest reklamál. Egyiküket kiállítják, hiszen nyilvánvalóan „szórako­zott" volt, elvesztette a fejét. Büntetése jogos, bár több millió tv-nézö a fejlett technika jó­voltából azt beszéli, hogy a já­tékvezetők hamarabb vesztet­ték el a szemüvegüket, s talán jobb lett volna élesebb szemű bírókat küldeni a meccsre, ha már — úgy hallom — rango­sabbá akarják tenni az MNK-t! Micsoda „feledékenység-soro- 2at": elveszti a szemüvegét a bíró, a fejét a játékos, a türel­mét a néző, a meccset az MTK-VM. És e fatális tévedés helyrehozhatatlan. Más: Sok bírálat éri a tévét, de most nehogy azt higgye va­laki, e sorok írója is ezt teszi. Rádiót is hallgatok. „Elveszett egy fél (!) gyermekkocsi, kér­jük a becsületes megtalálót...’’ Közlekedési műsor: „Rendszám- táblámat keresem..." Mily sok mindent elhagyunk gondatla­nul. kutyától macskáig. Nem­régiben egy ismerősöm a fize­tését vesztette el. Felesége ma is úgy tudja, hogy férjura vé­letlenül kirántotta a zsebéből az utcán, holott a dologban az ördög bibliáig játszotta a fő­szerepet, jelentős alkohollal „fűszerezve”, Mi ebből a tanulság? Vi­gyázzunk arra, amink van. Már csak azért is. mert a végén még valaki menbirálja a televízió- vágy a rádióműsorok szerkesz­tőit, hogy miért olyan nyakori a „keresőszolgálat”, inkább len­ne több jó adás. Ugyanis ezek mostanában mintha elvesztek volna ... Vitaszek Zoltán jj Bims Hierein. 1976. MÁJUS 9. — De nekem ele­gem van a hazug­ságból — mondom —. most csak az igazat fogom mondani. — Nincs neked

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom