Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-15 / 114. szám

Vasárnaptól: Országjáró diákok megyei találkozója Pósteleken Diákturisták veszik birtokuk­ba vasárnap reggeltől a póste- leki erdőt Három napon át itt rendezik meg az országjáró diá­kok megyei találkozóját. A me­gyei táborozáson közel kétszá­zan vesznek részt, akik tájéko­zódási akadályversenyen, hon­védelmi rajversenyen és város- ismereti versenyen mérik össze tudásukat. Ez versenyzési lehe­tőség a megyei ODK-tagoknak, s egyszersmind válogató a júni­us 10—20. között Nyíregyhá­zán sorra kerülő országos talál­kozóra. melyen 40 tagú Békés megyei csapat indul, s ugyan­ennyi diákturista számára nyílik *••«■•*•■■■•*••»■■» •■■■■■■«■■« Slusszkulcs A délutáni órákban zsúfolt az autóparkoló a megyeszékhe­lyen. Kiglancolt Zsiguli gördül az újságárus pavilonja mögé. Fiatal vezetője lezser mozdulat­tal kiszáll kocsijából, s beszalad a büfébe. Ebben a pillanatban megérkezik a kék-fehér-sráfos kocsi. A rend őrei ellenőrzik a kocsikat, hogy gazdájuk bezár­ták-e? A fiatalember nem zárta be az ajtót, a slusszkulcsot pe­dig a helyén hagyta. Az őrmes­ter gyakorlott mozdulattal zseb- revágja a kulcscsomót. Ebben a pillanatban érkezik a tulaj. Pech ... A zsigulisnak merész gondola­ta támad. A rendőrségi kocsiból a lehúzott ablakon keresztül ki­veszi az ugyancsak bent felej­tett indítókulcsot. A Zsigánál aztán összefutnak a felek. Rö­vid magyarázkodás után a fia­talember felmutatja a rendőr­ségi kocsi slusszkocsát. Megle­petés. Aztán ismét magyarázkodás, de egyben megegyeznek: a le­zárt autót nehezebb ellopni, a KRESZ pedig mindenkire egy- fomán kötelező. Békésen slussz­kulcsot cserélnek, majd mi- denki indul útjára. lehetőség a tapasztalatszerzésre is a nyírségi varosban. Most azonban még a póstele- ki találkozóra készül a IS kö­zépfokú iskola Az ünnepélyes megnyitó vasárnap délután fél kettőkor lesz. A program mind­három napon igen változatos. A már említett versenyek mellett jut idő az ismerkedésre, sport- versenyre, szellemi vetélkedőre is. A békéscsabai Városi Tanács szakszervezeti bizottsága a kö­zelmúltbán háromnapos kirán­dulást szervezett nyugdíjasai­nak. A 42 idős ember megis­merkedett hazánk délnyugati tájainak nevezetességeivel. Az első állomás Szeged, majd Baja volt, ahol megtekintették a bel­várost. Ezt követően Bár község mellett, a Csele pataknál meg­nézték a mohácsi emlékművet. Pécsett megcsodálták Magyar- ország egyik legszebb idegen- forgalmi központját. Bejárták a Zsolnai múzeum termeit, a szé­kesegyházat, a török templomo­kat. Gyönyörködtek a 340 méter magasban épült SZOT-üdülő­Magyar—osztrák idegenforgalom A tőkés országok közül leg­több látogató évről évre Auszt­riából érkezik hazánkba. Ta­valy 353 ezer osztrák vendég — többségükben turista — fordult meg Budapesten, a Balaton partján, Sopronban és más he­lyeken. Magyar turisták is szép számmal keresik fel Bécset és az Alpok üdülőhelyeit. Az IBUSZ, a COOPTOURIST és más utazási irodák ez évben is gazdag programot állítottak össze az osztrák turistáknak. Már az első negyedévben több mint 40 ezren érkeztek csopor­tosan vagy egyéni látogatóként Magyarországra, s jelenleg is ezernél több osztrák turista üdül a Balaton partján. Vasárnap Szovjet ének­és táncegyüttes műsora Békéscsabán \ A béke és barátsági hónap keretében szovjet művészek ér­keznek megyékbe. A Szovjet­unió Litván SZSZK-díjjal ki­tüntetett ének- és táncegyüttese május 16-án, vasárnap este 7 órakor ad ajándékműsort Békés­csabán, a Kulich Gyulai Ifjúsági és Űttörőházban. ben