Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-26 / 73. szám
Kórustalálkozó Mezőkovácsházán Egészségünk védelmében Tilos a dohányzás a helyközi autóbuszjáratokon Több, sikeres helyi vállalati kezdeményezés után a Volán Tröszt is bekapcsolódott a dohányzási ártalmak elleni küzdelembe, járatainak „nikotinmente- sitésével ’. A tröszt intézkedésére a helyközi autóbuszjáratokon — a nemzetközi és a különjáratok kivételével, melyeken általában a kocsi hátsó része a dohányzó szakasz — április 1. után tilos a dohányzás. Az intézkedés a dohányzást lényegében csak, korlátozza, mert a nagyobb távolsági járatok állomásain általában órán-, ként 5—10 percet is tartózkodnak a kocsik, így van idő egy- egy cigaretta elszívására. A mezőkovácsiházi járási úttörőelnökség kórustalálkozót rendezett, melyen tíz énekkar vett részt A zsűri elnöke Sárhelyi Jenő karnagy volt. Három kórus kapott aranyoklevelet; a mező- kovácsházi Kulich Gyula, a bat- tanyai H, Rákóczi Feiene és a héttornyai Mező Imre úttörőcsapatok. Békés megye népművészete a lexikonban A hazai néprajztudomány történetének egyedülálló vállalkozásába kezdett a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutatócsoportja: Magyarország teljes népi kultúráját dolgozzák fel és adják közre Ortutay Gyula akadémikus közreműködésében megjelenő Magyar Néprajzi Lexikonban. A lexikon összeállításához 1970-ben több mint 90 munkatárs. szinte a teljes hazai szakember gárda látott hozzá. Négy kötetben hét-nyolcezer fogalmat adnak közre. Az egyes fogalmak megértését öt-hatezer fénykép, grafika, térkép segíti. Az első kötet, melyben Békés megyéről is több helyütt szó esik, már nyomdakész állapotban van és várhatóan év végéig a könyves, boltok polcaira kerül. Á parkolóhely hiénái Ma este 20.05 órakor kerül képernyőre a Felügyelő című bűnügyi tévésorozat következő része „A parkolóhely hiénái”. A parkolóhelyen rövid időre leálló kocsi tulajdonosát lelövik és kirabolják. Az áldozat azonban még meg tudja mondani a kocsi márkáját és rendszámát. Ennek nyomán jut el a bűnügyi rendőrség egy kétes hírű nyomortanya lakóihoz. A feltételezett tetteseknek azonban alibijük van, sőt őrizetbe vételük ideje alatt újabb merénylet történik — ugyanazon a helyen. Képünkön a Keller felügyelőt megszemélyesítő Erik Ode látható. Rendőrségi hírek A néprajzi lexikonnal egyidő- ben másik két jelentős munkán is dolgoznak a kutatók. Most készítik elő a Magyarország néprajza című, hat kötetre tervezett művet. Már rajzolják a Magyar Néprajzi Atlasz térképeit is, amely kartográfiai módszerekkel mutatja be néprajzi, kulturális sajátosságainkat. A nemzeti atlasz anyagát felhasználják majd egy később megjelenő nemzetközi együttműködéssel készülő európai atlaszhoz. KI LÁTTA AZ ÁLDOZATOT? Mint lapunkban március 20- án hírt adtunk róla, súlyos baleset történt a Békéscsaba—Szabadkígyós vasútvonal < mentén. Pásztor István 28 éves,/békéscsabai lakost, a békéscsabai vízmű dolgozóját, ismert kézilabdajátékost elütötte a vonat. Pásztor olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. A rendőrség az ügy tisztázása (Horváth László rajza) Tápmpéns érdekében kéri mindazokat, akik március 19-én hajnali 2 és 6 óra között Pásztor Istvánt valahol látták (különösen Békéscsaba I. kerületben, a vasútállomás környékén, vagy a vasútvonal mellett), találkoztak, illetve beszéltek vele. tegyenek bejelentést levélben, személyesen vagy telefonon (11-120) a Békés megyei Rendőr-főkapitányságon. HALÁLOS VASÚTI BALESET Március 24-én este 21 óra 30 perckor a Lökösháza—Kétegyhá- za vasútvonalon a kétegyházi 17-es váltó közelében egy villanymozdony elütötte a 85 éves Kristóf János, Füzesgyarmat, Kossuth u. 86. szám alatti lakost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. KÉT SÚLYOS BALESET Sarkad és Sarkadkeresztúr között Szabó Mihály 20 éves gyulai lakos szenvedett balesetet. Előkés közben a sáros útpadkára hajtott, ahol a gépkocsi megcsúszott és az árokba hárult. Szabó nyolc napon belül, utasa nyolc napon túl gvógyuló sérüléseket szenvedett, az anyagi kár mintegy 35 ezer forint. Békés és Tarhos közötti útszakaszon, eddig meg nem állapított okok miatt Lipcsei Gábor 44 éves gépkocsivezető, tarhosi lakos, a TÖVÄ LL személygépkocsijával a menet irány szerinti jobb oldalra letért az útról és egv fának ütközött. A gén- kocsivezető és háróm utasa súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A géokocsivezető elmondása szerint a balesetet műszaki hiba okozta. A keletkezett kár mintegy 40 ezer forint. MA: 197«. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Emánuel napja A Nap kél 5.35 — nyugszik 18.05 órakor * A Hold kél 3.23 — nyugszik 14.06 órakor Húsz évvel ezelőtt, 1956. március 26-án alapították meg a Dubnái Egyesített Atommagkutató Intézetet, amelyet a Szovjetunió és a népi demokratikus országok létesítettek a Moszkvától 125 kilométerre északra fekvő Dubna városában. Az azóta a világ egyik legkorszerűbb tudományos intézményévé vált intézet feladata az atommagfizika és a nagy energiájú folyamatok vizsgálata. Megalapításával olyan országok tudósai számára is lehetővé vált a kísérleti kutató munka, amely országoknak jelenleg még nincs ehhez szükséges berendezésük. A tagállamok vezető tudósai alkotják az intézet igazgatóságát, valamint tudományos tanácsát. Sok más állam mellett hazánk is részt vesz a dubnai intézet tevékenységében. Az intézet első igazgatója D. J. Blohincev akadémikus, a nemzetközi hírű szovjet tudós volt, és tudományos tanácsában olyan neves magyar tudósok tevékenykedtek, mint Jánossy Lajos, Pál Lénárd és mások. A dubnai intézet berendezései közül a legjelentősebbek a szinkronciklotron, valamint a világ egyik legnagyobb részecskegyorsítója, az úgynevezett szinkroíazotron. Ez utóbbinál a pálya kerülete .207 méter, a mágnes súlya 30 ezer tonna, és maximális teljesítménye 140 000 kilowatt. — FELÚJÍTÁS. A vésztői tanács ebben az évben 650 ezer forintot szán felújításra. Az összegből elsősorban a napközis konyhát hozzák rendbe 550 ezer forintért. — HÁZI TÁRLAT nyílik április 3-án 13 órakor Vollmuth Frigyes müveiből a békéscsabai dolgozók szakközépiskola és gimnázium klubjában. — NYUGDÍJASTALÁLKOZÓT rendez holnap, szombaton délelőtt 11 órakor a Békéscsabai Hűtőház szakszervezeti bizottsága és a Hámán Kató Szocialista Brigád. — BELVÍZCSATORNÁK. Ebben az évben mintegy 300 ezer forintot fordít a békésszentand- rási tanács belvízcsatornák építésére, karbantartására. Az ösz- szegből a főcsatornákat építik ki, a mellékcsatornákat a lakosság társadalmi munkában készíti el. — BŐVÜLT A KÖZVILÁGÍTÁS Gyomán. Az elmúlt évben újabb 30 lámpát szereltek fel és a községben jelenleg 922 világítja meg az utcákat. — ÚJ INFLUENZAVÍRUS. Új, halálos kimenetelű betegséget is okozó influenzavírus bukkant fel nemrég az Egyesült Államokban. Ellene most példátlan méretű akciót szerveznek, melynek keretében az idén ősszel az Egyesült Államok egész lakosságát beoltanák. Ez megakadályozná, hogy ismét előforduljon az 1918—19-es évekhez hasonló járvány, amelynek szerte a vilá- gon 20 millióan estek áldozatul. Felhős idő Várható időjárás ma cstry; időnként megnövekvő felhőzet, ma még a keleti országrészben, holnap elsősorban a Dunántúlon kisebb esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 1, plusz 4 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet: 9—14 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változékony, szeles idő, futó esőkkeL Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 7, plusz 12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) — IFJÚSÁGI KLUBOK. Egy nemrég készült felmérés szerint Gyulán öt iskolai és tíz dolgozói ifjúsági klub működik a városi klubtanács irányításával, segítségével. — TÁRSADALMI MUNKA. A közelmúltban értékelték hogyan alakult a társadalmi munka értéke a városokban és községekben. A városok közötti rangsorban Gyula a második helyet foglalja el. Az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke 173 forint. SZOMJAS JAPÁNOK A tokiói adóügyi hivatal * jelentése szerint a japánok ■ 1975-ben összesen hatmii- i lió 316 ezer 7SÍ hektoliter * szeszes italt, zömében rizs- ; bort, sört és whiskyt fo- ■ gyasztottak, 7,9 százalékkal • többet, mint az előző év- l ben. Ez azt jelenti, hogy ; tavaly minden felnőtt ja- ■ pán 13,1 üveg szakét (rizs- • bort), 883,2 üveg sört és : 4,5 üveg whiskyt ivott meg, ; vagyis az egy főre jutó ; szeszesital-fogyasztás 19,5 5 liter volt. Az adóügyi hi- l ratal most az italfogyasz- : tás csökkenésére számít, * mert az év elején lényege- ; sen emelték a szeszes ita- í lók kiskereskedelmi árát. ; — JÁRÁSI KLUBTALÁLKOZÓ. Az aranykoszorús címmel kitüntetett sarkadi lMIK-e ifjúsági klub járási klubtalálkozót rendez március 28-án, vasárnap a községi művelődési házban. — PÉNTEKEN: IRODALMI EST. Sarkadi Imre drámáiból összeállított műsor szerepel a Petőfi Művelődési Központ irodalmi klubjának március 26-án, péntek este hét órakor kezdődő foglalkozásán. A klub vendégei: Cs. Német Lajos és Kalmár Zsuzsa színművészek. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG* Az MSZMP megyei bizottsága éa a megyei tanács lapta Főszerkesztő: Enyedí G. Sándor Főszerkesztő-helvettes: Deák Gyula Szerkesztő s és* 56®i Békéscsaba. Postafióki tll Telefon; 12-083. 12-iOfi Kiadha a Békés mesvei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Postaflók» ill Telefon: |l-02i. 11-051 Felelős kiadó* Lehoczky Mihály Teiieszti a Masvar Posta Előfizethető a posta híva tál oknál és a kézbesítőknél Előfizetési d!1 esv hónapra 20.— Ft Dürer Nvoinda. Békéscsaba Igazgató • Háromszék! PA1 Index: «5 654