Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-08 / 108. szám
MA: OKOSAN, EGY IRÁNYBA (3. oldal) EGY SVÁJCI SAPKÁS FÉRFI A KÜSZÖBÖN (4. oldal) MOZI, FILM ÉS KÖZÖNSÉG (6. oldal) Kongresszusköszöntő A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségnek immár kilencedik kongresszusa kezdődik a mai délután. A nyolcadik kongresszus óta több mint négy év telt el. 1971 decemberében az ifjúsági szövetség küldöttei tanácskozásuk központi kérdéseként tárgyaltak a még újdonság Ifjúsági Törvényről, a párt 1970- ben elfogadott ifjúságpolitikai határozata megvalósulásának első tapasztalatairól. A VIII. kongresszus tükrözte azt a változást, amelynek következtében az ifjúsági szövetség a korábbinál is kedvezőbb körülmények között végezhette munkáját. Az Ifjúsági Törvény bővítette a KISZ-szervezetek jogait, a korábbinál nagyobb beleszólásuk van a fiatalokat érintő döntésekbe. A munkahelyi demokrácia szerves részévé váltak az ifjúsági parlamentek. Mindezek a változások természetszerűleg hatottak az ifjúsági mozgalom belső életére is. A KISZ Központi Bizottsága 1974 áprilisában a két kongresszus közötti időszak legfontosabb határozatát fogadta el: megváltoztatta az ifjúsági szövetség követelményrendszerét, a KISZ-tagság feltételeit. Az egyéni feladatvállalásokra épülő mozgalmi élet a korábbinál változatosabbá, tartalmasabbá vált. A tagok jogai mellett a kötelességek teljesítésének fontossága is megnőtt. Erősödött általa a KISZ politikai, kommunista jellege. A két kongresszus közötti időszakot persze nem lehet csak az ifjúsági mozgalom sajátosságait számba véve vizsgálni. Hiszen a mozgalmi élet változásai szorosan kapcsolódnak a társadalom fejlődéséhez, összhangban vannak a fejlődéssel, szolgálják a szocialista társadalom építését. Mivel a fiatalok éftlekei sem ellentétesek az össztársadalmi érdekekkel, mozgalmi tevékenységük sem lehet független az országépítő munka feladataitól. Ha ilyen szempontból pillantunk vissza a KISZ VIII. kongresszusa óta eltelt esztendőkre, mindenekelőtt azt tapasztaljuk, hogy az ifjúság részese a gazdasági eredményeknek, döntő többsége becsületesen helytállt a munkában, igyekezett elsajátítani minél többet a szakmai és az általános ismeretekből. A KISZ-tagság az átlagosnál, a munkaköri kötelességnél nem egyszer lényegesen többre vállalkozott. Az ifjúsági szövetség termelési mozgalmai széles körben népszerűek. A szocialista brigádmozgalomnak több mint félmillió ifjú a tagja, közülük minden második KISZ-tag. Ugyancsak jelentős az immár másfél évtizedes múltra visszatekintő védnökségi mozgalom. A negyedik ötéves tervben az ifjúsági szövetség 15 központi védnökséget vállalt, s jó néhány megyei, helyi védnökség is országos jelentőségű beruházás megvalósítását segítette. Az átlagosnál, a kötelezőnél többet adni: ez a szándék hívta életre az Alkotó Ifjúság pályázatot, a legjobb munkákból rendezett országos kiállítás éppen a kongresszus első munkanapján zárul. De említhetjük a társadalmi munkák értékét: évente félmillió fiatal félmilli- árd forint értékben dolgozott a köz javára. Több mint 200 ezer diák vett részt építőtáborban az elmúlt ötéves tervben, százmillió forintos tételben számolható a hasznos hulladékgyűjtés értéke. A kongresszusra ilyesfajta eredményeket visznek a küldöttek. S viszik magukkal a XI. pártkongresszus egyértelmű értékelését: a KISZ betöltötte hivatását. Ebben a „hivatását betöltötte” minősítésben olyan törekvések megvalósulását is felfedezhetjük, mint amilyen a pályakezdők beilleszkedésének segítése. Az ifjúság megítélésének általánosan elfogadott mércéjévé a végzett munka vált. A társadalom ma többet tud adni a fiataloknak, mint tegnap, s holnap többet, mint ma. Az elmúlt öt évben épült állami lakások mintegy 45 százalékát fiatal házasok kapták. Valamelyest enyhített a lakásgondokon a VII. kongresszuson elhatározott 10 ezer ifjúsági szövetkezeti lakás felépülése is. A mérleg mindkét serpenyőjébe jócskán van mit raknunk. Amit adott és amit kapott az ifjúság, nem kevés. S hogy miben kell még tovább lépni, mit nem sikerült megoldani? Bizonyosan erről is szó lesz a tanácskozáson. Nem nehéz kitalálni a témakört: az eddiginél is fegyelemezettebb, hatékonyabb munkavégzést, az ésszerű takarékosságot, a beruházások meggyorsítását feltehetőleg viszonthalljuk a felszólalásokban — konkrét adatokkal, javaslatokkal kiegészítve. S néhány jogos igény is a kongresszus plénuma elé kívánkozik: például a szakmunkásképző intézetek gondjai, a fiatal értelmiségiek, alkotó művészek és az ifjúsági szövetség jobb kapcsolata, hathatósabb együttműködése, az ingázó fiatalok szociális és művelődési problémái. A kongresszus négy napig elemzi e sokrétű témákat. Egyebek között öt szekcióülésen az egyes ifjúsági rétegek sajátosságait. E rövid, a kongresszusnak jó munkát kívánó írásban, nincs mód akárcsak a legfontosabb kérdések felsorolására sem. Mindössze annak kifejezésére