Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Eszmecsere

a szocialista életmódról

A FELMÉRŐ

Pintér Tamás novellája

December közepén közel száz alkotóművész, művészetpedagógus, tömegkommunikációs szakember, szakszervezeti tisztségviselő, szocialista brigádvezető vett részt a Fészek Művészklubban a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és az MSZMP budapesti bizottsága oktatási igazgatósága esztétikai tanszéke nyílt vita sorozatának újabb eszmecseréjén, melynek tárgya ez alkalommal a szocialista életmód volt. Ez a félnapos, eleven párbeszéd- időben szinte egybeesett az életmódról és erkölcsről Moszkvában tartott nemzetközi konferenciával. Fontos dolog ezt számon tartanunk, mivel jelzi: a magyar alkotó- művészeket és mozgalmi aktivistákat ugyanazok az elméleti és gyakorlati kérdések foglalkoztatják, mint a többi szocialista országban tevékenykedő kollegáikat

A tanácskozáson ex alkalommal is a téma körülírása, tartalmának meghatározása volt az első szakasz. Abban mind a korreferálók, mind a vi- tázók megegyeztek, hogy az életmód a nemzetközi ideológiai osztályharc igen fontos frontszakasza, továbbá abban is, hogy a tudatosság előtérbe kerülése idején, a fejlett szocialista társadalom építése során, szükséges a szocialista életmód normáinak tisztázása, hatékony terjesztése érdekében az elemző, széles körű összefüggéseket feltáró tevékenység.

A hogyan él az ember a

rendelkezésére álló objektív és szubjektív feltételekkel (táplálkozás, lakás szabad idő stb.) rendkívül fontos probléma. Ugyanilyen alkotó eleme az életmód kategóriának az ember tevékenysége a munkában, a köz- és magánéletben, úgyszintén nem mellékesek az életmód alakulásában az egyénnek a világgal, önmaga tevékenységével kapcsolatos nézetei, eszméi, tehát a — világnézete.

A kategória körülhatárolása után Köpeczi Béla akadémikus érdekes és vitát kiváltó gondolatmenetet fejtett ki a társadalomban élő általános normarendszerről, melyben a régi és az új, a tudatos és a kevésbé tudatos egymás mellett él. Ebben a köznapi tudatban melyek a szocialista elemek? A társadalmi egyenlőség, a társadalmi igazságosság, az igény a társadalom

dolgaiban való részvételre. a biztonságérzet, a lét- biztonság, a tudatos életre törekvés, a tudatos vi- ■ lágnézet formálása. A köznapi tudatban elevenen él a múlt, a maga Intellektuális és emocionális elemeivel, olykor századok óta begyökered- zett cselekvési formákkal. Így hozta fel példának Köpeczi Béla a dzsentrid mus mai továbbélését, a „pesti linkség”-gel jellemzett, szociológiailag feltáratlan, de az irodalomból jól ismert (Ter- sánszky, Lengyel József) magatartásformát

Az életmód téma kimeríthetetlen volta e vita izgalmas órái alatt is bizonyossá vált. Hiszen szóba került — csak jelzésként sorolom fel — az az életmód és a gazdaság kapcsolata, a munka szerepe, a szocialista demokratizmus helyzete itt és ma, a humánus életmód kialakult értékeinek átmentése a mába, az őszinte emberi kapcsolat szükségessége ... Ide kívánkozik Hermann István emlékezetes megjegyzése is: az ilyen tudatos fejlődés folyamán, amilyen ma jellemző a magyar társadalomra, merjen a művészet nagyon őszintén, iróniával is szembenézni önmagunk dolgaival. További, valósággal újabb eszmecseréket igénylő kérdésként vetődtek fel a következők: a munkásmozgalom értékes humanista hagyományai, a munka döntő szerepe az emberi kapcsolatok erősödésében, mint állítja az embert naponta döntő választások elé az élet, miért nő a borravaló, a bak- sis szerepe, miért lett több a látszat... És Szécsényi Ferencnek filmalkotása bemutatásával (Csak egy bö betű) mondott felszólalása új tápot adott a vitának: a szocialista fejlődés teremtette mai jólét az okozója-e a tudati torzulásoknak? Hermann István és Ancsel . Éva jelentékeny, gondolátébresz- tó alkotásnak minősítették a filmet, ugyanakkor egymással vitázva formálták meg az eszmecsere végösszegezését elősegítő konklúziójukat.

Az eszmecserét Fukász György, a filozófiai tudományok doktora vezette, vitaindítót tartott Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, Hermann István, a filozófiai tudományok doktora, Ancsel Éva kandidátus és Búza Márton, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének igazgatója.

A Felmérő szombat

reggel kezdte, meg a munkáját a XII. D. 4-es lépcsőházban — az előzetes értesítésbén jelzett napon. Amikor délután a VII. emelet 53-ba becsöngetett, a lakó már várta. Ezt a nagyobbik szoba asztalára készített konyak és sajtos, keksz is mutatta. A Felmérő kirakta színes go- lyóstollait, szétteregette a kérdőíveket és elkezdte a felmérést.

