Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
A ser&sfcásfermefés növelése az V. ötéves tervben Rekonstrukció a régebbi telepeken Az ötödik ötéves terv időszakában a forgalomba kerülő hús 69 százalékát adó sertéshústermelés 9 százalékkal növekszik. I Az eredmény eléréséhez az idei évre tervezett 7,6 milliós sertés- állományt öt év alatt 7,9 millióra kell növelni, miközben legalább 700 ezerre kell emelni a kocalétszámot. A fejlesztésből a korábbi évekhez képest nagyobb arányban veszik ki részüket a nagyüzemek. (A kistermelés átmeneti visszaesésénék ellensúlyozására hozott idei intézkedésektől azt várják, hogy a lecsökkent háztáji állatállomány fokozatosan kiegészül és továbbra is fontos szerepet tölt be a belföldi fogyasztói igények kielégítésében.) A terv szerint a tsz-ek és az állami gazdaságok telepei 1976—80 között a sertéshizlalást olyan mértékben fokozzák, hogy részesedésük az összes vágósertés-termelésből 1980-ra eléri az 50 százalékot. A nagyüzemi termelés fellendítésének feltételei részben már adottak. A 280 szakosított sertéstelep árukibocsátása növekvőben van, de — amint a vizsgálatok bebizonyították — a lehetőségekkel még nem mindenhol éltek. Tavaly például a telepek 2,5 milliós kapacitását csak részben sikerült kihasználni, a telepek csak 2,1 millió sertést tartottak. A termelés színvonalában is nagyok a különbségek; a tíz legjobb telepen az egy kocára eső húshozam 1900 kilogramm volt tavaly, ugyanakkor a tíz legrosszabb eredménnyel gazdálkodó üzem átlaga alig haladta meg az 1100 kilogrammot. A fejlesztés nyomán 1980-ra a korszerű, úgynevezett szakosított és rotációs telepek — ahol magasfokú termelési programozást valósítanak meg — adják majd a nagyüzemi termelés mintegy 70 százalékát. A tervidőszak utolsó évére tervezett sertésállomány elhelyezésére öt év alatt országosan 430 ezres befogadóképességű új létesítményeket kell építeni az időközben elavuló és felszámolásra kerülő épületek helyett. Emellett 930 ezer hizlalóhelyet rekonstrukcióval korszerűsítenek — ezek a létesítmények gazdaságosan felújíthatok — és további 160 ezer sertés elhelyezésére bővíthetik a már meglevő telepeket, hizlaldákat. Egyéb építményekben 680 ezer férőhelyet alakítanak át, főleg az elavult fialtatókat, valamint a régebbi építésű koca- és süldőszállásokat váltják fel újabbakkal. A szövetkezeti poüka időszerű kérdései Dr. Soés Gábor államtitkár előadása Békéscsabán Ma délelőtt tíz órai kezdettel megyei előadói konferenciát rendeznek Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában. A tanácskozás előadója dr. Soós Gábor államtitkár, aki a szövetkezeti politika időszerű kérdéseiről tájékoztatja a résztvevőket. Nemzetközi tanácskozás a környezetvédelem tanításáról Nemzetközi tanácskozás kezdődött hétfőn délelőtt Budapesten, az Országos Pedagógiai Intézetben a környezetvédelem pedagógiájáról hazánk, valamint Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió szakembereinek részvételével. A kétnapos tanácskozássorozatot dr. Kontra György, az OPI főigazgató-helyettese nyitotta meg. Dr. Balogh János akadémikusnak a bioszféra evolúciójáról szóló előadását követően beszámolók hangzottak el a szocialista országokban folyó környezet- védelmi nevelésről. (MTI) Mát formáló, jövőt rendező tsz-tagok Gerendáson A Jambrik Szocialista Brigád áthúzta a főagronómus számítását. Szatmári Sándor azt tervezte, hogy a következő nap a -növénytermesztőkből alakít egy faültető brigádot és elkezdik a négyezer nyárfacsemete