Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-29 / 126. szám

1 Ingyen buszozás, díjtalan strandolás Békéscsabán a nemzetközi gyermeknapon Békéscsabán a Hazafias Nép­front városi bizottsága és a vá­rosi úttörőelnökség változatos gyermeknapi programmal várja a csabai apróságokat. Délelőtt kilenc órától a megye úttörőtit­kárai találkoznak az ifjúsági ház nagytermében, majd 10 órától a Jókai Színház művészei, Ma- day Emőke, Forgács Gábor és Széplaky Endre ajándékműsor­ral kedveskednek minden ér­deklődő pajtásnak. A szellemi és testi erőpróbát kedvelő gyerekek ugyanebben az időben a Penza- lakótelep KRESZ-parkjában ver­senyezhetnek. Kerékpárt és író­eszközt vigyenek magukkal a benevezni szándékozók. A köz­lekedési verseny és szellemi ve­lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz. gatóság közlése szerint a Kecs­keméten megtartott 22. heti lot­tósorsoláson a következő számo­kat húzták ki: 3, 7, 16, 42, 84 A május havi tárgynvere- mény-sorsoláson a 20. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) Alumínium bútorok angol exportra További 105 ezer angol fönt értékű kötéssel tetézték a HUN- GAROCOOP Szövetkezeti Kül. kereskedelmi Vállalat, és a lon­doni Gardenias cég 1976 első félévi szállításokról szóló szer­ződését. Ennek megfelelően a HUNG AROC OOP ez évben csaknem 220 ezer fontért expor­tál angol partnerének alumí­niumból készített kerti bútoro­kat. Közlekedési fórum A Békés megyei Közlekedés- biztonsági Tanács a májusban megrendezett közlekedésbizton­sági hetek utolsó rendezvénye­ként ma, szombaton délután 4 órakor, Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőház első emeleti tanács­kozótermében közlekedési fó­rumot tart. A fórumon a lakos­ság által feltett kérdésekre köz­lekedési szakemberek adnak vá­laszt. Szúnyogirtás a megye- székhelyen Május 31-éu és június 1-én az éjszakai órákban Békés­csabán aerosolos (foszfo­tion gáz formájában) szú­nyogirtást végez a Békés me­gyei Növényvédő Állomás. A gáz emberre, állatra nem veszé­lyes. viszont rövid ideig kelle­metlen szagot áraszt, ezért aján­latos ez időben az ablakokat zár­va tartani. A szúnyogirtás ide­jén a méhészek zárják el a méh­családokat. télkedő jutalomtárgyait a Köz­lekedésbiztonsági Tanács ajándé­kozza a nyerteseknek. Tizenegy órakor a Kossuth té­ren megyei gyermekrajz-kiállí- tás nyílik. A városi úttörő­fúvószenekar térzenével teszi hangulatosabbá a bemutatót. Délután három órakor folyta­tódik a KRESZ-parkban a ve­télkedő és a gépjárműbarát szakkör pajtásai mutatják be tu­dásukat. Négy órakor az ügyes kezű gyerekek a Március 8. tér palánkján rajzolhatnak, a leg­szebb alkotásokért jutalmat kap­nak. Az ifjúsági és úttörőház­ban discó-műsort rendeznek csak kisdobos és úttörőpajtá­soknak. A 8. Volán és a Békés megyei Víz. és Csatornamű Vállalat is megajándékozza a pajtásokat, mert ezen a napon' minden kék és piros nyakkendős gyerek díj­talanul strandolhat az Árpád fürdőben és ingyen utazhat a békéscsabai helyi járatú autó­buszokon. Ma délelőtt: népfrontgyűlés Orosházán A Hazafias Népfront orosházi városi bizottsága május 29-én, ma délelőtt a városi tanács nagytermében népfrontgyűlést tart. Szabó Ferencnek, a nép­front városi bizottsága elnöké­nek megnyitója után Keller Jó­zsef, a bizottság titkára előadá­sában meghallgatják a résztve­vők a népfront városi bizottsá­gának beszámolóját, valamint a VI. népfrontkongresszus terve­zett állásfoglalásának, művelő­dési politika témájának ismerte­tését. A gyűlésen