Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-24 / 20. szám
Iskolákkal, diákotthonokkal bővült Békéscsaba Együttműködési szerződések a honvédelmi nevelés érdekében Ez év elején felülvizsgálja, értékeli a Magyar Honvédelmi Szövetség Szeghalmi járási Vezetősége azokat az együttműködési szerződéseket, amelyeket 1975- re kötöttek állami, társadalmi és tömegszervezetekkel. A szerződések alapján például az MHSZ részt vett az Ifjú Gárda szemlére való felkészítésben, lóvészversenyeket rendezett a KISZ-bizottsággal, s a KISZ, az Ifjú Gárda és az MHSZ jól sikerült összetett honvédelmi versenyt tartott a fokközi erdőnél. Ezenkívül a közlekedésbiztonsági tanáccsal, a KISZ-esekkel és az úttörőkkel együtt részt vett az MHSZ a Szeghalmon tavaly elkészített KRESZ-park létrehozásában. Az MHSZ járási vezetősége 1976- ra eddig a járási sportfelügyelőséggel, KISZ-szel, úttörő- elnökséggel, Ifjú Gárda parancsnoksággal, közlekedésbiztonsági tanáccsal és a munkásőrséggel kötötte meg együttműködési Fáklya ifjúsági klub Mezőberényben szerződését, s még januárra tervezik a szerződéskötést a járási rendőrkapitánysággal, a polgár- védelmi parancsnoksággal, a Hazafias Népfronttal és a járási hivatal művelődésügyi osztályával. A már elkészült dokumentumok szerint több új közös rendezvényre kerül sor az idén, s a KBT versenyeiben honvédelmi jellegű feladatok is szerepelnek majd. A járási közlekedési önkéntes rendőrök részére az MHSZ lövészetet, fegyver- ismereti előadásokat szervez. Az összetett honvédelmi versenyeken és a Honvédelmi Kupa lövészversenyen az Ifjú Gárda önálló csapattal képviselteti magát. Az úttörő csapatotthonokban úgynevezett honvédelmi sarkokat rendeznek be, érdekes szemléltető anyaggal. A tartalékosok honvédelmi versenyének megtartását a munkásőrség állomásparancsnokok részvételével segíti, összességében az együttműködési szerződések — amelyekből csupán kiragadtunk néhány újdonságot — megfelelő alapot adnak az MHSZ és más szervek jobb kapcsolatához, a honvédelmi nevelés elősegítése érdekében. (Vitaszek) A negyedik ötéves tervben Békéscsaba iskolavárossá fejlődött. Diákotthonok, új iskolák épültek, illetve készültek el. Többek között a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola mellett a 240 gyermek elhelyezésére alkalmas diákotthon, az iskolacentrum 1000 adagos napközis konyhával, melynek összes költsége 20 millió forint. Bővítették a napköziotthonos tábort is, az alpesi házakban 96, a faházakban pedig 150 gyermek nyer elhelyezést a nyári szünidőben, 11 millió forintot költöttek a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola nyolc tantermének építésére. Készül a tanyai diákotthon is, ahol 120 általános iskolást tudnak majd elhelyezni. Egy pillanatra Női munkaerőt felvesz ... így szól olykor a hirdetés. Azon töröm most a fejem, Hogy vajon ez nem tévedés? Azt megértem: kell valaki, Akiben van „munkaerő", De ha bárkit is felvesznek, Az mégiscsak férfi, vagy nő. Változatlan létszámmal — nagyobb forgalom A 30-as számú ABC-áruház eredményei Az elmúlt év novemberében alakult meg a mezőberényi művelődési házban a Fáklya ifjúsági klub, amely hetente kétszer, szerdán és szombaton tartja foglalkozásait. Ezekre általában 70—80-an kíváncsiak. Ma, január 24-én kollektív mozilátogatásra kerül sor: a Szelíd motorosok című filmet nézik meg, utána beszélgetés lesz a filmről. A klub januári programjában ezenkívül még két rendezvény szerepel. Huszonnyolcadikén TIT-előádást hallgatnak meg az .