ültetését. Traktorral ásatta ki a gödröket. A facsemeték ott voltak a helyszínen, s a Jambrik brigád este nem haza ment, hanem fát ültetett. Amikor a főagronómus este arra járt, meglepődött. mert nyílegyenes nyárfasort látott. Hirtelen nem is tudta, hogy a következő nap hová küldje dolgozni a faültetésre szervezett brigádot... Megfelelni a követelményeknek Körülbelül ugyanezek mondhatók el a gerendási tsz-ek egyesülés utáni helyzetére. A termelés helyi lehetőségeit keresték, s néhány könnyen hozzáférhető tartalékhoz nyúltak, többek közt, a sertéshús-termelés növeléséért. Korábban háromezer—háromezerkétszáz hízott sertést adott a ké£ szövetkezet, most pedig évente ötezer hízó kibocsátására készül. A megoldás roppant egyszerű. A két tsz sertéstelepét a termelési célnak megfelelően szakosítják. Igaz. a volt Petőfi Tsz sertéstelepére ráköltenek néhány százezer forintot, itt alakítják ki a fiaztatókat és a malac-utóneve- lőket. 35—49 kilós súlyban a másik szövetkezet területén épült sertéstelepre viszik a jószágokat, § itt hizlalják. Ez a szakosodás nagyon jó eredményt ígér, hiszen 1800 hízott sertéssel adnak majd többet évente. A gerendási Munkácsy ■ Tsz-ben szeretnék komplett írozni a szarvasmarha-telepet is. Egy 50 férőhelyes ellető istállót és egy 100-as tehénistállót építenek. Ehhez már megvan a tsz állásfoglalása. Ha. elkészül ez az újabb 3 BÉKÉS HfNgisZ, 1976. ÁPRILIS lükét létesítmény, akkor a meglévő két 100-as istállóval együtt szakosított telep lesz. Gerendás mindig nevezetes volt arról, hogy itt magasfokú az állattenyésztés. Ezt a jó tulajdonságot a szövetkezeti gazdák megőrizték a mai napig. A háztájiban is sokan tartanak sertést, szarvasmarhát. A szövetkezetből ehhez sok támogatást kapnak. De a jó földeken nemcsak az állattenyésztés magas- színvonalú hanem a növénytermesztés is. Ezt szolgálja majd az az üzemi agrokémiai központ is, melyet ezekben a hónapokban építenek. Műtrágya- és nö- vényvédőszer-raktár, valamint az agrokémiai központ technikai berendezéseit tartják majd itt. Ez egy külön egység lesz. méltó ahhoz a vállalkozáshoz, melyet a Munkácsy Tsz magára nézve kötelezőnek tart. S mi itt a kötelező? Elsősorban az, hogy a magasabb követelményeknek a közös gazdaság jól megfeleljen. Rz ágazati irányítás felé A szövetkezet vezetői meghatározták. hogy búzából 42, kukoricából 70, cukorrépából pedig 400 mázsa hektáronkénti termést kell elérniük, tehenenként 3 ezer liter tejet kell fejni, az ossz árbevétel 20 százalékát pedig a kertészetnek kell adnia, a jövedelmező gazdálkodáshoz. E hozamok nélkül nincs pénzügyi egyensúly. Magasak ezek a követelmények, de Gerendáson jók az alapok. így teljesíthetők. A szövetkezet pártvezetősége a napokban olyan határozatot hozott, hogy negyedévenként elemzik a gazdálkodásban kialakult helyzetet. Ehhez jó feltételt kínál az ágazati irányítás, amely itt még nem egyértelmű az ' ágazati önelszámolással. Gondjaik vannak az alapbizonylatok kiállításával és könyvelésre adásával. Ebben az esztendőben a bizonvlati fegyelem szilárdítása mellett szeretnék megalapozni azt, hogy később az ágazatok már önállóan gazdálkodjanak. Első lépésnek nem rossz a mai indulás. A növény- termesztési főágazat három részre tagozódik: a gabonára, a kukoricára, az Ipari növényekre és a kertészetre. Az állattenyésztésben a szarvasmarha- és a sertéstenyésztés a két alágazat. A gépüzemben pedig a műhely, a szolgáltatás és az üzemeltetés tagozódását alakították ki. A háztáji még nem teljes értelemben