Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-28 / 125. szám
Mi lesz a 180 millió forinttal? Színházi levél Kaviár, az étlapon Értem a T. Olvasó felhúzott szemöldökét! Hogy-hogy étlapon? Ez a Kaviár, nem olyan kaviár, amit meg lehet enni. Mert amit meg lehet enni, az (idézem az Üj Magyar Lexikonból:) „Egyes half ajtók sóval tartósított ikrája. Tápértéke nagy.” Az „étlap” azonban, tudom, mégis szemet szúr. Műsorrend, program, műsorterv — e szavak lennének helyénvalók. Azért nekem — engedjék meg — csak tetszik az, hogy étlap. Mert étlapokat olvasva jut eszembe: „eszi nem eszi, nem kap mást”; meg az is, hogy „mindenki azzal főz, ami- lye van,” Ha most a T. Olvasó azt várja, hogy kijelentem■ nem esett jól a nagybetűs Kaviár — téved. Ezt a fogást a színházi étlapra felvenni nem volt rossz gondolat. És a tálalást tekintve: első osztályúra sikerült. Aranyos, kedves történet. Az első öröm azáltal éri az embert, hogy Csiky Gergely Kaviár-jának új szervírozása, átrendezése, átdolgozása Rácz György által, jól sikerült. Ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy Fényes Szabolcs zeneszerzői kvalitásait nem kell bizonyítani, és Szenes Ivánt is jobban megszállta az ihlet, akkor minden rendben is lenne, de még koránt sincs úgy. Mert ez a Kaviár a színházban attól lett igazán az évad egyik legsikerültebb előadása, hogy Sik Ferenc koncepciózus rendezésében kerülhetett színre, és kész örömmel, sok tehetséggel, igazi játékos kedvvel vett benne részt tizenhárom színész. Ennyi jó egyszerre, nem maradhat siker nélkül. Nem is maradt. A gasztronómiai élvezetek kaviárja és a szellemi élvezetek Kazuárja között tehat egyenlőségjel is lehetne. Hogy végül is nincs egyenlőségjel, annak kárát elsősorban Poroszkay Tivadar, vidéki patikárius látja, aki Pestre érkezvén, szeretne szert tenni valami „pikant” kaviárra. elsősorban és kifejezetten Bomba Lilly, néhai gyurgye- vói múlovamö személyében és kegyei által. Ez a kaviár azonban — még elfogyasztása előtt — megüli szegény Poroszkay gyomrát, miközben Csiky Gergely éles szeme és Rácz György számos idézőjele közreműködésével olyasmit is megtudunk a századforduló előtti világról, melyre mi húzzuk fel a szemöldökünket a csodálkozástól, hiszen a legrafmállab'0 krimiíró sem bonyolíthatná ügyesebben a szálakat, mint ez a két szerzőtárs, akik között azért van vagy nyolcvan-száz év korkülönbség. Az előadás olajozottan, frissen pereg a végkifejletig. Jószerével nincs egyetlen lazább pillanat sem, valami mindig történik a színen, és minden, ami történik, göryeti-bonynlítja tovább a mesét, melynek tudjuk ugyan a végét, mégis örömmel megyünk bele a játékba, hogy mosolyok és hahoták közepette kacsintsunk be 1976 ablakán is, mert érdemes. A szereplők (nem baj, hogy néhol erőteljesebb, mi több, harsányabb vonásokkal is) igen jól megrajzolják emberi arcukat, így adódik, hogy a jellemek, helyzetek ütközése is erőteljes, vígjátékról léven szó, alaposan nevetésre ingerlő, kacagást csiholó. A Pestre utazó, és kaviárra éhes patikáriusl. Poroszkay Tivadart Gálfy László alakítja könnyedén, vidéki eleganciával, esetlen bájjal. Bomba Lilly —.Felkai Eszter robbanó temperamentummal és kitűnő táncokkal lepi meg a nézőt; egyéni Áts Gyula Barlanghy Achilles gőzhajókapitány jelmezében, színházi pillanat Gyurcsek Sándor és Sipka László minden jelenete. A népes szereplőgárdából az élen kell szólni Dénes Piroskáról. Barcza Éváról, Fodor Zsókáról. Nem sokat tehettek szokásosan gyér szerepükhöz a szerelmesek: Boross Mária és Forgács Gábor. A kis Kovács Veronika Pisztráng, a hajóinasként és felfedezésként is telitalálat. Akárcsak Suki Antal díszlete. Kemenes Fanny jelmezei; végül jól muzsikált a zenekar Holpert János vezetésével. Tehát a Kaviár a színházi étlapon, bocsánat: műsorrendben jó étvággyal fogyaszthatónak minősült. Egészségére, aki ezután nézi meg! Sags Ervin Bomba Lilly ég a kaviárra éheg patikárius: Fetkay Eszter, Gálfy László (Fotó: lllovszky) Goiulok az építőipari kapacitás körül Szarvason Mostanában sokat beszélünk beruházásaink helyzetéről, nehézségeiről, ami nem véletlen. Általában lassan, következésképpen drágán