Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-08 / 108. szám
Összedőlt házak, kisiklott vonatok Katasztrofális földrengés Olaszországban Észak-Olaszországban, Udine körzetében csütörtökön este a Richter-skála szerinti 6,9 erősségű földrengés következett be három hullámban. Az olasz belügyminisztérium péntek hajnali jelentése szerint eddig 81 holttestet emeltek ki a házak romjai közül, a sebesültek száma meghaladja az ezret. A földrengés három hullámban történt, az első, magyar idő szerint 21 óra után egy perccel következett be és 14 másodpercig tartott. A legerősebb a második hullám volt. Nemcsak Olaszország Ausztriával és Jugoszláviával határos körzetében, de több nyugat- és közép-európai országban is észlelték a földmozgásokat. Udine vidékén a lakóházak 20 —40 százaléka romba dőlt. Több helyen földcsuszamlás kísérte a természeti csapást, két vasúti szerelvény kisiklott. Buia városkában minden második ház megsemmisült. A helyi hatóságok sátrakat és takarókat kémek, az amatőr rádiósok (a körzeti rádióállomások munkája megbénult) vérplazmát és gyógyszereket. A földrengés a legsúlyosabb volt Európában az 1963-as Skopjéi katasztrófa óta. (Olaszországban legutóbb 1968-ban mozdult meg komolyabban a föld: Nyu- gat-Szicíliában 250-en vesztették életüket.) A rendőrség lezárta a körzetet, amelyet közvetlen kormányirányítás alá helyeztek. Az olaszországi földrengéssel egyidőben —, csütörtökön 21 óra után néhány perccel kisebb földmozgást észleltek Szombathelyen. A lakásokban elmozdultak a csillárok és összekoccantak az edények. Az Alpok alji városban hasonló kisebb földmozgás többször is előfordult. Csütörtökön este az olaszországi földrengéssel egyidőben erős földmozgást észleltek Csehszlovákiában. Mintegy hat másodperc alatt az első földlökést több rengés követte. Mivel a földrengés epicentruma Prágától 400 kilométerre volt, a fővárosban mindössze a csillárok mozdultak el. Hasonló erősségű földrengést Csehszlovákiában eddig csupán négyszer észleltek a történelemben: 1348-ban, 15U-ben, 1690- ben és 1928-ban. Kilenc lengyel vállalat A tavaszi BNV-n több mint 2700 négyzetméter fedett és nyitott kiállítási területen kilenc lengyel külkereskedelmi vállalat Baráti találkozó az SZMT-nél A Szakszervezetek Megyei Tanácsa a napokban Békéscsabán baráti találkozót rendezett a szeghalmi párt, tanács vezetői és a Közalkalmazottak Szak- szervezete tagjai részére. A szeghalmi vendégeket Bocskai Mihályné megyei titkár köszöntötte. Megbeszélést tartottak a szakszervezeti tevékenységről, melyen értékes javaslatok is elhangzottak a további munkát illetően. ' A találkozó barátságos labdarúgó-mérkőzéssel folytatódott a MÁV-pályán. A szeghalmiak gazdag élményekkel tértek haza. Katonakórusok fesztiválja Tatán Május 9-én, vasárnap rende- űk meg Tatán a magyar néphadsereg dalostalálkozóját. Az énekkari fesztiválon 12 kórus! vesz rész: női, férfi- és vegyeskarok. Katonai főiskolák, alakulatok és klubok kórusai mellett fellépnek olyan énekkarok is, amelyek a magyar néphadsereg hivatásos állományának családtagjaiból, illetve a hadseregben dolgozó polgári alkalmazottakból állnak. A 12 együttes gazdag programot mutat be. Műsorukon népdalfeldolgozások, madrigálok, klasz- szikus kórusművek és mai katonai indulók szerepeinek. külkereskedelmi a BNV-n állítja ki a lengyel ipar újdonságait — jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ignacy Korai, Lengyelország budapesti nagy- követségének kereskedelmi tanácsosa és Feliks Allina, a Lengyel Külkereskedelmi Kamara magyarországi képviselője. Elmondták, hogy a vásáron elsősorban azokat a termékeket mutatják be, amelyeket a következő években kívánnak szállítani Magyarországra, köztük több mérőműszert. elektronikai felszerelést, laboratóriumi berendezéseket. kohóipari, gép- és motorújdonságokat. Arra számítanak, hogy a vásáron több üzletkötésre is sor kerül, amely hozzájárul ahhoz, hogy 1976—80. között az árucsereforga'om 55 százalékkal nőjön az előző öt évhez képest. (MTI) Békés