és felmentek a Misina-te­tőre, a körkilátóra. Fürödtek Harkányban, felke­resték a siklósi várat, Mária- gyüdön pedig a romantikus pin­cében jóízű borokat kóstoltak. Felejthetetlen lesz számukra az abaligeti barlang is. A jól sike­rült kirándulás szervezéséért dicséret illeti Urbán Andrást, a nyugdíjasok szakszervezetének elnökét, és dr. Verebi Ferenc tit­kárt. A panorámás autóbuszt a városi tanács ingyen bocsátotta a nyugdíjasok rendelkezésére. Fiatal dalosok találkozója Székesfehérvárott ez év jú­niusában már negyedik alka- lomal kerül megrendezésre a fiatal dalosok találkozója. A találkozóra június 3-án, 4- én és 5-én kerül sor és ezen hangszeres együttesek, éneklő együttesek és szólisták vehetnek részt, akik művészi igénnyel művelnek népszerű dalműfajo­kat. Nevezni magyar és külföldi népdalfeldolgozásokkal, moz­galmi, forradalmi és közéleti dalokkal, illetve ezek feldolgo­zásaival, megzenésített versek­kel és önálló szerzeményekkel lehet, esetenként 8—10 perces összeállítással. A találkozón a bemutatott művek minősítése és értékelése — segítségadás cél­jából — szakzsüvi előtt lesz. Jelentkezni a .KISZ Békés megyei bizottságán lehet (5601 Békéscsaba, Szabadság tér 17.) MA­1976. MÄJUS 15., SZOMBAT Zsófia napja A Nap kel 4.07 — nyugszik 19.14 órakor A Hold kél 21.12 — nyugszik 5.27 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1891. május 15-én született és 1968- ban halt meg Johann Koplenig, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának tiszte­letbeli elnöke, az ausztriai és a nemzetközi kommunista mozga­lom kiváló harcosa. Mint ifjúmunkás, 16 évesen bekapcsolódott a szocialista ifjú­sági mozgalomba. Az első világ­háborúban orosz hadifogságba került; a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom után már á Vörös Hadsereg soraiban har­colt és felvették a bolsevik párt­ba is. Amikor 1920. végén haza­tért, Ausztria Kommunista Pártja stájerországi szervezeté­nek titkára lett. Kitűnő agitáci- ós és szervező készsége révén csakhamar a központi bizottság tagja lett; 1924-től 1945-ig a párt főtitkára volt. Koplenig 1928-ban tagja lett a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának, 1935- ben pedig a végrehajtó bizottság elnökségének. A kommunista párt betiltása után, 1933-tól il­legalitásban dolgozott. Az 1934. februári (Schutzbund) felkelés leverése után Prágába, majd 1938. májusában a Szovjetunió­ba emigrált. 1945-től 20 eszten­dőn át volt Ausztria Kommu­nista Pártja elnöke, majd halá­láig tiszteletbeli elnöke. — ÜTTÖROTÜZOLTÓ-VER- SENY. Ma, május 15-én szomba­ton a békéscsabai agyagipari sportpályán délelőtt 10 órától já­rási, városi úttörőtűzoltó-ver- seny lesz. Négyszázötven gyerek vetélkedik a megyei és városi úttörőelnökség, valamint a me­gyei tíízoltóparancsnokság által szervezett versenyen. — KORSZERŰ AUTÓBUSZ- PÄIjYAUDVAR épül Szarvason a várost tanács, a Volán és az Utasellátó Vállalat közös beru­házásában. A 11 millió forintot érő új létesítmértyt 1977-ben ad­ják át a forgalomnak. — EGY ÜZEM — EGY TANTE­REM MOZGA.LOM keretében Békésen kilenc tantermet újí­tottak fel a 3. számú általános iskolában. — AZ ÜJKfGYÓSI TANÁCS DOLGOZÓI és az ÁFÉSZ szo­cialista brigádjai a gyerekek ré­szére különböző játékokat ké­szítettek, és ezeket a község ját­szóterein állították fel. A játé­kokhoz felhasznált anyagok és a közösen végzett társadalmi munka értéke meghaladja a 200 ezer forintot. — BALETTBEMUTATÖ, IRO­DALMI PÓDIUM OROSHÁ­ZÁN. Május 18-án, kedden dél­után három órakor a megyei központ balettiskolás növendé­kei