Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-14 / 89. szám

i Vi Icig márka a Tungsram A villanyégők iránt évről év­re fokozódik a kereslet, a Tungsram márkának pedig min­denütt jó híre van. Az egyre fokozódó exportmegrendelések­nek már csak nehezen tudnak eleget tenni, ezért tovább bő­vítik nagykanizsai modern gyár­telepüket. A tervezett beruhá­zás befejezése után Nagykani­zsán lesz a magyar fényforrás­gyártás bázisa. Még ebben az évben megkezdik — 750 millió forintos költséggel — az új ter­melőegységek építését, illetve bővítését és ezek már 1973-ban termelnek. A. bővítésből eredő terméktöbbletet a tőkés piaco­kon értékesítik. Követendő kezdeményezés \ KISZ-fiatalok a vasúti kocsik tisztaságáért Versenyben az áradással A szibériai Tomszk vidékén még a tavaszi áradások előtt si­került felszerelni egy magasfe­szültségű villamos távvezetéket az Ob folyó középső részén. Ezen a helyen az Ob másfél ki­lométer széles. A villamos táv­vezeték Szibéria középső és nyu­gati részednek energia-ellátó rendszerét köti össze. A MÁV programja szerint az V. ötéves tervben megteremtik a vasúti személykocsik gépesí­tett tisztításának, takarításának feltételeit. A kényelem, a kom­fort, a tisztaság azonban már most is jogos követelmény. Az utasok legtöbb panasza é'poen a vonatok állapotára vonatko­zik. Több budapesti, és vidéki pályaudvaron működik ugyan kocsimosó berendezés, nagy tel­jesítményű takarítógép, egyelő­re azonban kevés van belőlük és kevés a „hivatásos” kocsitisz­tító munkáskéz is. A gondokon igyekszik enyhí­teni a fiatal vasutasok kezde­ményezése. A Keleti pályaudvar KISZ-esei, akik rendszeresen végeznek társadalmi munkát az állomás és a személykocsik tisz­tántartása érdekében, országos akciót indítottak. A pályaudva­ron a napokban tartott, megbe­szélésen hat vasútigazgatóság csomópontjainak KlSZ-szerveze- tei csatlakoztak a felhíváshoz. A vasúti KISZ-szervezetek tag­jai vállalták, hogy a kulturált utazás érdekében rendszeresen ellenőrzik a vonatok felszerelt­ségét, őrjáratot szerveznek a rongálások megelőzésére, s ügyelnek az utasokkal kapcso­latban álló vasutasok kulturált megjelenésére is. Mivel a vasúti személykocsik és személypályaudvarok tiszta­sága megyénkben is sok kíván­nivalót hagy maga után, öröm­mel vennénk, ha Béke* megye vasutas fiataljai is csatlakozná­nak a felhíváshoz. Reméljük, lapunkban erről is hamarosan hírt adhatunk. A mezőkovácsházi költségvetési üzemben: Erősödött a szocialista brigádmozgalom — Javult a munkafegyelem — Nőtt a termelés hatékonysága már 470 ezer forint értékben végeztek ilyen munkákat a köz­ségben. Ami az építőipari termelést illeti a fejlődés itt is számot­tevő. Az elmúlt esztendőben az összes termelési érték csaknem 17 millió forintot tett ki, a nye­reség meghaladta az 1,3 millió forintot. Sokat javult a mun­kafegyelem. Ennek bizonyításá­ra egyetlen példa: 1971-ben 117 dolgozónak 858 igazolatlan nap­ja volt, ami 71 fegyelmivel, il­letve elbocsátással járt. Ezzel szemben 1975-ben három fe­gyelmi határozatot kellett hoz­ni az üzemben. A munkafegye­lem javulásában nagy szerepe van az egyre bővülő, erősödő szocialista brigádmozgalomnak. Két évvel ezelőtt egyetlen bri­gád nevezett be a szocialista cím elnyeréséért. Tavaly pedig A mezőkovácsházi Nagyközsé­gi Tanács költségvetési üzemét két évvel ezelőtt átszervezték. Ezt követően tervszerűbbé, szer­vezettebbé vált a munka, ami a termelés állandó növekedésé­ben mutatkozott meg. Míg 1972- ben az egy munkásra eső ter­melés