érdeklődők „Erkölcsi normák a mg fiataljainak” címmel Gazsi Endre tolmácsolásában, majd 31-én disc-jockey műsor lesz Lengyel Lajos vezetésével. A februári rendezvények közül érdekesnek ígérkezik Diny- nyés József pol-beat estje, a politikai vetélkedő, a „Farsangi játékok” című klubest, au „Illik, nem illik...” és „A zene szerepe az ifjúság életében” című előadás, valamint a békéscsabai Bánszki János sakkszimultánja. bővül az építőanyag- ellátás Az építőanyag ebben az esztendőben hat százalékkal bővíti termelését, s ezen belül jóval dinamikusabb fejlődést irányzott elő a cement-, a mész- és az azbesztcementipar. Hasonlóan növeli termelését az üvegipar és a szigetelőanyag-ipar is. Húsz százalékkal nagyobb termelést írtak elő egyebek között azbesztcement tetőfedőlemezből, mozaikból, cementlapból, ásványgyapot fedéllemezből. A hazai gyárak cementből például 4250 tonnát gyártanak. Az építőanyag-ipar fejlesztésére az idén 3,8 milliárd értékű beruházást szánnak. A .megyeszékhely egyik legnagyobb élelmiszert árusító üzlete a megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Váll. Tanácsköztársaság útján lévő 30-as sz. ABC- áruháza, ahol naponta mintegy 1300—1400 vevő fordul meg. A 33 dolgozóból 27 a nő. Az áruház az elmúlt öt évben 166,3 millió forint forgalmat bonyolított le, amely 11,4 százalékkal magasabb.a tervezettnél. A múlt évben 40 millió forint értékű árut adtak el, ez négymillióval több az előző esztendő azonos időszakához képest. Az egy eladóra eső forgalom tavaly 10 ezer forinttal volt nagyobb az 1974. évinél. Ezt az eredményt a termelékenység növelésével érték el, hiszen a létszám változatlan maradt, sőt némiképp csökkent. Erre az esztendőre 9 százalék forgalomnövekedést irányoztak elő, hárommillió forinttal többet az előző évinél. Jelenleg 1.7 milliós raktárkészlettel várják vásárlóikat. Maigret felügyelő kitünteti Wilsont ■ A londoni Savoy Szállóban megválasztották az esztendő pipa- • ; ' sát. Ezúttal Rupert Davies neves színész — Maigret felügyelő : nálunk is ismert alakítója —. az év pipása cím addigi viselője [ nyújtotta át a dijat Harold Wilson angol miniszterelnöknek « MA: 197«. JANUAR 84., SZOMBAT Timót napja A Nap kél 7.28 — nyugszik 16.38 órakor A Hold kél 0.41 — nyugszik 10.49 órakor lottó 42, 54, 66, 75, 90 Havas eső Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló futó esővel, későbn néhány helyen hózáporral. Élénk, időnként erős délnyugati, majd — elsősorban a Dunántúlon — helyenként viharossá fokozódó északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2— plusz 7 fok között. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901, január 24-én született — és 70 éves korában, 1971-ben halt meg — Mihail Romm, a híres szovjet filmrendező. Irkutszkban született, eredetileg szobrásznak készült. 1928- ban került kapcsolatba a filmmel, mint az Iskolánkívüli Nevelés Módszertani Intézete gyer- mekfilm-osztályának külső munkatársa. A vágóasztal mellett ismerkedett meg a szakma különféle fogásaival és a klasszikus alkotásokkal. 1933-tól önálló rendezőként és a MOSZFILM-stú- dió munkatársaként tevékenykedett; 1956-tól az egyik legjelentősebb sikereket felmutató alkotócsoport vezetője volt. Hírnevét egyik első filmje, — A sivatagi 13-ak — alapozta meg, s művészete az 1930-as évek végén bontakozott ki; Lenin életéről szóló művei — Lenin Októbere, Lenin, 1918. — filmtörté- netileg világszerte klasszikusnak elismert alkotások. — MŰSOROS EST KARDOS- KŰTON. Január 25-én. vasárnap este 6 órától cigánynóta-estet tartanak a kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Házban. A műsorban közreműködnek Kovács Apollónia és Horváth István ci- gánynóta-énekesek, valamint Radványi Barna, Ungár Anikó, a Vidám-fiúk, és Auth Ede budapesti művészek. — növekvő Átlagbérek. A gyulai