a beszámoló feletti vita után megválaszt­ják a Hazafias Népfront váro­si bizottságát és a megyei kül­dötteket. Áramütéstől védő új műszer A veszprémi Bakony Művek műszaki fejlesztői Prauda La­jos elektromérnök szabadalma alapján új műszert konstruál­tak, amely biztonságosan véd az áramütéstől. Az úgynevezett hibaáramvédő hálózatra kap­csolva azonnal megszakítja az áramkört, ha bármilyen rend­ellenességet, például zárlatot vagy váratlan feszültség-, illet­ve áramerősség-növekedést „ész­lel”. A műszer érdekessége, hogy a hibakeletkezés első pil­lanatában már kikapcsolja az áramot, így a felhasználó — te­hát a gépek mellett dolgozó, vagy a háztartási gép kezelője — semmit sem érez a rendel­lenességből. Az új műszerrel egyelőre a kutatórrtérnökök fog­lalkoznak: megvizsgálják, mi­ként rendezkedhetik be a Ba­kony Művek a sorozatgyártásra. A felmérések szerint évi 8—10 ezer ilyen berendezésre volna szükség hazánkban. Szöviet irodalom Nagy sikerű előadói \ est Sarkadon Május 27-én, csütörtökön este j Sarkadon nagy sikerű irodalmi : estet rendeztek. Csausz Vilmos, • a gimnázium igazgatója nyitót- ■ ta meg az estet, majd a szoviet 5 irodalomból hallhatott összeálli- : tást a közönség, Bodor Tibor, • Kohut Magda, Győrj Franciska ; és Rab Edit színművészek elő- ! adásában. Operaelőadás j Békéscsabán ! ■ ■ ■ Június 1-én, kedden este fél ! nyolckor láthatják a „B”-bérlet *„, tulajdonosai a sorozat ne­gyedik előadását. A Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Mozart: Don Juan című operá­ját mutatja he Békéscsabán, a Jókai Színházban. Klubközi társastáncverseny Szeghalmon Vasárnap délután 4 órakor a sárréti napok keretében klub­közi D—II. osztályú társastánc­versenyt rendeznek Szeghal­mon, a művelődési központban. A versenyein budapesti, debre­ceni, békéscsabai és gyulai tánc. pedagógusökból álló zsűri bí­rálja el a 18 induló pár teljesít­ményét. A versenyt Csáki Emília tánc­pedagógus vezeti, a bemutatón a szarvasi társastáncklub tag­jai és a békéscsabai Králik Já­nos—Kralik Jánosné A-osztályú versenyzők vesznek részt. Növendék­hangverseny Battonyán A battonyad állami zeneisko­lában ma délután 5 órakor ren­dezik meg az idei tanév növen­dékhangversenyét. Elsőnek az óvodások és az előképzősök mu­tatják be tudásukat, majd a különböző tanszakok növendé­kei szerepelnek. A jó hírű in­tézmény növendékei csaknem félszáz zenedarabbal lépnek a közönség elé. Az egyes tanszakok közül a legnagyobb létszámú a zongo­ra tanszak, ugyanakkor sokan tanulnak fúvóshamgszereken is. Kétszáz kilométeres sebességgel A Moszkva és Leningrád kö­zötti vasútvonalon megkezdték a rigai vagongyár által kifej­lesztett „ER—200” jelzésű elekt­romos expresszvonat műszaki vizsgálatát. A vonatot a Moszk­va és Leningrád közötti vasút­vonal különleges adottságainak megfelelően tervezték. A két város közötti több mint 600 km- j es távolságot az új vonat há­rom és fél, négy óra alatt teszi majd meg. Az eddigi próbák so­rán a vonat óránként 206 kilo­méteres sebességet ért el. Közeleg a strandszezon Füzesgyarmaton az elmúlt években építették ki a termálstran­dot Az 50 méteres medencén kívül több kisebb medencével rendelkezik a strand, gyógyvízéért évente több tízezren kere­sik fel Fotó: Veress Erzsi MA: 1976. MÁJUS 29., SZOMBAT Magdolna napja A Nap kél 3.52 — nyugszik 19.31 órakor A Hold kél 4.16 — nyugszik 19.50 órakor Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványo­san kialakuló záporral, egy-két helyen esetleg rivatarral. A többfelé élénk, időnként erős északnyugati szél lassan mér­séklődik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 7— 12, legmagasabb nappali hőmér­séklet: 16—21 fok között. (MTI) Nyolcvan évvel ezelőtt, 1896. május 28-én született a nemrég elhunyt Háner József esztergá­lyos, a magyar forradalmi mun­kásmozgalom kiemelkedő alak­ja, a Vasas Szakszervezet volt elnöke. I Gyerekfejjel került a . munka­pad mellé. Tizennégy éves volt, amikor először találkózott a mozgalommal és egy életre el­jegyezte magát vele. Az első vi-> lágháborúban orosz hadifogság­ba került, s amikor] hazatért, a Magyar Tanácsköztársaság ide­jén a 68. dandár politikai meg­bízottja, később zászlóalj-politi­kai megbízott volt. A Tanács- köztársaság leverése után emig­rációba kényszerült és Pozsony­ban folytatta azt; amit itthon elkezdett: a sztrájkok szervezé­sét, az illegális pártsajtó ter­jesztését. Az emigráció további állomása Bécs volt, onnan tért haza. A Vasmunkás Szövetség 1930- ban végrehajtó bizottsági és központi vezetőségi tagjává vá­lasztotta. Aitán, a felszabadulást követően, tevékenységi köre ala­posan kibővült: városi tanács­nok, fővárosi tanácstag, majd országgyűlési képviselő lett, s közben igazgató, a Villamosfor- gógép-gyár vezérigazgatója. Éle­te végéig tevékenj'en részt vett a társadalmi, politikai életben. I. — TAKARMANTGTARTO szakkiállítás nyílt Minszkben. A nemzetközi kiállításon 12 or­szág vesz részt. Többek közt Nagy-Britannia, Dánia a« NSZK, Franciaország és Japán mutatta be a kombinált takar­mány ipari termelésére szolgá­ló berendezéseket. — AUT3STÜRA RABACBA. Az Autóklub és az IBUSZ szer­vezésében gépkocsikaraván in­dult ma megyénkből a ju­goszláv tengerpartra, Rabacba. Az autóstúra június 5-ig tart. — TELEX A TSZ-BEN. A bu- csai Üj Barázda Termelőiszövet­kezet több mint 110 ezer forin­tért telexgépet vásárolt. Az elő­zetes felmérések szerint a gép ára alig egy év alatt visszaté­rül, mert általa sok elpocsékolt kilométert takaríthatnak meg az alkatrészek beszerzésénél. —I DUZZASZTÓGAT. a Da- maszkuszban aláirt megállapo­dás értelmében a Szovjetunió a Földközi-tenger menti Latakia kikötőjétől északra gátat épít. Ez lesz Szíria második legna­gyobb duzzasztógátja. A gát 812 méter hosszú és 53 méter magas fala mögötti terület 210 millió köbméter víz tárolására lesz alkalmas s ez 14 ezer hek­tár terület öntözését teszi majd lehetővé. — MŰVÉSZ-POSTEREK. A Képzőművészeti Alap Kiadó Vál­lalata új szériát jelentet meg a nagy sikerű művész-postereiből. Négy új Csontváry-reprodukció, egy-egy Ferenczy Károly, Mé­szöly Géza, Munkácsy Mihály, Pekáry István, Szinyei-Merse Pál, Czóbel Béla és Michel­angelo művész-postert hoznak forgalomba. — TÉRKÉP GYULÁRÓL. A közelmúltban jelent meg a Kar­tográfiai Vállalat kiadásában a Gyuláról készült új térkép. A szép kivitelezésű atlasz borító­ját Gortka István tervezte és 10 ezer példányban készült. békés mm Az MSZMP megyei bizottsága ée a megyei tanács lapia Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helvettes Deák Gyula Szerkesztőség* t601 Békéscsaba Postafiók? 111 Telefon r 12-196- 12-035 Kiadla a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Postafiók: 111 Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó* Lehoczky Mlhálv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Dostahlvatalokná és a kézbesítőknél Előfizetési dí1 egv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató- Háromszék! Pál Index: 2ö 06# I

Next

/
Oldalképek
Tartalom