vállalkozhatunk, hogy eseményekben, feladatokban gazdag négy és fél esztendő után, sikeres és eredményes tanácskozást kívánunk, a küldöttek munkája szolgálja a magyar fiatalság, az egész nép ügyét. Lázár György fogadta az algériai mezőgazdasági minisztert Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken hivatalában fogadta Mohamed Tayebi Larbi algériai mezőgazdasági és földreformügyi minisztert, a for- radalmi tanács tagját. A szívé- | lyes légkörű találkozón részt vett j dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Jelen volt Ali Abdallaoui, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Hazánkban a szocializmus és a béke az egész nép ügye A békehónap ünnepélyes megyei megnyitója Békéscsabán „Békét a világnak 1” — hirdette a felirat Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubja nagytermében május 7-én a békehónap megyei megnyitó ünnepségén. Megyénk valamennyi településének lakosságát képviselték az ünnepségen megjelent békeaktí- vák. Az idén a tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a magyar t>ékemozgalom — évenként ismétlődő nagy eseménysorozatként — a béke és barátság hónapját. Az országos megnyitó a győzelem napjához kapcsolódik, megyénkben azonban ezzel a nappal megkezdődött a rendezvénysorozat. Az ünnepi eseményen — melyet Nyári Sándor, a Hazafias Népfront megyei titkára nyitotl meg — részt vett Ilovszki Lajos, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa. A béke- és barátsági hónap nyitányaként Kiss Lajos vezérőrnagy, az Országos Béke tanács alelnöke mondott beszédet. — Ügy gondolom: az idei béke- és barátsági hónap ismét világosan hangsúlyozza a magyar nép békés célú erőfeszítéseit — mondotta többek között a béketanács alelnöke. Célunk változatlanul az — hangsúlyozta —, hogy a gyanakvás, nyugtalanság, a háborús fenyegetés korszakát világszerte visszafordíthatatlanul felváltsa a béke, a biztonság és az együtt- : működés új történelmi időszaka. Megelégedéssel állapítjuk meg. hogy a világ az elmúlt esztendő tanúsága szerint is tovább haladt az enyhülés útján, nőtt a szocializmus és a béke híveinek ereje. Persze tudjuk jól, hogy a béke és a biztonság nem ajándék: küzdeni kell érte, megbénítva a gáncsvetőket, az enyhülés ellenfeleit. A békehónap során ország-világ előtt ismételten kinyilvánítjuk töretlen békeakaratunkat, lankadatlan eltökéltségünket arra, hogy tovább erősítsük testvéri szövetségünket a Szovjetunióval, a szocialista közösség többi országaival. Szolidárisak vagyunk minden néppel, amely a világ bármely részén szabadságáért, nemzeti függetlenségéért, az emberi haladásért harcol, Valljuk és megvalósítjuk a I békés egymás mellett élés elvét, | nemzetközi tevékenységünkkel segítjük hazai feladataink megoldását. Kiss Lajos, a béketanács alelnöke beszédét mondja Nagyszerű célunk és erőnkbe vetett hitünk újabb és újabb tettekre serkent mindannyiunkat az országépítő munkában. Rámutatott többek között arra is, hogy az enyhülés, a békés egymás mellett elés gyakorlati térhódításának sokatmondó jele a szocialista és a kapitalista országok kapcsolatainak jelentős javulása. Az új világháború veszélyeinek csökkentése és a béke megszilárdítása szempontjából természetesen döntő jelentősége van annak a kedvező fordulatnak, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyában ment végbe. Ez a fordulat hozzájárult az egész nemzetközi, ezen belül az európai légkör megjavításéhoz. Szerte a világon mind nagyobb méreteket ölt a forradalmi, demokratikus imperialistaellenes mozgalom. — Ami hazánkat illeti — mondotta többek között —, joggal idézhettük fel a helsinki fórumon is, hogy mi nem történelemkönyvből, hanem a történelem sorsfordulóiból tanultuk meg, mit jelent a háború és mit jelent a béke. Helsinki után a korábbinál biztonságosabb Európában élünk. Lehetővé vált, hogy az európai béke valóban tartós alapra, minden állam szuverén jogainak, érdekeinek, területi sérthetetlenségének általános elismerésére épüljön. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ábrándokat kergessünk — hangsúlyozta. A továbbiakban szólt arról a tényről, hogy a szabadság, a haladás ügye legyőzhetetlen. Ennek az ügynek a szolgálatában a békéért, a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért folytatott további harc gazdag programját adta a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa. A kongresszus állást- foglalt a mai világpolitikai helyzet sorsdöntő kérdéseiben. Meghatározta a Szovjetuniónak további külpolitikai irányvonalát, törekvéseit és céljait. Állásfoglalásai iránymutatóak a társadalmi haladásért harcolók valamennyi hívének. A kongresszus úgy fogalmazta meg állásfoglalását a világpolitikai helyzetről, hogy erőteljesen hangsúlyozta a párt internacionalista szolidaritását valamennyi erővel és mozgalommal. Kifejezésre juttatta, (Folytatás a 3. oldalon) Az ünnepi megnyitó résztvevőinek egy csoportja Fotó: Veress Ersei