— Szóval, Boldog Bódog. Stimmel?

— Így hívnak.

— Géhával vagy simán?

— Ahogy a személyiben ▼an: csak gével.

— Tehát, mint fonetikusan.

— Hogy tetszik mondani?

— Eredeti név, meg kell adni. A két végződés ösz- szecseng, mint a tiszta rím.

— Ez eddig még valahogy nem jutott estembe.

— Talán nem a legszerencsésebb. Mivelhogy azonosak a magánhangzók.

— Én már megszoktam. Negyven éve hordom.

— Aha. Mint látom, Boldog úr az oroszlán jegyében született.

— Lehetségesnek éppen lehetséges.

— Ez faktum.

— És izé... milyen szempontból jöhet ez számításba?

— Ö, semmi. Bolond dolog: egyesek szerint az oroszlán jegyében született emberek erőszakosak és antiszociálisak. Persze, az asztrológia tézisei nem feltétlenül helytállóak, de azért lehet bennük valami...

Bo-bo töltött a konyakból és a Felmérő elé rakta a kekszes tányért.

— Maga nem iszik, Boldog úr?

— Nem szoktam. Valahogy így alakult.

— Bezony. Magyar konyakot nem is érdemes.

— Meglehet. Nem vagyok a dologban jártas. Ért engem...

— Na, jobb helyre is lehet tenni a pénzt. Pláne ott, ahol kevés van . . Hát akkor csirio! Az új lakásra!

— Köszönöm.

— Mindnyájuk egészségére!

— Ez igazán szép öntől. Nagyon köszönöm.

— Hatan, két szobában. Ezt nevezem! Nincs szebb, mint a családi összetartás.

— Kicsit szűkös a lakás. De eddig ez se volt. örültünk, amikor hozzájutottunk.

— Bezony. Nagy öröm.

— Tíz évig vártunk.

— Szép teljesítmény.

— Elmúlt. Most már minden rendben van. Nem is akartuk elhinni.

— Mit?

— A lakást. Szóval, azt, hogy megvan a kiutalás.

— Ha egy csomó pénzbe kerül is, de megéri. Ez szent.

— Hitelbe van.

— Nagy előny. Bár én a magam részéről viszoly- gok mindenféle hiteltől. Rátelepszik az emberre, nyomasztja, megalázza. Már az én nézetem szerint, ha megengedi. Nyilván beteges valami ez nálam. Ügy vagyok, hogy sose tudhatni előre, mi történik, mi adja elő magát. Mondjuk, megbetegszem. Mondjuk leszázalékolnak. Vagy beüt a familiában egy haláleset. A feleségemé, mondjuk ... Máris fuccs az egésznek. Mert nincs könyőrület: a részletet fizetni' kell. Bezony. De erre nem szabad gondolni.

— Ez már igaz. Nem jó az ördögöt a falra festeni. Mindig muszály bízni az embernek.

— Ez már beszéd. A bizakodás a boldogság álapja. Ügy is, mint a bódog- ságé. Érti... Ez nem valami szójáték. A kettő ugyanazt jelenti. Csakhogy a bódog régies.

— Nahát, ezt én nem is tudtam.

— Pardon. De ha már itt tartunk, véleményem szerint a Bálint, a Dávid, az András vagy teszem azt, a László harmóniku- sabb lett volna. Boldog Bálint — ez egészen kifogástalanul hangzik, nem igaz?

— Nekem az apám is Bódog volt. Tőle örököltem.

— És most hol vannak?

— Kik?

— A kedves szülei.

— Ez is a kérdések, közé tartozik?

— Usque. Már úgy értem, hogy leginkább mivel töltik az idejüket?

— A papa meg a mama a gyerekekkel sétálnak. A feleségemnek meg van egy másodállása. Nekem is lenne dolgom, csak azért tartózkodók a lakásban, mert jönni tetszett. Hát ez van leginkább.

— Színház? Mozi? Képtár? Egyéb?

— Nem mondhatnám.

— Bizonyos fokig természetes.

— Így valahogy. Olyanformán gondolom, hogy lassacskán majd egyenesbe jövünk,.. Szóval, áka- rok venni egy tévét.

— Kérem, az én megbízatásom aligha jogosít fel arra, hogy bármilyen tanácsot adjak. Nekem a műsor spéciéi nem tetszik.

— Azért az már mégis

valami. Már a helyét is kinéztem. Jól elférne itt. Van neki hely. Az öregék is szeretnék. Meg a gyerekek.

— Micsodát?

— Hogy legyen tévé. Mégiscsak bejön a nagyvilág.

— Minden tiszteletem az idős embereké. Én aztán megértem, az ön álláspontját.

— Hát szó se róla.

— Még akkor is tisztelni kell őket. ha olyanok, amilyenek. Önzők és mogorvák leginkább. Bezony. Örökösen duzzognak, rakosgatnak, pepecselnek. Kész pokollá teszik a többiek életét.

— Lekopogom, itt egészen másként festenek a dolgok.