tartanak bemutatót a Petőfi Művelődési Központ színházter­mében. Ugyanezen a napon este hét órakor az „Irodalmi pódium” sorozat keretében Szabó Pál, Darvas József és Tímár Máté munkássága lesz a rendezvény témája. Az est vendégei: Bencze Ilona színművész és Tímár Má­té író. — ORGONAHANGVERSENYT rendez a szarvasi művelődési központ május 23-án, vasárnap délután 4 órakor a szarvasi evangélikus ótemplomban. A műsorban Bach-, Stradella-, Beethoven-, Liszt-, Reger- és Hindemith-művek hangzanak el Regős Imre orgonaművész és Forgács Éva operaénekes tolmá­csolásában. A műsort űr. Marsai .György vezeti. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: leiszakadozó felhőzet, legfel­jebb északkeleten szórványos esővel. Az erős északnyugati szél mérséklődik. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 5 fok körül, egy-két szélvé­dett helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 15 fok körül. (MTI) A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Szé­kesfehérváron megtartott 20. he­ti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki; 15, 50, 64, 79, 88 — IFJ’ÜSÁGI PARLAMENT. A Békéscsabai Hajtómű- és Fes­tőberendezések Gyárában szer­dán, május 12-én ifjúsági par­lamentet tartottak. Ezen a gyár vezetői és fiataljai megvitatták az ifjúságpolitikai határozatok helyi végrehajtásának tapaszta­latait és a további teendőket. — BRIGÁDVETÉLKEDÖ. Az OTP Békés megyei Igazgatósá­gának KISZ-szervezete májas 15-én, szombaton rendezi meg a szocialista brigádok szellemi ve­télkedőjét. A vetélkedőnek az igazgatóság békéscsabai székha­za ad otthont. — KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAK­KÖRI KIÁLLÍTÁS. Az Oros­házi Táncsics Mihály Gimnázi­um és Ipari Szakközépiskola, valamint az orosházi Szántó- Kovács Múzeum a gimnázium képzőművészeti szakkörének ki­állítását a múzeumban rendezi meg. A bemutatót május 16-án, vasárnap Koszta Rozália festő­művész nyitja meg. A kiállítást május 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — TOLNAI KIRÁNDULÁS. A Gödöllői Agrártudományi Egye­tem Békés megyei .Diákklubjá­nak tagjai az elmúllt hét végén Tolna megyébe látogattak. Meg­tekintették a paliéi atomerőmű építkezését, majd a megye me­zőgazdaságának irányítóival kö­zös kiránduláson vettek részt a gemenci vadrezervátumban. — TÁRSADALMI MUNKA. A Békéscsabai Állami Gazdaság szocialista brigádjai az elmúlt esztendőben öt és fél ezer óra társadalmi munkát fordí­tottak iskolák és óvodák építé­sének segítésére és a munkahe­lyi környezet szépítésére. — A NŐPOLITIKÁI HATÁRO­ZATOK végrehajtásáról készült tájékoztatót vitatta meg többek között Nagykopáncs községi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága a hét elején megtartott ülésén. A májusi tanácsülés előkészítése is szerepelt a napirenden. mtsmmsa Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedj G. Sándor Főszerkesztő-helyettes Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postaitok: 111 Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók: 111 Telefon: 11-021, 11-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nostahiva1 aloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba Igazgató* Háromszék! Pál Index: 25 064 (sz.) Háromszáz állásra 30 000 pályázó • •• '<w - - . w Ez van — odaát: Ötezer jelentkező tölti ki egyszerre a felvételi tesztlapokat a római Sport- rnokban. Valamennyien a városi elektromos- és vízműveknél kívánnak dolgozni. A 300 meg­hirdetett állásra 30 000 pályázó jelentkezett Kirándultak a nyugdíjasok

Next

/
Oldalképek
Tartalom