Békés Megyei Népújság, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-20 / 43. szám

ÉLETMENTŐ VÉR Dombiratosról Szegedre Lapunkban már hírt adtunk a dombiratosi véradásról, most ké­pekben számolunk be arról a napról, amelyen a község lakos­sága példát mutatott az egész megyében, kiemelkedő áldozat- készségével. írtuk, hogy a la­kosság száma 1117. Ebben a leg­fiatalabbak és a legidősebbek is benne vannak. Viszont vért 18 évestől 60 éves korig adhat va­laki. így hát az arány még ma­gasabb. Február 17-én ugyanis 217-en adtak vért. A község vezetői szinte ünne­pélyessé tették ezt a napot. Ka­locsai Béla tanácselnök, Orosz Pál párttitkár, Serfőző Sándor tanácstitkár maga is többszörös Véradó. Dr. Sárosi Tibor körzeti orvossal együtt mütattak példát ebben is, csoda-e, ha a jó szerve­ié® mellett, az egyéni példamu­tatásnak olyan hatása van, hogy 217-en nyújtották karjukat má­sok segítésére. Ebből a KlSZ-fia- talok sem maradtak ki, a helyi Béke Tsz tagjai közül csaknem mind eljöttek és sokan először jelentkeztek. A szervezésben Tú­rák Jánosné. Fodor Károlyné, dr. Sárosi Tiborné, Siffári Vero­nika, Dióéi Magdolna. Baráth Ferencné, Fónád Ferehcné, Liptai Jánosné, Soczó László, Domokos Irén és Serfő­ző Sándomé jeleskedett. Egész­ségügyi dolgozók, pedagógusok és tsz-tagok fogtak össze azért, hogy ez a nap sikeresen zárul­jon. És ott voltaic az általános iskola ifjú vöröskeresztesei is, akik fogadták az érkezőket, részt vettek a megvendégelésben. Csaknem mindegyik ifjú vörös­keresztes a szüleitől vette a pél­dát, hiszen valamennyien több­szörös véradók. Ez a nap nevezetes volt azért is, mert egy szívműtét előtt álló asszonynak közvetlen innen vit­ték Szegedre a klinikára az élet­mentő, friss vért. Este a társa­dalmi szervek közös vacsorával vendégelték meg a részvevőket, a másnapi ünnepségen pedig a megyei Vöröskereszt kitüntetése­ket adott át. Ketten kapták rr.eg a. 15. véradásért az ezüst, tizen­öten pedig a 10. véradásért a ki­tüntetés bronz fokozatát A bé­késcsabai Balassi Néptánc­együttes ajándékműsorral ked­veskedett. Kasnyik Judit Laczkó Gábor tavaly motorbaleseíet szenvedett. Sok vért ka­pott. Most ő is jelentkezett. Kéjünkön a véradás pillanatában látható Mojzes Lajos és Ruez Árpád a szegedi vérellátótól jöttek, hogy tíz liter friss vért vigyenek a szívműlétesnek Az ifjú vöröskeresztesek egyike uzsonnát tálal (Foto; Demeny Gyula) Reggeli „monkadar Sok a papír írószer, szűk a raktár Gondok a PIÉRT békéscsabai lerakaténá! A PIÉRT Kereskedelmi Vál­lalat 20-as számú békéscsabai lerakata látja el a megyét kü­lönféle papírral, író- és iskola­szerrel, irodai, csomagoló és háztartási áruval. A lerakattól vásárolnak az Univerzál, az élelmiszer kiskereskedelmi vál­lalat, az ÁFÉSZ boltjai és a ma­gánkiskereskedők is. A forga­lom 1950-ben 5, 1970-ben 59, 1975-ben pedig 94 millió forint volt. Az évente mintegy 3000—3500 tonna súlyú (és 1000—1200 faj­ta) áru átvétele, raktározása, kezelése és továbbítása 28 dol­gozó feladata. A központi rak­tár a Lenin és a Szarvasi út sarkán található meg. Ami nem fér ide, azt a városban hat he­lyen (18 helyiségben) tárolják. A külső raktárak gépkocsival nem közelíthetők meg, az árut 30—40 méterre kell be- és ki­hordani. Az évről évre növekvő forga­lom miatt a központi raktár annyira zsúfolt, hogy az áru egy részét hevenyészetten épített fé­szer alatt és az udvai’on fóliával letakarva tárolják. Ez persze megnehezíti a minőség megóvá­sát és a munkaszervezést is. Szükségessé vált tehát egy olyan raktár építése, amelyben az áru biztonságban van és gépesíteni lehet a rakodást. Eddig ugyan a lerakat dolgo­zói változatlan létszámmal is különösebb fennakadás nélkül oldották meg a feladatukat. Szarvas László^ lerakatvezető tájékoztatása szerint a terme- : lékenységet még növelték is. I Csakhogy a fizikai erővel való termelékenység növekedésének ^nincs nagy távlata. Mert ha­mar el lehet érni azt a határt, amikor az emberek azt mond­ják, hogy nekik ebből elegük van és inkább elmennek más­hová dolgozni. A nagyrészt törzsgárdatagok- ból álló 21 fős Április 4. szo­cialista brigád azonban egyelőre nem latolgat magában ilyesmit. De azt mindenki tudja, hogy az idén még több lesz az áru. A brigád tagjait a munkahelyük­höz, a szakmájukhoz való ra­gaszkodás és az a tudat, hogy 1980-ban megfelelő raktár épül, arra az elhatározásra késztette, hogy vállalják: zökkenőmente­sen teljesítik az 1976. évi fel­adatukat. Ám 1980-ig — amikor a vál­lalatnak a fejlesztésre meglesz a pénzügyi fedezete — még jó- néhány évnek kell eltelnie. Szabó Istvánné, a békéscsa­bai 49-es számú önkiszolgáló pa­pírbolt vezetője azt mondja: „Most 7 millió forint az éves forgalmunk.” Az 1950-es évek elején as egész megyét ellátó PIÉRT le- rakatának volt ennyi. A forga­lomnövekedés azonban — bár örvendetes — raktározási gon­dokkal is jár. Vajon 1980-ig elegendő lesz-e az Április 4. Szocialista Brigád tiszteletre méltó jószándéka, fokozott erő­feszítése? Különösen az iskolai füzetek, tanszerek üzletekbe va­ló kiszállításának idején! Nem lehetne mégis előbbre hozni a raktárépítés idejét? P. B. Csúcsforgalom. Reggeli mun­kába indulás. A buszok zsúfol­tak. Olyanok — ezt mondani szokás — mint a szardiniásdo- boz. Ha valaki leejtene egy gombostűt, az bizonyára nem es­ne a padlóra... A „reggeli munkadal" itt hangzik el. A buszvezető — ha kalauznélküli a busz —, vagy a < jegykezelő mindennapi imádsá­ga, könyörgése ez — az utasok­hoz. Mert a zsúfoltság tulajdon­képpen nem is mindig az. Vol­na még hely bőven hátul a busz legvégén. Csak sokszor úgy van, hogy a felszálló utasok mindjárt az elején lecövekelnek egy he­lyen, aztán ne adj isten, hogy tovább — lóduljanak. Hiába a felszólítás, könyörgés, szép szó és erélyes: Tessék a busz belse­jébe fáradni! Nem és nem moz­dulnak. Pedig látják, hogy az elején már tényleg úgy szoron­ganak, mint a heringek a szar- díniásdobozban. Azt Is látják, hogy jönnek az újabb felszállók, és sokan állnak odalenn. Érthe­tő, hiszen ők is munkába men­nek. Pedig csupán egy kis figyelem kellene az utasok részéről és egy kis jóindulat. A munkába indu­lás mindjárt kellemesebbé vál­na mindenkinek. És higyjék el. nemcsak az indulás, hanem az egész nap. Mert örök igazság, ha az ember bosszúsággal kezdi a napot, a bosszúság nem múlik el. Kinek használunk ezzel a ma­gatartással? Magunknak sem és másoknak sem. Tudom, e néhány sorral nem változik meg a régen belénkrög- ződött szokás. De ha valaki el­olvassa és reggel munkába in­dulás előtt gondol erre, már az is valami... A százból kettő hiányzik A panaszos le­velet január 28- án adták postá­ra. Részletek a levélből: „...jó társadalmi összefogással meg­építettek egy általános iskolai kollégiumot, rendkívül jó ellá­tottsággal.” „Egyes személyekre igen nagy gondot fordítanak, ki­véve egyes eseteket.” „Két csa­ládom nyert felvételt, a kislá­nyom nagy népszerűséget ka­pott, ezzel szemben a fiam nagy ellenszenvet. Az idők során lo­pás gyanújával házasították, és igen goromba hangnemben el­utasította a gyereket a kollégi­um igazgatója, szülői értesítés nélkül.” Eddig az idézetek. A levél nyomán megkerestük a diákott­hont, a helyi tanácsot, beszél­tünk a szülőkkel. Vajon egyedi sérelem érie-e őket? Egyáltalán mi az igazság? Aztán, ahogy ki­bontakoztak a történet részletei, \ ilágossá vált a tanulság is. S talán nemcsak a szereplők sza­mára. Hogy miért nem fedjük fel hol és kikkel történt mind­ez'’ XJgy véljük, nem a nevek a fontosak, hanem az, ami tör­tént. 0 (A diákotthonban. A vadonat­új épület, 100 tanyai gyerek új otthona. Egy hete azonban csak kilencvennyolcán ebédelnek. Egy fiú és egy lány — testvé­rek — azóta otthon kelnek reg­gelente. Nem régen ért véget a tanítás, a szorgalmi idő még