értékben 116,3 ezer fo­rint volt, addig ez a szám 1975- ben elérte a 142.9 ezer forintot. Az üzem elsősorban építési fel­adatokat lát el, de az utóbbi két évben növekedett a kommu­nális jellegű tevékenységek kö­re. A parkfenntartás, a lakás és a közkutak korlátozása mellett tavaly óta foglalkoznak az álla­mi lakóházak kezelésével, a fürdő üzemeltetésével. A ázol- gáltatások bővülését a számok is érzékeltetik, hiszen 1971-ben mindössze 30 ezer, tavaly pedig ...................................................................................................... 8 kollektíva' 51 tagja vett részt a mozgalomban, eredményesen. Ennek egyik kézzelfogható bi­zonyítéka, hogy tavaly 218 ezer forint társadalmi munkát vé­geztek ezek a brigádok, hozzá­járulva , munkahelyük, a község szépítéséhez, csinosításához. Köröstáj-est Békésen Hétfőn este Békésen, a mű­velődési,, központ kiállítótermé­ben a helyi alkotók klubja ren­dezésében Köröstáj-esten emlé­keztek meg az irodalona bará­tai a költészet napjáról. Az es­ten a lapunk kulturális mellék­letében rendszeresen megjelenő költők képviseletében Mucsi Jó­zsef, Sass Ervin, Szudy Géza és Varsa Zoltán szerepelt. A meg­jelenteket Párzsa János, az al­kotók klubjának vezetője kö­szöntötte, majd Bodon Ilona, a békési zeneiskola tanára hege­dűjátéka következett. Ezután a meghívott költők verseikből ol­vastak fel, majd Csende Béláné, a békési járási-városi könyvtár igazgatója a költészet napjáról mondott emelkedett hangú meg­emlékezést. Mucsi József verseiből olvas a találkozón (Fotó: Fábián) Budapesti napok Moszkvában Budapest moszkvai „látoga­tásra” készül: szeptember 13. és 19. között rendezik meg Moszk­vában a budapesti napokat, az 1975. évi budapesti moszkvai na­pok viszonzásaként. A repre­zentatív rendezvénysorozat programját az elmúlt napokban Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese véglege­sítette Moszkvában. Hazaérkezése után elmondot­ta az MTI munkatársának, hogy Moszkva politikai és álla­mi vezető testületéi ér­deklődéssel tekintenek az eseménysorozat elé. Körültekin­tő, nagy figyelem biztosítja az események előkészítését, meg­rendezését. A megállapodás értelmében politikai küldöttség vezetésével szocialista brigádok, élenjáró dolgozók, művészeti csoportok j látogatnak majd Moszkvába. I MA­1916. ÁPRILIS 14., SZERDA Tibor napja A Nap kél 4.57 — nyugszik 18.32 órakor A Hold kél 18.52 — nyugszik 4.40 órakor — HOGYAN ÉPÍTSÜNK? Áp­rilis 14-én, szerdán délelőtt 9 órakor a TIT békéscsabai értel­miségi klubjában előadást ren­deznek. A korszerű családi ház építésének követelményei cím­mel Komáromi István, az ÉVM helyettes főosztályvezetője tart tájékoztatót. — AZ NDK-BAN IS üdülhetnek a Közalkalmazottak Szakszerve­zetének tagjai. A bizalmiakon keresztül a napokban gyűjtöt­ték össze a Közalkalmazottak Szakszervezetének mezőknu ács­házi járási bizottságánál az üdülési igényeket. Ebben’ az év­ben 56-an kaphatnak beutalót a 330 tagból. Az üdülőjegyek el­osztásánál a társadalmi bizott­ság előnyben részesíti a nagy- családosokat. — TÁRSADALMI KLl/fccs- ÖRÖK tanácskozása. Április 16- án, pénteken délelőtt 9 órakor tanácskozásra gyűlnek össze megyénk kereskedelmi, társa­dalmi ellenőreinek brigádveze­tői. Az értekezletet Békéscsa­bán, az SZMT-székház nagyter­mében tartják. Néhány árás napsütés Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, átfutó zápor lehetséges. Mérsé­kelt, nap közben megélénkülő északi szél. A hőmérséklet kora délután 18, este 21 órakor 12 fok körül