— Az szerencse. Igazán szerencse. Mindjárt gondoltam. Ezt, ugye, megérzi az ember. Bezzeg más helyeken! Mert ahogy én informálva vagyok ... Mondom, nekem általában egészen más tapasztalataim vannak. Sokmindent megtudok, ahogy a lakásokat járom. Többet is megtudok, mint szeretnék. A legtöbb helyen baj van

velük. A természetük teszi. Túlságosan lefoglalják őkét a saját kis gondolataik. Az emlékeiken ragodnak, a betegségükkel foglalkoznak meg ilyesmi.

Bo-bo rövid tépelődes után a saját poharába is töltött a konyakból. Az első korty után heves ko- högőroham fogta el, de azért végül is fenékig kiitta az egészet. A Felmérő egy bögre vizet hozott a konyhából.

— Tudja, Boldog úr, jó,

jeges szódavíz lenne az igazi. .

— El tudom képzelni.

— Így jár az ember ezzel a kommersz konyakkal. Vagy köhögésre inger- li, vagy feljön az orrába. A torkát mindenképpen megcsavarja ... Azért megteszi ez is, nem mondom. Megteszi, ha más nincs éppen kéznél. De ha választani lehet, akkor inkább lemondok az effélékről. Szeretem a delikatesz dolgokat.

— Ami jó, az jó.

— A negyediken, képzelje, ginnel kínáltak. Gordon ginnel. Mintha tudták volna, hogy az a kedvencem. Ivott már Gordon gint? Én otthon is leginkább azt szoktam inni. Kertes házban lakom, tudja, van egy jókora teraszom, odakészítem az üveget, a szódát, a citromot, a jeget, szóval, ami kell, ég aztán szép csendesen, szor- dinósan iszogatok. Nem ám úgy, hogy mindent bele. És1 nem kell a szomszédok pofáját néznem, csak fákat látok, virágoskertet meg bokrokat. Egészen más, mint egy városi falanszterben.

— Nem is jó az a vad ivászat. Az sehol se jó.

— Ebben egyetértünk, Boldog úr. Általában, azt hiszem, ön nagyon egész- síégesen, józanul gondolkozik. Megérdemelné, hogy sínre kerüljön az élete, Boldog úr. Szívből kívánom.

— Köszönöm. Alakulgat.

— Idővel, majd ha ezt itt megunja, bizonyára összevág a családnak egy tágas lakást. Ahogy nézem, képes arra, hogy egy rendes lakást összevágjon. Mert az a fajta, aki a gyerekeire is gondol. Igazam van?

— Nagyon is.

— Bár ékek a házak papír szerint csak ötven évre épültek, de ki a fene hiszi el, hogy csak addig fogják bírni.

— ötven évet tetszett mondani?

— Bezony. De hol van az még ...

— Szó se róla. Ámbár elég gyorsan múlik az idő. Veszettül gyorsan.

— Bezony. Élni kell, amíg lehet.

A Felmérő befejezte a felmérést, elrakta színes golyóstollait és gondosan összehajtogatta a kérdőíveket. Felállt az asztaltól.

— Sajnálom. Boldog úr, hogy tovább kell mennem. Igazán kellemesen éreztem itt magam. Sok szerencsét. Boldog úr.

— Hálásan köszönöm. Hasonlókat kívánok.

Bo-bo bezárta az előszobaajtót, ivott egy kortyot és az ablaknál állva sokáig gyönyörködött a lakótelep szép, galambszürke házaiban.

Varga Imre

BUJDOSÓ IMRE LINÓI

jtuicoricatörés Kútnál

Barátomnak

Oláh Éva

Láttátok-e már úgy a tengert, hogy mankóvégen jött a hullám, vagy örvendezni karcsú lányt a haja hulltán; elővettél-e titkon tükröt halottaságyon

Nézlek, mint madár tollat néz a macska-lábnyom.

Nem egy barátom volt, ki elment parasztnak, úrnak, drótostótnak, vagy magánzárkát barkácsolt a — hogy lesz holnap! — s találtak helyet mind a lányok a hitveságyon, és névjegyként fehér papírt hord mind a három.

Egyik doronggal vár a sarkon,

(az is lehet, hogy önmagára) zálogba csapta mindenét

a társ, s a pálya szentélyiből üzenget kurta újsághasábon, j s ő hajszálain méreget: öljön, vagy szánjon ...

— Tavasza nem volt, furcsa létét antik átok küldte a földre; hátratett kézzel élt, míg élt, s most fű fölötte.

Almavirág lett tenyeréből az almaágon,

későn, már úgysem érti meg, hagyom, hogy fájjon.

Érkeztek, mentek, itt maradlak; időben, térben állt a vásár; Tűnődhetek ki száll le még az állomásnál.

Eladtad magad a nagy semmi hiúság áron,

féligkész tallérral fizetsz talmi tanyádon.

Pedig, ha kínnal szültelek meg nem■ kínból, halálból születtél, s ha félted ifjú életed miért temetnél!

Liánból fonom ujjaidra simogatásom,

S veszítsd el százszor arcod, lásd, újra kínálom.

I

%