építkezünk, szét- forgácsolódnak az erők, nem megfelelő ütemű a koncentrálódás. A kőngresszusi határozatban olvashatjuk: „...javítani kell a gazdasági, műszaki előkészítést, a szervezettséget, rövidíteni az indokolatlanul hosz- szú kivitelezési időt... * Kettőt igen — kettőt nem Igen ám, de mi van akkor, | ha nincs elegendő építőipari kapacitás? Nem is szükséges a ' példáért a szomszédba menni, megyénkben sajnos ez a helyzet. Nem a termelőberuházásokhoz, inkább a tanácsi fejlesztési alapból megvalósítható lakások, gyermek, és egészség- ügyi intézmények felépítéséhez nem találnak sokszor kivitelezőt. Az igények és a lehetőségek tehát nem találkoznak. Ügy véljük, érdemes megnézni közelebbről konkrétan is, mi ennek az oka, mi lehet a megoldás kulcsa? Vizsgálódásunk tárgya Szarvas, megyénk egyik legdinamikusabban fejlődő települése. A beruházási lehetőségek már a IV. ötéves terv időszakában megnövekedtek a városban, hiszen kétszer annyi lakás felépülésére vállalkozhattak, mint az előző tervciklusban. Ehhez azonban csak a pénz volt meg, a kivitelező kevésbé. A munkát a kapkodás jellemezte. Több beruházáshoz hozzáfogtak, melyeket nem tudtak időben befejezni. Példa erre a Bethlen Gábor utcai 24 lakásos épület. Az is előfordul, hogy egy összefüggő területen levő építkezésen a négy épület közül csak a két nagyobbikat vállalták el megépíteni, a két kisebbiket már nem. Így más cég után kellett nézni. Hogy ez mit jelent építészeti és anyagi szempontból, szinte felesleges ecsetelni. A nagy vállalattól a kisiparosokig Az V. ötéves tervben várhatóan 900 millió forint beruházás valósul meg Szarvason. Az építőipari kapacitás viszont csak 720 millió forint értékben biztosított. A tanácsi cél- csoportos és OTP-lukásépi- tést a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat végzi. Az itteni építésvezetőségnek tavaly 43 millió forint volt a termelése értékben. Ebben az esztendőben 84 lakás felépítését és 36 összeszerelését irányoztak elő. A mostani tervidőszak alatt a gyomai részleg is átköltözik Szarvasra, így összesen mintegy 230 millió forint értékű beruházás megvalósításával járulnak hozzá a város lakásgondjainak a megoldásához. A helyi vas-, fémipari szövetkezet építési részlege az elmúlt években sokat fejlődött. Génesitettek, szervezettebbé vált a munka. Az elkövetkezendő öt évben 351 lakást épít fel a részleg. A szövetkezet 12 millió fdrlnt ; központi segítséget kért, hogy műszaki fejlesztéssel csökkenteni tudja a lakások építésének idejét. A Szarvasi Állami Tangazdaság épitőioari részlege a tervidőszak végére 100 millió forintos termelési értéket szeretne 5 BjMnmm 197«. MÁJUS n. elérni, létszámnövekedés nél-1 kül. A városi tanács költség- vetési üzemének a lakóépületek felújításában lesz nagy szerepe. Ugyanakkor elvégzi a mélyépítési munkákat, az ivóvízhálózat bővítését, a szennyvízcsatornák karbantartását. Már építik az autóbusz-pályaudvart és a mentőállomást. Az üzem termelése értékben 1980-ig várhatóan a mostani 13 millióról 80 millió forintra emelkedik. Ezeken kívül még öt ipari és mezőgazdasági szövetkezetnél működik 7—25 tagú építési-karbantartó brigád. A városban dolgozó kisiparosok pedig öt év alatt 250 családi és 150 hétvégi házat építenek fel. Az idő pénz A műszaki fejlesztés, a s/.er- vezettség nagyon is összefügg az építőipari kapacitással. Ha új gépeket vásárolunk, korszerűsítünk, összpontosítjuk erőinket, akkor gyarapodunk. A széttagoltság hosszú távon akadályozza a hatékony termelést, szétforgácsolja az erőforrásokat. Szarvason is az lenne az ésszerű, ha például a vas-, fémipari szövetkezet, a tangazdaság építési részlege és a tanács költségvetési üzeme között még szorosabb lenne az együttműködés. Mi lesz a fennmaradó 180 millió forinttal? A kérdést megválaszolni ez idő szerint nagyon nehéz. Mindenesetre megyén és és városon kívüli építőipari kapacitást is igénybe kell venni. Mert régi igazság az, hogy sokszor az olcsó a drága. Inkább a Szegedi DÉLEP építsen fel többért egy épületet fél év alatt, mint mondjuk egy építőipari részleg három évig. Seres Sándor • • Lgiintczcs — munkaidőben? V inni kell a kis Trabantot az