Betonáru-szakipari és Szolgáltató Vállalatnál öt évvel ezelőtt 19 ezer forint volt egy munkás évi átlagkeresete. A most zárult tervciklus utolsó évében, 1975-ben a bérek éves átlaga elérte a 35 ezer forintot. — DISC—JOCKEY MŰSORT RENDEZNEK Lengyel Lajos vezetésével jan. 25-én, vasárnap Szeghalmon, a művelődési házban. A műsor délután 4 órakor kezdődik és este 8-ig tart. — JÁRDAÉPÍTÉSRE TÖBB MINT FÉLMILLIÓ FORINT. Évről évre jelentős összeget fordítottak községfejlesztésre Csor- váson is. A negyedik ötéves terv időszakában járdaéoítésre 561, lakásépítésre 592 ezer forintot biztosítottak. A vízhálózat bővítésére fordított összeg az öt év alatt meghaladta a nyolcszázezer forintot. — VÉRADÓNAPOK. Január Mán, 27-én és 28-án tartják meg az idei térítés nélküli véradónapokat a Vöröskereszt szervezésében az Orosházi Állami Gazdaságban. Hétfőn a tankerület, kedden a szöllősi kerület, szerdán a sertéstelep dolgozói járulhatnak ily módon hozzá beteg embertársaik gyógyulásához. — ELSŐKÉNT A MUNKÁCSY ECCE HOMO. Húszmillió forintos beruházással korszerűsítették a debreceni Dériné Múzeumot. A műszaki átadás után elsőként Munkácsy Mihály híres festménye, az Ecce Homo került vissza eredeti helyére. A kép megvilágításán is változtatnak, mivel az erős fény árt a felbecsülhetetlen értékű festmény, nek. — NEUE ZEITUNG, a Magyar- országi Németek Demokratikus Szövetségének hetilapja folytatásokban közli dr. Szabó Ferencnek, a Békés megyei Állami Levéltár igazgatójának tanulmányát. A szerző a Békés megyei németek XVIII—XIX. századi történelmének eseményeit, a letelepedés körülményeit elemzi. — TELEFONDOKTOR AZ ELHÍZÁSRÓL. Január 27-én, kedden, Békéscsabán, a MENCS szervezésében működő Telefon- doktort reggel 8—9 óráig lehet hívni a 11-191 telefonszámon. Ez alkalommal az elhízás ellen ad szakmai tanácsokat. — ÜJ ATOMERŐMŰ LITVÁNIÁBAN. A Szovjetunió legnagyobb atomerőművének építését kezdték meg Litvániában, a Druksja-tó partján. Az erőmű minden egyes reaktorának kapacitását másfélmillió kilowat- tosra tervezik. — KIÁLLÍTÁS. Körös ládán y- ban február 2-án, este hét órakor nyitják meg Jelinek Lajos amatőr festő kiállítását. A kéthetes tárlatnak a helyi művelődési ház ad helyet. — KÖZKEDVELT A CSALÁDI LAP. Az utóbbi években egyre népszerűbb a Vöröskereszt lapja, a Családi Lap. Ezt bizonyít ja többek között: Békéscsabán az elmúlt esztendőben 8170 lapot juttatott el a Vöröskereszt az olvasókhoz, jóval többet, mint a korábbi években. — SIKLÓSI ÉS VILLÁNYI MÜ- VÉSZTELEPEK . REKONSTRUKCIÓJA. Baranya megye két híres nemzetközi művésztáborát, a villányi szobrász és a siklósi keramikus telepet nagyon megkedvelték a művészek. Az» itt dolgozó alkotóktól eddig 50 szobor és 400 kerámia maradt a helyszínen. Mindkét telepet korszerűsítik, hogy a nagy létszámú jelentkezőknek kedvezőbb felételeket biztosíthassanak. — ŰJ KORSZERŰ LABORATÓRIUMOK ULÁNBÁTORBAN. Az elmúlt öt esztendő alatt a Szovjetunió és a KGST többi tagállamai összesen nyolc tudományos kutató laboratóriumot létesített a Mongol Népköztársaságban. Elsősorban a rádióipar, az elektronika és az élelmiszeripar fejlesztését segítik a laboratóriumok. Az MSZMP megyei bizottsága éa a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedj G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók t 111 Telefon: 12-035. 12-196 Kiadla a Békés megvei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Postafiők? Ili Telefon: H-021. 11-051 Felelős kiadó* Lehoczky Mihály Terjeszti a Massyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi esv hóna óra 20.- Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató* Háromszéki Pál Index: 25 054