Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-20 / 68. szám
1916. MÁRCIUS 20., SZOMBAT Ára: 1,— forint XXXI. ÉVFOLYAM. 68. SZÁM MA TAVASZ A GÉPMŰHELYBEN (4. oldal) SZABAD SZOMBAT AZ ISKOLÁBAN? (5. oldal) A ZÁSZLÓALJ. PARANCSNOK VISSZAEMLÉKEZÉSEI (6. oldal) Befejezte munkáját az országgyűlés Tovább javul a lakosság ivóvízellátása Öntözésfejlesztés és árvédekezés az Y. ötéves terv időszakában Pénteken — délelőtt W őritől — folytatta tanácskozását az országgyűlés, tavaszi ülésszakának második napirendi témája, az emberi környezet védelméről szóló törvényjavaslat vitájával. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, házár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Bisz- ku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Németh Károly és Sarlós István az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Központi Bizottság titkárai, valamint a Minisztertanács tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglali a Budapesten akkreditált külképviseletek számos vezetője és tagja. A környezetvédelemről szóló vitában a tegnapi ülésen felszólalt: Nánási László Szolnok megyei, dr. Radnai Éva Fejér megyei, dr. Gajdócsi István Bács-Kiskun megyei, dr Schnitzler József Hajdú-Bihar megyei, Fodor Istvánná Heves megyei, dr. Schmidt Ernő Vas megyei, dr. Bélák Sándor Veszprém megyei, Várhelyi József Zala megyei, Divald Béláné budapesti, Szávó Béla budapesti, Hornyák Istvánná Borsod megyei képviselő. A vita után Bondor József zárszót mondott, majd határozathozatal következett. Az ország- gyűlés élőbb a parlament építési és közlekedési, valamint jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának a törvényjavaslathoz beterjesztett együttes módosító javaslatait, majd a törvénytervezetet általánosságban és — a megszavazott módosításokkal — részleteiben is egyhangúlag elfogadta. y Ez után — a napirendnek megfelelően — Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter terjesztette elő beszámolóját a tárca felkészüléséről az V. ötéves terv és az 1976. évi terv végrehajtására, különös tekintettel a gépipar helyzetére, valamint a közúti járműfejlesztési program végrehajtásának helyzetére! Nemeslaki Tivadar beszéde „A gépiparnak az V. ötéves terv szerint is jelentős szerepe van népgazdaságunk fejlődésében. Mind a termelés, mind az exportnövekedésben a népgazdasági átlagnál lényegesen többet kell elérni.” A végrehajtás' legcélravezetőbb módszereinek megválasztása jórészt attól függ, milyen körülmények között kell e jelentős feladatoknak eleget tenni — hangsúlyozta Nemeslaki Tivadar, majd rámutatott: — A Kohó- és Gépipari Minisztérium ebből kiindulva úgy ítéli meg a helyzetet, hogy az előttünk álló nagy feladatokat a korábbinál fegyelmezettebb és hatékonyabb munkával, a tartalékok megfelelő hasznosításával eredményesen végre lehet hajtani. — A hatékonyabb gazdálkodás érdekében a gépiparban alapvető feladatnak tekintjük a szelektív fejlesztés meggyorsítását, a termékszerkezet korszerűsítését. — A szelektív fejlesztési koncepciónak megfelelően az V. ötéves tervben előirányzott mintegy 40 százalékos gépipari termelésnövekedés mellett a dinamikusan fejlesztendő termékek, termékcsoportok gyártása átlagosan 90 százalékkal növekszik. A dinamikusan fejlesztendő területek, illetve termékek meghatározásánál a következő főbb szempontokat tartottuk szem előtt: a termék vagy termékcsoport sok, magasan kvalifikált munkát tartalmazzon, amit az árban is realizálni lehet. A gyártásban lehetőleg tradíciókkal, megfelelő szakmai kultúrával rende’kezünk és azt fejlesszük tovább. A termék gyártható legyen a külföldön is szokásos sorozat- nagyságban. — A gvártás döntően hazai és szocialista importból származó anyagbázisra épüljön, s lehetőleg kevés anyagot, energiát igényeljen. — A gyártmány- és gyártásfejlesztés tartós nemzetközi megállapodásokra, termelési kooperációkra és hosszú lejáratú kereskedelmi szerződésekre legyen alapozható. — A szűkös fejlesztési források miatt zömmel rekonstrukciókkal legyen megoldható a termelésfejlesztés. — A termékszerkezet átalakításának meggyorsítása elsődlegesen vállalati feladat. A módosított közgazdasági szabályzók erre orientálják a vállalatokat. Ezt a feladatot azonban nem lehet csak a szabályzókra, vagy csak a vállalatokra bízni, ezt az