Állami Biztosító kár- relvevő irodájához, mert hogy „koccantunk” és oda lett a hátsó lökhárító. Vinni kell, de csak munkaidőben, azaz reggel 8-tól kora délutánig vihető. Később nincs félfogadás, de azért félórai könyörgés árán egy délelőttre szóló eltávozást ad a munkahelyi főnök. Az már külön pech, hogy intézni kell a nyári túrához szükséges útlevelet is, ami ugyancsak munkaidőben intézhető, a főnök hallani sem akar újabb eltávozásról. Sebaj: majd a ház asszonya ... ő úgyis három hete nem volt már ráutalva a főnöki jóindulat,«, akkor is szakorvosi vizsgálat miatt kellett eltávozást kéé me. Kel hét múlva meg, amikor a gyerek új heverőjé- nek megvásárlása esedékes, legfeljebb kitotózzuk. hogy a bútor szállítása miatt ki kérjen egynapi szabadságot. Minek emiatt bosszankodni? Ugyan! Ez a rend, ez a szokás, végtére is ki kívánhatja, hogy a biztosítónál, az IBUSZ-nál, az orvosi rendelőben és a bútor- szállítóknál akkor kezdődjék a munkaidő, amikor nálunk befe- jezdődik. Arról nem is beszélve, hogy gondolni kellene a váltott műszakban dolgozókra i6, s akkor ugye ezeknél a szolgáltatási intézményeknél szintén váltott műszakban kellene dolgozni, hogy fogadhassák azt is. aki délelőtt, és azt is, akj délután dolgozik. Komplikált, hogy ne mondjam, megoldhatatlan feladat. S úgy látszik, annyira komplikált, hogy az efféle ide-oda futkosásokra (szaknyelven: a törtnapi hiányzásokra) évente elmegy összesen 600 millió munkaóra. Összehasonlításként: ha — nemcsak a munkafegyelem szigorításával, de a szolgáltatások jobb szervezésével, a hivatalok munkaidejének célszerűbb beosztásával vagy éppen a gyógykezelés koncentrálásával — csak 10 százalékkal sikerülne csökkenteni az egész napos hiányzásokat, akkor ez százmillió munkaórát jelentene, körülbelül annyit, mint, ha a foglalkoztatottak számát 50 ezerrel növelnék. Hatalmas tartalék! Különösen ebben a munkaerő ínséges világban, amikor még csak remény sincs a foglalkoztatottak számának jelentősebb növelésére, s amikor az iskolából kikerült fiatalok még a nyugállományba vonulókat sem pótolhatják. Mindez könnyebben elviselhető, mint mindennek az átrendezése, átszervezése azért, hogy — a köznyelvi fogalmazással élve — e rejtett tartalékokhoz hozzáférjünk és hasznosíthassuk. Mert ehhez mindenekelőtt hozzá kellene szoktatni a rendszerekben, a gazdasági tevékenység nagyobb egységeiben való gondolkodásmódhoz és el kellene sajátítani e rendszerek és nagyabb egységek komplex tervezéséhez szükséges tudnivalókat. Fel kellene ismerni, hogy a bútorszállítás, a biztosítási tevékenység, vagy éppen a különböző hivatalok munkarendje és munkaideje nem ütközhet azok munkarendjével és munkaidejével, akik miatt e szolgáltatások és hivatalok léteznek. Nagy tévedés ugyanis azt hinni, hogy a termelő és a szolgáltató intézmények párhuzamos munkaideje kizárólag magánbosszúságok oka és forrása. Az ügyfél és legfeljebb a közvetlen főnöke ugyan kényelmetlen helyzetbe kerül, az igazi veszteség azonban a munka- időalap csökkenésében mutatható ki és az igazi vesztes * népgazdaság. Az a népgazdaság, amelynek irányítása, tervezése és szervezése végül is egységes elvek és követelmények alapján történne, ha nem kellene idő- röl időre szembenézni bizonyos partikuláris — é$ gyakorta kivédhetetlen — törekvésekkel. L enne persze megoldás, sokféle. Például — s következik ez az eddig leírtakból — tudomásul lehetne és kellene venni, hogy nem az ügyfél van az ügyet intéző hivatalért, hanem fordítva. S ami ebből adódik: netán sokkal komolyabban lehetne gondolkodni — esetleg cselekedni! — az ügyben, hogy a hivatal, a szolgáltató intézmény alkalmazkodjék is az ügyfél elfoglaltságához, munkaidő-beosztásához. Többek között oly módon, hogy élhetne a világszerte — és nálunk is (igaz, csak lassan) — terjedő rugalmas munkaidő-beosztással, Ennek lényege: akkor legyünk a hivatalban, amikor az ügyfél felkereshet bennünket. Ez szabályozható, szervezhető — méghozzá oly módon, hogy a hivatalok és az ügyfelek is jól járnak —, csak szabályozni. szervezni kellene. Éppen ezért, hogy ne veszítsük el azt a sok millió munkaórát, amire égető szükség van. Vértes Csaba