vett fő ágazat. Szeretnék azzá tenni, s mind több tsz-ta- got érdekeltté tenni a népgazdaságnak fontos növények: fűszerpaprika), uborka és paszternák termesztésében. Anyagi és erkölcsi elismerés A szövetkezeti tervek emberekre, szocialista brigádokra épülnek. Erőteljes a szocialista brigádmozgalom. Erről az egész község április 4-én győződhetett meg, amikor háziünnepség keretében méltatták az 1975. évi munkasikereket. Hét brigád nyerte el a megtisztelő címet. A Tessedik műhelybrigád az első évben oklevelet kapott. A te- henészteben dolgozó Petőfi brigád a zöldkoszorús jelvényt bronzra váltotta. Az építőknél szervezett Gagarin brigád zöldkoszorút kapott. A Béke és a Jambrik brigád bronz jelvényben részesült. A fogatosok okle. velet kaptak, a kertészetben dolgozó Mészöly brigád jó munkáját szintén oklevéllel jutalmazta a szövetkezet, összesen 32 ezer 300 forintot osztottak ki. A Béke brigád azt kezdeményezte, hogy a kapott jutalom egy részét adják át a községi tanácsnak az óvodaéoítés támogatására. E kezdeményezéshez már csatlakozott a Tessedik brigád is. Formálódik a jövő Gerendáson. Sok a munka, nagyon sok feladat vár még megoldásra. Jó úton haladnak. Ezt az utat a Munkácsy Tsz közössége jelölte ki. A tervtárgyaló közgyűlésen erre szavaztak a tagok és most öntevékenyen dolgoznak közös elhatározásuk valóra váltásán. Dupsi Károly Beszéljük meg és cselekedjünk V asárnap valamennyi napilap ismertette olvasóival a Hazafias Népfront. Országos Tanácsának; javaslatát; a VI. kongresszus állásfoglalásának tervezetét. Az országos tanács azzal a céllal bocsátotta nyilvános vitára javaslatát, hogy beszéljük meg és észrevételeinkkel, javaslatainkkal segítsük a népfront VI. kongresszusának munkáját. A szeptemberre összehívásra kerülő kongresszus nemcsak az eddig végzett munka számvetését jelenti, _ hanem felkészülést a következő ciklusra; amely még gazdagabb lehetőséget nyit meg a népfrontmozgalom előtt Ezekről az új feladatokról, a népfront bővülő hatásköréről ad útbaigazítást az állásfoglalás tervezete. A népfront a legszélesebb tömegmozgalom, és legfőbb feladata továbbra is a párt szövetségi politikájának szolgálata, népünk szocialista nemzett egységének erősítése. Ezért hívja fel a figyelmet az állás- foglalás: tovább kell munkálkodni a munkás-paraszt szövetség elmélyítésén, a két nagy termelő osztály kapcsolatának erősítésén, egymás életének jobb megismerése érdekében. Beszéljük meg mit tehetnénk még jobban, eredményesebben a munkás-paraszt szövetség szorosabbá kovácsolásáért, a szocialista demokrácia kifejlesztő- ) séért. Jó kezdeményezések voltak | eddig is megyénkben a munkásparaszt találkozók, de jó lenne rendszeresebbé tenni. A Hazafias Népfront azon munkálkodik, hogy minden állampolgár felismerje: a haza jelene, jövője tudatosabb részvételt követel mindannyiunktól a szocialista építésben. Az eltelt évtizedek tanúsítják, hogy a népfrontmozgalomban mindenki megtalálhatja azt az elfoglaltságot, melyben legjobb meggyőződése, képzettsége és érdeklődési köre szerint dolgozhat a fejlett szocialista társadalmunkért. K ülön hangsúlyozza a tervezet a kisárutermelők és kiskereskedők szerepének fontosságát, és azt, hogy nagyobb számban nyerj ük meg a mozgalom számára a nőket, a fiatalokat, valamint a nyugdíjasokat — akiknek tapasztalataira nagy szükség van. Éppen ezekről esett szó a napokban a népfront megyebizot óságának ülésén, ahol a megyei küldött- értekezletre és a kongresszusra való készülődés jegyében a következő