elmúlt évek tapasztalatai is igazolták. Bizonyítja ezt a közúti járműfejlesztési program, amely eredetileg a gyártmányok szélesebb körének — az autóbuszok mellett tehergépkocsik, dömperek, traktorok és különféle ' gépjármű főegységek kiemelt fejlesztését irányozta elő. Időközben a piaci igények változása miatt módosítani kellett céljainkat; erőforrásainkat — a kibontakozó szocialista gazdasági integrációra támaszkodva — a ^ piaci igényeknek megfelelően az autóbusz, a főegységek gyártására koncentráltuk, ezzel egy időben leállítottuk a gazdaságtalan dömperes traKiorgyanast, csokKeruet- tük a „Csepel” típusú tehergépkocsik és Diesel-motorok gyártását. (Ez utóbbiak termelését az V. ötéves terv eszten- (Folytatás a 3. oldalon) összesen 1 milliárd 335 millió forint vízgazdálkodási beruházás valósulhat meg 1976-tól 1900-ig Békés megyében. Ebben foglalt állást tegnap Békéscsabán Vin- cze József, az OVH elnökhelyettese, Csatári Béla, a párt megyei bizottságának titkára, dr. Szabó Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyettese és Takács Lajos, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Tovább javul a lakosság vezetékes ivóvízellátása. Űjabb törpevizművek épülnek és a meglevők bővülnek. A Vízügyi Igazgatóság árvédekezésre 200—200 millió forintot fordít, ezzel tovább növeli a Körös-völgybe települt községek és városok lakosságának biztonságát. Befejezik a körösladá- nyi duzzasztómű építését a Sebes-Körösön, s megindul a nagykunsági (NK) XIV-es öntözőfürt fő műveinek beruházása is 110 millió forinttal. Sa jtótá jékoztató a munkásőrségen Tegnap, pénteken kétnapos sajtótájékoztató kezdődött Békéscsabán. A tájékoztatót a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, a Munkásőrség Országos és Békés megyei Parancsnoksága rendezte. A Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőházban Nagy Jenő, az MSZMP Békés megyei Bizottságának titkára köszöntötte az országos napilapok, képes hetilapok, valamint a sajtóorgánumok munkatársait. Ezt követően Tóth Pál, a munkásőrség Békés megyei parancsnoka adott tájékoztatást a testület megyei egységeinek az ifjúság hazafias, honvédelmi nevelését segítő tevékenységéről. A parancsnok tájékoztatóját követően Csarnai Ferenc, az Ifjú Gárda oi'szágos parancsnoka adott áttekintést a szervezet működéséről, a munkásőrséggel kialakított együttműködésről, amelynek nyomán az országban az Ifjú Gárda egységek 90 százaléka vállalta, hogy munkásőr szakalegységgé képezi magát. A tájékoztató további részében Pa- kó József, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának osztály- vezetője adott számot egyebek között arról, hogy hazánkban közel 140 Ifjú Gárda szakalegység működik és mintegy húszezer munkásőr-úttörővel foglalkoznak közvetlenül. Az újságírók ezt követően a munkásőrség megyei székházában részt vettek a békéscsabai Conrádo Denitez, a kubai forradalmár-pedagógusról elnevezett 9. sz. általános iskola Kállai Éva úttörőcsapat ünnepi ülésén, amelyen három új munkásőrbrigá- dot vettek fel. Ezután a Haza Szolgálatáért Emlékérem ezüst fokozatát adták át Bartyik Ist- vánnénak, a 9. sz. általános iskola igazgatójának, a kitüntetés bronz fokozatát Széplaki Endré- né pedagógusnak. A munkásőr emlékjelvényt hárman vették át Párt cs állami vezetők az országgyűlésen Változatlanul gond a paradicsom- termesztés Tegnap, március 19-én délelőtt Békéscsabára hívták a paradicsomtermesztő gazdaságok vezetőit, kertészeti , szakembereit azért, hogy a termesztéssel összefüggő mezőgazdasági és ipari gondokat megbeszéljék. A tanácskozást Antal József, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezető-helyettese vezette. Az üzemek képviselői beszámoltak arról, hogy az utóbbi hónapokban milyen erőfeszítéseket tettek a paradicsom termesztés fejlesztésére. A megye északi körzetében a decemberi 300 nektárról 500 hektárra növelték a termőterületet a tsz-szövetség szorgalmazására. A megye déli körzetében elmaradt a remélt eredmény, mert időközben a zöldség, ágazat más növényeire összpontosították erőfeszítéseiket. A legnagyobb hiányosságnak állapították meg, hogy a gazdasági vezetők nem fordítottak kellő figyelmet az ajánlásokra, pedig 700 vagon ipari paradicsomra lenne még szüksége a Békéscsabai Konzervgyárnak az exportkötelezettségek teljesítésére.