nem kezdődött el. Az ajtóban úttörőnyakkendős kislány kö­szön illendően. Az igazgató nincs bent, tanulmányi szabadságiba ment, vizsgázik a marxista egyetemen. A helyettesével és másik két nevelőtanárral be­szélgetünk.) — Még nincs lezárva az ügy. — A fiút senki sem utasítot­ta el. — Már többször hazament. Az évnyitó után például 22 na­pig bírta. De azóta is hazavilte már egyszer az apja. — Képtelen megszokni a kö­zösséget. — A lopás? Igen, történtek máskor ts, mással is Kisebb összegűek. Most mar veget kel­lett vetni. Szigorúbb vizsgálatot tartottunk, mint máskor. A gy e­rek nem tudott elszámolni a pénzével. Ezt be is vallotta. — Hogy másnak kellett a he­lye? Még most is megvan, pe­dig egy hete, mióta hazavitték, semmi hírt nem kaptunk. — Harmincán várnak helyre. — Persze, hogy maradhatnak. Cserébe csak őszinteséget ké­rünk. — Igen, az igazgató kartárs akkor valóban nagyon dühös volt. A vizsgálatkor a szemébe hazudott a gyerek. Kétségtele­nül durva hangon utasította ki. De nem a diákotthonból, ha­nem az igazgatói szobából. o (A tanácselnöknél. Éppen ven­dége van, aki jól ismeri a le­vélíró szülőket és az igazgatót is. Elmondjuk az előzményeket. Hármasban beszélgetünk.) — Ezt a diákotthont nemrég adtuk át, tíz és fél millióba ke­rült. Óriási dolog, hogy van. Külterületről kerültek be a gyerekek. A hátrányos helyze­tűek, a legjobban rászorulók. Társadalmi bizottság bírálta el a felvételi kérelmeket. A levél­író apa tanácstag, munkásőr, maga is segített a diákotthon létrejöttében. Jól ismerik egy­mást az igazgatóval még gyer­mekkorukból. Nem értem a szülőket... — Ezek a gyerekek még most ismerkednek a renddel, a zárt környezettel. Sok gondjuk van a nevelőknek, hogy közösséggé formálják őket. Meg is tesznek mindent. Az eset egyedi, nem jellemző. Az igazgató eljárása nem volt helyes, nem dicsértük meg érte. De amikor másnap a gyerek anyja nálam járt, és szerettem volna tisztázni a történteket, nem várta meg, amíg az igaz­gató ide tud jönni. Azt mondta, megy a busza. Ügy tűnik, a szülők sem igen akarják, hogy a gyerek az otthonban marad­jon Ami rériig a helyet illeti, pontosan úgy van, ahogy a ne­velők elmondták. (A szülőknél. Nyolc kilométer­re Vagyunk a községtől. Egy nagy épület, benne sok lakás. Haj­szálra egyformák. Amikor építették, még nagyon is meg akarták különböztetni a többi­től.. A nyári konyhában telep­szünk le. A helyiség berendezé­se a lehető legegyszerűbb, öreg bútorok, a sublóton nagy lábas, benne tej. Friss fejés. Az apa magas, piros arcú és kék mun­kaköpenyben van. Tekintélyt parancsoló ember. Éppen indul­na valahova, de amikor megmu­tatjuk a levelet, visszafordul.) — Igen, én írtam. Mérges let­tem. Nem mondom, hogy a gye­rek hibátlan, de nem akarom elhinni, hogy lopott. Rosszul esett, ahogy bántak vele. Tu­dom, hogy jobb lenne neki ott bent, de ha egyszer nem akar... Lehet, hogy kicsit elhamarkod­tam, amikor az újsághoz fordul­tam. De tudja, hogy van, sze­retjük a gyerekeket... Ott van a fiú is. Hátat for­dít, a tűzhely főzőlapját bámul­ja egykedvűen. A lopást és az azt követő rendcsinálást nem lehet ponto­san visszaidézni. Mindenki a maga igazát, vagy vélt igazát állítja. Ám most már nem is az a legfontosabb, hogy tovább nyomozzuk a történteket. Nyakas fiú. Azt szerette vol­na, ha hozzá igazodnak a többi­ek, valamennyien. Nem fordít­va! Itthon könnyebb.’ Szülei dolgoznak, keveset foglalkoznak vele. Az iskola után nyitva a kapu, azt csinál amit akar. — Vissza kellene menni — kockáztatjuk meg a legkézen­fekvőbb megoldást. A szülők egymásra néznek. A lány, aki ötödikes, és „nagy népszerűséget kapott” a diák­otthonban, (ahogy az apa is ír­ta) ötül. Végre, kimondta va­laki! Már holnap visszamenne. © A cikk megjelenése előtt, február 17-én felhívtuk telefo­non a diákotthont. A gyerekek addig nem jelentkeztek. Fábián István i

Next

/
Oldalképek
Tartalom