évek tennivalóit beszélték meg. Különösen a nők és a fiatalok szerepe kapott hangsúlyt. A felszólalók követelték : támogassuk erőteljesebben a nők bekapcsolódását a közéletbe! Alapvető feladat, melyre az állásfoglalás is felhívja a figyelmet: a szocializmus felépítése, a szocialista demokrácia fejlesztése. Ennek egyik területe a tanács és a népfront jó együttműködése. A tanácstagok által a lakosságnak minden szakaszban alkalma van beleszólni településük fejlesztésébe. A népfrontbizottságok pedig szervezik a közérdekű társadalmi munkát, úgy, hogy minél többen vegyenek részt benne. Ezt a kapcsolatot mindenképpen tovább kell erősíteni. Ez az egyik olyan tevékenység, mely hozzájárul az új élet kialakításához és szorosabbá teszi az egyes, rétegek közötti kapcsolatot. A másik, ami ebből következik, a gazdaságpolitikai tevékenységben ölt testet és válik hatóerővé. Ez pedig az ötödik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása. Ehhez pedig az kell, hogy együttesen érvényesüljön a szocialista demokrácia és a társadalmi fegyelem. Beszéljünk róla és cselekedjünk, hogy váljék gyakorlattá a kötelezettség teljesítése, az alkotó, fegyelmezett munka — ez az előfeltétele az állampolgári jogoknak. Aki figyelmesen elolvasta a VI. kongresszus állásfoglalásának tervezetét, világosan látja, hogy a népfrontmozgalom nemcsak elméleti kérdésekkel foglalkozik, hanem olyan teendők megoldásán fáradozik mindig, amelyek a lakosság érdekeit tekintve a legfontosabbak. Ehhez kapcsolódnak az új feladatok, mint például a víz. és levegő szennyeződésének, a zajártalmaknak csökkentése; továbbá a szabad idő okos kihasználása, az iskolán kívüli oktatás megszervezése, a hagyományok ápolása, valamint a családi élet szocialista vonásainak erősítése. A puszta feladatok felsorolásából is kitűnik, milyen sokszínű és sokrétű a népfrontmunka. Kiterjed a népfrontbizottságok figyelme a szocialista építés mellett az egészséges közszellem kialakítására, a családalapítás, a gyermeknevelés gondjaira. Az ifjúság, a nemzet, a haza egységes fogalmak, ugyanúgy, mint az ebből fakadó szocialista hazafiság. Ez a legszebb állampolgári erény, s elválaszthatatlan társadalmunktól. Eddigi eredményeinket megvédeni, a jövőt építeni csak békében lehet — hangsúlyozza az állásfoglalás. Ennek alapján foglalkozik külön fejezetben a népek közötti harátság ápolásával. Kimondja: országunk fejlődésének fontos feltétele: terveink teljesítése. Építő munkánknak szilárd alapjai vannak: saját erőink mellett szorosan együttműködünk a Szovjetunióval és a szocialista országok KGST-be tömörülő közösségével. Hangsúlyozza, hogy a fejlett szocializmus jobb életet, teljes biztonságot jelent mindenki számára. Felépítése ezért több és jobb, tervszerűbb és szervezettebb munkát igényel minden területen. Becsüljük meg és fejlesszük a szocialista ember erkölcsi tulajdonságait, a szocialista életformát. E feladatok cselekvő programjának vitájára hív fel az országos tanács javaslata. Hívja és cselekvésre buzdítja országunk lakosságát, jövőnk szebbé, gazdagabbá formálásához. E gondolatok jegyében hívjuk fel olvasóink figyelmét az állásfoglalás tervezetének nagyszerű célkitűzéseire. Beszéljük meg és cselekedjünk ... Hocskár János Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár most induló üzemrészébe. 16—30 éves korig női munkaerőt keres felvételre betanított munkára. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi előadójánál. Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43.