megyeiek is pályáznak A Magvar Nők Országos Tanácsa, a Népi Iparművészeti Tanács és a Nők Lapja szerkesztősége nemrég pályázatot hirdetett a népművészeti és díszítő szakköri tagok részére. A pályázat iránt megyénkben is nagy az érdeklődés, melyet segít a Hazafias Népfront megyei nőbizottsága is. összegyűjti a kézimunkákat és a megyei zsűrihez iuttatja el, majd a megyei zsűri által elfogadott anyagot továbbítja a MNOT-nak. Megyénkben Chab- racsek Andrásné tanárnő az egyik szaktanácsadó, aki Nagy- bánhegyesen tanít. A másik Ku. ti Mátyásné tanárnő, békéscsabai szakkör vezetője. Megyénkben sok szakkör működik. ahol szebbnél szebb térítőkét. párnákat és egyéb kézimunkákat készítenek, így hát van alapla annak, hogy minél többen vegyenek részt k pályázaton. Amatőr művészegyüttesek kitüntetése Tegnap, pénteken a Fészek Klubban tartott ünnepség«! huszonnégy amatőr művészegyüttest tüntettek ki a Kiváló Együttes címmel. Az idei pályázaton több mint száz együttes vett részt, bizonyítva, hogy egyre többen zárkóznak fel az élvonalhoz. Külön öröm számunkra, hogy a kitüntetettek között megyénk két művészeti csoportja is szerepel. A gyulai Körös Táncegyüttes már második alkalommal kapta meg a kiváló címet, a békéscsabai Napsugár Bábegyüttest először érte ez a megtiszteltetés. Lakáshelyzet Mezőkovácsházán Az első hallásra kissé érthetetlen volt számomra, hogy a társadalmi munkákban élenjáró Mezőkovácsháza miért olyan lassú ütemben tudja valóra váltani a lakásépítkezéssel összefüggő terveit. Igaz ugyan, hogy a községben évente 25—30 családi ház épül, és most ősszel is 12 OTP-lakást adnak át. de ez még korántsem enyhít a gondokon. A tanácstitkár elmondta, hogy eddig 163 lakásigénylési kérelem érkezett hozzájuk, a tanácsnak azonban egyetlen egy lakáskiutalása sincs. 1980-ig 40 állami lakásnak kellene felépülnie, de még ez sem biztos, mert baj van a kivitelezői kapacitással. A technikai felszereltség alacsony színvonalú. Olyan alapvető építőipari gépek hiányoznak, mint például a daruk. Kétségtelen, ezek nem olcsó berendezések — egy daru hozzá, vetőlegesen kétmillió forintba kerül —, mégis feltétlenül valami jó megoldást kellene találniuk az illetékeseknek, hogy az a több mint másfélszáz család is új lakásbi költözhessen. Társadalmi munkaverseny Gyulán Az idén is megrendezik a településfejlesztő társadalmi munkaversenyt Gyulán. Ennek elősegítésére valamennyi vállalathoz, intézményhez elküldték a 19 pontból álló társadalmi munkafeladatokat javasló felhívást. Május 15-ig lehet eljuttatni a jelentkezéseket a városfejlesztési irodának. Sportpálya Újkígyóson Mintegy 30 ezer forintos állami támogatással és 321 ezer forint értékű társadalmi munkával új sportpálya épült Üj- kígyóson. A beton alapú, bitumenes kézilabdapályát is a szocialista brigádok, a társadalmi szervek és a sportolók készítették el társadalmi munkában. Hamarosan megkezdik a fürdő- és öltözőhelyiségek építését is. Hírek*Hírel<*Hírel< MA: 1976. MÁJUS 8.. SZOMBAT Mihály napja A Nap kél 4.18 — nyugszik 19.05 órakor A Hold kel 12.3« — nyugszik 1.04 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1886. május 8-án született Somogy- szilen — és 87 éves korában, 1973. augusztusában halt meg — Hajdú Gyula, a párt és a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, Állami-díjas jogászprofesszor. Korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Századunk első évtizedeiben a pécsi bányászok, a baranyai munkások az ő szellemi vezetésével' politikai irányításával kovácsolódtak társadalmi erővé. A munkások, s mindazok, akikkel kapcsolatba került, szerették és bíztak benne. Szavára letették a szerszámot, hogy nélkülözést vállalva. a sztrájk fegyverével kényszerítsék akaratukat kizsákmányolóikra. Az első világháború idején, az orosz frontra került és tartalékos hadnagyként tért haza. A polgári demokratikus forradalomban ő lett a Nemzeti Tanács titkára Pécsett. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a Délvidék biztosa volt, kaposvári székhellyel, miközben Baranya megye kormányzótanácsi biztosának teendőit is ellátta, sőt a kaposvári 44. Vörösdandár politikai megbízotti tisztét is. A Tanácsköztársaság vérbefoi- tása után Olaszországban, Ausztriában. Franciaországban élt, s 1935-ben tagja lett a Francia Kommunista Pártnak. A felszabadulást követően hazatért és aktívan bekapcsolódott a közéletbe; országgyűlési kéovise1 óként, iparüevi. majd igazságügyi államtitkárként is tevékenykedett. — KLUBTÁRLAT AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN. A fiatal orosházi festők klubtárlatát május 7-én, tegnap nyitották meg az ifjúsági házban és egy hétig tekinthető meg. Az ünnepélyes megnyitón ott voltak az alkotók is, akikkel beszélgetést folytattak az érdeklődők. — TÜZOLTÖ VERSENY. Ma, szombaton délelőtt 9 órakor Endrődön a szarvasi járás önkéntes és vállalati tűzoltói mérik össze tudásukat és ügyességüket. — IFJŰ geográfusok, a földrajztanári pályára készülő középiskolások alkotják Békéscsabán az ifjú geográiusok körét, melyet az MTA Földrajzi Kutató Intézetének alföldi csoportja patronál. Az egész éves munkát a napokban értékelték és jutalomban részesítették a legjobbakat. — A BELSŐÉPÍTÉSZET esztéti. - kai problémáiról tart előadást a TIT értelmiségi klubjában dr. Pogány Frigyes, egyetemi tanár, május 10-én. hétfőn délután 6 órai kezdettel. — OPERABÉRLET. Kedden, május 11-én este fél nyolckor a Jókai Színházban Vantus István zeneszerző új magyar operáját hallhatják, amelyet Móra Ferenc Aranykoporsó című műve alapján komponált. — TÁRLATVEZETÉS. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban máius 8-án. szombaton 11 és 15 órakor Fajó János festőművész kalauzolja az érdeklődőket a „Műhely — Budapest ’76” kiállításon. Felhőképződés Várható időjárás, ma estig: Főként nappali felhőképződés, elsősorban az ország északkeleti felében elszórtan záporok, zivatarok várhatók. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Tótkomlóson megtartott 19- heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 3, 6, 8, 30 — JÁRÁSI ŰTTÖRÖTALÁL- KOZÓ BÉKÉSSÁMSONBAN. A Magyar Úttörők Szövetsége járási tanácsa és a békéssámsoni 1907. sz. Dózsa György Úttörő- csapat rendezésében Békéssám- sonban tartják meg a jubileumi járási úttörőtalálkozót. Az eseményre május 9-én, vasárnap kerül sor. A program délelőtt kilenc órakor kezdődik. Az „Úttörők vagyunk mi” vetélkedő után „Okos Zsuzska” címmel a Békés megyei Jókai Színház előadása szerepel a műsorban, majd sportversenyek, játékos vetélkedők lesznek. ■aaaaaaaBiRBBaBaaaaaaaaaBaaaaaaaaaaaaaaa« a a Mi volt előbb? a a a Békéscsabán, a Rákóczi í utcában az út szélén vas- i rúdra erősített táblán ol- • vasható: Szemétlerakás ti- ■ los! Körülötte azonban kí- • hívó szemtelenséggel keile- : ti magát az „illatos" sze- ; mét. Most töröm a fejem: i azért rakták-e ki a táblát, S mert már volt szemét, vagy 1 akkor kezdték odahordani : a szemetet, amikor kikerült • a tiltó tábla? — oi' 5 a — HATSZÁZ SZOBABÚTOR. Az Orosházi Faipari Vállalat az első negyedévben hatszáz „Bajnok” elnevezésű lakószoba-garnitúrát, valamint több ezer szóló bútort is gyártott. Értékesítettek többek között 1300 dohányzóasztalt, 2225 Regina rekamiét, 12-ezer gyermekszéket. — FAPAPUCS-TALPAK. Az idén csaknem 500 ezer divatos nyári fapapucs-talpat gyártanak a bátaszéki kádár- és faipari szövetkezetben. Többségüket exportra — főleg NSZK-beli megrendelésre esztergál iák, ezenkívül beföldre úgynevezett gyógy fatalpakat is készítenek. BÉKÉS MWIJ^. Az MSZMP megyei bizottság* 4» a megyei tanács laola Főszerkesztő: Envedi G. Sándor c'őszerkesztő-heivettes Deák Gyula Szerkesztőség • '5601 Békéscsaba Postaftókt 111 Telefon: 12-035 12-196 Kiadta a Békés megyei Laokladö Vállalat 3601 Békéscsaba PostaflőR* U! Telefon: tl-oa. 11-05» Felelős kiadó- Ceboczkv Mihály Terleszti a Magvar Posta Előfizethető a ooptahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetést dl1 egv hóna óra Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató- Háromszéki Pál Lndexi 15 0M