lesz. Kilencven évvel ezelőtt, 1886. április 14-én született Aradon és fiatalon, 1928-ban halt meg Budapesten Tóth Árpád költő, a Nyugat-mozgalom kimagasló alakja, egyik legkiválóbb, XX. századi műfordítónk. Apja szobrász volt. A fiatal Tóth Árpád középiskoláit Deb­recenben végezte, majd 1905- ben a budapesti tudományegye­tem bölcsészeti karára iratko­zott be. Bekapcsolódott a szá- zadeleji modern szellemi (moz­galmakba, 1907-től versei jelen­tek meg a debreceni napilapok mellett A Hétben, a Vasárnapi Újságban, majd megindulásától a Nyugatban is. Anyagi nehéz­ségek miatt nem tudott tanári oklevelet szerezni; 1909-től Debrecenben újságíróskodott, maid Budapesten házitanítósko­dásból, valamint írásai hono­ráriumából tartotta fenn ma- , gát. Költői munkásságának első szakasza 1907-től 1913-ig tartott. A második szakasz (1913—19) szemléleti és formai téren egy­aránt emelkedést mutatott. A politikai és társadalmi változá­sok a költőt is mindinkább ra- dikalizálták, s a világháború szörnyűségei érzékenyen érin­tették fogékony kedélyét. A kö­zeledő szocialista forradalom hangulatát fejezte ki Március című versével, s a győzelmes proletárforradalmat ünnepelte Az új istennel, s más írásaival. S bár 1919 után forradalmi hangvétele nem folytatódott, költészete nem sekélyesedett el. Nagy nyelvkultúra, mesteri for­makezelés jellemzi műfordítá­sait is. — BUSZFORDULÓ a gyomai állomáson. Gyomán az elmúlt évben kezdtek hozzá a vasútál­lomás előtti buszforduló építé­séhez. Az idén az útépítés be­fejezésére 1 millió 210 ezer fo­rintot szánnak, — TÁRSADALMI MUNKA Kétegyházán. A kétegyházi Nagyközségi Tanács erre az év­re félmillió forint társadalmi munkát tervezett. A lakosság ki­veszi a részét az utak javításá­ból, a fásításból, parkosításból, az iskolák felújításából. Egy pillanatra... Vasárnapi főzés közben „kiszáradtak” a vízcsapok — Békéscsabán történt meg ez, bosszankodtak kicsik, nagyok. Előzetes értesítést nem küldtek ki: ne fürödjek, csak azt kaptam meg ehelyett, hogy víz nélkül 1 „befürödjek” ... —szek — TENGER ALATTI tűzhá­nyók, kutatására építik Vladi- vosztokban az első szovjet vul- kanológus hajót, melynek fel­adata lesz még a tenger mélyén található ásványi anyagok fel­derítése is. A hajó már ezen a nyáron megkezdi kutató mun­káját a Kurili szigetek közelé­ben, télen pedig a vízalatti vul­kánok sokaságáról nevezetes Fülöp-szigeti térségben végez majd vizsgálatokat. — AUTÓKIÁLLfTÁS. A jugosz­láv fővárosban bezárta lapuit a XV. Nemzetközi Autókiállítás, amelyre 350 cég és gyár mutat­ta be termékeit. Nagy érdcRlö- dés nyilvánult meg a Volga, a Lada és a Zaporozsec személy- gépkocsik iránt, különösen nagy sikere volt a Moszkvics legújabb modelljének. A jugoszláv vá­sárlók eddig 3500 Moszkvicsra adtak megrendelést. — NŐTT A FORGALOM. Az Alföldi TÜZÉP Vállalat békési telepén 1975-ben 42 millió • fo­rint forgalmat értek el, amely 8,2 millióval több az előző évi­nél. békés mm NÉPÚJSÁGí Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapia Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helvettes* Deák Gyula Szerkesztőség* 5601 Békéscsaba Postafiók; Ili Telefon: 12-005. 12-196 Kiadta a Békés megye) Lapkiadó Vállalat 560J Békéscsaba Postaflők? Ili Telefon: 11-021. ti-05i Felelős kiadó* Lehoczkv Mlhálv Terleszti a Magvar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dll egv hónapra 20.— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató- Háromszéki Pál index; 23 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom